Pécsi Közlöny, 1905. június (13. évfolyam, 105-126. szám)

1905-06-25 / 123. szám

n a pénztárcában 15 korona volt, 10 korona bankóban, 5 korona ezüstben és hogy a pénztárcát Kuncz Vendeltől lopták el. Kajár Vincéné most már erősen gyanakodott, hogy a kérdéses pénztárca az övé, annál is in­kább, mert Kunczot ismerte. Kuncz egy két nappal az eset előtt fát hordott Kajá­­riné pincéjébe, míg Kajáriné a kamrába volt elfoglalva. Kajáriné közölte gyanúját a rendőrséggel, amely Kunczot már le is tartóztatta. Kuncz bevallotta tettét. A pénz­tárcát megtalálták nála, a pénzből azonban már csak 5 kor. 10 fillér volt meg. Kuncz az elkövetett lopásért megkapja méltó bün­tetését. Ahol ingyen adják a szódavi­zet. Azok között az urak között, akik szódavizet gyártanak és árusítanak, igen gyakori szokott lenni a konkurencia, de per­­sze csak addig, amíg meg nem egyeznek és kartelbe nem lépnek, ami rövid hábo­rúskodás után a közönség nagy fájdalmára megtörténik. Most Békéscsabán folyik ilyen harc, amg­y már igazán elérte tetőfokát. Az egyik szódavízgyáros, hogy a másikat legyőzze, a szódavíz palackjának árat egy krajczárra szállította le, amire a másik azzal felelt, hogy az egész szódavizet teljesen ingyen adja, a még pedig korlátlan mennyi­ségben. Az ingyenes ur az ő elhatározását a helyi lap hirdetései között tudatja a nagy­­közönséggel, fölhíván mindenkit az ingyenes szódavíz fogyasztására. Erre a hirdetményre a másik gyáros, aki egy üveg szódát egy krajcárért mer, szintén hirdetést tett közé, amelyben szép pénzt ígér azoknak, akik a konkurrense által hirdetett ingyen szódából nagy mennyiséget szállítanak neki. Békés Csabán tehát azok, akik az ingyen szódát nagyban hozhatják, nemcsak hogy ingyen ihatnak, de még pénzt is kereshetnek, mert a másik megvásárolja tőlük, igazságon felépült magyar nepállam, a pol­gári Magyarország, az ideál, melyet ,A Polgár“ szolgálni akar. Gyarapítani a leha­nyatlott polgári önérzetet, terjeszteni a nép­jog tiszteletet, kitépni a reakció minden fajtájának gyökerét, támogatni a politikai és gazdasági felszabadulásra törekvő réte­geket, küzdeni az osztályállam maradványai ellen: ez „A Polgár“ politikai hitvallása. Fegy­vere az alkut nem ismerő radikális igazság, melyet a közélet és a társadalom minden terén érvényesíteni kíván. E cél elérésében, a lap főszerkesztőjét, dr. Vázsonyi Vilmost, a publicisztika és szépirodalom legjelesebb munkásai támogatják. „A Polgár“ teljes tájékoztatást ad a politika, az irodalom, a művészet, a gazdasági élet és a társadalom minden mozzanatáról és legolcsóbb ilyen terjedelmű napilap, mert :A Polgár“ egyes száma a fővárosban és vidéken 2 krajcár (négy fillér.) Előfizetési árai pedig a követ­kezők : egész évre 16 korona, fél évre 8 korona, negyed évre 4 korona, egy hónapra 1 korona 40 fillér. „A Polgár“ megjelenik minden nap reggel, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség és kiadóhivatal : VI., Eötvös­ utca 37. Árverés a zálogházban. A Weisz­­féle zálogházban f. hó 28-án délután 2 órakor az árverés alá kerülő ki nem váltott tárgyak el fog­nak árvereztetek Női zenekar a Hungáriában. Né­hány nap óta a Hungária kávéházban és éttermében női zenekar játszik Fö­ldes­i Szeréna primáskodása mellett­ A közönség nagy élvezettel hallgatja a zenekar, előadását és lelkes elismerésben részesíti főleg Földesi Szerénát, aki valóban művészet­tel kezeli a vonót. Technikája azonos Koczé Antaléval, aki tavaly nagy sikereket aratott Pécsett. A hallgató nóták játszásában a prí­más Banda Marczi iskoláját követi. Nagy feltünést keltett Szabó Irén zongora művész­nő remek játékával. Értesítés. Tisztelettel tudatom a n. évd. közönséggel, hogy: üzletemet e hó 14-iktől (szerdától) kezdve a városház le­bontása folytán eddigi helyiségemből a korzón levő második ideiglenes épületbe helyez­tem át, miért is az összes raktáron lévő újdonságokat u. m. nyakkendő külöttleges­­ségeket, férfi ingeket, szövött kesztyűket, harisnyákat, ruha­díszeket leszállított árban árusítok el. Kiv. tisztelettel Kemény Mór. A víz mint a gyomor- és bélbe­tegségek óvószere. Mindenki tudja, hogy a Karlsbadban és Marienbadban gyógyulást kereső gyomorbetegek legnagyobb kontingensét magyarok alkotják. Ennek oka pedig az, hogy a magyar konyha igen ízletes, de meglehetősen emészthető táplálékokkal látja el fogyasztóit, továbbá az, hogy a magyar ember az étkezés után boritalhoz van szokva. A bor pedig a zsíros ételek emésztését gátolja. A táplálkozásnak ezen betegségekre vezető hátrányait az ivóvíz van hivatva kiköszörülni Erre azonban a víznek tisztá­nak, jónak és olyannak kell lenni, hogy a táplálékot az emésztéshez kellően előkészítse. Közismeret dolog, hogy e czélra a mohai Ágnes fúrás a legelső sorban felel meg, mert nem csak kitűnő oldószere a tápanyagoknak, hanem alkalikus víz lévén tiszta is a gyomrot az emésztő nedvek el­választására alkalmasan igazgatja s kelle­mes iza­borttal. Háztartások nagy üvegek­ben a mohai Ágnes-vizet különösen olcsón szerezhetik be. Első rangú, előkelő szíjgyártó üzlet s feltétlenül dísze bármely városnak s igazán felesleges ma már a fővárosból, vagy pláne külföldről a szíjgyártó ipar termékeiből ho­zatni árukat, midőn az Mayer József pécsi szíjgyártónál Ferenciek­ utca 14. sz. alatt mindig a legkitűnőbb minőségben s olcsón kaphatók. Törvényszék: Ingatlanok forgalma Pécsett. A pécsi 5758. sz. bet. felvett ingatla­nokat Molnár Imrénétől örökölte kiskorú Molnár Katalin. A pécsi 2924. sz. bet. felvett szőlőt 600 korért eladta Kardos Mária Jankó Mi­hály pécsi lakosnak. A pécsi 2700 sz bet. felvett szőlő és présházat Nagy Regina eladta Huber Anna férje Lachameier Jánosnénak 2000 korért. A pécsi 614. sz. bet. felvett Ferenciek utca 6. sz. házat, melyet eddig Bilitz Viktor és neje Grün Eleonóra birtak, Bilitz Vik­­torné részét örökölte Bilitz Viktor. A pécsi 210. sz. bet. felvett ingatlant Lőrincz Jánosnétól örökölte Lőrinc Julia, özv. Gölöncsér Józsefné. A pécsi 4941. sz. bet. 5947 hrsz. in­gatlant Márkus József és neje eladták Jarsch János és Teréznek 320 korért. A pécsi 1645. sz. bet. felvett Kálvária utca 6. sz. házat Dénes Istvánná szül. Tap­­lós Mária eladta Szabó János és neje Pintér Anna 11.800 koronáért. A pécsi 2520 sz. bet. felvett Országút 24. sz. házat özv. Schwarc Izsákné eladta Mattyasovszky Jakab és neje Zsolnay Te­réznek 22,6000 K vételárért. A pécsi 3093. sz. betétben 3837/1. hrsz. ingatlant Zsinkó Benedektől örökölte özv. Zsinkó Benedekné, szül. Tóth Katalin. A pécsi 5993. sz. bet. 7157. hrsz. ingatlant Jozipovits József eladta 480 körért kiskorú Jozipovits József és kisk. Jozipovits Ignácnak. A pécsi 552. sz. bet. 903. hrsz. ingat­lant Musch Erzsébet eladta 216 koronáért Kresz Józsefnek. A pécsi 541. sz. bet. felvett Bánya­telepi út 8­6. sz. most 20. sz. ház és udvart Szeticzky József és neje Kovács Anna el­adták 3400 körért Petrovics Ferenc és neje Poli Borbálának. A pécsi 1426. sz. betétben felvett kert és Felsőbalokány utca 73. sz. házat Orbán Teréz eladta Taplós Ferencnének 4400 koronáért. Elektro Bioskop Ma este a búza­­téren fölállított elektro­bioskop színházban új műsort mutatnak be, melynek legérde­kesebb számát a német trónörökös esküvő­jéről fölvett képek alkotják. A rendkívül vonzó műsort három napon át mutat­ják be A polgár politikai napilap. Főszer­kesztő : Dr. Vázsonyi Vilmos, országgyűlési­ képviselő, aki publicisztikai munkásságát­­ kizárólag e lapnak fogja szentelni. Az egyéni­­ jogon, az általános kultúrán és a gazdasági­­ PÉCSI KÖZLÖNY, 1905. junius 25. Értéktőzsde. A „Hermes“ Magyar Általános Váltóüzlet Részvény­­társaság, Budapest, heti jelentése a tőzsdeforgalom­­ról és a pénzpiacról. Budapest, 1905. juniug hó 22. A budspesti tőzsde a lefolyt héten rendkívül tartózkodó volt, miután bevárni kívánta azon hatást, melyet a Fehérváry kabinetnek kinevezése a politikai visszonyok alakulására gyakorolni fog. Az üzlettelenség maga után vonta az árfolyamok lemorzsoló­dását, mely azonban nem mondható jelen­tékenynek, és csakis a forgalomba került helyi értékek, mint pld. az E­ső magyar általános biztosító társaság részvények, a Pesti magyar kereskedelmi bank részvények szenvedtek nagyobb árhanyatlást. Szilárd maradt osztrák magyar államvasut részvé­nyek árfolyama, mely részvények különösen Bécs részéről vásároltattak, miután az osz­trák Reichsrath egyik bizottságában történt miniszteri kijelentés, az államosítás kérdé­sének újabb komoly tárgyalását valószí­nűvé tette. A befektetési értékek piacának irány­zata a lefolyt héten lanyha volt, ami külö­nösen a 4 százalékos magyar koronajára­déknál mutatkozott érzékenyebb módon; ez annál szembetűnőbb, miután a pénzbőség még egyre tart, úgy­hogy jogosult azon következtetés, hogy egyedül a politikai viszonyok miatti bizonytalanság képezi e lanyhaságnak legfőbb okát-A sorsjegyek piacán sok áru került piacra a kisebb sorsjegyek kü­ömböző ne­meivel, de különösen erős volt a kínáat amint ezt folyó hó­t ki­jelentésünkben.

Next