Pedagógiai Szemle, 1956 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
Az SZKP XX. kongresszusa Amikor a világ figyelme Moszkva felé fordult, ahol a Szovjetunió / Kommunista Pártjának XX. kongresszusa tanácskozott, e számunk anyaga már régen nyomdában volt. Lehetetlennek tartjuk azonban, hogy már e számunkban is meg ne emlékezzünk a XX. kongresszusnak az élet minden területén mutatkozó termékenyítő hatásáról, amely az elkövetkező hónapokban, években egyre nagyobb mértékben fog kibontakozni. A kongresszus a tudományok, köztük a pedagógiai tudományok fejlődése előtt is nagy távlatokat nyitott meg, és elhárította az útból a tudományos fejlődés több akadályozó tényezőjét. A legnagyobb akadályozó tényező a személyi kultusz volt. A személyi kultusz, amely egy embernek tulajdonít minden bölcsességet, a tudományban, főképp a társadalomtudományban elkerülhetetlenül dogmatizmushoz, betűvágáshoz vezet. Eltérít a valóság mélyreható tanulmányozásától, az önálló elméleti általánosítás bátorságától, és így a tudományos kutatómunka sokszor szövegmagyarázatban merül ki. A XX. kongresszus önállóságra, bátor alkotó kezdeményezésre ösztönzi a tudományos kutatókat. Aláhúzottan hangsúlyozza a tudomány és ■a gyakorlat kölcsönös kapcsolatának jelentőségét. A tudományos kutatásnak a gyakorlat szolgálatában kell állnia, a gyakorlati igényeket kell kielégítenie. Ha a tudomány elszakad a gyakorlattól, ha nem képes az élenjáró gyakorlati tapasztalatokat általánosítani, terméketlenné, meddővé válik. A pedagógiai kutatómunka hazánkban az elmúlt években kétségkívül ért el eredményeket. Felismertük a dogmatizmus, a gyakorlattól való elszakadottság veszélyeit. Ebben nagy segítségünkre volt pártunk III. kongresszusa és a Központi Vezetőség 1954 januári közoktatásügyi határozata. Ennek ellenére ma is azt kell mondanunk, hogy tudományunk előrehaladásának még mindig a legnagyobb akadálya, hogy nem tudtunk szakítani a dogmatizmussal, és hogy a pedagógiai tudományos kutatóknak még mindig nem állandó, folytonos a kapcsolatuk az iskola, a család, az ifjúsági szervezetek nevelőmunkájával. A XX. kongresszus bátor példáját adta annak, hogyan kell az élet, a valóság új jelenségeit vizsgálni, hogyan kell a valóságos összefüggéseket híven tükröző új elméleti tételeket megfogalmazni és a valóságos összefüggéseknek ellentmondó tételeket kiegészíteni, korrigálni vagy félretenni. Nem kétséges, hogy mindannak az újnak a fényénél, amivel a XX. kongresszus a marxizmus—leninizmus elméletét gazdagította, mindenekelőtt a társadalomtudományoknak és így a pedagógiának is számos~tétB£’ 1 Pedagógiai Szemle — 6-7