Pécsi Napló, 1899. szeptember (8. évfolyam, 199-223. szám)

1899-09-01 / 199. szám

á­ kozólag a nemzeti aspirácziókat ala­posan előre léptetik. Másrészt közjogi­­lag sem lenne logikus a pragmatica sanctisból, az uralkodóval kötött pak­tumból folyó közös ügyeket Ausztriá­ban ugyanazzal a mértékkel mérni, mint a vám- és kereskedelmi szerző­dést, mely csupán a két állam tör­vényhozásának paktuma. Ezek azok a kényszerítő okok, melyek vas logikával vonatkoznak a monarchia legközelebbi jövőjére. Re­méljük, békét kötnek s megválasztják a delegácziót, mert ebben az egyetlen menedékben optimizmus és pesszimiz­mus okvetlen találkozik egymással. Kérjük azon tisztelt olva­sóinkat, akiknek az előfizetése e hó végével lejárt, méltóztassanak a megújításról sürgősen gondos­kodni, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. *3) Hírrovatunk, Pécs, augusztus 31. — Báró Fejérváry Géza hon­védelmi miniszter a hó 27-én d. u. 2 óra­kor a bécsi vonattal keresztülutazott a szombathelyi vasúti állomáson, hát a per­­ronon Goldstein Béla állomásfőnökkel hu­zamos ideig beszélgetett. A miniszter ugyanazon vonattal folytatta útját Molná­riba, veje, gróf Kornis Károly látogatá­sára. Másnap, hétfőn gróf Kornis rumi vadászterüleén vadászat tartatott, melyen a honvédelmi miniszteren és vején kívül részt vettek . Burián István főkonzul Athéné­ben, a honvédelmi miniszter veje, báró Feilitsch Arthur, az Erdélyi Kárpát-Egy­let elnöke és Kolozsvár újonnan megvá­lasztott orsz. képviselője, gróf Artz Nán­dor, Förster Ottó orsz. képviselő és Bejczy Sándor nagybérlő. Kedden báró Fejérváry Géza miniszter átrándult Sajtos­ Kálra, Rupprecht f­ivér nagybirtokos látogatá­sára s este visszatért Molnáriba. Szerdán pedig a honvédelmi miniszter Rátótra utazott Széll Kálmán miniszterelnökhöz, akit ma az Ostendéből visszatérő Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter keres­sett föl. — Eszterházy Miklósné her­­czegasszony — csillagkeresztes hölgy. Eszterházy Miklós herczeg bájos neje megkapta a csillagkereszt rendet. E női rendet tudvalevőleg III. Ferdinánd özvegye, Eleonóra, alapította ősnemes hölgyek részére, a szent kereszt iránti áhitat, erényes élet és jótékonyság elő­mozdítására. Csillagkeresztes hölgy csak a magasabb arisztokrácziához tartozó fér­jes nő, vagy özvegy lehet, ki a felvétel­nél nyolcz atyai és négy anyai őst tartozik kimutatni, úgyszintén azt, hogy férje már kamarás. A rend jelvénye zöld zomán­­czos, arany fejű és aranynyal fegyverzett kétfejű вав, melyre kék kereszten nyugvó veres kereszt van ihesztve, felette fehér zománczos szalagon a jelmondat „Saius et gloria“. A rend tagjai e jelvényt fekete szalagon viselik. A magas kitüntetés híre dékán találja a herczegasszonyt, ki je­lenleg ott nyaral férjével. A hivatalos lap legközelebb fogja hozni a kinevezés tényét. — Főügyészség Pécsett. Az uj bűnvádi perrendtartás életbeléptetését megelőzőleg, deczember elejére várható a pécsi kir. főügyész kinevezése. Az új hivatal részére a pécsi kir. ítélőtáblás épü­letben már annak építése alkalmából kon­templálták a szükséges helyiségeket, me­lyeket azonban időközben más czélra használtak föl. A város mérnöki hivatala elkészítette most a tervet, mely szerint a kir. főügyész részére szükségelt helyiségek át fognak alakíttatni, de a tervek még nem nyertek végleges jóváhagyást. Mihelyt ez megérkezik, azonnal hozzálátnak az át­alakítási munkálatokhoz, melyek jelenték­telenek és gyorsan befejezhetők. A mi­nisztertanács, értesülésünk szerint még nem foglalkozott az új törvény életbeléptetése alkalmából bekövetkezendő kinevezésekkel, de tekintve a kinevezések sürgős voltát, mindenesetre ez képezi egyikét legsür­gősebb feladatainak. — Személyi hirek. Inczédy Dénes, a pécsi főgymnasium igazgatója, egészségi szempontokból két havi szabad­ságra Előszállásra utazott. — Lelkigyakorlatok. A pécsi papnöveldében Hetyey Sámuel megyés­püspök személyes jelenlétében Rosty Kál­mán kalocsai jézustársasági főgimnáziumi tanár vezetése mellett folyamatban levő papi telki szentgyakorlatokon részt vesz­nek : Troll Ferencz v. püspök, Szeredy József dr., Lechner János dr., Pozsgay József dr., Wurster József dr. kanonokok, Károly Ignácz apátplébános, Rézbányay János pápai kamarás, Körmendy Károly viczerektor, Eiben Mátyás szatmár-é. me­gyei nyug. igazgató, Szilvek Lajos dr., Rézbányay József dr., Hanny Ferencz dr., Waldinger István teológiai tanárok, Ólaiz Ignácz karnagy, Késmárky István dr. jog­­tanár, Magenheim József plébános, Szikora Ignácz és Öllé Fülöp nyug. plébánosok, Hradek Károly spirituális, Mayer György, Krum Péter, Virág Ferencz és Ábrahám István karkáplánok, Bubreg Béla és Szabó Dezső hitoktató, Komócay István s.­lel­kész, Sipos István és Szákovics Ottó püspöki udvari papok; — a külső megyei papságból Wosinszky Mór szegzárdi, Pár­tos Zsigmond mezei, Uray Atala baáni, Szilvássy Mihály dr. szászvári, Schultz Károly német-mároki esperesek, Hasszák Kázmér eszéki zárdafőnök, Romeisz Fe­rencz nádasdi, Koch Ede villányi, Kovács József tengődi, Schmidt Béla laskafalui, Magyar Miklós závodi, Krisztánics István kisfaludi, Plank Kamil németbólyi, Geh­ring Fülöp sombereki, Stokinger István vaiszlói, Rajcy János szalatnaki, Trinn János var­isdi, Gaál Sándor dárdai plébá­nosok, Rudolf Mátyás felsőhzeghi vikárius, Lipocsevics Laurus mohácsszigeti, Szve­­tics Gábor pécsváradi kurátusok, Vörös Kristóf szakcsi, Rausz Alajos babarczi, Müller Lajos paksi, Moyzsa Imre szajki, Nunkovics Gábor h.-hetényi, Kain Ábel báttaszéki, Kody Károly himesházai, Rath­­man Andor ozorai, Kiss Lajos és Sajt Sebestyén olaszi segédlelkészek — Rajmár napja. Wiesner Raj­­már, a „D G. T.“ pécei bányáinak igaz­gatója ma ülte neve napját. Ez alkalommal is mint minden évben, — testületileg meg­jelent az ünneplőnél a bányaigazgatóság tisztikara, hogy az általános tiszteletnek és közszeretetnek örvendő igazgató főnök­nek szerencsekivánataikat tolmácsolják. A tisztikar szónoka Straka Ferencz felügyelő volt, a kir.ev. üdvözlő beszéde után az igazgató meghatott hangon mondott kö­szönetet a szerencsekivánatokért és egy­ben аг egész tisztikart meghívta magához ebédre. Az ebéd 1 órakor vette kezdetét és úgy az igazgató, mint neje páratlan szeretetreméltósággal és vendégszeretettel fogadták az összes vendégeket. Az első felköszön­őt Antony Gusztáv, a széneladási osztály főnöke mondotta az igazgatóra és az egész tisztikar örömének adott kifeje­zést a fölött, hogy a mai nap valósággal kétszeres ünnepszámba megy,­­ mert nem csupán az igazgató névnapja van hanem egyúttal a viszontlátás örömnapja is, a­melyen szeretett igazgatójukat két havi távollét után erőben-egészségben is­mét láthatják és üdvözölhetik. Az igazgató köszönő és a tisztviselőket felköszöntő szavai után, Hipmann főpénztárnok német nyel­ven, Jancsics igazgó pénztárnok pedig ma­gyar nyelven köszöntötte föl az igazgató szeretetreméltó nejét, a­ki őrangyalként őrködik az igazgató egészségi állapota fölött. Az ünnepi ebédet czigányzene kísérte és közeledett már 5 óra, mikor a társaság a legjobb hangulatban föloszlott. — A szegedi kiállítás és Baranya vármegye. Szombaton mu­tatja be az első országos mezőgazdasági kiállítás igazgatósága a magyar sajtó kép­viselőinek a kiállítást, melyet megelőzőleg bankettel tiszteli meg a hírlapírókat. A „Pécsi Naplót“ a megnyitási ünnepségnél felelős szerkesztőnk, Lenkei Lajos fogja képviselni, aki egyúttal részt vesz a szept. 2 án megtartandó V. h. o. sz. igazgatósági ülésén. Baranyából kisgazdák gyönyörű szarvasmarhákat állítottak ki. A borkiállí­táson vagy 30 termelő vesz részt vidé­künkről. A pécsi tejcsarnok egész gyár­telepét mutatja be, természetesen minia­tűr kivitelben. A kiállítás, annak vasárnap délelőtt 10 órakor József főherczeg által történendő megnyitásáig teljesen készen lesz, dolgoznak is azon most éjjel-nappal. A baranyamegyei gazda­egyletnek mintegy 100 tagja rándul le Szegedre. — Indiai főtörzsorvos — tisz­teletbeli orvostudor. Ő Felsége a vallás- és közoktatásügyi magyar minisz­ter előterjesztésére megengedte, hogy a budapesti tudomány­egyetem dr. Duka Tivadart, az angol kelet-indiai hadsereg nyugalmazott főtörzsorvosát, tiszeletbeli orvostudorrá avathassa , neki a tisztelet­beli orvostudori oklevelet kiszolgáltathassa. — Életmentés. Kakasáról írja tudósítónk: A községnek legutolsó házá­ban, a Szegszárdra vezető országút men­tén kigyulladt egy zsúpfedeles ház. A ház lakói gyorsan menekültek a lángten­­gerből, de mivel az asszony még ruháját is meg akarta menteni, égési sebeket szen­vedett. Megfeledkezett azonban arról, hogy még bent van 3 éves kis­gyermekük. De a közönség köréből senki sem mert arra vállalkozni, hogy utat törjön a lángokon keresztül. Csak jajveszékeltek. Ekkor vitte arra útra Stoll Alajos nevű fuvarost, aki Sz­egszárdról jövet Bonyhádnak tar­tott. Értesülve arról, hogy gyermek van az égő házban minden gondolkozás nél­kül behatolt és élve hozta ki a füstben már átélt gyermeket, átadva azt a kétségbe­esett szülőknek, kiknek házuk teljesen leégett. — Az utczán nem szabad. Furcsa állat az ember, azzá teszi az er­kölcsi fölfogása és az ő finom, előkelő érzéke. Millió és millió módot és formát keres, hogy szerelmével olyasmit követ­hessen el, mit a közfelfogás és az erkölcs bűnnek deklarál. Betolakodik a családi szentély tiszta fészkébe és erényt keres abban, ha minél több férj fejére rakhatja föl a szarvakat. És minderről tudunk és mindezt nem büntetik daczára a mi ször­nyen erkölcsös voltunknak. De ez a bűn, ez a tolvajlás, ez a szentségtelen rombo­lás gyáván elrejtőzködik a kőkaliczkák, a lakóházak függönyzött szobáiban. A sötét­ben ólálkodik, de aztán kérkedve, dicsekve viszi nyilvános vásárra az ő nagy si­kereit. — Ma reggel egy fiatal 17 esz­tendős leányt, Mester Marit, kocsin vitte végig a városon Ferenczi Gáspár borjú­­kereskedő. Egy kissé jó kedvük volt, valahol ittak már előbb és a szürke fejű ember vére loholni kezdett, a leány meg Pécsi Napié 1898. szeptember 1.

Next