Pécsi Napló, 1916. március (25. évfolyam, 49-74. szám)

1916-03-10 / 57. szám

1916. március 10. „Pécsi Napló“ ez volna a legbiztosabb útja annak, hogy a honmentő Venizelosz megint kormányra jus­son. A görög kormány ennek a levélnek fényképmásolatát közzététeti, mert a levél célja kétségtelenül az, hogy a görög kormány ellen az osztrák-magyar s német tengeralatt­­járók segítése címén vád legyen emelhető s az ententenak a nyilván előre megfontoltan eldugott benzinkészletek szmnleges felfede­zésével alkalma lehessen a beavatkozásra. Az ausztráliai miniszter Londonban. London, március 9. (Eredeti távirat.) Hughes ausztráliai miniszter ideérkezett, hogy a hadi helyzetről tájékozódást szerezzen. A szabort elnapolták. Zágráb, március 9. (Eredeti távirat.) A szabort ma királyi kézirattal elnapolták. A svéd és a norvég miniszterelnök Dániában. Kopenhága, március 9. (Eredeti távirat.) A svéd és a norvég miniszterelnök ideérkezett. A király kihallgatáson fogadta őket. (M. T. I.) A perzsa kormány lemondása. Pétervár, március 9. (Eredeti távirat.) Teheráni jelentés szerint a sah elfogadta a kormány lemondását. A kabinetalakítással hír szerint Sipad­dar­t bízzák meg, aki az Angliához és Oroszországhoz való közeledés hive. — Forradalmi mozgalmak Egyiptomban. Berlin, március 9 (Ered. távirat.) A Vos­­sische Ztg.-nak jelentik Luganóból. Az Or­omo című olasz lap kairói tudósításában sötét színekkel ecseteli az egyiptomi helyzetet. Azt írja, hogy a jedifek felkelése igen szomorú következményekkel járt, a lakosság gyűlö­lete az angolok iránt mindinkább növekszik és beduin csapatok ismételten megtámadták az angolokat. Attól lehet tartani, hogy a mozgalom mindjobban elterjed. Erre lehet következtetni többek közt a szudáni esemé­nyekből is. Egyiptomban úgynevezett nem­zeti bizottságok alakultak, amelyek forra­dalmi felhívásokat bocsátanak ki. Néhány ilyen természetű felhívást még a szultán pa­lotájára és a belügyminisztérium épületére is kiragasztottak. Az utóbbi időben igen sok egyiptomit letartóztattak, még a miniszté­rium személyzete között is, mindeddig azon­ban nem sikerült megállapítani, hogy ki fo­galmazta és ki terjeszti ezeket a felhívásokat. yy~........................■ l'...ji Az irodalmi kör ülései, a választások, az ünnepek, a nagy terem ünnepélyes fél­homálya, mikor a mi öreg direktorunk Sza­­lay elmondotta évről-évre a maga beköszön­tőjét vagy búcsúját... S utánna mintha ke­serűség csöppje vegyült volna a vakációs szabadság aranyserlegébe... hiszen két hó­napig nem látjuk egymást, mi diákok ! Olyan üres lett utánunk a város ! Bezzeg, mikor­ október elején szekerek­től porzottak az országutak, s Szekszárdról, Kaposvárról, de még a Bácskából is nagy ládákkal megrakott hosszú kocsik szállítot­ták a diákságot újabb egy esztendőre koszt­adó gazdáikhoz, a­kik évről-évre várták és dédelgették a maguk diákjait. Egyszerre megtelt megint a város. Sokszor apa után a fiú is ugyanoda került kosztba, csakhogy sokszor nem az apákhoz, hanem azok fiai­hoz. Átöröklődött még a kosztadó gazdaság is. Patriarchális élet folyt hajdanában a Mecsek alatt. S mikor messziről hallottuk megren­­dülni a vártemplom négy tornyának egyiké­ben a hatalmas nagyharangot, melynek bu­gása messze bejárta az erdők susogó mélyét, s elhallgatott minden a rengetegben, odvába bujt a vad, fészkére lapult a madár, mert a nagyharang kongott... Az Isten beszél... Azok a hangok visszacsaltak volna ben­nünket a világ végéről is. A vén százhat­­vannyolcmázsás óriás — ez volt a mi hitünk — zengő szóval mondá nekünk mérföldeken keresztül : Venite, adorgmus ! S aztán összejöttünk megint, a nagy­­ablakú klasszisokban, melyek a zsongó piacra tanom ő előtte, a­ki azt írta, hogy... No, ha bátrak hazája, hát ne féljünk. Gyerünk haza a fekete kabátért! Azt az örömöt, a­mit az én édes jó anyám érzett, mikor a kabátot kefélte, — mert dehogy engedte volna, hogy én keféljem... én csak gondolkoztam azalatt a beszéden... Eötvöst köszöntő beszéden... Te gyerek, aztán ösz­­szeszedd magad! No, de nem féltelek... Veled lesz az Isten ! Mert az én édes­anyám ezt a hitet plán­tálta belém. Est deus in nobis... És én éreztem, hogy a hatalmas szellem megmoz­dul bennem és diktál. Fülembe zug szava­kat és mondatokat. Azontúl is, máig is... Mire visszaértem az iskolába, már zú­­gott-zsongott az egész intézet, mint a méh­kas ... ünnepies h­arccal jártak, futkostak fel s alá a fiúk. Én meg leültem a helyemre és magam elé bámulva nem voltam képes mérlegelni a perc nagyságát... Eötvöst fogom látni... Mit fogok neki mondani ?... Kitárult az ajtó. Tanárok egész serege kisérte, elől az öreg direktor s ott állott, az osztály közepén, szemben velem, a közép­termetű, mosolygó arcú, világoskék szemű, Kossuth-szakállú férfiú, lelkében máris nagy múlt kincseivel, de még nagyobb jövőnek terveivel. Megálltam előtte bátran, éreztem, hogy a lelkem a szememben ül. Beszéltem, nem hosszan, de lélekkel, tűzzel. Igazán, minden szó onnét jött, a­hol az érzések tiszta forrása fakad. Majd ha mindazt megtettük, a­mit a Te munkáid elénk szabnak, Karthauzi szer­zője, majd ha megértettük a tizenkilencedik Tisztjeink. — A hadügyminisztérium sajtóosztályától. — Le Beau vezérőrnagy dandárának kel­lett a pricinovici hegyeket, melyeket a szer­­bek erős fedezékek mögül védtek, megostro­molni. A támadást a 10. tábori ágyusezred Barabás Bernát százados vezénylete alatt álló ütegének kellett előkészítenie. Gyalog­ságunk már támadásra indult. Az üteg a szaka­dékos terepben úgy el volt fedve, hogy a tábornok sürgős utasításokat nem küldhe­tett az üteghez. A talajviszonyok és a homály különben is nagyon megnehezítették a dandár­­törzs és az egyes alsóbb parancsnokságok közötti összeköttetést. Barabás százados is hasztalan igyekezett a dandárparancsnokkal érintkezésbe jutni és így önálló elhatározásra és cselekvésre határozta el magát. A dandár­parancsnok és az egész dandár feszült figye­lemmel követi a tüzérségnek a már megkez­dett beavatkozását. A hegy meredek, az ellenség gyilkosan tüzel és rajvonalunk csak lassan nyer teret. Most dördül el Barabás százados üte­gének első sortüze. A szerbek sorait jól meg­­ritkította. Gyalogosaink is látják, hogy mily pusztító hatása van ágyúink tüzének és ék­telen „Hurráh“ kiáltásokba törnek ki. Ilyen harsogó „Hurráh“ kiálltásokkal üdvözlik katonáink az üteg bámulatos gyorsasággal egymást követő sortüzét, mely annyira el­hallgattatta az ellenség lövöldözését, hogy az ellenségnek szuronnyal való elkergetésére került nemsokára sor, ■— ami sikerült is ! A pricinovici hegyeket elfoglaltuk, a­miben nagy része volt az önálló cselekvésre utalt Barabás századosnak, miért nevezett magas kitüntetésben részesült. Szerbia ellen indított legutóbbi támadá­sunk megkezdésekor történt, hogy Pedretti őrnagy parancsnoksága alatt álló különít­mény azt a parancsot kapta, hogy Zimony alól az ellenségtől valószínűleg megszállva tartott Cigányszigetre keljen át ladikokon, azután a sziget déli partjára előnyomulva, pusztítsa el a Száva szerb partján állítólag összegyűjtött tutajokat. Ugyanazon éjjelen szerette volna az őr­nagy a parancsot végrehajtani, de nem lehe­tett, mert az ellenség fényszórói a ladikok előkészítését felfedezhették volna. Éjfél után egy órakor adta tudtára az őrnagy tisztjei­nek, hogy a terv kivitelét a fenti okokból más éjszakára kellett halasztani. Az őrnagy köz­lése után előlép Vági Imre 68. gyalogezred­beli hadnagy és engedelmet kér a Száva át­nézték, vagy le, a nyárfás völgybe... Ott paroláztunk megint, ott meséltük a vakáció csodáit, s szőttük-fontuk a közeledő új év reményeit. Tündéri szövőszék az ifjúság, a legdurvább vászonba is selyemvirágokat hí­­mez. Mandulaillata van az ő kezében a fe­kete kenyérnek és édes a nyomorúság is, mert ifjú nyomorúság. Mert hát már az öreg boldogság is fél nyomorúság... És éppen október hónapjában ért en­­gemet az a szerencse, hogy Szalay, a direk­tor, egy verőfényes őszi reggelen, a­mint mise után a klasszisunkba ballagtunk — én a nyolcadikba — megszólított az ambi­­tuson. — Van-e fekete kabátja, fiam ? — Van — feleltem dobogó szívvel, mert az ilyen kérdés jelent valamit. Ünnepet, rendkívüli megbízatást, kitüntetést. — Hát menjen haza, de gyorsan, vegye fel, aztán siessen vissza. Útközben gondol­kozzék — szokott maga ügyesen rögtönözni... Maga fogja beszéddel üdvözölni a minisz­tert, a­ki ma szerencséltet bennünket láto­gatásával. Megszédültem. Az a miniszter Eötvös József báró, a Búcsú költője... Hiszen mi minden versét betéve tudtuk, a mi irodalom­­történet professzorunk, Werbőczy István, száz meg százszor elmondotta már a hete­dikben, ki ő ? Mi az a Magyarország ezer­­ötszáztizennégyben ? A falu jegyzője­ ? A nővérek ? Mik a tizenkilencedik század ural­kodó­ eszméi, — hát még a Karthauzi ? És én most a Karthauzi szerzőjével fogok szemben állani és beszédet kell tarni úszására. Ha már nagyobb dolgot nem művel­hettünk, legalább így szeretné kipuhatolni az ellenségnél fennálló viszonyokat a későbbi vállalkozás sikere érdekében. A hadnagy megkapta az engedélyt és egy önként jelentkező közlegénnyel nekivá­gott a folyónak. A közlegény a sötétségben csakhamar szem elől tévesztette a hadnagyot és visszaúszott. A hadnagy egymaga úszott tovább és felderítette azt a körülményt, hogy a szigeten nincsen ellenség, mert a víz egészen elborította a szigetet. Ennélfogva nagyon bajos volna a szigeten előrenyomulni. Meg­győződött arról is, hogy a szerb parton tuta­jok nincsenek. Koromsötét éjjel, teljesen is­meretlen ellenséges területen vitte véghez Vági hadnagy ezt a tettét részben úszva, részben a szigeten mély vízben gázolva és egy fára mászva, hogy mentül többet lát­hasson. A cselekedet nagyon merész volt, de katonai szempontból nagy eredmény­nyel is járt. Jutalma a hadidiszítményes III. osztályú katonai érdemkereszt volt. Virányi Ferenc 9. honvédhuszárezred­­beli alezredes és Tóthvárady Asbóth István ugyanazon ezredbeli százados huszárjaik élén rohamot intéztek az ellenséges tüzérség ellen és egy ellenséges üteg valamennyi emberét lekaszabolták. Virányi alezredest, ki ez alka­lommal megsebesült, a hadidisztitményes 3. osztályú vaskorona renddel, Tóthvárady Asbóth századost pedig a hadidiszitményes 3. osztályú katonai érdemkereszttel tüntet­ték ki. Lang Vilmos alezredes, a 4. nehéz tarack­osztály parancsnoka a szeptember 9-én le­folyt Horozena—wielkai ütközet folyamán a harc menete szerint úgy találta helyes­ek, hogy magát Schirza ezredes, tüze ár­­noknak rendelte alá. A tarackosztály i­­d­­eddig más csoporthoz tartozott ugyan, de a harc folyamán elvesztette az összeköttetést eredeti csoportjával. Schirza ezredes azt a parancsot adta az alezredesnek, hogy Tarta­­rynovtól északra foglaljon állást és onnan ágyúzza az ellenséget. Lang alezredes tarack­osztálya oly nagyszerűen hajtotta végre ezt a parancsot, hogy a Kolónia Haliczka mellett álló egyik tüzérüteget tökéletesen megsemmi­sítette, minek folytán gyalogságunk ennek hadállását majdnem minden fáradtság nélkül nyomban el is foglalhatta. Lang alezredest ezért a kiváló eredményért a hadidiszítményes III. osztályú vaskorona renddel tüntették ki. A­ ­. legkisebb adomány is enyhíti a háború áldozatainak nyomorát! !T pécsi segélybizottság. 3.

Next