Pécsi Lapok, 1922. március-június (1. évfolyam, 1-97. szám)

1922-03-15 / 13. szám

1922. március 15.­­„Pécsi Lapok“ —• A Mecsek­ Egyesület hétfői felolvasó estélye a Tátráról kellemes órát szerzett a jelenvoltaknak, bevezetésül a polgári iskola énekkara —­ mely a dél­utáni ifjúsági előadásokon is szerepelt — Dudás Géza karmester temperamentumos vezetése alatt énekelte a Hiszekegyet és egy irredenta-dalt, szabados be­tanulással. Majd Kun Kálmán a ME. h. igazgatója tartott hazafias érzésekkel és gondolatokkal tett tartalmas bevezető­t, mit mindvégig a közönség tet­szése kisért és végeztével hatalmas tapssal köszönt meg. Ezután dr. Vigyázó János, a MTSz. főtitkára mutatta be 160, nagyobbrészt színes képben a Tátra szebb részleteit (Csorbató, Békástavak, Poprádi-tó, Tarpataki vízesések, Fátyol vízesés s a többi tenger­szemet; a gyönyörű hegyóriásokat: Ge­rnochfalvi, Lomnici, Szalóki, Tátra, Kriván, Simontorony, Barát Lengyelnyereg, Bibircs, Bástya stb.) amit érdekes szöveg felolvasásával kisért. A szép előadás nagy tetszést váltott ki. Utána Beves Miklós dr., a ME. titkára szavalta el Bernáth Károly Könyörgés c. gyönyörű költeményét pompás előadásban, szivhez szólóan, ami sokak szemébe csalt könnyeket s amit a m­egértő közönség zajos tapssal jutalmazott. Végül dr. Vigyázó 80 szép képben mutatta be a Déli Tátra pompáját, a jégvirágos fenyőket, a téli sportokat. Úgy a szép képeket, mint a színesen megírt kísérő­szöveget tetszésnyilvánításokkal köszönték meg a hallgatók, akik egy kedves est emlékeivel távoztak a teremből, melyet a délut­áni előadásokon teljesen meg­töltött a hazafias tanuló ifjúság, de ahol az esti elő­adásokon hézagok maradtak a sorokban. Pedig mu­lasztást követtek el, akik nem voltak ott s a jótékony­­Cél sem érhetett el olyan eredményt, mint az kívá­natos lett volna. — Pécsi kalapgyár. Legmegbízhatóbb beszer­zési forrás. Dús raktár gyári árakon. Olcsó és szak­szerű javítások. Király-u. (Lyceummal szemben). — "Talált tárgyak. E hó 10-én este 10 órakor a Kiskereszt-utcában cirkáló rendőrőrszem egy köp­­penyt, egy sapkát és egy törülközőt talált. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrségen. — 11-én ugyanaz A rendőrőrszem a Kossuth Lajos utcában egy tula­­ezüst órát talált. Igazolt tulajdonosa a rendőrségen átveheti. — A hadirokkantak közgyűlése március hó 19-én délután 3 órakor lesz megtartva, a­mire ,már most felhívja a tagok figyelmét az elnökség. Laison újdonságok. Már megérkeztek az új­­divat szövetek, melyek egész héten át a Párisi Áru­házban kerülnek olcsón eladásra.­­ Március 19.-én jönek életbe az új vasúti díj­szabások, melyek nemcsak ül tp£r°s°kra és kereskedők­re nézve képeznek elviselhetetlenül stagi,­ tehertöbbletet, de súlyosan érintenek mindenkit, akinek a vasúttal érintkezése lesz. Különösen a darabáru szállításoknál és a gyorsáruként feladott küldeményeknél lesz súlyos ■a tarifaemelés, mert ezeknél majdnem 200 %-os a­­díj­emelés. Olcsóbbá tehető a vasúti fuvar azáltal, hogy a fel­adásra jutó javaknak közös expedíciója végett a szállító közönség szövetkezik. Ez a budapest-pécsi viszonylatban könnyen megoldható akként, hogy Budapesten az összes Pécsre szánt áru egy ottani szállító által összegyűjtetik és immár kocsirakományként továbbuttazik Pécsre, mely esetben jelentékenyen olcsóbb kedvezményes díjszabás alá esik a szállítmány. A Szállítmányozási és Kereskedelmi R. T. máris megszervezte a pécsi közönség érdekében ezt a gyűjtő­­forgalmat Budapestről és abban a helyzetben van, hogy egyelőre hetenkint három gyűjtővagyont indít­hat Budapestről Pécsre. A szállító közönség egységes támogatása által pedig képes lenne naponként egy, sőt két vagyont megrakni. Ezáltal nemcsak azt az eredményt nyújthatja a felelnek, hogy a szállítást lényegesen olcsóbbá teszi, de teljesen feleslegessé válik a gyorsáruként való nagyon költséges expedíció, mert a gyűjtő vagyonokat a legrövidebb idő alatt hozhatja le. Kereskedők, iparosok, magánosok a gyűjtőforga­­lomban úgy vehetnek részt, hogy az áruk megrendelése esetén az illető budapesti feladó cégnek előírják, hogy a küldeményt Pécsre leendő továbbítás végett adja át Heisler Ignác szállítónak, Budapest, Hold­ utca 10, ahol a pécsi árukat összegyűjtjükk. A Szállítmányozási és Kereskedelmi R. T. hely­ben az elosztást a legolcsóbb díjazás mellett és teljes szavatossággal végzi el. Feleinek továbbá azt az előnyt is nyújtja, hogy a vasúti szállítmányozásaikra vonat­kozó fuvarokmányok díjszámítását telj­esen ingyen felül­vizsgálja és reklamálja. Minden szállítási ügyben kész­séggel szolgál tanáccsal a Szállítmányozási és Keres­kedelmi R. T., Ferenc József­ ut 30. Telefon 2—65. « — A szentdienesi vásár, melynek március 15-ike a határnapja, a nemzeti ünnepre való tekintettel március 16-ikán lesz megtartva. Szentdienes község vásárbérlője. — A pécsi nyilvános cipészszakiskola, melyről vasárnapi számunkban megemlékeztünk, Méria­ utca 16 szám alatti házban áll az érdeklődők rendelke­zésére. — Király­ u. 32. I. emelet, ahol aranyért, ezüst­ért és ékszerekért bárkinél többet fizet Breuer Zsig­­mond ékszerész. — Kész kosztümök és ruhák minden méretre Lőwy G. és Társa cégnél, Ferenciek u. 1. — A vásárló közönség figyelmébe ajánljuk a Baranyai áruházat, Ferenciek u. 1., ahová megérkez­tek a legújabb kosztümszövetek, selymek, vászon, kanavász és mosó áruk. — Elegáns öltönyök legolcsóbb árban Fáy­szabó­nál, Ferenciek­ utca. Telefon 10­87. — Telefon 470. Meghívásra házhoz megyek. Férfiruhát veszek a legmagasabb árban. Frankfurter Ármin, Irányi Dániel­ tér 10. Irodalom és művészet. — A hollandi menyecske. Kálmán Imre a leg­népszerűbb zeneszerzők egyike. Nevéhez annyi ope­­rettsiker fűződik, melódiái olyan páratlanul nagy népszemségnek örvendenek nemcsak Magyarorszá­gon, de külföldön is, hogy mihelyt egy operetten rajta van a neve, már az is fél Sikert jelent. Kálmán első nagy sikerét a Tatárjárással aratta, ami után sorra jöttek a Cigányprímás, Kiskirály és a Csárdás­királynő, végül most legújabb operettje ,, A hollandi menyecske”, mely mindenben méltó társa a többinek. Egész sereg fülbemászó melódia van az utóbbiban, amelyeket rövid időn belül mindenütt énekelni fog­nak. A librettó érdekes, fordulatos mesével járul hozzá a sikerhez, tengernyi ötlet, pazar humor jel­lemzik főként. A színház gondoskodik arról, hogy a szombati premier fényes legyen. Vadonatúj jelme­zek, meglepően szép díszletek és amit először kellett volna említenünk, a kitűnő szereposztás mindmeg­annyi biztosítéka a sikernek. — Képviselőválasztás a színházban. Az Országos Színészegyesület e hó végén tartja rendes évi köz­gyűlését, amelyen minden fővárosi és vidéki színtár­­s­ulat képviselteti magát. Kedden délelőtt a színház tagjai Nádasy József igazgató megnyitója után tár­sulati gyűlése­n választották meg képviselőiket Ti­hanyi Béla és Bereng József személyében, akik már­cius 26-án felutaznak Budapestre a társulat meg­bízásából. Betiltott táncok. A rendőrség egyszers mindenkorra betiltotta a Simitjit, Vanszteppet, Tusztesípét, Foxtrottot és a Tangót. A véghatározat ellen felebbezésnek van helye. Megírtuk, hogy a rendőrség a Bőrgyáriak szom­bati mulatságán betiltotta a simmit és a vanszteppet. Örömünknek adtunk kifejezést efölött, mert már régen rossz szemmel nézzük azt a határt nem ismerő táncőrületet, amely szabadon grasszál a városban és amely a jóizlés rovására megy. Hittük, hogy eré­lyes intézkedéssel segíteni fognak ezen a bajon. Az orvoslás, korábban mintsem reméltük volna, eszkö­zölve lett Török Lajos dr. rendőrtanácsos 3742-1922. sz. határozatával, amely a következőképen szól: M. kir. állami rendőrség pécsi kapitánysága. A Simmi, Vansztepp stb. táncok nyilvános táncmulat­ságokról való kitiltása. A „Simmi”, „Vansztepp”, ,,Tusztepp”, „Fox­trott” és „Tangó” néven ismert táncoknak nyilvá­nos táncmulatságok alkalmával való táncolását és ezen táncoknak nyilvános tánciskolákban a rendes táncórák keretében való tanítását Pécs szab. kir. városa egész közigazgatási területén eltiltom. Ameny­­nyiben valamely nyilvános táncmulatságon a fent felsorolt táncokat ezen tilalom ellenére mégis táncol­nák, illetve ha ezen táncokat valamelyik táncoktató az iskolájában rendes anyagként tanítaná, úgy a táncmulatságot a kirendelt rendőrtisztviselő be fogja szüntetni, a tánctanítótól pedig a kiadott engedélyt visszavonom. Indokol.: A fent említett táncok, azoknak egyes figurái és mozdulatai ízléstelenek és túllépik azon határt, ameddig a tánc nyilvános táncmulatságon táncolva szórakozásnak minősíthető s inkább az ero­tikát szolgálják. Ezen táncoknak nyilvános tánc­ Tőzsde. Budapest, márc. 14. (Tőzsdenyitás.) Dollár 829 — 34, márka 311—13%, líra 41, lei 616, szokol 1470 — 66, dinár 1042—45. Devizák: London 3600, Berlin 398%, Milano 46%, Paris 72.5­­ %, Prága 1470 pénz, Zürich 160­5, Bécs 10 %— háromnyolcad. Az irány­zat bizakodó. Budapest, márc. 14. (Tőzsdezárlat.) Valuták: Napóleon 3160—3190, dollár 835—45, ír. faruk 7275—7325, márka 303—12, lira 4050—4100, osztr. korona 9,5—10.5, rubel 41—42, lei 613—23, szokel 1470—1480, svájci frank 160, dinár 1010 — 1025, lengyel márka 18—10. Devizák: Amsterdam 310 — 20, Kopenh­ága 172 — 77, Krisztiánia 145 — 49, Lon­don 3600—3675, Berlin 300—310, Milano 4050—80, Paris 7375 — 7400, Prága 1470—85, Stockholm 215 — 22, Zürich 161%­162%, Bécs 9.5-10.5, Zágráb 260—70, Newyork 837.5—47.5 Értékpapírok: Magy. Hit. 1950, Osztr. Hit. 760, Ang. M. Bank 835, Lesz. 830, M. Olasz 305, Jelz. Hit. 255, Hazai Bank 615, Salgó 6975, Rima 2360, Közüli 915, Déli 1620, Államv. 5175, Anglóbank 1775, Ing. bank 1000, M­­ált. tak. 1100, Concordia 2300, Beo- Csini 7150, Szászvári 5150, Kohó 7000, Urikányi 2300, Adria 7200, Koburg 2425, Fegyver 5125, Ganz Dán. 41100, Ganz Vili. 7325, Nasici 19000, Orsz. fa 1125, SlaVQuia 1510. Terménytőzsde. Az irányzat közepes. Hivatalos árfolyamok: Búza tiszavidéki 2840—70, egyéb 2830 — 50, rozs 19%—20, takarmányárpa 19.5—20%, sörárpa 20.5—21.5, köles 21—22, zab 1960—2000, tengeri 2280-2300, repce 35-37, korpa 1475-1­500. A liszt és őrleménypiacon nagyobb forgalom nem alakult ki, mert a kiviteli engedélyek bizonytalansága következtében az érdeklődés megcsappant. Budapest, márc. 14. (Délutáni magánforgalom.) Bizonytalan irányzat mellett a forgalom csekély. Dollár 842-44, márka 304-308, lei 618—20, szokol 1495, Bécs 10 öttizenhatod — %, London 2630, Ber­lin 305, Milano 41, Paris 73%, Prága 1495-96, Svájc 163, Zágráb 262­%, Bukarest 612, Zürich, márc. 14. (Nyitás.) Berlin 195, Newyork 518, Milano 2525, Prága 915, Budapest 0­ 63, Zágráb 175, Varsó 0.12, Bécs 0.07, osztrák bélyegzett 0.07. Zürich, márc. 14. (Zárlat.) Berlin 192­5, Hollan­dia 193%, Newyork 519, London 2223, Paris 4525, Milano 2517, Prága 920, Budapest 0.63, Zágráb 175, Varsó 0.12, Bécs 0.07, osztrák bélyegzett 0.06%. Zürich, márc. 14. (Esti zárlat.) Berlin 190, New­york 519, London 2222, Paris 4540, Milano 2542, Prága 930, Budapest 0.63, Zágráb 175, Varsó 0.12, Bécs 0.07, osztrák bélyegzett 0.06%. 3. oldal mulatságokon táncolása és tánciskolákban rendes tananyagként oktatása a nemzeti és az erkölcsöket nem sértő táncoktól eltávolodást, tehát ezen a téren destrukciót jelent, amit a hatóságnak a társadalom jóizlésű és tisztult erkölcsi felfogású rétegével kar­öltve lehetetlenné kell tennie. A pécsi társadalomnak egy rész­e­ — amidőn több társadalmi egyesület ezen táncok betiltását beadvány­ban kérte — már nyilatkozott, más alkalommal pedig a közelmúltban tartott egyik táncmulatságon a „Simmi” nevű tánc táncolása és annak táncolói ellen oly mértékben tüntetett és tiltakozott, hogy rendőri beavatkozás vált szükségessé. Egyrészt tehát a jóízlés és erkölcs megóvása és a táncolás terén észlelhető destrukció megakadályo­zása, másrészt pedig nyilvános táncmulatságokon előfordulható botrányok megelőzése céljából a fent felsorolt táncok nyilvános táncolását és oktatását meg kellett tiltanom. Ezen — a sajtó útján kötflikrré tett — véghatá­rozat ellen a közhírré tétel napjától számított 15 na­pon belül bárki felebbezésnel élhet. A felebbezést, amely csak birtokon kívüli lehet, hivatalomnál kell előterjeszteni és a pécsi kir. rendőrfőkapitánysághoz kell címezni. Pécs, 1922. március 13. Török, m. kir. rendőrtanácsos, a kapitányság vezetője. E” PARKMOZI­KüE Szombat-vasárnap, március hó 18—19 Jön a rozson át Főszerepben : J­óbh Dia Előadások: fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. Zsákok, ponyvák Széchényi­ tér 7. zsinegek, kötéláruk, vízmentes nagy raktára 83 KOM HÍRUM • • Telefon 175 textiláru nagykereskedő kender és jutaosztályában

Next