Pécsi Szemle, 2007 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 3. szám - Tüskés Tibor: Angyal Endre

dik érdeklődése a barokk művészet és a délszláv népek irodalma és kultúrája iránt. Dunántúli ünnepek és a barokk színházi kultúra című tanulmányát a Sorsunk folyó­irat 2002-ben megjelent antológiájába is bevettem, mintegy jelezve ezzel, hogy An­gyal Endre kutatási eredményei ma sem avultak el. Pécsett a művészeti élet aktív résztvevője, kapcsolatba kerül a városban élő és idelátogató írókkal, képzőművészekkel. Amikor megalakul a Batsányi Társaság, elnöknek választják. „Akármilyen nehéz is volt 1943,1944 és 1945, nem lehet vitat­ni, hogy a város szellemi kultúrája és művészeti élete forrt, alakult, pezsgett [...] Már nyakunkon volt a német megszállás, amikor - talán 1944 májusában - Martyn Ferencet kerestem föl kis, szőlőhegyi műterem­ lakásán. Akkor találkoztam először a nonfiguratív festészettel. De nemcsak a korszerű művészethez, hanem a korsze­rű irodalomhoz is közel hozott Pécs [...] nem egy jeles író fordult meg Pécsett, s a hosszú beszélgetések Erdélyi Józseffel, Veres Péterrel, Kodolányi Jánossal, Féja Gézával, Illyés Gyulával, Berda Józseffel, Déry Tiborral, Kassák Lajossal, Hamvas Bélával egy-egy gyönyörű színfolt a pécsi emlékek gazdag palettáján. Várkonyi Nándor könyvtárosi szobája akadémiát, egyetemet pótolt, a Korzó kávéház írói törzsasztala pedig ugyancsak mennyi termékenyítő beszélgetés, gazdag ösztön­zés színhelye volt! Örültünk, ha nagy vendégeink érkeztek, de mi sem voltunk szel­lemi szegények.” A város - az irodalom és a képzőművészet mellett - egy másik ajándékot is adott neki. „Elmondhatom: Pécsett kerültem szorosabb kapcsolatba a délszláv, el­sősorban a horvát kultúrával, itt tanultam meg a szerb-horvát nyelvet, itt olvastam nagy gyönyörűséggel a horvát barokk mesterművet, Ivan Gundulic eposzát, itt is­mertem meg személyesen 1947 tavaszán a Mestert, az embernek is, írónak is egy­aránt nagy Miroslav Krl­­át.” Ez az az idő, pontosan 1948 nyara, amikor Angyal Endrével személyesen találkoztam. Én a nagykanizsai piarista gimnázium érettségizett diákjaként és a 74. számú Törekvés Cserkészcsapat tagjaként - a cserkészet feloszlatása előtti utolsó nyári táborban - két hetet töltöttem Balatongyörök mellett, a Szentmihály-domb tö­vében. Angyal Endre pedig a táborparancsnok és volt tanárunk ismerőseként la­kott ugyancsak a táborban. Angyal Endre 1950 óta Debrecenben él, a Kossuth Lajos Tudományegye­tem munkatársa. A tiszántúli városból is rendszeres kapcsolatot tart a pécsi irodal­mi folyóiratokkal, írásai jelennek meg az „első” és a „második” Dunántúlban, majd az 1958-ban induló Jelenkornak is rendszeresen írásokat küld. A folyóirat ausztriai útibeszámolóját, könyvkritikáit, a délszláv népek irodalmával foglalkozó tanulmá­nyait publikálja. 1964-ben elküldte azt a vallomását, amelyben Pécshez fűződő kapcsolatairól írt, és amelyből még alább részletet közlünk. 1966-ban Debrecenből Pécsre költözik. Az MTA Dunántúli Tudományos In­tézetének munkatársa. Magánya, romló egészsége ellenére bekapcsolódik a vá­ros kulturális életébe, részt vesz a filmszemlék vitáiban, tanulmányainak, kritikái­nak helyt ad a Jelenkor, az intézet munkatervében szereplő vagy a budapesti Irodalomtudományi Intézettől kapott fontos tudományos feladatot teljesít.

Next