Pécsi Közlöny, 1907. november (15. évfolyam, 251-275. szám)
1907-11-02 / 251. szám
bad ellenségeket nevelnünk saját hazánkban, aki nem jól érzi itt magát, az menjen Oláhországba vagy Szász-országba, de ha itt van, akkor szeresse ezt a földet, legyen szívvel- lélekkel magyar, ne kergessen uto- plasztikus álmokat, mert amíg egy ma-1 gyár él ezen a földön, addig az új magyaroké nem pedig az oláh, tót vagy szász nemzetiségeké lesz. Azok a ráfogások. Laptársunk a Pécsi Napló illetékes helyről nyert információ alapján reflektál mai számában a tegnapelőtt közölt vezércikkünkre s a régi rendszer híveinek szervezkedését, amely- ről megemlékeztünk egy ártatlan megbeszélésnek tünteti fel, amely megbeszélésnek célja az volna, hogy: „mivel Baranya vármegye jelenlegi tisztikara ez ideig kifejtett működésével megérdemelte a legmesszebb menő elismerést azok, akik ezzel az elismeréssel nem is maradtak a tisztikarnak adósai, erkölcsi kötelezettséget éreznek megvédeni ezt a tisztikart minden esetleges kibuktatás ellen, melyre kizárólag az új idők kedvéért meg nem változtatott politikai hitvallásukért, vagyis elvhűségükért rá nem szolgáltak. « Az az illetékes hely, ahonnan laptársunk ezt az információt meríti — nem elég óvatos, de elég ravasz, hogy ráfogja a függetlenségi pártra azt miszerint ki akarja buktatni azokat a tisztviselőket, akik nem követik a függetlenségi és 48 as pártpolitikai hitvallást. Nohát erről soha semmiféle pártgyűlésen, soha semmiféle tanácskozáson szó nem volt! Annyira nem hogy, amint már egyszer volt alkalmunk megírni még a törvényhatósági bizottsági tagválasztásoknál sem helyezkedik a megyei függetlenségi és 48-as párt intranzigens exclusív álláspontra, hanem megelégszik azzal, hogyha társadalmilag és vagyonilag független elemeknek biztosít szavazati jogot a vármegye közgyűlési termében! Annyira nem akarja bántani a tisztviselőket, hogy komolyan csak egyetlen tisztviselő kibuktatásáról volt és van szó, arról a tisztviselőről, akinek érdekében az ellenpárt „erkölcsi kötelez,—sége” tudatában — úgy hírlik — deputative járt a belügyminiszternél hiába. De nem elég óvatos az igen tisztelt illetékes hely, mert kijelenti laptársunk, hogy a szervezkedés eszméje nélkül elhatározták, hogy járásonmint fölkérik majd az e célra összeírt bizalmi férfiakat, hogy a velük hasonlóan gondolkodó bizottsági tagokat beszéljék rá, hogy jöjjenek be Pécsre, éljenek szavazati jogukkal, melyet, ha érvényesítenek, meggyőződésük szerint akaratuk ellenére nem buktatható ki az a tisztviselő, aki erre mással, mint régi pártállásával rá nem szolgált! A mélyen tisztelt illetékes helyről jött információ az, ha egy párt tagjai öszszejönnek, bizalmi férfiakat összeírnak, akciót indítanak, rábeszélnek, voksokat hoznak be, hogy az ő akaratuk érvényesüljön, hogy egy tisztviselő — mert hiszen csak egyről van szó — aki ugyan mással is* rászolgált a kibuktatásra, nemcsak politikai pártállásával — kibuktatható ne legyen! — ismétlem a mélyen tisztelt illetékes hely szerint, ez nem szervezkedés! Hát ugyan mi ez? A függetlenségi párt célul tűzte ki a berendelhető és hivatalos pressió alatti levő bizottsági tagoknak a közgyűlési teremből való visszatartását — az ellenpárt megtartott konventikulumán ez ellen is állást foglalt, mert „nem hisz abban a bizonyos hatalmi legendában“. Mi sajnos, nemcsak hiszünk benne, hanem tudunk róla. Hosszú időkön át nyögtünk alatta, megint nem hivatkozom másra, mint arra a bizonyos pécsváradi útra, amit azzal a hatalmialegendával® akartak a klikkérdeknek megfelelően elintézni. Hogyha minden ellentétes pártállású tisztviselőt ki akarna a függetlenségi párt buktatni — hamarosan alig akadna valaki, akit ezeknek a helyére megválasztani tudna. ] — Pompás színben van. Ha én lefogytam, úgy ön... erősbödött. — Azt akarja mondani, hogy meghíztam. Az én nyárspolgári világomban így mondják. Ezt a furcsa kifejezést használják, amely talán sérti is a művészeket, az előkelőket. Mint pl. ön. Derülten, nyájasan és kívánatosan mosolygott az asszony. — Ne gúnyolódjék — mondta a férfi- Jól tudja, hogy a művészek nem mindig előkelők. Hosszú csend következett, azután a nő halkan mondta: — Tudom, de ne ragaszkodjunk ehez az eszméhez. Alapjában véve minden ember egy 1 fő . — Akár nyárspolgár, akár művész. A férfi dühösen csapkodta botjával a homokot. Az asszony kedvesen folytatta : — Fölkavarja a port. A férfi azt felelte: — Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek. — Miért? Nem bánt a jelenléte. — De nem érez örömet, ha lát? — Sem örömet, sem fájdalmat. — Közönyös vagyok ön előtt? — Óh istenem!.. — Igaz, hogy ez a legjobb, amit remélhetek öntől most, amikor szemtől-szemben állunk egymással azután. . — Mi után? — Azután ami ... Végre is ön jól tudja. Az asszony néma maradt, de folyton mosolygott. A férfi gonoszul, folytatta: — Ön jól tudja. Ha csak el nem felejtette. Hiszen már öt éve. Én a gyarmatokra utaztam . Ön nagyon könnyen felejtett. Az asszony szelíden válaszolt : — Oh nem, semmit sem felejtettemel. És természetes, hogy találkozásunkkor ön beszélni akar erről. Ez az egyetlen, amiről társaloghatunk, attól a perctől kezdve, amikor újra láttuk egymást. Ez a találkozás lehetetlen lett volna másutt. Én nem fogadhattam volna odahaza. Miután a véletlen szembesített bennünket egymással, ostobaság lenne tőlem visszautasítani, ha ön jó napot klván nekem. Nem, semmit sem felejtettem el. A férfi tompán mondta: — Én sem. Még kevésbb, mint ön. Rosszul bántam önnel, de gyakran visszagondoltam önre. — Oh, lelkiismeretfurdalásai vannak ? — Igen. És szánom, amit tettem. — Mentse fel magát bűnei alól. A férfi gúnyosan mosolygott: — Gondolja, hogy nem érdemes ? — Milyen gonoszul tud ön nézni — mondta az asszony. — Mert Ön megvet engem. . — Én? — Pedig szerepet játszottam valaha az életében — mondja a férfi halkan, növekvő szenvedéllyel. Hacsak ez ellen szervezkednek a pécsi, szentlőrinci meg sásdi konventikulumokon az ellenfelek, ha a deputációk és reversálisok csak ezt célozzák, akkor megnyugtathatjuk a t. szervezkedőket, hogy a megyei függetlenségi párt nem vállalkozik erejét meghaladó feladatra, de azt, amire vállalkozik, azt minden ellenszervezkedés dacára is keresztül viszi ! Nem rm fogjuk rá ellenfeleinkre a szervezkedést, ezt ők maguk beismerik, hanem azok fogják ránk, hogy minden politikailag más oldalról angazsált tisztviselőt ki akarunk buktatni. Ez az a ráfogás, amellyel ellenünk korteskedni akarnak onnan túlról! Piktor mimák! Irta: Deutsch Kálmán. „Ha farkast látok magam előtt, tudom, hogy meg kell futamodnom.* A Pécsett megtartott szabad tanítás kongresszusán mondta a tanár úr egyik előadása alatt a fenti furcsa okoskodást, akkor ugyan késő lenne a futás, ha már magam előtt látom a farkast, hanem inkább védeni fogom magamat ellene, mert ebben az esetben legalább megvan az eshetőség arra, hogy én győzöm le a farkast, míg ha magfutok, egész biztosan áldozatul esem. Vallásunk, egyházunk és hazánk körül szintén ilyen farkassereg ólálkodik, halljuk már üvöltését, sőt annyira megközelíttettek bennünket, hogy ugrásra, támadásra áll készen velünk szemben. Ez az a pillanat, amelyben vagy belefutok a biztos pusztulásba, vagy védelmi állásba helyezkedem és felveszem a harcot. Mi ezt az utóbbit választjuk mag munkak, nem fogunk megfutni, hanem szemtől-szembe állva, küzdelembe bocsátkozunk, szóval, tollal és tettel. Nem szabad kicsinyelnünk ellenfelün