Pécsi Napló, 1916. december (25. évfolyam, 269-293. szám)

1916-12-07 / 274. szám

á csányi alapjára : Eddigi gyűjtés 851.50 K, Piatsek Gyula 25. —, Breuer Miksa és József 50. —, összesen 926.50 K. A város főispáni hivatala ezúton kéri az ivtartókat, a gyűjtés eredményének megálla­pítása céljából, az ivek szives beküldésére. — Még egy nagyobb vasúti szerencsétlen­ség történt. Ugyanakkor, amidőn a rettenetes herceghalmi vasúti katasztrófa történt, a lavocnei vonalon Szászóka állomásnál is vas­úti szerencsétlenség történt, amelyet Debre­cenben nem kisebb érdeklődéssel tárgyaltak, mint a herceghalmi katasztrófát, miután a szászókai állomásnál szerencsétlenül járt vo­naton debreceni emberek is utaztak, akik közül­­Répánszky Tivadar debreceni sűtőházi főnök és Bacsó Pál,a debreceni üzletvezetőség vontatási osztályának mérnöke, meg is se­besültek. A katasztrófa, amely a­­Szászóka állomás után következő első őrháznál követ­kezett be, a 407. számú személyvonattal csütörtökön este 6 órakor történt. A 407-es személyvonat az állomáson túl futott már, amikor egy mozdony a pályaudvar mellett levő hadikitérőből kiindult és ráfutott arra a vágányra, amelyen a 407-es személyvonat haladt. A forgalmi tiszt látta a fenyegető veszedelmet, azonnal megelőző intézkedése­ket akart tenni, de a két mozdony már oly közel volt egymáshoz, hogy az összeütközést megakadályozni nem lehetett és a 407. számú mozdony rettenetes erővel jutott a 462. számú mozdonynak. A kocsik recsegve, ropogva törtek össze, a személyvonat utasai rémülten kiáltoztak segítségért és a sebesültek borzal­mas jajgatása, nyögése, siránkozása hangzott a sötét estébe. A közeli állomásokról azonnal segítség érkezett, a debreceni üzlet­vezet­őség részéről is kiutazott Uhlarik Béla üzletvezető, több tisztviselővel. A mentés során tizenhárom halottat húztak ki az összetört kocsik romjai alól és negyven sebesültet mentettek meg. A sebesültek között van Répánszky Tivadar debreceni sűtőházi főnök, aki rendkívül súlyos sebesülést szenvedett, a dereka tört el. Meg­sebesült Bacsó Pál mérnök is, akinek sérülése azonban könnyebb természetű : egy deszka­roncstól sérült meg. Velük együtt sebesült meg Révay György, a munkácsi állomási sűtő­ház főnöke is. A sebesültek segélyvonatán Munkácsra szállították be őket. A vizsgálat adatai szerint a felelősség a bekövetkezett rémes katasztrófáért a hadikitérőből kifutott mozdony vezetőjét terheli, aki engedély nélkül vezette ki a mozdonyt a kitérőből a nyílt pályára, holott annál jobban kellett volna vigyáznia, mert a lavocnei vonal hegyes-völgyes, kanyar­gós pályáján a kilátás igen rossz s igy fokozott elővigyázatra van szükség. — Felvétel a léghajóépitészeti ifjúsági iskolába. A cs. és kir. pécsi hadkiegészítő kerületi parancsnokság a budapesti cs. és kir. katonai parancsnokság M. A. 83287-HE — 16. számú rendeletét közhírré teszi. A lég­hajó építészeti ifjúsági iskolába való felvételt oly rendkívül sokan kérték, hogy a kérvé­nyeknek csak egy kis töredékét lehetet­t figye­lembe venni. Miután ilyen kérvények még mindig érkeznek, közhírré tétetik, hogy ne­vezett intézet a folyó évre a felvételt már lezárta és az 1916. évre több felvétel már nem eszközölhető. Az 1917—18. iskolai évre vo­natkozó felvételt illetőleg, jövő év május havában fog hirdetmény közzététetni. — A rekvirálás és a pénzügyőrség. Úgy látszik, hogy az Országos Közélelmezési Hi­vatal azt a rendeletét, mely szerint az ér­vényben levő kormányrendeletek értelmében zár alá vett élelmiszerek még a magánház­tartásokban is rekviráltassanak és a rekviráló munkálatokhoz a pénzügyőrség közreműkö­dése igénybe vétessék, enyhíteni szándékszik. Erre enged következtetni a pénzügyminisz­ternek a mai napon a pécsi királyi pénzügy­igazgatósághoz intézett oly értelmű rendelete, hogy a termény- és élelmiszerfeltárásoknál a pénzügyőri legénységnek nem kell közre­működnie.­­ Az állati eredetű zsiradékok maximá­lása. A hivatalos lap mai száma a kormány­­ rendeletét közli az állati eredetű zsiradékokért­­ követelhető legmagasabb árak megállapítá­sáról. A legmagasabb árak a következők: Étkezési célokra alkalmas olvasztott faggyú kilogrammonként 5 korona ; étkezésre nem alkalmas faggyú 5 korona ; étkezésre alkalmas csontzsír 4.50, bőrzsír 4.0, iparcélokra szol­gáló mindenféle hulladékzsír 4 korona, csa­­tornazsír 100 százalékos zsírtartalomra át­számítva 4 korona. Kicsinyben való árusítás­nál tíz százalékkal magasabb ár számítható. — A rendőrség csengői a pécsi pálya­udvaron. A pécsi rendőrségnek a főpálya­­udvaron külön szobája van, ahol a szolgálatot teljesítő rendőr tartózkodik. A szobában te­lefon is van. A rendőr szolgálata hozza azon­ban magával, hogy majdnem állandóan távol tartózkodik a szobájától s a pályaudvar egyik vagy másik részén akad dolga, ilyenkor természetesen lehetetlen telefonon érintkezni vele, mert nem hallja meg a csengetést. Sok esetben pedig sürgős fontosságú, hogy a vas­úton szolgálatot teljesítő rendőrrel azonnal érintkezésbe lehessen lépni. A rendőrfőkapi­tány praktikus megoldást talált: a pálya­udvar perronján és a belső előcsarnokban egy-egy csengőt szerelnek fel, mely össze­­kötettésben lesz a telefonnal. Nevezetesen, ha a telefon csenget, ez a csengetés a perronon és az előcsarnokban is hallható lesz s igy a a rendőr a telefonhoz siethet. — Ezer liter tej Pécsnek. Tichy Ferenc dr. városi tanácsnok a napokban Dárdán járt, ahol sikerült neki a Schaumburg-Lippe her­cegi uradalom tejtermését további egy eszten­dőre, tehát az 1917. évre lekötni Pécs város részére. E megállapodás napi 800—1000 liter tejet jelent Pécs lakossága számára, ami igen jelentékeny mennyiség. Egyébként, értesülé­sünk szerint, a Pécsre az idén behozott tej­­kvantum a jövő évre is teljes egészében biz­tosítva lesz.­­ Bécsben is olcsóbb a fehérneműtisztí­­tás, mint Pécsett. Megírtuk, hogy Budapesten lényegesen olcsóbb a gallér- és kézelő­mosás és vasalás, mint Pécsett. Most egyik bécsi fehérneműtisztító intézet jegyzékét is be­­küldték a rendőrfőkapitánysághoz, amely­ből kitűnik, hogy ott a gallérmosás és vasalás 10 fillérbe, a kézelőnek tisztítása pedig 12 fillérbe kerül. Pécsett tudvalevőleg 24 fillért számítanak a gallértisztításért és 40 fillért a kézelőmosás és vasalásáért. Tudomásunk van arról, hogy más városokban is lényege­sen olcsóbb a fehérneműtisztítás, mint Pé­csett, mely egyebekben is a vidék egyik leg­drágább városa. A rendőrfőkapitány a na­pokban intézkedni fog, hogy a föntebb vázolt indokolatlan ár­aránytalanságok megszűn­jenek. — Lakatosrajzi tanfolyam. A magyar királyi pécsi állami fémipari szakiskola érte­síti az érdekelteket, hogy a lakatosrajz-tan­­folyam f. hó 7-én, azaz csütörtökön este fél hét órakor alakul meg. — A huszár súlyos balesete. Ma reggel 7 óra után a pécsi főpályaudvaron, a sűtő­ház előtt, pályafentartási munkán dolgozott Ko­vács István 8. honvédhuszárezredbeli és Sze­­rencsics János 19. honvédgyalogezredbeli ka­tona, akiket e munkára kirendeltek. A pá­lyán egy mozdony tolatott, mely négy üres kocsit indított el arra a vágányra, amelyen a két katona dolgozott. A dolgozó katonák nem vették észre a közeledő kocsikat s igy történt, hogy Kovács Istvánt elütötték. A huszár a kerekek alá került, amelyek jobb lába fejét összeroncsolták. "Szerencsicsnek az utolsó pillanatban sikerült félreugrania s igy neki semmi baja sem történt. Kiss Dániel váltóőr azt állítja, hogy rákiáltott a kato­nákra, hogy menjenek le a pályatestről, de azok nem vették figyelembe figyelmeztetését. Kovács Istvánt súlyos sérülésével a csapat­kórházba szállították. A vizsgálat megindult. — Mennyi termést kellene Baranyának még beszolgáltatni ? Tudvalevőleg minden törvényhatósági területre megállapítják a földművelésügyi ministériumban a náluk lévő statisztikai adatok alapján, hogy az illető vármegye, vagy város mennyi élelmiszerül szolgáló gazdasági terményt tartozik a Hadi Terményrészvénytársaságnak beszolgáltatni. Baranya vármegyére az idei termésből kerek számban a már beszolgáltatott mennyiségen kívül még kétszáznyolcvanezer métermázsát vetettek ki. Biz ez oly rendkívüli nagy mennyi­ség, hogy ezt előteremteni talán nem is lehet. Igaz, hogy rendkívüli időket élünk, a­mikor a legnagyobb erőfeszítéssel még a lehetet­lennek látszó követelményeket is­ ki kell elégíteni, a­mikor az ország sorsáról s ennek érdekében a közélelmezésről kell gondoskod­nunk. A már megtartott föltárás és rekviráció nem érte el a kívánt eredményt, tehát má­sodszor is kell a vármegyében rekvirálni, mely művelet karácsonyra befejezendő. Ez a mun­ka nagy és fölötte nehéz föladat, mert a már lefölözött tejesköcsögről újra fölözni a boszor­kánysággal határos művelet. A hatóság min­den lehetőt elkövet, hogy a vármegyére ki­vetett mennyiséget a föld alól is előteremtse s a termelők is föltárják összes készleteiket, hogy az ország szükségleteire megkívánt mennyi­séget előállítsák és beszolgáltassák. És ha a becsületes jó szándék és vasakarat mellett sem sikerül kellő eredményt elérni, ez nem a vármegye hatóságán, hatósági közegein s a gazdaközönségen fog múlani. Az ország egész területén újra rekvirálnak. Minden törvény­­hatóság tegyen eleget ugyanúgy hazafias kötelességének, mint Baranya, akkor tisztá­ban lehet a kormány a helyzettel, hogy mi áll a közélelmezés rendelkezésére az idei ter­mésből az újig. Egy azonban már most is egész bizonyossággal megállapítható, hogy Ma­gyarország hazafias áldozatkészséggel oda­adja mindenét,ennél többet azonban nem adhat. — Kisiklott mozdony. A Budapestről ma reggel 7.10 perckor a gyorsvonattal elutazott pécsiek és eszékiek nem érkeztek meg a most már megszokott nagy késéssel sem Pécsre, mivel Dombóváron nem lehetett a budapesti vonatot túl nagy késedelme miatt bevárni és az onnét Pécs—Eszék felé induló vonatot, mely különböző csatlakozásokat tart fennt, a budapesti közvetlen kocsik és posta nélkül indították el, így a budapesti utasokat és mai reggeli lapokat is csak az esti személy­­vonat, melynek szintén késése volt, hozhatta el Pécsig. A budapesti gyorsvonat két órát jóval meghaladó késését az okozta, hogy Rétszilas állomáson a tehervonat mozdonya kisiklott és eltorlaszolta a vágányt és a moz­dony eltávolításáig a gyorsvonat nem foly­tathatta útját. A balesetnél senkinek baja nem történt, csakis a lecsúszott mozdony rongá­lódott meg. — Cigányzene hangverseny a Pannóniá­ban. Banka Pista közkedvelt zenekara csü­törtöktől kezdve a Pannónia pincehelyiségé­ben tartja napi hangversenyeit. A Pannónia kávéházban az országos gyász leteltéig nincs zene. — Elveszett a színház szerda­ esti elő­adása alatt a földszinten egy, közel száz ko­ronát tartalmazó pénztárca. A becsületes megtaláló szíveskedjék azt lapunk szerkesz­tőségéhez beküldeni, ahol illő jutalomban részesül. A tárcát egy katona vesztette el. „Pécsi Napló“ 1916. december 7. A TUNGSRAMLÁMPA gazdaságos, mert tökéletes és hosszú élettartamú. A minőségért a gyár szavatol Kérje mindenütt a „Tungsram“ védjeggyel ellátott lámpát. Gyártja az Egyesült Izzólámpa és villamossági Részvény-Társaság Újpest 4. Hazai gyártmány.

Next