Pécsi Lapok, 1867. március-május (1. évfolyam, 1-18. szám)

1867-03-31 / 1. szám

Pécs Megjelen hetenként két­szer , vasárnap és csü­­­t­ö­r t­ö­ kön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 8 frt, fél évre 4 frt, v. évre 2 frt. Bérmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás 1. szám Martius 31-én 1867. Nepomuk utcza 30. sz. PÉCSI LAPOK POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS H­ETILAP. HIRDETÉSEK ÁRA : Négyhasábos petit betűjü sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-mad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tér“ rovatban megje­lenő minden petit sorért 14 kr. osztr. ért. Bélyeg díj külön minden hirdetésért 30 kr. o. Kiad­ó­h­i­v­a­t­a­l Országút 5-dik szám, előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“-ra. Megjelen e lap hetenkint kétszer va­sárnapon és csütörtökön dél­előtt. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordással, s vidékre postán küldve . Egész évre .... 8 frt fél évre .... 4 „ negyed évre .... 2 „ Pécs, mart. 30. 1867. A „Pécsi Lapok“ kiadó hivatala. Országút 5. szám. Pécs, mart. 30. Alkotmányos életünkkel föléledtek a „Pé­csi Lapok“ is. Hasznosak-e vagy szükségesek, a közönség részvéte fogja elhatározni. Mi szükségeseknek tartjuk. Viszonyaink általában ziláltak és rendet­lenek , mindenkinek ki erőt és képességet érez magában, ezek rendezéséhez segéd­kezet kell nyújtani. Szervezni kell az országot, szervezni a helyhatóságokat, rendet és rendszert kell hozni az állam- és magán­életbe, mert ezek nél­kül az épület gyenge lesz és ingatag. A rendnek pedig szabadságon kell ala­pulnia, mert hol a szabadság hiányzik, ott hiányzik az éltető erő, hiányzik a szellem, mely egyedül képes tartós alapokat nyújtani további fejlődésünknek. Szükséges tehát, hogy állami intézmé­nyeink a rendnek, a haladásnak és fejlődés­nek nem csak hogy útját ne állják, de sza­bad szellemük által elősegítsék és istápolják ; szükséges, hogy az egyesek ez intézmények üdvössége felől meg legyenek győződve, sa­ját érdeküknek tekintvén azok életbelépteté­sét és állandósítását; és ha ez megtörtént, szükséges, hogy az adandott viszonyok közt sorsunkat magunk készítsük elő öntudatos közreműködéssel, szorgalommal és munkával, s ne gondoljuk, hogy már most kezeinket ölbe téve egyedül az isteni gondviselésre bíz­hatjuk jövőnket, mely ha eddig segített, ezu­tán sem fog elhagyni. Szerény körükben a „Pécsi Lapok“ ál­lami intézményeink mikénti alakítására igen csekély befolyással lehetnek. Mi azt hisszük, hogy, ha az országgyűlés jelenlegi többségé­nek sorai közt rég elfoglalt állásunkat tovább is megtartjuk, támogatva a minisztériumot, mint annak kifolyását, megnyugtatva közön­ségünket ennek rendeletei iránt, s elmondva nézetünket néhány bennünket is közelebbről érdeklő tárgy fölött, s miután minden állam politikai belátás és politikai jellemekben mindaddig szűkölködni fog, a hol és míg a családokban mindenre inkább gondolnak, mint ily belátás és jellem fejlesztésére, h­a mi ezekre is gondot fordítunk, azon hivatást, mely hasonló vidéki lapnak az országos ügyek körül jut, lelkiismeretesen betöltöttük. Nagyobb lehet hatásuk városunk és me­gyénk dolgaiban; politikai axiómaként te­kintetik ma már, a kiváltságok megszűntével, hogy az államot az egyes polgárokért az egyes polgárok összesége képezi. Az állam haladása tehát az egyesekétől föltételeztetik; föladatunk ez utóbbiakra hat­ni helyes irányban, s így közvetve az egész­nek is hasznára lenni. Eme haladásnak pedig szellemi és anyaginak kell lenni, egyik a má­sik nélkül tökéletlen és tartóssággal nem ke­csegtethet. Szellemi haladás nélkül anyagi érdekeinket fölfogni se vagyunk képesek, az anyagilag szegény nép pedig elsatnysít, szel­lemileg is elgyöngül s végre vagy magában elenyészik, vagy valamely prédára vágyó szomszéd könnyű martaléka lesz. Óvakodnunk kell e szomorú kilátástól, s kerülnünk e hanyatlást minden módon. *1 Megyénknek és városunknak, mint az egész egy részének, meg vannak tehát ez irányban kötelességei, meg minden egyes la­kójának. E kötelességek fölemlítésében nem le­szünk hanyagok, ha tán némelyeknek ezzel nem is tetszenénk, jutalmunkat öntudatunk­tól s a józan rész belátásától várjuk. Mi a szellemi működést és haladást nem külsőségekben keressük, egyedül a belértéket veszszü­k elismerésünk mértékéül. Az egyéni érdemet többre becsüljük a kölcsönzött fény­nél, s az egyszerű szorgalom iránt nagyobb méltánylattal leszünk, mint amaz elbizakodás iránt, mely azért hiszi magát magasbra he­lyezve, mert benyélve is elélhet. Mi is Ovid­nak Pisóhoz irt eme nézetét valljuk: — — — — — Perit in ille Gentis honos, cuius lauis est in origine tota *) Kiváló figyelemmel leszünk tehát oly in­tézeteink iránt, melyek szellemi haladásunkat előmozdítani hivatvák, s különösen a népne­velés körül gyakori szemléket tartandunk. Szeretjük az ifjúságot, jövőnk reményei erre építnek. Örülünk lelkesedésének és tö­rekvésének ; szilajságát is elnézzük gyakran, az élet amúgy is csillapítani fogja; de éppen mert a jövő nemzedék képviselője, mert hi­vatva van a megkezdett munkát folytatni és tökélyesbíteni óhajtjuk, hogy romlatlan alap legyen benne, s ne vágyjék kitűnni erkölcsi­ségének rovására. Szellemi ügy anyagi haladásunk főténye­­zője a munka. Ez nemesíti az egyént, ez emeli a társadalmat, az élet minden viszonyai közt csak­is ezen alapulhat a jobb és szebb jövőrei kilátás. Meg kell tehát szoknunk azon, fájdalom még nem átalános nézet való­ságát, hogy dolgozni nem szégyen, de igenis az, ha a soha vissza nem térő időt hanyag semittevésben elpazaroljuk. Anyagi haladásunk egyik emeltyűje me­zei gazdaságunk minden egyes ágának ok­szerű fejlesztése, üzletünk élénkítése, a forga­lom és közlekedés könnyítése. Ezekre lapunk kiváló gondot fordítana. A mezei gazdászat ma már többé kevésbé tudományos képzettséget föltételez. A hagyo­mányos gazdászati rendszer a tőkét fogyasztja, és még­is alig elégséges a napi szükségek fe­dezésére. Belterjes gazdaságról nálunk még szó sincs, még nem vagyunk ott, hogy mun­kánkat eladandó terményeinkben értékesít­sük. Még a jól rendezett telkes polgár is csak rendes viszonyok közt képes családja s az állam iránti kötelezettségeinek megfelelni, egyetlen baj oly zavarba hozza, hogy alig bír belőle menekülni, s igen gyakran elsze­gényedését vonja maga után. Jó lesz-e gyak­rabban mutatkozó látvány felől többet gon­dolkoznunk. A vállalkozási szellem is lassan fejlődik, mert közönynyel s gyakran gyanúsítással ta­lálkozik ; azért a tőke bizalmatlanul és félén­ken ruháztatik be, néha rosszul kiszámított tervek kivitelére fordíttatik, az első esetbeni lassú eredmény, s az utóbbibani gyors vesz­teség vissza­riasztják a vállalkozási kedvet, és így a tőke vagy gyümölcsözetlenül hever, vagy tőlünk más­hová fordul, vagy végre a köznek kárával űzött gyakran erkölcstelen nyerészkedési czélokra fordíttatik. Közlekedési eszökzeinkről, utainkról szól­junk-e? Daczára az anyag bőségének még közutaink is oly roszak, hogy csak nagy küzdelmek után bírjuk magunkat az utazásra elhatározni. Mellék­utaink minden bírálaton alul állanak; vannak községek, melyek hó­napokig el vannak zárva a szomszédságtól, mert a közlekedés teljes lehetetlen; sőt meg­esik, hogy ugyanazon helység két ellenkező részén lakók az őszi esők beállával a tavaszi viszontlátásra vesznek egymástól búcsút. E tekintetben a megyei bizottmánynak s me­gyei tisztikarnak leend föladata segítni. Mi pedig kötelességünknek tartandjuk őket erre több ízben figyelmeztetni, és e hiányos álla­pot elhárítására javaslatainkat előterjeszteni. E lapok föladata tehát­­ nem csekély, de önzéstelen és használni akaró szándékkal fo­gunk teljesítéséhez, és ebben mindig csak az ügy lesz irányadónk, a személyek csak any­­nyiban jönek figyelembe, a­mennyiben a felebbi czélokat vagy előmozdítják, vagy képtelenségük és rész­akaratuknál fogva hát­rálják, hogy aztán irányukban minő állást foglalunk el, könnyen belátható. Nem tartjuk magunkat csalhatlanoknak, azért az ellenkező véleményt nyugodtan ki­hallgatjuk és okulunk belőle, ha pedig nem győzettünk meg általa, nem gyanúsítjuk a szándék tisztaságát, míg ellenkezője szembe nem ötlik, de ekkor kíméletlenek leszünk. Nem akarjuk a hazafiságot monopolizálni, tudjuk azt, hogy több út is vezet ugyanazon czélhoz; ideje, hogy a honárulás súlyos vád­ját könnyelműen egymás irányában ne alkal­mazzuk. A küzdelem nehézségeit mindig számba veszszü­k, a méltánylatot a küzdőktől soha sem fogjuk megtagadni, ha e küzdelmet si­ker nem is koronázná. Határozott kárhozta­­tásunkkal csak a tudatlanság, konokság és rész­akarat találkozik. Túlbizakodók nem leszünk, de a kitűzött pályán nem is csügg­edünk, s azért e két er­kölcsi hibával, bárhol találkozzunk is vele, mindig szembe szállunk. Szabad mozgalom, szabad fejlődés, köl­csönös jogaink tiszteletben tartása, de viszont az állam és egymás iránti kötelességeink szi­gorú teljesítése leen­ irányadó jelszavunk, és ettől el nem térünk. Bánffay: *) Elvész abban nemzetségének tisztelete , ki dicsőségét egyedül származásában keresi.

Next