Pécsi Napló, 1898. október (7. évfolyam, 225-250. szám)

1898-10-01 / 225. szám

aÜ> , 4Ufrfab&Ar* / у б'/ t) ^ VII. évfolyam. Szombat, 1898. október I. 225. (2072 ) szám. PÉCSI NAPLÓ Szerkesztőség: Nepomuk-utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza Iiadóhivatal: Boltiv-köz 2. Telefon 27. LENKEI LAJOS felelős szerkesztő távollétében a szerkesztésért felelős: f­erencz. Előfizetési árak: Egész évre 12 frt. Fél évre 6 frt. Negyed évre 3 frt. Egy hóra 1 frt. — Egyes szám ára 5 krajczár. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. UNIV. MED. Dr. GÁL JENŐ fogspecziálista, fogműtő. Lakik : Széchenyi-tér az uj takarék­pénztár palotájában. Rendel d. e. 9—12-ig, 6339 d. u. 2—6 óráig. Farkas Sándor mna szombaton és holnap vasárnapon a YAL kávéházban zeneestélyt tart, 9504 mely alkalommal Konti „Talmi herczegnő“ keringő­­jét fogja először előadni. Ma szombaton és holnap vasárnap este az „Otthon" Mízbai a Párisból haza érkezett zenekar, élükön Füredi Kálmánnal ki Viktória angol királynő és a walesi herczeg ud­vari zenekarának karmestere, bemutató zeneestélyt tart. Teljesen új műsor. Számos látogatást kér Schiller József 5370 az „Otthon“ tulajdonosa. „A közvélemény!“ (Válasz a „Magyarorszá­g“-nak.) Pécs, szeptember 30. (P.) „W­elche Wendung, durch Gottes — Fügung!“ Azok, kik eddig a közvéleményre hi­vatkoztak, a közvélemény szárnyai alá bújtak, a közvélemény tollainak melegségétől igyekeztek nagyra nőni, ma szidják azt a közvéleményt, tépik tolláit e szárnyait, melyeket ime a mások számára tartogat s akar azok­nak vetni puha ágyat, hogy verejtékes és sikeres munkájuk után megpihen­hessenek azon! Ádáz haragra kelnek tehát, kik az ő kegyeit eddigelé élvez­ték, de azzal visszaélve nem tettek egyebet, mint a mások dolgában gán­­csoskodtak és azokat munkájukban föltartóztatni igyekeztek. A közvéle­mény szárnyai alatt immár kamaszokká levének s megvárhatta volna tőlük a nevelő anya, hogy ne csak mindig galibáskodjanak, de lendítsenek már az ország dolgán valamit. Ne tartsa­nak örökké „blau montág“-ot mindig azt ütvén, a­ki dolgozik, hanem fog­janak már a dologhoz ők is. Hiszen nem éppen abból áll a hazafiság, hogy a kormányt egyre üssük, ha jót csi­nál, még akkor is, sőt minél jobbat csinál, annál jobban, nehogy elismerés­sel viseltessék iránta az ország s neki is juttasson valamit az ő melegéből a közvélemény. Hát minél több jót cse­lekedett, annál több ütleget kapott. Minél hasznosabbá igyekezett tenni magát, annál ádázabb lett az ellen­zékben az irigység, annál fokozottabb és ki­állhatatlanabb a közvéleményre nézve a féltékenység. És mert a köz­vélemény is pedzeni kezdte már a valót, hogy az ő férjéül szegődött fráternek csak a szája jár, de nem tesz egyebet, mint fölkel és enni kér, lopja a parlamentben a napot, akadé­koskodik, gáncsoskodik, követel. Nem akar fizetni, de jól akar élni. Válogat az ételekben, kielégíthetetlen és még ő áll felebb, ha sokba kerül a ház­tartás. Kezdett józanodni a közvélemény és kezdte látni, hogy az ő férje ura egy tehetetlen száj hős és nem egyéb, mig ellenben amazok kétkézre fogják a munkát s ugyancsak haladnak en­nek minden akadékoskodása daczára. Hogy a portájuk egyre szépül, csino­­sodik, takarosodik és ha kiadásaikat hasznosan elhelyezik, bevételeik szapo­rodni s annál többet áldozhatnak, mert a bevétel is egyre nő. Nem csak az adó nő, de a kereset mód is. A józan munkásnak van dolga elég s akinek dolga van, kenyere is van fo­kozottabb mérvben. A léhűtőnek az előtt se volt, most sincs, nem is lesz, de ezek ordítanak aztán ke­nyérért, míg a szorgos munkás hallgat, addig is inkább dolgozik. A prücskök panasza az, ami betölti a levegőt, de a han­gyák némák és munka után néznek. Az elégedetlen, dologtalan munkásoktól hangzik a korcsma tája, azok verik a melleket a malom alatt, míg a szorgalmas, a kenyérkereső, a hasz­nos szanaszét van és dolgozik. És mert nyomára jött a közvélemény,­­hogy az ő férje ura a prücskök osztályához tartozik és a hangyákat szidja, kez­dett az ő rokonszenve a hangyák felé hajolni, kezdé az ő fölültetését, az ő félrevezettetését belátni, kezdett a száj­hős iránt hidegülni és kezdi most a szájhős a „Magyarország“ hasáb­jain agyba-főbe verni, minek hihetőleg az lesz az eredménye, hogy elválnak s a közvélemény, a szélbalok által ül­dözött közvélemény (!) a hangyák védelme alá menekül. Hja! Egyszer mindennek vége szakad! A félrevezetés sem tarthat örökké! Aki tiszta bort hirdet és pan­­csot árul, azt előbb-utóbb ott hagyja a közönség; aki hazafiasságot hirdet és önző érdekeinek hódol, azt ott hagyja a közvélemény ! Egy darabig csak el lehetett hitetni, hogy rosz az 1867-iki kiegyezés és elpusztul annak alapján az ország, hogy Deák Ferencz és Andrássy Gyula haza­árulók ; hogy a közös ügy az ország átka; hogy a magyar kormány Ausztria bérencze; hogy minden az Ausztria— Bécs érdekében történik és a kormány oda tartja az ország testét a­kadá­­lyoknak, hogy szívják ki a nemzet vérét; a kormány alkura lépett a vám­pírokkal és literálja nekik Magyaror­szág véredényeiből az életerőt, noha mégis csodálatos volt ezt hinni, mert az ő ámításaival úgy tudott manőve­rezni, hogy a fehéret feketének, a pi­rosat sárgának nézette s oly szinvaksá­­got idézett elő, hogy az ország népének egy része a kormány nemzeti szinü lobogóját sárga-feketének nézte és csak­ugyan abban a hitben élt, hogy Ausztria- Bécsnek dolgozunk. Egyszer azonban Ausztria-Bécs felől gyanús moraj hallik. Az ellenzék megijed , hogy elvonja a közvélemény figyelmét e morajtól, össze-vissza beszél neki minden zöldet az antiszemitizmus­ról, a nyelvrendeletekről, hogy Ausztria- Bécsnek egyéb baja sincs, mint az. Kezdenek azonban a magyarok ellen hangok emelkedni, kezdik az or­szágban észre venni, hogy a Luegerék gyűlöletének csak felét képezi az anti­szemitizmus, ámde másik fele a magyarok ellen fordul; kezdik a ráj­ráb­ban az egymás fejét beverni s daczára, hogy a magyar ellenzéki lapok minden ere­jükkel azon voltak, hogy a valódi okot a közönség szeme elől elfödjék és a nyelvrendeletnek tudják be, mégis csak kiszivárgott, hogy az elégedetlenség alapja tulajdonképen Magyarország ha­ladása, hogy a beteg test a legcseké­lyebb érintésre is följajdul s mert a birodalom túlsó felének kedélyét a magyarok iránti féltékenység beteggé tette, ez okozta a nyelvrendeletnek tu­lajdonított nagy izgalmat s a magya­rokkal szemben gyávának ismert bécsi

Next