Pécsi Közlöny, 1909. november (17. évfolyam, 218-238. szám)

1909-11-03 / 218. szám

1909. november 8. szerkeisztőség és kiadóhivatal Király utca 24. szám. Városi és interurbán telefonszám 111. D Dömös Anzelm felelős szerkesztő. Szerda XVII. évfolyam 218. sz. Főszerkesztő : Egry B . orszgy. képv. a Madarász Béla kiadó laptulajdonos. Kéziratot vissza nem adunk. Előfizetési árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K Egyes szám ára 10 fillér. Magyar Jegybank. Irta Kreutzer Lipót dr. (Ismerteti Végh Lajos.) III. „A nagy gazdasági egységek.“ Mielőtt e kiválóan érdekes fejezet ismertetéséhez kezdenék, szükségesnek tartom a készfizetésről szóló előbbi cikkbe csúszott két télihibát javítani. Az első hasáb harmadik bekezdésében ugyanis tévesen áll az, hogy a 263 millió korona magyar aranyércalapra ugyanannyi bankjegy lesz kibocsájtható. Nem biza! Hanem 657 millió. És ebből levonva 163 millió kor. tartozást, maradna 500 millió kor. bankjegy a megindításhoz. A második hasáb második bekezdésében pedig új szerzeményű aranytőke gyanánt nem 160, hanem csak 100 millió kor. olvasandó. * * * Dr. Kreutzer könyvének 3-ik fejezete „A nagy gazdasági egységek“ ellen foglal állást, amennyiben azon egység egy állam határát át akarja lépni, világosan kimutatva, hogy igazságos vámegység két állam között lehetetlen. Érthető, hogy Ausztria erőlteti Magyarországgal a vámegység fenntartását , de bezzeg nem szeretné ugyanazt Németországgal! Nem pedig azért, mert velünk szemben fejlettebb iparával fölényben van, holott Németország nagyszerű iparával teljességgel nem mérkőzhetnék. Hiszen megmondotta Bismarck 1873-ban a bécsi világkiállításkor, a maga elitélő véleményét az akkori osztrák iparról: „Billig, aber schlecht“. Olcsó, de rossz. És most beszéljen maga Kreutzer a külön jegybank és külön vámterület mellett. „Csodálatos, hogy még mindig vannak ez országban — tanult emberek is — akik nem látják szolgaságnak a gazdasági közösséget Ausztria s Magyarország között, azt képzelve, hogy mindkét országnak szüksége van az összeforrotságra, a gazdasági elvárásnak mind a kettő kárát vallaná. E téves nézetből magyarázható Wekerle azon kijelentése, hogy ő a nagy gazdasági egyesüléseknek és így a közös banknak meg a közös vámterületnek a híve, Magyarország pénzügyét a közös jegybankban erősebben védettnek látva, mint a külön jegybankban. E jóhiszemű, de helytelen állásponttal szemben hivatkozunk a modern gazdasági fejlődés azon ítéletére, amely a nagy gazdasági egyesüléseket utópiáknak, (ábrándnak) tartja, mert gazdasági egységes államok csak ott vannak, ahol a birodalmi egység is megvan, nem lévén az államok között munkafelosztás abban a tekintetben, hogy az egyik ipari, a másik mezőgazdasági csupán. A termelés felosztása megvan minden országban magában : a lakosság egy része földmiveléssel, a másik iparral, a harmadik kereskedelemmel foglalkozik. De hogy valamely ország csakis földmivelő maradjon az idők végéig, ez olyan föltevés, amely sehogyan sem illeszkedik bele az újkori fejlődésbe. Ezt az igazságot vallja nevezetes idő óta a közgazdasági tudomány minden jelentős művelője. Ez az igazság szemünk előtt elevenedett meg az európai államok átalakulásában ipari államokká és ez az igazság megvan abban a tiszta valóságban, hogy ma már a gyarmatállamok is mind ritkulóbban pusztán mezőgazdasági államok. Német tudósok bizonyítgatják, hogy az agrárállapot a fejletlenség korszaka, az ipari megerősödés pedig a magasabb kultúrfok. Különösen Gothein jeles német kereskedelempolitikai tudós mondja, hogy az európai vámegység utópia, hiszen még a német államok között is súrlódások vannak a vámegység miatt. Rámutat Magyarország és Ausztria áldatlan állapotára, a két ország közötti vámegységet természetellenesnek mondva, mert az egyik ország haszna okvetetlen kára a másiknak. Ugyanezt vallotta Horn Ede (1875-ben volt magyar kereskedelmi államtitkár magyar, német, francia nyelven írt nemzetgazdász) s természetesen Kossuth Lajos is. Úgy Európában, mint az Egyesült Államok gazdasági fejlődésében megtaláljuk a mezőgazdasági államok átalakulását, emelkedését ipari államokká, mégpedig védvámok segítségével! Nagy gazdasági egység csak a birodalmi (lényegében nemzeti) egységben található; példa rá Németország és az északamerikai Unió. Sehol sincsen meg az a szomorúság, hogy függetlennek és más állam alá nem vetettnek higyje magát valamely ország és iparát ne tudja kifejleszteni, mint Magyarország , mert gazdasági közösségben él a fejlett és gazdag iparú Ausztriával. Anglia megengedheti magának azt a fényűzést, hogy szabadkereskedelmet folytat most, miután erős védelmi vámpolitikát folytatott a múlt századbeli hatvanas évek elejéig és iparát — már akkorra — nagyszerűen kifejlesztette , de a szabadkereskedelem iránya már-már bukófélben van ott is. Mindenütt megvan az ipari haladás Európában és azon túl is, csak Magyarország jár ólomlábon, — mert a „nagy gazdasági egység“ elve uralkodik fölöttünk. A Kelet kis országai is jobban haladnak, mint a húszmilliója Magyarország, mivel más országoktól függetlenül rendezhetik be a maguk gazdasági életét, így p. o. Romániának 1866-ban csak 39 nagyipari vállalata volt és 1906-ban 471-re nőtt e szám. Nyomon követi Bulgária, még pedig úgy hogy vállalatai belföldiek kezén vannak. Az országok és népek jóléte nem a lakosság nagy számán és nem a terület nagyságán fordul meg. Vajha általánossá válnék nálunk az a megismerés, az a lángoló igazság, hogy boldogulásunk sarkalatos feltétele: az ország gazdasági függetlensége! Olyan független országot nem tudunk, amelynek külön jegybankja ne lenne : Bulgária (mintegy 25 millió márka arannyal), Románia (70 millió márka), Norvégia (60 millió), Szerbia (ismeretlen alapú) — mind nem régóta függetlenné lett kisebb államok, mind önálló bankkal bírók, nem is említve Dánia, Svédország, Belgium, Hollandia régóta jól megalapozott bankjait. A kis bankokra, még a keletiekre sem szabad kicsinyléssel néznünk, mert ezek is hivatásuk magaslatán állva, a maguk országa-