Pécsi Lapok, 1860. július-szeptember (1-26. szám)
1860-09-23 / 24. szám
szobában két egészséges,s két köszvényes szék,s egy rengeteg tölgyfa asztal, melyen most is poharak vannak, melyek megvannak töltve a graurok italával. Ma nagy ünnep van nála, mert vendége van. Halljuk miről tanácskoznak: — Valóban, oh bég, inkább megyek a csinek közé, inkább nyúlok darázs vagy hangya fészekbe, mint a nagy urak titkait kifecsegjem. — Én is tudok egy igen nagy titkot, de nem egészen körülményesen, — hanem nem tudja azt meg tőlem senki sem. — Titkot? Én nekem sem szabad azt tudnom? Kérdé ügyetlenül sandítva Kazim begre. — Ide elmondanám, hanem néked kellene előbb nekem bizonyos fölvilágosításokat adnod, hogy az egészet világosan megérthessem. — Szívesen, csak kérdezz. — Nem veved észre, hogy Ahmed basa egy idő óta nagyon ingerült és szomorú, s nem megy ki sem lovagolni, sem vadászni, sem az odaliskákkal csolnakázni, hanem mindig szerte kóborol a várban titkosan ? — De igen! tudom is miért, kiált közbe Szuheili nagy tűzzel, vélve, hogy no most mindjárt akkora titkot fog hallani, mint egy nílusi bohémot. — Ez a fő mit bizonyosan meg kell tudnom, mondja nagy titkosan Kasim beg, mert én csak gyanítom. — Nos mit gyanítasz bég ? — Nohát talán valami betegsége van, vagy valamelyik szép odaliskje miatt érte bú, lévé hozzá vontatva, s figyelemmel fürkészve Szuheilit. (.Vége köv. KÉTÁG, sept. 16. Bodonyból jövök, a hires bodonyi leányvásárról; — nem vásárlási szándék vitt ugyan oda, mert e részből kijutott már nekem annyi, amennyi épen elég. De hogy világosabban szóljak: Bodonyban ma búcsú volt, még pedig ollyan, a minőnek párja csak mához egy évre lesz ismét Bodonyban. E búcsú, mely egyszersmind népünnep, évenkint September hó tizennegyedikét, vagyis körösztfölmagasztalása napját követő vasárnapon szokott megtartatni, és közönségesen leányvásárnak neveztetik , és méltán, mert itt oly sok , még pedig szebbnél szebb az eladó leány, s ez elég okot adott arra, hogy leányvásárnak neveztessék. — Az isteni tisztelet végeztével, mintegy tizenkét óra tájban, megkezdődik az érdekes látvány, és az ezt szemlélőnek , ha bár több alkalommal látta is, valóban meglepő jelenet marad: az ormányság fiatalsága, mindkét nemből, de még eddig különválva, a legünnepiebb öltönyben tűnik elénk, a férfiak nagy része egy hosszú utcza sort képez, és közöttük négy öt leány karöltve , végtelen sorban jár kel, föld alá. Aki Baranya drávamenti lakóit nem ismeri, ezen látványra azt mondaná, hogy az itt összegyűlt szépnem (méltán nevezhetem szépnemnek) válogatva jött ide, mert csakugyan bámulni lehet a természetnek e részben pazarul öntött ajándékát e vidékre. Termetük karcsú, nyúlánk, de mindamellett eléggé erőteljes, aránylag széles váll és gömbölyű fehér karokkal, mit az átlátszó finom kelme, melyből öltözékük készült, látni enged. Arczbőrük feiler és oly tiszta, hogy az ember azt hinné, hogy zárdában neveltettek, pedig ők nem dolog körülök. Hajuk többnyire koromfekete , ugyan olyan élénk nagy szemekkel, melyek fölött a festői szép szemüld nem hiányzik —a szőke haj és kék szemek ritkábbak — rendes metszésű orr, kis száj, szép fehér fogakkal, egyszóval, mind megannyi festői alakok. Öltözékük, finom átlátszó fehér szoknya, piros vagy búzavirág kék selyem középnyel, mely aranyos csipkékkel van szegélyezve, az ing — mit itt" kebelnek neveznek — szinte azon finom kelméből készült, a vállon és ujjakon aranyos pikkelyekkel és szálakkal gazdagon kihímezve, mely az egész női alakot kellemeivel látni engedi, — hímezett színes mellények ritkábban láthatók — hajókat, mely simán hátra van fésülve, hátul a szalagok sokasága eltakarja. Ezen menet tart mintegy másfél óráig, mely után a fiatalság a sorok közé vegyül, ismeretséget köt, és a mely leány egy legénytől a búcsúfiát elfogadja, kész az alku, és a következő farsangon van a lakodalom. A mai búcsú érdekességéből sokat elvont a már reggel fenyegető esős idő, mely délután két óra tájban meg is jött, és a búcsúsokat szétzavarta , sokakat pedig még hon is tartóztatott. H. N. is szakíttatik, ez csak az ellentét végett történik, a költemény általános hangulata pedig oly vidám mint a táj, melyben játszik. Hogy e vidámság végig megmaradhasson, költőnk a történeten erőszakot követett el. Ezt pedig annál inkább tehette, mert nem V. Jakab személyét akarja kiemelni, hanem főszempontja a régi lovagkor egyáltalán. A költemény belerendezése a legnagyobb oeconómiával történt, és daczára a képek változatosságának mégis oly — hogy úgy mondjuk — építészeti arány van benne, melyet nemcsak a művész szándékának, hanem egyúttal ösztönének s természeti tehetségeinek vagyunk hajlandók tulajdonítani. — Az egész cselekvény csak hat napra terjed, aránylag szűk helyen történik és kevés alakot foglal magában, melyek mindegyike tökéletes művészettel van ecsetelve. Egyes helyei hatása a táji jellem daczára mégis majd dramatikai, s az egészben annyi élet és mozgékonyság uralkodik, hogy szinte egy epicus világot varázsol elénk. A szarvasvadászat és a Clan különböző részeiben elterjedt líszkereszt leírása csak azért oly elragadó, mert a legszorgosabb tanulmányozás mellett a legszigorúbb természeti igazság tartatott szem előtt. Minden szikla, a ló és hegyi út minden kanyarulata valóságos arczkép, és Seolt a legmerészebb kigondolásai lehetősége felől saját tapasztalása által győződött meg. Béltartalma a toryt árulja el. Keressünk a szárazföldi irodalomban bármily regényt, melynek főbb alakjai rablók, ezekben mindig a nyers erőt látjuk dicsőítve, mindig a tömegnek hízelegnek. Scottal aristokratikus társaságban leljük magunkat; nála a rabló Clan főnöke, úgymint a hűbéres, és a király mindegyik saját rendeltetési jellegén kívül egy közössel is bír a nemesség jellegével, erényeik és hibáik arisztokratikus természetűek. De ha Scott Walter e művét például a német e nembeli művekkel öszszehasonlítjuk, akkor látni fogjuk benne az arisztokratikus magatartás mellett a népszerűt, s általános emberségelviséget. E szépségek daczára e költészeti irány sohá nem tarthatott. Egészséges esze,s természetes érzelmei tárták őt egyfelől vissza, hogy kiválasztott tárgyába egészen vakon beleolvadjon, miáltal a költő a tárgy mellett egészen elenyészett volna; nem akart magán annyira erőt venni, hogy a zsiványban csak a zsiványt, a szerelmesben csak a szerelmest, a királyban csak a királyt láthassa, ő ezen kiválóságok mellett soha se feledhette, hogy a zsivány, a szerelmes, a király ember is egyszersmind, s mint ilyenek közös bírálat alá is eshetnek, és ő nem akart annyira epicus költő lenni, hogy a bíráló észre ne vétessék; de másfelől helyes tapintata nem engedé, hogy mint ily gúnyos figyelő és bíráló az eddig gyakorlott költészet körében lépjen elő. Átment tehát a történeti regényhez Ez átmenet nála természetszerű volt, főleg midőn a történeti regényt találta olyannak, melyben a regényesség túlcsapongásaival a közérzület, s közértelem mint közös tényezők lépnek szembe; ebben kitünhetik a regényes tárgy mellett maga a költő is. E kettős, a regényes t. i. és — hogy úgy mondjuk — egyéni természetbeni öröme, és nem valami kül ok határoztak arra, hogy első műveivel a névtelenség leple alá rejtőzzék, s alóla még csak lehetett elő ne lépjen, mi egyébiránt a munkái iránti figyelmet még inkább fölfokozta. Adjuk itt regényeinek időszerinti rendét. Az első, Waverley, elkezdetett 1805-ben, megjelent Isidben; 1815-ben következett Guy Mannering; 1816-ban az Odondász s A fekete törpe; 1817-ben Old mortality; 1818-ban Bob Roy és Midlothian szive; 1819-ben A lammermoori menyasszony s Montroserali legenda; 1820-ban Ivanhoe, A zárda, s Az apát; 1821-ben Kenilworth; 1822-ben A kalóz és Nigel viszontagságai; 1823-ban Peveril of the Peak, Quentin Durward; 1824-ben Szt. Honan kútja, Hedgauntet; 1825-ben Két elbeszélés a keresztes háborúból; 1826-ban Woodstock; 1827 és 1828-ban A canongatei krónika; 1829-ben Geiersteini Anna; 1831-ben Robert párisi gróf, s A veszélyes kastély. Költeményei jövedelméből 1811-ben a melrosei apátság közelében, melyet utolsó dalnokjában leirt, jószágot vett magának, melyet Abfronfordnak nevezett, s a lehetőségig regényesen fölékesített; 1820-ban baronetté neveztetett. Könyvárusának bukása által egész vagyonát elvesztette, melyet sebes munka, különösen Napoleon életirása által akart visszaszerezni, s ezzel halálát sietteté, meghalt 1832-ben. Seott a történeti regénynyel a költészetnek egészen új pályát nyitott. Mennyiben van e költészeti nemnek jogosultsága általános okokból meg nem határozható , történeti jogosultsága azonban kiderül, ha a korábbi történeti írásmódot a későbbivel összehasonlítjuk. A 18-ik század végén a történeti irodalomban a skót iskola volt uralkodó. Hume, Robertson s a többiek a 18-ik század felvilágosodottságából kiindulva, mindenek fölött azon voltak, azon kérdéseket, melyeket a politikai ész az újabb kor haladása lényegesnek tartott, a régi korhoz mérni, s a lehetőségig tisztán megfejteni. Egy meghatározott időszak sajátságainak színes festéseiről, a nagy történeti jellemekben levő okszerűtlenségekről náluk szó sem volt. Hőseik kivétel nélkül a 18-ik század jelmezében, s beszédmódjával jelennek meg. Hogy az újabbkori történetírók arra törekednek, miszerint minden korszakot saját mértékével mérjenek, minden történeti jellemet magában álló műnek tartsanak, s a helyi színezetet élénk rajzokban viszszaadják, ahelyett hogy ezeket sima s csak látszólag elbeszélő okoskodásokban elmossák, ez elvitázhatlan főérdeme Scott Walternek. Megtanulták tőle, hogy valamely kor tanulmányában az úgynevezett nagy ese- A NEMZETI REGÉNYES KÖLTŐK ANGLIÁBAN. Scott Walter. Vége. Mellőzzük ezennel többi költeményeit, csak a legtökéletesebbet emeljük ki. Ez : The lady of the lake. E költeményt már a nappali hangulat jellemzi, valamint előbbi költeményeiben a romokon a szende holdvilág nyugszik meg, úgy itt a Loch Katrine zöld erdein, s sziklarészletein a legszebb napvilág terül el. S ha e nappali világosság néhanéha egy vad és fáklya világ által vörösre festett éji jelenet által meg