Pécsi Ujlap, 1915. október (9. évfolyam, 225-251. szám)
1915-10-01 / 225. szám
XI. évfolyam — 225« az Péntek ISIS. Október I „AZ UJLAP“ melléklete. A „UJLAP“ és „PÉCSI UJLAP“ cgflfltes^n 1 Mipwlow Mjftta . K *■— I NenMÜH* «UDn . K 4*M | ■OMn . . K b— I E& bóra . . IW'I A .PfiCS UJLAP' MM* vidékre kffldr* 1 My K 1— POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 222. Dunántúl Nyomda Részvénytársaság Pécs, Lyceumntia 1. szám. : Telefon 222 szám. A felelős szerkesztő telefonszáma ..650. Rovás A sötétség odúiból előbújó szabadkömivesek. Egy cikk-cakkos ujságfoszlány fekszik előttünk. Hirdetési rovata előtt „Nyilttér“ rovata a Pécsi Naplónak. Kilépett s nekünk beküldött gyászjelentése Toldi Bélának, a január 12-én elhunyt, volt pécsi királyi közjegyzőnek. Nyilvánság azért küldötték be, mert a Napló gyászkeretes nyilttere elütő és föltűnő mindazon gyászjelentések között, amiket lehoznak máskor is a napilapok hirdető rovatai. Mi tíz hónapig vártunk vele — nehogy a család és a személyes jó barátok emberies kegyeletét megtépjük. Ma már, ennyi idő múlva, érezni fogják, hogy Toldi Bélában nem az embert, hanem a szabadkőmivest látjuk s azt örökítjük meg, hogy a pécsi Irányi Dániiel páholy sem különb a budapesti Martinovics páholynál. Életükben rejtegetik elvtársaikat, haláluk után kiállanak velük a platzra. Mintha hullákból akarnának maguknak cégért vagy halottak emlékezetéből reklámot csinálni. Ha a szabadkőmívesség önzetlen, kulturális intézmény, álljanak elő. Szervezkedjenek nyíltan, ne bujkáljanak. Mutassák meg, mit akarnak — főleg azt, hogy mit tettek. Ha okos és tiszteletreméltó a törekvésük, nincs szükség a lakoskodásra sem Pécsett, sem másutt. Érdekes jelenség, hogy Toldi Bélával is csak halála után hozakodtak elő egy gyászjelentés alakjában. Ebben a gyászjelentésben kereszt helyett egy négyszög van s a halott neve után tv. betű és egy három szögelő pont. Szabadkőmives jelvények s igy a gyászjelentés a pécsi Irányi Dániel páholy első okmányszerü, nyilvános életjele önmagáról. Örökítsük meg jelvényeit mi is figyelmeztetésül mindmagunknak: az egyházellenesség, a hazug demokrácia és nem az egymás iránti önzetlen szerelem szolgálatára szervezkednek. Toldi Bélát közéleti szereplésében egyházellenes keserűsége jellemezte. Toldi Béla katholikus — volt unitáriussá lett... a legradikálisabb politikai irányok mellett a színésznőket és a szociáldemokratákat pártfogolta, így búcsúztatták polgári és demokrata lapok Pécsett. Ezek voltak nem magánéletének, hanem nyilvános életének legélesebb megnyilatkozásai. S ezt az embert hurcolta, igaz hogy halála után, szabadkőmives mivolltában az Irányi Dániel □ nyílttéri közleményeivel a nyilvánosság elé. Ebből az egyből ismerd meg valamenynyit. A meghalt Toldi Béla egyénisége bevilágít a Munkácsi Mihály utcai páholy sötétségeibe. Ezt már nem lehet lenyilatkozni, mint annak idején az egyik orvos doktor, akinek nyomában voltunk. Toldi Béla ilyen volt és szabadkőmives volt. Azért lett szabadkőmives, mert ilyen volt. Azt kérdezték tőlünk, miféle emberek a szabadkőmivesek ? Válaszunk: Ilyenféle emberek. Csakhogy legnagyobb részben nem hitehagyott keresztények — hanem hitefogyott zsidók. Az „Irányi Dániel M “ mély fájdalommal jelenti, hogy ■ Dr. TOLDI BÉLAfv.. kir. közjegyző folyó hó 12-én az örök keletbe költözött. — Elhunyt testvérünk emlékét szeretettel és kegyelettel fogjuk megőrizni. Tehát: Irányi Dániel □ és Toldi Béla tv. Eddig bujkáltak ... az élők most is bujkálnak ... a halottjukkal előbújnak, tehát jogunk van foglalkozni a halottal. Nem is a halottal, hanem irányával. Nem is a halott, hanem az élők miatt. Azon élők miatt, akik előtt szent a vallás és az egyházhoz való ragaszkodásuk és azon élők miatt, akik a szabadkőmives páholy kék plafona és feketeszinűi bútoru helyiségében a szabadgondolkozás és imádságos október. „ Irta: Prohászka Ottokár. A világháború rányomja jegyét lelkünkre s annak minden megnyilatkozására is. A nagy idők érintésétől megszólal benünk a lélek kínban s vágyban, aggodalomban s gondban; ha pedig az égre nézünk, alázatos s hő imádságban. — Katonáink kint a határon küzdenek s babért kötnek fegyvereinkre s dicsőséget hoznak a magyar névre; az alatt az itthonmaradtak is megteszik kötelességeiket, szívvel lélekkel beleállnak a háborús munkába, melyben nem sebeket vágnak, hanem gyógyítanak s feledtetni iparkodnak a háború okozta szenvedéseket. Ebbe a hősies s másrészt áldott munkába beáll imádságos lelkünknek békeakciója. Érzi, hogy szükség van rá s hogy nagy feladatot kell megoldania. Amily őszinte lelkesüléssel küzdenek seregeink, s amily kötelességtudással s szives készséggel veszi ki részét a háborús munkából a társadalom: oly bizalommal s forró szívvel emeli égre karjait a hivő, hogy a hadak Urának harcai elmúljanak s a „békesség fejedelmének“ kegyelme vonuljon be közénk. Győzelemért s tartós békéért akarunk ismét s ujult buzgósággal esedezni. Ez esedezésbe nem akarunk belefáradni; sőt minél több a baj s minél nagyobb érdekek forognak kockán, annál jobban s hevesebben akarjuk megostromolni az eget. S ime a szivek-lelkek ez ostromának megindítására jó alkalmul s buzdításul szolgál az egyházi év, a Szent Rózsafüzér közeledő vasárnapja, mely eszünkbe juttatja mindazokat a fényes győzelmeket, melyeket a kereszténység Szűz Mária közbenjárására ellenségei fölött a múltban aratott. Egész október hónapon át mondjuk esténként vagy reggel a szentmisében a szentolvasót. — Elmondtuk azt más években is, de mennyivel időszerűbb ez az imádság most, mikor annyi ellenség környez; mikor a világháború forgatagában állva, s gyöngeségünkkel érezve egy magasabb oltalom után nézni kényszerülünk, — annyit kell kérnünk, annyi vigaszt s erőt s támaszt, — mikor végre a világtörténelem fordulópontján egy szebb, igazságosabb s szentebb világ születését sóhajtjuk meg s azt kérjük és elvárjuk is. Ne szálljon meg most a csüggedés, — ne üljön el most a buzgalom, sőt ellenkezőleg imádkozzunk s esedezzünk s kiáltsunk édes mennyei Anyánkhoz a századok hite s bizalma által belénk oltott kegyelettel, — azzal a gyermekded s ugyanakkor hősies lelkülettel, mely bajjal s kínnal szemben is azt hajtogatja magában: Mária segített eddig. — Mária ezentúl is megsegít! Az oroszok nyomában 29. Csattognak a lövések állandóan körülöttem, én mégis jól tudok aludni kis kunyhómban, kipihenni az éjszaka fáradalmait. Napos tiszt voltam, ami azt jelenti, hogy az állásokat állandóan be kell járni, utána nézni, hogy a megfigyeléssel megbízottak nem alusznak-e? Aztán előre menni az előretolt figyelőkhöz, 100—200 lépésre az oroszokhoz, megnézni, hogy mit művel a muci. Rövid az éjszaka, 5—6 óra, de olyan lassan múlik el, az éj csöndje megüli az ember lelkét, szinte öszerezzen az ember, ha eldörren egy puskalövés. A felelősség tudata ébren tartja az embert és van ideje bőven az ábrándozásra, a gondolkodásra. Eszébe jut az embernek szülő, haza, jövő, minden. Megjön mellém a német ezred, elmegyek a tisztekhez, beszélgetek azokkal is. Igaz éjszaka lassan végezek azokkal is, így az éjszaka lassan veletelik a szolgálat, le lehet feküdni és aludni, ha a galíciai legyek engednék. Most hozza le igényem az ebédet, föl kell kelni, most kissé fönn maradok. 30. Rossz napok járnak rám. Mindennap szolgálatban vagyok, persze éjjel. Azért, mert én vagyok a legkedvesebb embere most a zászlóaljnak. Nekem jut osztályrészül, hogy az egész társaság nyugalma fölött őrködhetek. Aztán gondolkozhatok azon, hogy mit jelent a lövöldözés most, mit a nagy ágyúzás, később. Aztán egyszer éjfélig vagyok szolgálatban, egyszer éjfél után. Ma éjféltől éjfélig vagyok szolgálatban. Nappal nem lehet aludni, mert az embernek vizitelni kell menni a zászlóaljparancsnokihoz, századparancsnokhoz, orvoshoz. Aztán meg kártyázni is kell. Igaz, hogy mindennap elvesztek 2—3 koronát. De hát hova tegyem a pénzemet! Csomagot nem kaptam eddig, de bizonyára nem is fogok kapni. Ne is küldjenek semmit.