Pécsi Napló. 1893. november (2. évfolyam, 254-278. szám)

1893-11-01 / 254. szám

11. évfolyam. 1893. Szerda, november hó 1. 254. (276.) szám. PEC NAPLÓ POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. Felelős szerkesztő: VÁRADY FERENCZ. Szerkesztőség: Király-utcza 2. sz. Heindlhofer-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Eppur si muove . . . Pécs, 1893. okt. 81. (*~*) Élet és halál egymást köl­csönösen kiegészítő fogalmak, egyik a másiknak ad helyet. Örökös mozgás és semmi egyéb mindaz, a­mi e földgolyón végbe megy. Volt idő, mikor a föld népei fölkerekedtek, és lakóhely után néztek, ez volt a népvándorlás kora. Akkor is a létért való küzdelem volt elhatározásaik rugója, mint manapság, midőn látjuk, hogy napról-napra töme­gesebben hagyják el a mindennapit megszerezni nem tudó emberek az or­szág némely vidékét, hogy a fővárost, a külföldet, legtöbbször pedig az új­világot fölkeressék, hová a jobblét re­ménye, ínségüknek, nyomoruknak re­mény lett és óhajtott megszűnése csábít­gatják őket. Pedig hányszor kell kese­rűen följajdulniok az idegenbe került boldogság­keresőknek, hol még a halál is kínosabb, mint ide­haza. Az államhatalom nem győz elég rendszabályt hozni a falusi, különösen a hegyvidéki lakosság megrögzítésére. Telepít, segélyez, adót enged el, köz­munkáról gondoskodik, szóval mindent elkövet, hogy meggátolja egyes vidékek elnéptelenedését. És mégis, nap-nap után hallunk tömeges kivándorlásokról, és a törvény és szigorú rendeletek sza­vát kijátszva, a csendőrök szuronyait elkerülve, a kifelé való áramlás ellen­állhatatlanul folytatódik. Ok nélkül mindez nem történik, az okok pedig majdnem ugyanazok, mint Európa többi államaiban, mivel ott is nagy mérveket öltött a kiván­dorlás. A szegény, földhöz ragadt népek ezreit, hasonlóan a keresztes hadmene­tek idejéhez, láz szállotta meg, mely vakhittel bízza magát és családját a soha sem próbált hullámokra, a vak­­esetre és elmegy „szerencsét csinálni.“ Tudjuk, hogy a vidéki népesség azokban az országokban is csökken, hol a statisztika szerint az összlétszám növekvőben van. Az ipari és gyári góczpontok abszorbeálják a jó vidékie­ket, kiknek az ősföld már nem adja meg a szükséges táplálékot. Így van ez Angliában, Norvégiában, Belgium­ban , de talán sehol sem oly nagy­mérvű és káros hatású, mint éppen ha­zánkban. Káros hatású, mert földművelő állam­életünkre nézve ugyancsak megérezzük a földműves osztály fogyását, és nagy­mérvű azért, mert földművelő állam va­gyunk, a­hol a mezei munkások elége­detlensége tömegesen vonzza a falusi lakosságot a főváros, és különösen a terméketlen felvidék vállalkozó szellemű lakosságát a külföld felé. Fő okát e kivándorlásoknak a gaz­dasági helyzetben kell keresnünk. Mert mezőgazdaságunk oly félszeg, oly egy­oldalú, hogy a „kis gazda“ egyáltalán nem tud benne érvényesülni. Vegyük ehhez a szerencsétlen piaczi viszonyo­kat , a szomorú helyzet meg van ma­gyarázva A gabonának nincs ára, a kivitel különböző okokból a minimumra csök­kent s mindez együttvéve oly nyomást gyakorol az amúgy is gyönge termésre, hogy a termelők jövedelme felére szállt alá. Már pedig tudnunk kell, hogy a­mily konzervatív a földművelő, olyany­­nyira szívesen hagyja ott a földjét, a mint nem termi meg napi kenyerét. Mert a földműves csak terméséért sze­reti a földet s képes azt örökre is oda­hagyni, a­mint ki nem elégíti szükség­leteit. Ezt onnan láthatjuk, hogy a ter­méketlen földeken, ha azelőtt terméke­nyek voltak is, nem laknak földműve­lők, hanem a régi földművelők előbb házi­iparral, vagy más valamivel fog­lalkozva, teljesen letérnek a föld mű­veléséről s rendesen tömegesen hagyják oda falujokat. És ha a földműves kivándorol, el- A „Pécsi Napló“ tárczája. Halottak napján. Üzelmeik egy napra megszakítva Temetőn bolygnak az emberek, önsorsán, porraváltan tépelődve keresztet hány mind és gyáván remeg. Virágot szórva fájdalmat mutatnak, Kiket kitúrtak, azok sírjain, Míg ők e silány játékot lejátszszák, Hadd ünnepeljem én halottaim. Hitem, oh régtől siratott halottam, Ki nékem drága, tán legfőbb valál, Támadj fel újra, bár egy pillanatra És biztass úgy, mint egykor biztatál. Amért elhagytál, hatalmába ejtett Kétségbeejtő, durva fájdalom És vigasztalni nem bir senki, senki, Mert nem kísérsz te nehéz utamon. O jer reményem ! Bel sivár a lelkem, Mióta élted jelét nem adod. Jer ! S hozza annak vakító alakját A magasból le énhozzám karod, Kinek édes még akkor is a csókja, Ha semmisítő, rút­enyészet ért, Hagyd nékem őt, ki az én istenem lett.. . Elvetném mindenem leírásáért. Jer, legfájóbban siratott halottam, Ki legrövidebb életű valál, O jer szerelmem, édes drága érzés, És csókolj úgy, mint egykor csókolás. Csókokkal, melyek szenvedélye, üdve Egyszerre adja a mennyet s pokolt... Oh mért hagyál el ! Bánatból utánad Szivem jobb része beteg lett s kihalt. Oh ti, kikért sóhajtok nappal-éjjel Ti, kik lelkemre hoztok mély borút : Oh jöjjetek hideg, de drága árnyak, Hadd tegyek fejetekre koszorút! Jenek ! Hadd adjak a ti sírruhátok Helyett most újat, tisztát, diszeset, Hadd lássalak még egyszer tündökölni Éledjetek fel! Oh éledjetek ! Koroda Pál: A temetők ünnepén. Még ma derült egéről mosolyog alá a nap sugara, de már elenyészett égető heve, lassan-lassan majd kihűl, mint az egykor egymást szerető szivek gerjedelme. Mosoly­gása fanyar, csípős, mint büszke dölyfös űré a lealázott koldushoz. A zajos vidék, hol vidám aratók danája hallatszott — most elcsendesült, a madár­daltól hangos erdők tájai elnémultak, csak néha-néha veri fel a csendet egy eltévedt varjú panaszos károgása ! Erdő, mező, kies virányok, illatos ber­kek megrabolva ékességüktől, bánatosan szo­­morkodnak. Siratja ártatlan testének meg­­szaggatását a szűz liliom, emésztő sorvadás szállta meg a kaczér rózsa kebelét, gyászos kimultán kesereg a kék nefelejts, hasztalan száll fel panaszuk, hogy kinyitották kely­­hüket a kelő napsugárnak, himporukat oda adták a kis méhecskének, keblükre fogadták a tarka pillangót, illatukkal tömjéneztek az

Next