Pécsi Lapok, 1923. január-április (2. évfolyam, 1-97. szám)

1923-03-21 / 65. szám

2. oldal. „Pécsi Lapok“ 1923. március 21. 160 millió frank a Ruhrvidék megszállási költsége. A német bányamunkások szövetségének tiltakozása. — Felfüggesztették a kölni rendőrfőnököt. Hamm, márc. 20. (MTI.) A németországi bánya­munkások szövetsége határozatot fogadott el, amelyben tiltakozik a Ruhr vidékre történt betörés ellen. A birodalmi kormányt felszólítja, hogy az egyenjogú kormányokkal folytatott tárgyalások útján igye­kezzék a jóvátételi kérdést megoldani. A Ruhr-vidéki keresztény bányamunkások egyesülete határozati javaslatában szintén kifejezésre jut az a szilárd el­határozás, hogy rendületlenül kitartanak a birodalmi harcban mindaddig, amíg a francia imperializmus le nem mond megsemmisítő terveiről, a Ruhr vidéket ki nem üríti és Németországot, mint egyenjogú álla­mot a népek tanácsává el nem ismerik. Waltroom, márc. 20. (Wolff.) A francia meg­szálló csapatok azátakadályokkal elzárták a körmene­tek utját, amelyek az egyházközség tulajdonában vannak. A templomi elöljáróság tiltakozása után a templom téren egészen a templom ajtóig terjedő még erősebb drótsövényt húztak. A parancsnok kijelentette, hogy a drótsövény védelem szempont­jából szükséges. (MTI.) Koblenz, márc. 20. (Havas.) A Sweets ellen el­követett merénylet folytán a szövetségközi bizottság első rendszabályként elhatározta, hogy a kölni rendőr­főnököt felfüggeszti s a vizsgálatot megindítja. (MTI.) Páris, márc. 20. (Havas.) A pénzügyminiszter­nek a pénzügyi bizottsághoz intézett átirata a túl­zott hírekkel szemben megállapítja, hogy a Ruhr­vidék megszállási költségei ez év első 4 hónapjában százhatvan millió frankot tesznek ki. Kaiserlautern, márc. 20 (Havas.) Miután több szabottálási akció történt, a helyőrségi parancsnok közhírré tette, hogy a járőrök parancsot kaptak, hogy lőjjenek le mindenkit, aki a távíró és telefon drótokat megérinti. (MTI.) Köln, márc. 20. (Wolff.) Mint a golognei Post jelenti, mihelyt a Smeets elleni merénylet köztudo­másúvá vált, Pigott angol kerületi megbízott a né­met hatóságoknál meggyőződést szerzett arról, hogy a sebesülteknek minden lehető elégtételt megadnak, hogy a rendőrség teljes erővel nyomozza a gyilkost. A rajnai egyezmény 12. szakaszának értelmében a megbízottakra külön teljhatalmat ruháztak, így a gyűlések és az éjjeli forgalom eltiltásának jogát, de ezek alkalmazására nem került a sor, mert nyug­talanságra semmi jel nincs. A Reinisch Republica nyomdájának védelmére azonban külön intézke­déseket tettek. Zimmermann düsseldorfi egyetemi hallgatót, akit a nationalista propaganda vezetőjének tartanak, letartóztatták. (MTI.) Törvényjavaslat a gazdasági munkáslakások építéséről Budapest, márc. 20. A nemzetgyűlés mai ülését fél 12 órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Jelenti, hogy Bartos János öt heti szabadság enge­délyezését kéri, amihez a Ház hozzájárul. Beterjeszti Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának át­iratát, amelyben azt kérik, hogy Bozsik Pál meg­támadott mandátuma ellen beadott panaszokat von­ják vissza. Beterjeszti a cserkész szövetség meghívó­ját 10 éves jubileumára. Utána az amerikai ma­gyarok üdvözlő táviratát olvastatja fel, majd Cson­­grád vármegye feliratát terjeszti be, amelyben a rendtörvény mielőbbi letárgyalását kérik. Jelenti, hogy Csilléri András és Benedek János a március 15-iki tüntetések ügyében sürgős interpellációra kér­tek és kaptak engedélyt és Grieger Miklós a komáromi népgyűlés megzavarása ügyében interpellál. Ezekre a napirend letárgyalása után fél 3 órakor térnek át.(Zúgás a baloldalon.) Felkiáltások: Miért fél három órakor ? Elnök: Az­ért, mert 2 óra után Mayer János összeférhetetlenségi ügyében a zsűrit kell megválasz­tani. Ezután a napirend szerint következik . Az országos erdészeti alapról szóló s az erdő­birtokhi­­telről szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban, a nemzetközi ópium egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot harmadszori olvasásban el­­fogadja a Ház. Következik a gazdasági munkáslaká­sok építéséről és állami támogatásáról szóló törvény­­javaslat általános tárgyalása. Marsehall Ferenc ismerteti­ a törvényjavaslatot. Kifejti, hogy ma nagyon szomorú a helyzet a mun­káslakások viszonyainak terén. Rossz odúkban három-négy család húzódik meg és így ez a tüdővész melegágyává válik. A gazdasági munkások háza épí­tésében az állam és a minisztériumok a legmesszebb­menő támogatással segítenek az érdekelteken. Szeder Ferenc: A javaslatot mind általános­ságban, mind részleteiben elfogadja, de amellett fel­hívja a földmivelésügyi miniszter figyelmét arra az akcióra, amely 1907-ben indult meg, amelynek ered­­ményeképen több mint 6000 munkáslakást építettek. Az akció most megakadt. Kéri a földművelésügyi minisztert, hogy tegye sürgősen folyamatba. Kiss Menyhért: Szintén elfogadja a törvény­­javaslatot. A földművelésügyi miniszter helyesen tette volna, ha a munkáslakások ügyének tervezetét vázolta volna a javaslatban. Nem 50 milliós támo­gatással, hanem messze­menő nagy intézkedésekkel kell ezt a kérdést megoldani. Több felszólaló nem lévén, elnök a vitát berekeszti. Nagyatádi Szabó István : Örül, hogy a felszólalók elfogadták a törvényjavaslatot. Szeder Ferenc el­ismerte felszólalásában, hogy helyes volt az 1907-ben megindított akció, amelynek eredményeképen több, mint 670 kislakás épült. Sajnos, az akció megakadt. Annnak idején ezeket a munkáslakásokat olcsón építhették fel, mert az állam vállalta a törlesztésnek bizonyos százalékát és az építkezésben sok tekin­tetben segítségére volt az építtetőknek. Most elég gyakran megesik, hogy a házak értékének rohamos emelkedésével a tulajdonosok eladják az így épített kis lakásokat, mert igen nagy árt kapnak értük. Ez a törvényjavaslat ezt kívánja megakadályozni, de azért meg van a mód arra, hogy a tulajdonos a vármegyei alispán hozzájárulásával indokolt esetben eladhassa házát. Az építés gyorsításának akadálya nagyrészben a fahiány, jóllehet a pénzügyminiszter 100 milliót adott az OKH-nak fabeszerzésre. Min­denesetre okosabb szociális, mint személyes kérdé­sekkel foglalkozni. Kéri a javaslatnak általánosság­ban és részleteiben való elfogadását. Elnek jelenti, hogy a törvényjavaslatot általánosságban letár­gyalták és így áttérnek részletes tárgyalására. A cí­met, az 1, 2, 3. szakaszt hozzászólás nélkül fogadják el. Elnök jelenti, hogy a törvényjavaslatot részle­teiben is letárgyalták és harmadszori olvasása iránt napirend során tesz indítványt. Elnök jelenti továbbá, hogy áttérnek a gazdasági viszonyokból felmerülő ügyekben a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozó eljárás szabályozásáról szóló törvényjavaslat tárgyalására. Szabó Sándor előadó ismerteti a javaslatot. A munkások és munkaadók közti egyetértés előmoz­dítása céljából kellett beterjeszteni ezt a javaslatot a békéltető szerv létesítése tárgyában. (Klárik: Hagyják őket szervezkedni.) A szervezkedés már­­ túlságos arányokat ölt. A törvényjavaslat a mun­­­­kásság fokozottabb védelmét igyekszik előmozdí­tani. Kérjük a javaslatnak általánosságban részletes tárgyalás alapjául való elfogadását. Szeder Ferenc szól elsőnek a javaslathoz,majd Dénes István, aki csodálkozik, hogy ilyen javasla­tokkal jönnek a Ház elé, amikor életbevágó kérdé­sekről van szó. Bizonyos, hogy a kormánynak meg van a jószándéka, de inkább korszakalkotó eszmé­ket kell megvalósítani. A törvényjavaslat őt nem elégíti ki és nem fogadja el. Elnök ezután napirendi javaslatot tesz. A leg­közelebbi ülés holnap, március 21-én délelőtt 10 órakor a következő napirenddel: A munkásházak építéséről és állami támogatásáról szóló törvény­­javaslat harmadszori olvasása, a gazdasági viszo­nyokból felmerülő ügyekben a közigazgatási ható­ságok hatáskörébe tartozó eljárás szabályozásáról szóló törvényjavaslat és a mai ülésre kitűzött ja­vaslatok tárgyalása. Elnek ezután 5 perc szünetet rendel el és ki­jelenti, hogy szünet után Mayer János összeférhetet­lenségi ügyében megválasztják a bizottságot és az­után áttérnek a sürgős interpellációkra. Szcitovszky Béla elnök újból megnyitja az ülést. Sorsolás útján megválasztják a bizottság tagjait. Elnök kéri a kisorsolt képviselőket, hogy tegyék le az esküt. Az eskü letétele után elnök felszólítja, hogy üljenek össze és döntsenek az ügyben. Ezután áttérnek a sürgős interpellációkra." HÍREK — A kormányzó vidéki látogatásait rövidesen újból megkezdi és április végefelé Nagykanizsán a helyőrség zászlószent­előd ünnepén vesz részt, Nagy­kanizsáról pedig most már harmadszor átrándul Kaposvárra is, hogy ott szemlét tartson a helyőrség fölött. A kormányzó újabb pécsi látogatása tudtunk­­kal most nincsen tervbe véve. — Miniszteri köszönet. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter elismerését és köszönetét fejezte ki a pécsi ,,Industria“ R. T.-nak áldozatkészségéért, mely­­lyel a pécsi fémipari szakiskola uj felszereléséhez megmunkált asztalburkolatokat adományozott és azért, hogy az iskolát a megszállás idejében is ado­mányaival támogatva.­­ A pécsi tanoncoktatást az állam veszi kezébe. Legélénkebb sajnálatunkra az iparos tanonc oktatást eddig Pécsett ellátott tanerők anyagi természetű differenciák miatt nem voltak hajlandók újból meg­kezdeni és igy ez évben még meg se kezdődött a tanonc­­oktatás, aminek a tanoncok nagy kárát fogják val­lani. Az a kísérlet, hogy a tanítókat felső helyről mintegy kényszerítsék a tanítás megkezdésére, nem vezetett eredményre, mivel ilyen kényszerítő eszkö­zök nem állanak a tanhatóság rendelkezésére Az érdekelt tahitok a pécsi tanfelügyelőség elkerülésé­vel memorandumban terjesztették a közoktatásügyi miniszter elé óhajaikat, mely felterjesztést azonban a miniszter nem vette figyelembe, hanem értesülé­sünk szerint úgy határozott, hogy a pécsi tanonc­­oktatás ellátására négy tanerőt küld Pécsre. Tartunk azonban tőle, hogy ez az intézkedés a folyó évre már megkésett és igy a tanoncoktatás csakis a következő tanév elején­­indulhat meg újból. — Miért vesztettük el Erdélyt ? Ezen a címen f. évi március hó 25-én, azaz vasárnap délelőtt 11 órakor a Pannónia nagytermében mindnyájunkat érdeklő előadást fog tartani Keréh Endre menekült erdélyi ref. lelkész, akit már jól ismer a pécsi kö­zönség mint kiváló szónokot s bizonyára sokan fog­ják történelmi becsű szép előadását meghallgatni. A jelzett gyűlést Gosztonyi Gyula fogja megnyitni.­­ A városi nyug- és kegydíjasok felkéretnek, hogy nyugdíjazási okmányaikkal felszerelve jelen­jenek meg a városházán (I. em­. 42. sz.)a hivatalos órák alatt. — A városi gazdasági választmány ülése. Kedden délután 4 órakor tartotta ülését a város gazdaság választmánya, Makay István gazdasági tanácsnok elnöklete mellett. Az ülés tárgysorozatának egyetlen pontja a Vasfürdő alatti és közvetlen a Lakics lak­tanya mellett elterülő 40 hold városi területnek az értékesítése volt. A város a bérbeadásra verseny­­tárgyalást írt ki annak idején. A beérkezett 7 pályá­zat közül Krisztovics Demeteré volt a legelőnyösebb, aki holdankint 470 kgr. búzát ajánlott fel bérnek. A pécsi magyar kertészek, akik annak idején holdan­kint 20.000­­ bért ajánlottak, most pótajánlatot tettek. A pótajánlat értelmében a kitermelt konyha­kerti termények 40%-át ajánlották fel. A gazdasági választmány azt indítványozza, hogy a 40 holdnyi területből 16 holdat, mely feltétlen alkalmas konyhá­kért céljaira, adja ki a város bérbe a pécsi magyar kertészeknek holdankint 460 kg. búza bérért, a többit pedig vegye házi kezelésbe. A gazdasági választmány inditványa felett a városi közgyűlés dönt. — Leszállítják a hatósági lisztben részesülök fejadagját. Megemlékeztünk legutóbb a közélelme­zési miniszter rendeletéről, mely a város lisztkontin­gensének 15%-kal való leszállításáról rendelkezik. A városi tanács ma foglalkozott ezzel a kérdéssel és megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy most, amikor emelni kellene a hatósági lisztben részesülők fej­adagját és nem csökkenteni, a miniszter az utóbbira határozta el magát. Ez a leszállítás természetesen a szegény embereket sújtja leginkább, miután a város kénytelen már április elsejétől kezdve 1 kgr.-mal leszállítani a fejadagot, tehát az eddigi 6 kgr. helyett 5 kgr. lisztet adni az ellátatlanoknak. Remélhetőleg ez a leszállítás csak időleges, mert a városi tanács felír a miniszterhez, ismerteti az itteni helyzetet és kérni fogja a rendelet visszavonását s miután így remény van arra, hogy a város intervenciója siker­rel jár, májusban talán már megint a rendes fej­adagot kapják meg a kedvező hatósági lisztre igény­­jogosultak. • —• Sokat takarít meg pénzéből, ha Szandicz N. ezelőtt Neumann M. ízléses tavaszi férfi- és gyermek öltöny raktárát megtekinti. — Elrendelik az ebzárlatot. Több izben megemlé­keztünk arról, hogy mióta feloldotta a közrendészeti ügyosztály az ebzárlatot, a kutyatartó gazdák ha­nyagsága folytán sűrűn fordultak elő ebmarások. A napokban egy kóbor kutya három embert meg­mart. A kutyát agyonütötték, felboncolták és meg­állapították róla, hogy Viszett volt, ezért megtörtén­tek az intézkedések az ebzárlat elrendelésére, mely­ről a város közigazgatási közrendészeti ügyosztálya hirdetmény útján fogja a közönséget tájékoztatni. — Figyelmeztetés teherautó sof­őröknek. A pécsi rendőrhatóság figyelmezteti a közönséget, hogy a pécsi villamos közúti vasút forgalmának biztosításá­ról alkotott szabályrendelet 8. szakasza szerint teher­szállító járművek még üresen is a Király­ utcában és a Ferenciek­ utcában a villamos közúti vasút üzemé­nek ideje alatt nem közlekedhetnek. Ez a tilalom nem vonatkozik azon járóművekre, amelyek a meg­jelölt utcákban levő házakhoz, vagy házaktól közle­kednek, azonban az ilyen járművek is csak az illető házhoz legközelebb fekvő elágazó utcán át közleked­hetnek. Ez ellen vétők ellen a kihágási eljárás folya­matba fog tétetni. — Vonatkisiklás hét sebesülttel. A Dombóvári jutási vonalon az elmúlt éjjel végzetessé vált vasúti szerencsétlenség történt. Kocsola és Odalmánd állo­mások között kisiklott a vicinális vonat. A pécsi máv. üzl­etvezetőséghez érkezett jelentés szerint a balesetnél két súlyos é­s négy könnyebb sebesülés történt. A jelentés ideérkeztekor egy sebesültet még nem sikerült megmenteni a felborult kocsiból, de segély­kiáltása megremegtette a szíveket. Hogy a kisiklás miatt kit terhel a felelősség, ezideig még nem sike­rült megállapítani. A pécsi üzletvezetőség intézke­dett, hogy Dombóvárról megfelelő segítőerők sies­senek a helyszínére és Pécsről a ma déli gyorsvonat­tal több tisztviselő utazott a szerencsétlenség szín­helyére, honnét az összes sebesülteket a délelőtt folyamán a legközelebbi kórházba szállították, ahol azokat gondos ápolás alá vették. — Uj iparvágány közigazgatási bejárása. Pécs szab. kir. város tanácsa a következő hirdetést bo­csátotta ki: A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 57.342—V. 1923. számú intézkedésével az Első pécsi mész- és gőztéglagyárnak kérelmére a pécsi—barcsi vasút Üszög és Pécs külváros állomásai között a 16+79.2 szelvényénél a nyílt vonalból kiágazólag tervezett rendes nyomtávú iparvágány közigazgatási bejárását Finály Lajos miniszteri tanácsos veze­tése alatt elrendelte és az eljárás megkezdésének idejéül folyó évi március hó 21-ik napjának d. e. 9 óráját ,összejöveteli helyül pedig Pécs szab. kir. város városházának tanácstermét tűzte ki. Erről a város tanácsa az esetleges ismeretlen érdekelteket azzal a felhívással értesíti, hogy a közigazgatási be­járáson jelenjenek meg és esetleges észrevételeiket a kiküldött bizottságnak terjesszék elő. Az iparvasút műszaki leírását és terveit a városi székház gazda­sági tanácstermében (III. em. 80. sz. ajtó) lehet a hi­vatalos órák alatt megtekinteni. Szinhási vacsora. — Kitűnő cigányzene. — Faj borok.­­Saját mintapince.—SPANOMIAtEADO II Szálloda. Étterem. Kávéház. Pécs és vidéke uri közönségjé­­nek t­a­l­á­lkozóhelye.

Next