Pécsi Napló, 1895. október (4. évfolyam, 234-260. szám)
1895-10-05 / 238. szám
12 ©vDiCD IMVNE» A szenvedés és megpróbáltatás ép oly szükséges az ember életében, mint só és vihar a tenger vizének. * A hiúság kenyér morzsa, mely a dicsőség asztaláról hull le. * A becsület a férfinak egyetlen pánczélja, — mely megóvja minden kisértés ellenében. Berényi Géza: Az igazi művész egyetlen babérleveléhez, több boldogság és dicsőség tapad, mint sok nagy hadvezér vérrel áztatott babérkoszorújához.* A nyilvánosság embere, ha nem nagy emberismeret és bő tapasztalat vezérli pályáján, csak játékszer lesz embertársai kezében, kit tetszés szerint dobálnak ide s tova.* A nagy művészek s anyánk emlékének egyaránt csak könnyel adózhatunk, mert ők egyformán szivek vérét áldozták fel értünk!* A nagy közönség szeméből kicsalt köny többet ér a valódi művésznek, mint a világ összes csillogó gyémántja. Végh István. Kérdezz meg egy igazi művészt, aki testtel, lélekkel pályájának él: mit becsül többre ? Egy jól megérdemelt tapsot és kihívást vagy Rotschild vagyonát ? Bizonyos vagyok benne, hogy minden gondolkozás nélkül az elsőt fogja választani. Ha nem, úgy nem „művész.“ Latabár Kálmán, HENTALLEPY LAJOS: Bízzál az emberekben, hogy megcsalhassanak. Csak igy tanulhatod meg, hogy mily gonosznak kell lenned, ha nyugodtan akarsz élni. Kabos Ede: MIDŐN a pécsi zsidó hitközség emelkedett szellemű papja a legközelebb lefolyt „hosszú nap“ jelentőségét illusztrálva, hiveit az engesztelődést nagy és nehéz útjára vezeti: szép imájában csüggedve kérdi, vájjon sikere lészen-e az Úr előtt törekvéseinek és vájjon nemes föltevéseink a jövővel szemben feledtetni fogják-e a múltba visszanyúló bűneinket? A tudós pap hittel, szeretettel és reménynyel indul meg nyájával. Akaratlanul is ez ima jut eszembe a színház megnyitásakor. Előttünk áll a fényes csarnok, az Ígéret földje. De várjon nem volt-e hiú törekvés az egész, vájjon fel tudjuk-e akként fogni a színház pártolásának nemes föladatát, hogy ezzel tisztára mossuk a köznapiasságokban, a léhaságban, a bűnben révedező lelkünket? Föl tehát, Pécs város sokat és méltán a legjobbak közt emlegetett közönsége, szakítsunk a profán élet alantas gyönyöreivel, hagyjuk el régi bűneink unott tanyáját és kíséreljük meg egyszer lelkesedni a szépért, a nemes élvezetekért. A színház közügy, mézvesszője egy város intellectuális színvonalának, törekedjünk, versenyezzünk annak emelésében, akkor be lesz igazolva az, hogy állandó színház Pécsett közszükség, de még az is, hogy Pécs a Dunántúl szellemi vivője. Lic itur ad astra ! Dr. Szílasi Zsigmond. ■Jllinaen uyy vasi jól, amint uan ! Sz az én szent fülem .... jpármi haj ér, a telkemet isem gyötri semmi sem. Váradj Ferencz. ? PÉCSI NAPLÓ. Visszaemlékezés. Ősz felé járt már az idő. Hullt a hideg őszi eső. Félelmesen zúgott a szél, Reszketett a nyárfa levél. Mig kívül a zápor esett, Mi bent ülve, egymás mellett, Beszélgettünk erről, arról, A jövőről, a múltakról. S nekem egyre csak úgy tetszett, Harmat esik zápor helyett. S tavaszi szél játszik, örül A reszkető nyárfák körül. Nagyvárad, szeptember vége. Szűcs József. ■j3Az ért első tanáraim. T. Szerkesztő Úr! Sokkal inkább szerettem jó könyveket olvasni, hivatott írók és költők műveiben gyönyörködni, mint írással foglalkozva belekontárkodni az ő mesterségükbe. De azért most megkísérlem, csak apró vonásaikat azoknak a drága emlékű tanároknak megörökíteni, akiktől szerencsém volt oktatást nyerni a sziniképezdében. Kezdem először Egressy Gáborral. Fájdalom, neki alig voltam két hónapig tanítványa, mert a bekövetkező szünidők után első föllépte „Brankovics György“ben halálát okozta. Előttem van nemes szép arcza, amint a tanári asztalnál ült és nagyon lassú fáradt hangon magyarázott, azért is az ő órái alatt sik csend volt a teremben, hogy meghallhassuk. De ha hangja alig volt is hallható, annál inkább beszéltek vonásai, arcza, amely egészen átszellemült magyarázat közben. Egy alkalommal Petőfi „Koldus“ czímű versét olvastatta fel velem. Mikor oda értem a következő sorhoz, Ott a fa s bokor nélküli rónán, Ali a kis hang egyszerű jelével egyszerre megállított, s figyelmeztette rá növendéktársaimat, — hogy az első sor végén milyen jól eltaláltam a hang felfüggesztését, a versmértéknek és hangulatnak tökéletesen megfelelőleg. Persze, hogy egészen öntudatlanul történt, magyarázatát nem tudtam volna adni, épen úgy nem, mint ahogy nem tanultam szavalni az iskolában és a nevelőintézetben, mégis könyekre indítottam nem egyszer már gyermekleány koromban áldott jó nevelőnőmet; szerintem a szavalást nem is lehet megtanulni, ahhoz ép úgy érzék kell, mint a zenéhez. Tóth József, aki istenben boldogult Egressy Gábort követte, szintén már betegen foglalta el tanári székét. Neki köszönhetem, hogy egy év alatt gyönge orgánumom oda fejlődött, hogy az első vizsga után a „Fővárosi Lapok“ meglepően szép, terjedelmes Sympathikus hangomról említett meg. Milyen egyszerű eszközzel segített hozzá. Reggelenként utasítása szerint szavaltam, először: nyolcz tíz sort társalgási hangon, azután a fájdalom magas hangján, s utoljára pár sort kiáltva. Azt sem felejtem soha, mikor az egyik máig is élő férfi tanítványnak, aki intrikumra akarta képezni magát, egy alkalommal ijedten szólt oda. „Az istenért ne használja azt a sustogó torokhangot, gégesorvadást kap.“ A saját tapasztalatán okult, de fájdalom már későn. Őt nem sokára sírba vitte. Szigeti József, akit csak Szigeti bácsinak hívtunk mindnyájan, százszor is megismételtetett velünk egy mondatot a mig az igaz lángot eltaláltuk, s mindenik rosszul hangsúlyozott, vagy nem a kellő érzelmet, vagy hangulatot kifejező szó után milyen comikus majd satiristikus megjegyzéssel igyekezett oda vinni bennünket, hogy eltaláljuk hol a hiba. Milyen kár, hogy meg nem örökíthettük ezeket a megjegyzéseket, menynyi szikrázó szellem, kedély és szív volt bennök. Tréfás megjegyzéseknek látszottak, s mégis mennyi helyes utasítás volt bennök. Hozzászoktatott bennünket a gondolkozáshoz, az önálló felfogáshoz, mert arra nem volt eset, hogy a három tanár közül bármelyik csak egy sort is elszavalt volna előttünk. Egyszer egyik tanítvány arra kérte Tóth Józsefet, hogy szavalja el előtte a kérdéses mondatot, amelyet nem talált el sehogysem. Azt felelte neki: Nem barátom, mert akkor Ön az