Pedagógiai Szemle, 1952 (2. évfolyam, 3-6. szám)
1952-05-01 / 3. szám
bizalom szellemében nevelte ifjúságunkat s mi éppen ezért tudtuk legyőzni a legnagyobb nehézségeket a szocializmus építésében és arattunk győzelmet a németek és a japánok felett”. Minden nevelő, különösen minden irodalomtanár ismeri az irodalomban rejlő hatalmas nevelőerőt. Tudja, hogy az irodalom valóságot tükröző módja, emberi életek, sorsok bemutatása mennyire megmozgatja a fiatalok fantáziáját, érzelmeit s nemes gondolatokat, tettvágyat ébreszt bennük. Helyesen mondja Golubkov Az irodalomtanítás módszertana c. könyvében: ,,A valóság érzékeltetésének az az erősen érzelmi színezete, amely a szépirodalmat jellemzi, valamint az erkölcsi és esztétikai értékelés szerepe az ismertetés folyamatában az irodalmat a nevelés egyik leghatalmasabb eszközévé teszi“. Teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy ahhoz, hogy ifjúságunk szeresse szép, szabad hazánkat, tehetséges dolgozó népünket, pártunkat, a Szovjetuniót, a békéért és szabadságért küzdő népeket, hogy szeretetét, meggyőződését nap mint nap tettekben tudja kifejezni, hogy tudjon okosan, művelten, boldogan, igaz ember módján élni — ehhez feltétlenül szükséges, hogy mindennapi kenyere legyen a jó irodalom. Az ifjúság irodalmi nevelése sok helyen és sokféleképpen folyik. Az iskola, az ifjúsági mozgalom, a könyvtárak, a családi és baráti kör mind részt vesznek az ifjúság irodalmi érdeklődésének, ízlésének kialakításában. Kétségtelen azonban, hogy legdöntőbb szerepének az iskolai irodalomtanításnak kell lennie. Itt kell megismerkednie az ifjúságnak hazája irodalmának gazdagságával és szépségével és más népek irodalmával. Itt kell megtanulnia megkülönböztetni az eszmeileg és művészileg értékeset t az értéktelentől, silánytól. Az iskolai irodalomtanításnak kell felébresztenie az ifjúságban az olvasási kedvet, az olvasási szenvedélyt, mely az irodalomtanítás anyagán túl is állandó olvasásra serkenti. Itt kell megtanulnia, hogyan kell az irodalmat jelleme, élete folytonos javítására, nemesítésére felhasználnia. Az iskolai irodalomtanítás igen nagy és felelős feladat. A mi irodalomtanáraink ezt a feladatot egyre világosabban látják és egyre öntudatosabban vállalják. Ezt bizonyítja az a nagy érdeklődés, amit az irodalomtankönyvek bírálata iránt tanúsítottak. Ezt mutatja az első összefoglaló szovjet módszertani mű, Golubkov könyvének nagy sikere. Ezt tanúsítják azok az eleven elvi és módszertani viták, melyek egyre gyakoribbak az irodalomtanárok továbbképzési konferenciáin és bemutató tanításai után. S ezt bizonyítja mindenekelőtt az azalapvető változás, mely irodalomtanításunkban az elmúlt években végbement. Irodalomtanáraink szakítottak az üres tartalmatlan esztétizálással. Igyekeznek az egyes írókat és műveket, mint koruk társadalmi viszonyainak szerves részét megmagyarázni. Törekednek az íróknak a haladás szempontjából való pártos értékelésére. Nagy gondot fordítanak a múltban politikai okokból eltorzított vagy agyonhallgatott írók helyes értékelésére, a szovjet irodalom megismertetésére és megszerettetésére. Törekednek az irodalom világnézeti és erkölcsi nevelő erejének kihasználására. Iskolai irodalomtanításunk új tankönyveink, tanáraink folytonos ideológiai és szakmai fejlődése és nem utolsósorban pártunk irodalmi kérdésekben adott útmutatásai alapján elindult a helyes úton. De a fejlődés kétségtelen ténye mellett nem szabad szemet húnynunk irodalomtanításunknak több súlyos hibája felett. Ezeket a hibákat élesen