Pedagógiai Szemle, 1952 (2. évfolyam, 3-6. szám)

1952-05-01 / 3. szám

bizalom szellemében nevelte ifjúságunkat s mi éppen ezért tudtuk legyőzni­ a legnagyobb nehézségeket a szocializmus építésében és arattunk győzelmet a németek és a japánok felett”. Minden nevelő, különösen minden irodalomtanár ismeri az irodalom­ban rejlő hatalmas nevelőerőt. Tudja, hogy az irodalom valóságot tükröző módja, emberi életek, sorsok bemutatása mennyire megmozgatja a fiatalok fantáziáját, érzelmeit s nemes gondolatokat, tettvágyat ébreszt bennük. Helyesen mondja Golubkov Az irodalomtanítás módszertana c. könyvében: ,,A valóság érzékeltetésének az az erősen érzelmi színezete, amely a szép­­irodalmat jellemzi, valamint az­ erkölcsi és esztétikai értékelés szerepe az ismertetés folyamatában az irodalmat a nevelés egyik leghatalmasabb esz­közévé teszi“. Teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy ahhoz, hogy ifjúságunk sze­resse szép, szabad hazánkat, tehetséges dolgozó népünket, pártunkat, a Szovjetuniót, a békéért és szabadságért­ küzdő népeket, hogy szeretetét, meggyőződését nap mint nap tettekben tudja kifejezni, hogy tudjon okosan, művelten, boldogan, igaz ember módján élni — ehhez feltétlenül szükséges, hogy mindennapi kenyere legyen a jó irodalom. Az ifjúság irodalmi nevelése sok helyen és sokféleképpen folyik. Az iskola, az ifjúsági mozgalom, a könyvtárak, a családi és baráti kör mind­ részt vesznek az ifjúság irodalmi érdeklődésének, ízlésének kialakításában. Kétségtelen azonban, hogy legdöntőbb szerepének az iskolai irodalomtaní­tásnak kell lennie. Itt kell megismerkednie az ifjúságnak hazája irodalmá­nak gazdagságával és szépségével és más népek irodalmával. Itt kell meg­tanulnia megkülönböztetni az eszmeileg és művészileg értékeset t az érték­telentől, silánytól. Az iskolai irodalomtanításnak kell felébresztenie az ifjú­ságban az olvasási kedvet, az olvasási szenvedélyt, mely az irodalomtanítás anyagán túl is­ állandó olvasásra serkenti. Itt kell megtanulnia, hogyan kell az irodalmat jelleme, élete folytonos javítására, nemesítésére fel­használnia. Az iskolai irodalomtanítás igen nagy és felelős feladat. A mi irodalom­­tanáraink ezt a feladatot egyre világosabban látják és egyre öntudatosab­ban vállalják. Ezt bizonyítja az a nagy érdeklődés, amit az irodalomtan­könyvek bírálata iránt tanúsítottak. Ezt mutatja az első összefoglaló szovjet módszertani mű, Golubkov könyvének nagy sikere. Ezt tanúsítják azok az eleven elvi és módszertani viták, melyek egyre gyakoribbak az irodalom­tanárok továbbképzési konferenciáin és bemutató tanításai után. S ezt bizo­nyítja mindenekelőtt az az­­alapvető változás, mely irodalomtanításunkban az elmúlt években végbement. Irodalomtanáraink szakítottak az üres tartal­matlan esztétizálással. Igyekeznek az egyes írókat és műveket, mint koruk társadalmi viszonyainak szerves részét megmagyarázni. Törekednek az íróknak a haladás szempontjából való pártos értékelésére. Nagy gondot fordítanak a múltban politikai okokból eltorzított vagy agyonhallgatott írók helyes értékelésére, a szovjet irodalom megismertetésére és megszeretteté­sére. Törekednek az irodalom világnézeti és erkölcsi nevelő erejének ki­használására. Iskolai irodalomtanításunk új tankönyveink, tanáraink folytonos ideo­lógiai és szakmai fejlődése és nem utolsó­­sorban pártunk irodalmi kérdé­sekben adott útmutatásai alapján elindult a helyes úton. De a fejlődés kétségtelen ténye mellett nem szabad szemet húnynunk irodalomtanításunknak több súlyos hibája felett. Ezeket a hibákat élesen

Next