Pécsi Napló, 1902. szeptember (11. évfolyam, 200-223. szám)

1902-09-07 / 205. szám

1902. szeptember 7. Pécsi Napló — Wer ist denn — er? kérdi őt, tiszteletlen közönye fölött magában bosz­­szankodva. — Ein Odry, ungarischer Comitats- Vriegspan. — Schön, felelé a király elfojtott bosszúsággal. Kis­vártatva Odry is megszólal : — Und wer ist denn — er? — Der König von Preuesen. — Auch schön — jegyzé meg a magyar alispán, egykedvűen tovább szi­varozva. — Színház és művészet. — A színházi bérlők szives figyel­mébe. Nádassy József színigazgató ezen után kéri az elmúlt sziniidény volt bérlőit, szíveskednének legkésőbb keddig, f. hó 9-ig nyilatkozni, várjon megtartják-e a 12-én kezdődő szintidényre bérleteiket, hogy ellenkező esetben a fölszabaduló helyekkel máskép intézkedhessék. A jelzett napig az igazgató a volt bérlők előjogát minden körülmény között respektálni fogja, de későbbi fölszólalásoknak ezen figyel­meztetéssel akarja elejét venni. A pécsi színtársulat kedden elutazik Szarvasról és Szeged-Zomboron át szerdán e hó 10-én érkezik Pécsre, ahol még aznap megtartják a különben már betanult Cy­rano de Bergerac franczia színműből az első színpadi próbát. A katonazenekarnak Pécsre érkezéséig a színpadi zenét a tár­sulat saját zenekara szolgáltatja, melynek szerződése csak szeptember végén jár le, így az Szarvasról szintén Pécsre érkezik. Az első négy előadás a következő: Pén­teken, szept 12-én Cirano de Bergerac bemutató előadás. Szombaton, szept. 13-án Ugyanaz. Vasárnap, szept. 14 én délután Huszárkáplár Bécsben, este Árendás zsidó, Gyöngyi Izsó első föllépte. — Hirdetési függöny. A kereskedő és iparos leghathatósabb segédeszköze, a hirdetés mai napon bevonult a színházba is. Hogy a színügyi bizottságnak némi pénz álljon rendelkezésre színházi díszí­tések készítésére, megengedte, hogy meg­felelő évi bérért a színházi vasfüggönyön hirdetések legyenek elhelyezhetők. Strausz Béla budapesti festő műtermében készült el a függöny, melyet annak bérlője, Nagy Sándor nyomda­ igazgató ma este muta­tott be a színügyi bizottságnak, városi ta­nácsnak és a hirdető közönségnek. Min­denki meg volt elégedve azzal, amit látott, mert a munka jó ízlésre vall és szebb reklám­függönyt még egy színházban se láttunk. Mivel már ily késő este nagy kö­zönség volt együtt a színházban. Nádasy József színigazgató mindjárt bemutatta a bemutató előadás „Cirano de Bergerac“ második fölvonásának díszleteit, melyek­nek pazar kivitele az igazgató áldozatkész­ségét és a színházi festő, Éltető Gyula ügyességét dicsérik. A tündér-lovag. (55) — Regény. — A­­Pécsi Napló­ számára írta: Pannonius. No, most aztán Battthyány a külsejét tekintve is olyan volt, mint valami mese­beli „Tündér-lovag“ . . . abban a csillogó pánczélban, hegyes sisakjában, amelybe arany forgója gazdag fehér,tollbokréta volt tűzve, aztán a pánczél fölé vetett, a sok nehéz aranyozástól tündöklő fehér palást­ban. Igazán szép „tünemény“ volt a vezér, bizony hangos csodálkozást keltett az alakja még a maga népében is. Aztán megindultak és úttalan­ utakon sokáig mentek ... hol vízben, hol sárban, hol homokban és átmentek erdőn, me­zőn, jártak bozótban, tisztáson, folyó­ban, patakban, egyszer lépésben, máskor vágtában, amint az utjok engedte, amint az utjok vezette. És csak mentek, mentek szakadatlanul. . . hol jobbra, hol balra, hol egyenesen, hol kanyargással. Szép hold­világos volt, az est, jól lehetett látni és nem is volt nehéz az útjük, mert a veze­tők nagyon értették a dolgukat. A­mikor már vagy négy-öt óra hosz­­szat jártak, akkor a vezérük, a szép „Tündérlovag“ pihenőt parancsolt. A ka­tonák maguk alá terítették a köpenyegei­ket és leheveredtek a pázsitra, de — a parancs szerint — a lovaikat hosszúra eresztett kantáron tartották és a derék párok igy legeltek a gazdáik mellett; bi­zony jól esett nekik a kövér harmatos füvet harapdálni az illatos buja gyepen. Vagy egy óráig heverészett így a legénység, amikor újra megszólaltak a trombiták és megindultak . . . úgy mondo­gatták egymásnak a vitézek, hogy hát: „Földvár“ felé, így hallották ezt azoktól, akik félfüllel megneszelték ezt a két pán­­czélos lovag beszédéből. Azok mutattak is arra felé, ahol . . . pedig egészen közel­ben . . . „Földvárinak kellett feküdnie. De hát várost csak nem láttak sehol. Ha­nem . . . igen, valami földhányást. Az a, az ott „Földvár“ a mohácsi szigetben. Aztán mennél közelebb értek a Föld­várihoz, annál sűrűbben és harsogóbban kellett fújni a trombitákat. Mind egyszerre kellett fújni a trombitásoknak. Olyan ri­­valgást is végeztek aztán, mintha a leg­nagyobb csatára készültek volna. Amikor pedig odajutottak egészen a sánczok elé, akkor kivált a dandár sorai­ból a teli hold fényében valósággal szellem­alaknak látszó „Tündér-lovag“ és hangos szóval ezeket kiáltotta be a „vár“-ba: — Keresztény emberek! Eljöttem ime, akire vártatok már több, mint száz­ötven esztendeje. Rólam beszéltek nagy­apáitok és azoknak az ő apáik. Eljöttem, hogy megszabadítsalak benneteket a po­gány töröknek járma alól. Eljöttem, hogy visszaadjam vallástokat, hazátokat, hogy visszaszerezzem házaitokat, minden va­gyonkátokat; eljöttem, hogy kivezesselek benneteket szigeti buvó­helyeitekről, ahova, a vad ellenség nagy kegyetlenségei elől menekültetek; eljöttem, hogy kiűzzem szülőföldetekről — a hires-neves Mohács városából — a törököt. Itt vagyok. Az Isten küldött hozzátok. És most meg­parancsolom, hogy öltsétek fel azt a ruhá­zatot, amit erre a napra már nemzedék készített nemzedék után. Tegyétek arczai­tokra az ijesztő álarctokat, kössétek fel kolompjaitokat, tegyétek vállaltokra hosszú kürtjeiteket, vegyétek kezeitekbe fa­buzo­gányaitokat és jertek velem. De ne feled­jétek a csónakokat is elővonszolni a rejtek­helyekből, hogy átjuthassatok a Dunán; én hadi népemmel majd átúsztatok. Jertek keresztény véreim velem, hogy segítsetek nekem hazánk leggyászosabb helyét, szülő­városokat, Mohácsot felszabadítani a száz­hatvanegy éves török iga alól. Nem kívá­nom, hogy élteteket tegyétek koczkára, hanem csak mutassátok majd magatokat rémes alakotokban. Fegyverre nem lesz szükség, mert ha a török nép meglát ben­neteket, eszeveszetten fog kimenekülni várostokból, de sőt még az országból is. Ne féljetek. Én vagyok veletek, a Tündér­lovag. Ne féljetek, mert én leszek a vezé­retek és az én hadinépem a ti segítségtek. Az Atya, Fiú és Szent­ Lélek nevében parancsolom, hogy mindnyájan eljöjjetek. ... És a Földvár sánczai közül lassan elő-előbukkant egy-egy rémes alak. A feje, a dereka minden ilyen szörnyalaknak hosszú szőrű, az arcza pirosra festett ál­­orczája­k­óh, de milyen ijesztő! A dere­kára marha-kolomp van kötve, a kezében hatalmas fa-buzogányt tart, sok pedig a buzogány helyett hosszú, öles fa­kürtöt hord a vállán. Bizony halálra ijed a török, ha ilyen ördögforma embert lát közeledni; bizony megfutamodik, ha a legvitézebb is. Aztán mindig többen és többen lesz­nek az ijesztők : százan, kétszázan, három­százan s talán többen is. És amint gyüle­keznek, amint többen lesznek, fel is vidá­­mulnak*: elkezdenek ugrálni, kolompolni, tülkölni és iszonyú „bán“-okat ordítani. Valósággal iszonyat őket látni. A Tündér­lovag harczban edzett népe is megszeppenve nézi ezt a nagy csapatot, amelyben min­­denik ember valóságos „ördög“. Hát a vitézek paripái. . . azok ágaskodnak, fel­felhorkannak, reszketnek , alig lehet őket megfékezni. És mégis közelebb vezetik még őket a rettenetes álarczosokhoz, hogy megszokják őket, mert hiszen még a hajnal hasadta előtt együtt kell működniük, együtt kell vitéznek és ijesztő álarczosnak kiűzni Mohács városából a török őrséget, a török lakosságot. Mohácsot különösen ki kell tiszto­gatni a Tündér-lovagnak minden szál el­lenségtől, mert erre a városra a két vezér különösen súlyt fektet. Ha ezt a várost a kezükben tartják a hadvezetők, akkor a birtokukban van az egész Duna és Dráva közti vidéknek a kulcsa. — — — . . . Jóval elmúlt már éjfél, amidőn Batthyány lovasai mutatkozni kezdtek a Duna szigeti partján éppen szemközt Mo­hács városával. És mindig nagyobb és nagyobb tömeg mozgott a parti füzesek­ben. Valósággal kísérteteknek látszottak az el-elbujkáló holdnak gyér világításában. Jó sok idő múlva aztán valami tűz­­tenger látszott a sziget belsejéből a Duna felé hömpölyögni. És zúgó moraj követte a lángok hömpölygését, mintha csak a tenger áradását a hullámok zúgása ki­sérné. A lángtenger és a zúgó moraj mind­inkább közeledik a Dunához és amikor odakavarog az eget és földet vörösre festő tűz és az eget földet betöltő ijesztő orditás, akkor a lángtengerből hosszú tűzkígyók emelkednek ki és elnyúlnak jobbra-balra a folyam partjának hosszában kavargó Selyem-bronse 10798-3­2 frt, 35 kp. és feljebb — 4 méter — mint a legújabb fekete, fehér és színes „Henneberg­­selyem“ 60 krtól—14 frt 65 krig méterenkint sima, csikós, koczkás, mintá­zott, damasz stb. Menyasszony selyem 65 krtól—14.65-ig I Selyem fonlárd nyomással 60—3.65-ig selyem damaszt 65 krtól—14.65-ig I báli selyem 60—14.65-ig selyem kastruliák 8.65 krtól—42.75-ig­­ selyem granadines 80—7 65 lg Portó s adómentesen házhoz szállítva. Minta azonnal. Schweizba kettős levélportó- G. HENNEBORG selyemgyára Zürich (cs. és kir. udv. szállító.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék