Pécsi Napló, 1899. április (8. évfolyam, 75-99. szám)
1899-04-01 / 75. szám
Vm. évfolyam. Szombat, 1899. április I. 75. (2222.) szám. .*■11.11 I.nyi... ,n... .. ........................................ ..................................T ■„ i. .................................................... " a*a SiiszkMstóBég , Nepomuk utcza 23. sz. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. sz. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Boltiv-köz 2 Telefon 97. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Elfesetési árak: Egész évre II irt. Fél évre 6 Irt. Negyed évre 3 frt. Egy hóra 1 Irt. — Egyes szám ára 3 krajcsár. — Nyilt-térben 1 sor 30 kr. UNIV. MED. Dr. GÁL JENŐ fogspecziálista, fogműtő. Lakik: Széchenyi-térapécai takarékpénztár uj palotájában. Rendel d. e. 9—12-ig, 6865 d. u. 2—6 óráig. Visszhang: Pécs, márczius 81. Teljes mértékben helyeslem a „Pécsi Napló“ szerdai számában: „Sokat akar a szarka“ czimű czikkben mondottakat. Pécs városának az alkotások mezején nagyon is számot kell vetnie zilált anyagi viszonyaival. Takarékoskodnunk kell. Nem szabad nagyzási hóbortba esnünk. Nem szabad adósságokat csinálnunk, mert ha így folytatjuk, elmerülünk a deficitben és a folyton szaporodó közterhekben. Az is tökéletesen helye« Lndr •› ‹ 0‹«, nem kell a múltat bolygatni, ámbár kétségbevonhatatlan tény, hogy jelen rossz anyagi viszonyainknak ágya a közelmúlt elhibázott pénzügyi gazdálkodásával vettetett meg, amely pénzügyi gazdálkodás nem számolt sem a város erőképességeivel, sem jövendő szükségleteivel. De igazán: hagyjuk a múltat és nézzük a jelent és a jövőt. Vajon a város jelen és jövendő feladatai olyanok-e, hogy a terhek emelkedése nélkül megvalósíthatók ? Ez alig hihető. Épen ezért, midőn e közeli feladatról akarunk szólni, teljesen mellőzzük a pénzügyi szempontokat. A mi meggyőződésünk szerint a város előtt a jelenben és a jövőben a legfontosabb, mondhatnák egyetlen feladat: a vízkérdés megoldása és a város közegészségügyének javítása. És ha a legutóbbi behavazások és olvadás következtében most hónapokra elég bő vízkészlettel rendelkezünk, ez csak annál nyomósabb ok arra, hogy e kérdés végleges megoldásával már most foglalkozzék a város és legyen bár a megoldás módja akár az, hogy a csapok szűkíttetnek, akár az, hogy a vízmérő órák beállíttatnak, akár az, hogy az ipari vezetékek elzáratnak, akár az, hogy új források bekapcsoltatnak, a döntő lépésnek meg kell történnie, mert az ismert vízmizériák tarthatatlanok és népszégyenítők a ▼árosra nézve. Kétségtelen, hogy a vízkérdés megoldása javítaná a közegészségi viszonyokat, de nekünk meggyőződésünk, hogy e téren a csatornázás nélkül nem boldogulhatunk. Míg a kanalizációt nem létesítjük, e város folytonos járványfészek fog maradni, mert talaja az évezredek óta fölhalmozódott szenny következtében telítve és fertőzve van. Ha az örökös járványok forrását be nem dugjuk, hiába létesítjük mi a czivilizáció összes intézményeit, hiába vonzzuk ide egy nagy országrész lakosságát, a város népessége el fog széledül. Az élet itt bizonytalan lévén, bizonytalanná fog válni az ipar és kereskedelem. A magánzók, a nyugdíjasok, kik tőkéikkel itt vonják meg magukat, és általában mindazok, kik a városi élet nyújtotta élvezeteket, közigazgatási, tanulmányi és társadalmi intézményeket itt keresik, a jövőben menekülni fognak a ragály fészekből. De honnan vegye a város e nélkülözhetetlen alkotásra a költségeket? Okos beosztással, a jövedelmek fokozásával, takarékos gazdálkodással lehetetlen, hogy arra, ami életszükség, egy nagy és intelligens város ne találja meg a kellő fedezetet. És ha a fedezet meg sem mutatkoznék, úgy két út is kínálkozik. Az egyik út épen ellenkezője volna az eddiginek. Ki kell kutatni, hogy miért voltunk mi a múltban a mindenkori kormányoknak mostoha gyermekei ? Miért kellett nekünk gouvernementális okokból mindig csak áldoznunk, kárt szenvednünk, holott a gyámolításra legjobban rá vagyunk utalva. A magunk élhetetlensége volt-e ennek az oka, vagy másoknak a kapzsisága? És mindent el kell követnünk, hogy e viszony megváltozzék, hogy az állam jótéteményeiből mi pécsiek is, az eddigi gyarmat, kivehessek megillető részüket, mert ha már — ami kétségtelen — mi érettünk is meghalt a Jézus a keresztfán, illő, hogy nekünk is föltámadjon. A másik út az önsegély útja. A város erőinek józan számbavételével, a szükségletek mérlegelésével, a kereskedelem emelésével, ipartelepek létesítésével, a gazdasági ágak fejlesztésével, a vállalkozási kedv fokozásával, a forgalmi érdemek szorgalmazásával új életet kell teremteni e városban, melynek folytán a városban fölhalmozott tőkék megsokszorosodjanak, a lakosság megszaporodjék, a terhek könnyebben elviselhetők legyenek és akkor e város adminisztrácziójának elegendő fedezet fog rendelkezésére állani nem csak a múlhatatlanul szükséges, hanem a czélszerű, sőt a szórakoztató intézményekre és alkotásokra is. F. M. Hirsch báróné. Irta: Konca Ákos. Pécs, márczius 81. A napokban egy rövidke hír számolt be erről,, hogy Hirsch báró özvegye egy milliót küldött a magyarországi szegények részére azon czélból, hogy abból apró kamatnélküli kölcsönöket kapjanak. Egy millió, kimondani is megdöbben az ember, hát még megadni. Megadni, talán itt-ott a visszafizetés reménysége nélkül; megadni önzetlenül, a hála követelése nélkül; megadni idegeneknek, kikhez nem köti semmi, se a vérség köteléke, se faji, se nemzeti jelleg; megadni nyomás, felzóllás nélkül, egyedül a szív szavára hallgatva, melléktekintetektől menten, egyedül azon boldogító öntudatban, hogy segítünk a szegényen és leszereljük a nyomort. Boldog csak az a gazdag, kinek szive van. A kincs érző szív nélkül hideg és nincs értéke. A gazdagság átok az önző kezében, míg nemes érzelmü kezében világot boldogító eszköz. Boldog asszony, irigyellek! Nem azért, mert se szerét, se számát nem tudom vagyonodnak, hanem azért, mert nagyon szeretett az Isten, hogy kincseidhez szivet is adott Neked. Szivet, mely megdobban a nyomor hallatára; szivet, mely meghallja a sorsüldözött keserves sírását, a lstig fájdalmas sóhajtását. Szivet, mely messze földekre küldi dús kincseit; szivet, mely nem nézi azt, hogy ki hogyan imádja Istenét, milyen nyelven zengi hazája szeretőjét ; szivet, mely mindenütt csak embert keres és szeretetének napsugarával bevilágítja a nyomor sötét hajlékát; szivet, mely az összemberiség érdekeiért dobog az általános emberszeretet oltárán. * Furcsa világot élünk. Egy nemes lelkű asszony egy milliót ajánl fel a szegényeknek, a nyomor enyhítésére és ezt elmondják a lapok nyolcz tiz sorban a napihirek közt. Egy-két olvasó végigfujta a sorokat s talán azt mondja rá, azért ad, mert teheti. Azon mélyebb lélektani okok után nem kutat, melyek azt a nemes asszonyt arra ösztönzik, hogy adjon olvasatlanul ezreket, milliókat. Nem hatja meg az olvasókat a lélek szépsége, mely mint a tenger mélye, gyöngyöket rejteget. A tenger nem kutatja, hogy kinek kezébe jutnak kincsei, épp úgy nem ismeri a nemes báróné azokat, kikkel jóságát élvezted. Sok a szeretet a lelkében, ad tehát azoknak is belőle, kiknek kevés részük van a könyörülő szeretetben.