Pécsi Közlöny, 1906. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1906-01-18 / 12. szám

1906. január 11. PÉCSI KöZLöNY jó kivánataimat Pécs város hazafias közön­sége előtt tolmácsolni. Szívélyes üdvözlettel báró Fejérváry Géza. Népakadémiai felolvasás. A pécsi népakadémia II. előadási sorozatát tegnap, keden nyitotta meg Róna Jenő főregliskolai tanár érdekes előadásával: „A Föld törté­neté­vel”. E szabad előadást e tárgyról­­ hó 19-én és 23-án még kettő fogja követni, vetített képek kíséretében. A rendkívül ér­dekes felolvasást nemcsak mintegy 300 munkás, hanem több hivatalnok sőt néhány hölgy is végighalgatta. Szélhámos paraszt. Furfangos módon csalt ki egyes emberektől külön­böző kisebb nagyobb pénzösszegeket ifjú Szabó Sándor nagypeterdi lakos. Szabó vásárokra ment és ott a polgároknak úgy mutatta be magát mint hamis pénz gyártót. Aztán hamis pénz alállott nekik megvé­telre, és nagyobb összeget csalt ki a hamis pénzt előállítása céljára. Többen megadták a kért összeget, amelyet aztán Szabó elköltött. Ilymódon Pécsett is töb­beket csapott be Szabó, legutóbb pedig Horvátországban csalt ki többektől nagyobb összeget. A Horvátországban elkövetett bűntettek okozták Szabó vesztét. A Horváth­­országi csendőrség megtudta valahogyan Szabó által elkövetett csalásokat és meg­indították Szabó kézrekerítése céljából a nyomozást. A nyomok Nagypeterdre ve­zettek, így ma délelőtt két horvátországi csendőr, Schmidt Boldizsár rendőrbiztos, s Domján János rendőrőrmester kimentek Nagypeterdre hogy Szabó Sándort elfogják. Egyedül Károlyi Leona nyújtott olyan ala­kítást Jadviga grófnőben, hogy arról teljes elismeréssel szólhatunk. Gyönyörű hangjá­­val ismét mesésen énekelt. Bravúrosan adta elő egyes önálló énekszámait, erősen ki­emelkedett a többesekben s az ensemblé­­kon hangja fölénnyel uralkodott könnyedén Tervvel énekelt s kedvvel játszott. Tisztelői­től nagy babérkoszorút kapott széles nem­zeti szinü szalaggal. Gaston kadét szerepé­ben kedves volt Kállay Jolán Barbarina énekszámával nem tudott megbirkózni Déri Rózsi. Ének helyett inkább táncot adott s ezzel zajos sikert aratott. A második fel­vonásban Latabár Árpáddal előadott tál­cáit szűnni nem akaró tappsal jutalmazták s vagy tizszer kellett táncolniok. Virágot is kapott, Kállay Jolánnal együtt. A címszere­pet Papp János énekelte, ez a szép hangú baritonista, aki ebben a szezonban talán ötödször jutott szóhoz s ennek a ritka sze­repeltetésnek tudhatjuk be azt, hogy Papp Jancsi nem érte el azt a hatást, amit ok­vetlenül elér akkor, ha foglalkoztatják, ha a színpadra hozzák. Énekszámait meleg bensőséges érzéssel adta elő. Jelentős hi­bája az, hogy nem vigyáz a prózára, elsieti a szöveget és így nem érteni meg, hogy mit mond. Erős akarattal erről leszokhatik. Hogy a közönség mennyire szereti e hibája dacára, mutatja az, hogy ezüst ba­bér koszorút és nemzeti színű szallaggal el­látott zöldlevelű babérkoszorút kapott a sok tapson kihíváson és ismételtetésen kí­­vül- A kicsi közönség valósággal ünnepelte a szép hangú és rokonszenves megjelenésű énekest. Szép Iolg szerepében Latabár Ár­pád erőteljes komikumával folytonos derült­ségben tartotta a publikumot, de mégis meg kell jegyezni, hogy nem volt Szép Iczig- Egyéb szerepekben elég jók voltak Nagy Dezső, Érczkövy Károly, Fehér Gyula. Fauszt. Farsangi naptár. Január 18. A Hercenberger-féle délutáni kadléria koszorúcskája* 2 . 20. A pécsi kereskedelmi alkalmazot­tak művészestélye a Vigadóban. — A Roméi­sz György-féle pécsi bádog- és fémárugyár munkásainak tánc­vigalma a Scholz-féle sorházban. „ „ 24. Kath. kör bálja. , „ 27. A már. altisztek táncvigalma. Február 1. Hangversennyel egybekötött tánc­estély a Nőegylet helyiségeiben. — Polgári bál a Hétfejedelem díszter­mében. — A pécsi tűzoltó testület táncvigalma... „ , 3. Az Angszter gyári munkások táncvigalma a Scholz-féle sörcsar­nokban. — A Pécsi Nemzeti Casinó bálja. — A kereskedő ifjak körének bálja a Vigadóban. „ „ 10. A Jótékony Nőegylet Krizantém­estélye saját helyiségében. „ „ 14. Bohém­estély a Nőegylet helyi­­ségében. . . 27. A Pécsi Dalárda bolondestélye a Vigadóban. Színház. Hajdúk hadnagya. Közepes ház nézte végig a Hajdúk hadnagy­át, amelynek előadása nem elégített ki bennünket úgy az egyes szereplőtől, mint az összjátéktól többet vártunk. Sokkal jobb operette elő­adásokat láttunk már ettől a társulattól. Sürgönyeink. Miniszterek itthon. Budapest, 1906. január 17-én. (A­­Pécsi Közlöny­ eredeti távirata.) Vörös László kereskedelemügyi mi­niszter, Feilitzsch Artúr báró földmívelés­­ügyi miniszter, akik tegnap reggel érkez­tek Bécsbe és Popovics Sándor a pénz­ügyminisztérium államtitkára, ki Fejérváry báró miniszterelnökkel együt tegnap délben érkezet meg Bécsbe, ma reggel Budapestre visszaérkeztek. Az említett miniszterek részt vettek a tegnap délután tartott közös miniszteri konferencián, melynek tárgya volt a szerb kereskedelmi szerződés, a szerb bolgár vámunió és a nemzet kereskedelmi szerző­dés ratifikálásának elhalasztása. Fejérváry a királynéi, Bécs, 1906. január 17-én.( A P. K. e. t.) Fehérváry Géza báró miniszterelnök ma délelőtt 11 órakor külön kihallgatáson volt a királynál. A külön kihallgatás rész­leteiről semmi sem szivárgott ki, annyi bi­zonyos hogy e kihallgatása komoly döntések történtek. Marokkói konferencia, Algezirasz, 1906. jan. 17. (A Pé­csi Közlöny eredeti távirata.) Az összes delegátusok megegyeztek abban, hogy Marokkóban a nyílt ajtó poli­tikáját kell kivetni, hogy mindazon okokat elháríthassák, melyek a jelen körülménye­ket megteremtették. A konferencia további folyamán elhatározták, hogy rendőrséget fognak szervezni, mely a felkelőket elő­nyomja. Francia elnökválasztás. Pária, 1906. jan. 17. (A Pécsi Köz­löny eredeti távirata.) A francia radikálisok győzelmüket biz­tosra veszik. Jelöltjükre 815 szavazat esett eddig. Idegenek Pécsett Pécsre érkeztek 1906. jan. hó 16-tól. Nádor szálloda­. Kozisek I. utazó Bécs, Heller M. utazó Szeged, Vágó Márton tanító Kecskemét, Deutsch Gyula magánzó Budapest, Schön­berger Mór utazó Szabadka, Schwarcz Jakab, utazó Szigetvár, Bradicsán Cornél városi számtiszt Magos, Ferenci F. utazó Sumony. Hajó szálloda: Pavlovits István utazó Kanizsa, Müller János birtokos Bonyhád Herger János bir­tokos Bonyhád, Mátyás-Király szálloda: Saufenberger K. magánzó Püspöklak, Nagy Jánoos P. Bogád Fürszt Sámuel ke­reskedő Mohács, Kohn Béla gazdás Püspök­­márok Klaber utazó Budapest. NYILTTÉR.­ ­ Felsége a király nevében ! A pécsi kir. törvényszék, mint felebb­­viteli bíróság becsületsértés vétsége és köz­csend elleni kihágás miatt vádolt Tadics Károly és Tadics Károlyné, szül. Balázs Teréz és becsületsértés vétsége miatt vá­dolt Gulyás János ellen folyamatba tett bűnügyet, melyben a pécsi kir. járásbíró­ság 1905. évi május hó 26. napján 1905. B. 326,4. sz. a. Ítéletet hozott, a Tadics Károly és Tadics Károlyné vádlottak által a bűnösség kimondása s mint főmagán­­vádlók által a Gulyás János III. r. vádlott felmentése miatt, használt felmentése foly­tán Pécsett 1905. évi június hó 27-ik napján tartott nyilvános felebbviteli tárgya­láson, melyben Koszér János kir. tervszéki biró mint tanácselnök, Muraközy László és Finkey Pál kir. törvényszéki bírák, mint itélőbirák vettek részt, a vád képviseleté­ben Dr. Flóris Endre és Dr. Kelemen Mózes ügyvédek jártak el, vádlottakat ugyanezek képviselték, a jegyzőkönyvet pe­dig ifj. Némethy József kir. törvényszéki joggyakornok, mint tanácsjegyző vezette, a vád és védelem meghallgatása után vizsgá­lat alá vévén, következőleg ítélt. A kir. törvényszék, mint felebbviteli bíróság az első bíróság ítéletének nem felebbezett részét nem érinti, felebbezett .

Next