Pedagógiai Szemle, 1957 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1957 / 1. szám

FOLYTATVA ÉS MÉGIS ÚJRAKEZDVE Hosszabb, több mint féléves szünet után jelentkezünk ismét a Pedagógiai Szemlével. Mindenki előtt ismeretes, hogy huzamos hallgatásunk oka nem afféle „technikai akadály” volt. Tragikus, megrázó, a legkülönbözőbb vonatkozásokban tanulságos események játszódtak le hazánkban az elmúlt hónapokban. Most, hogy az ellenforradalom fegyveres leverése után, a politikai, gazda­sági, eszmei konszolidáció előrehaladásával újra megindíthatjuk lapunkat, szük­ségesnek tartjuk kijelenteni, hogy részben folytatni akarjuk azt, ami a magyar pedagógia progresszív folyamatában létrejött, másfelől újra szeretnénk kezdeni sok mindent. Folytatni akarjuk — szűkebbre vonva most már a kört — azt, ami a magyar pedagógia utolsó tizenkét esztendejében jó volt, előremutató volt, mindazt, ami eredménynek tekinthető. Rendkívüli tanulságokkal szolgált számunkra a XX. kongresszus eszméket, terveket, érzelmeket felpezsdítő emlékezetes tavasza. Folytatni akarjuk azt, ami tudományunkban, s ennek tükreként a Pedagó­giai Szemlében a tudományos igazságra való törekvést, a pedagógiai életközel­séget, a magyar nemzeti hagyományok megbecsülését, más népek pedagógiai kultúrájának elismerését, illetve az erre való törekvést jelentette. Ugyanakkor szeretnénk elhatárolni magunkat mindattól, ami dogmatikus, szolgai, gondolat­szegény, ami elferdítése vagy megcsúfolása a marxizmus—leninizmusnak a pe­dagógia területén. Folytatni — mondjuk — mindazt, amit folytatásra, fejlesztésre érdemesnek tartunk. Igen, de a folytatás sem lehet egyszerű továbbvitele a réginek. Nem le­het ugyanis egyszerűen, a kellő tanulságok levonása nélkül átlépni az október— novemberi eseményeket. A tragikus magyar október sok minden más mellett arra int, hogy a nemzetközi méretű osztályharc nem szűnik, nincs elhaladani ellenkezőleg, ahol lehet és ahol tud — az akcióra lehetőséget teremtő okok jel­zésére vagy elemzésére most nem kívánunk kitérni — teret nyer, hadállásokat hódít. Ráeszmélhettünk — ezúttal tudományos, ideológiai, kulturális téren ma­radva —, hogy szilárd marxista pozíciók nélkül s e pozíciókról való elvi, követ­kezetes kritika nélkül nem lehet elfogadni, átvenni, érvényesíteni a polgári pe­dagógia eredményeit, haladó hagyományait sem. Éppen a haladó polgári kul­túra, közte a pedagógia felhasználása érdekében kell törekednünk a dialektikus materializmus következetes érvényesítésére. A meglazult, éberségét vesztett kri­tika résein nem az emberiség történeti fejlődésének gyöngyházfényű és gyé-1 Pedagógiai Szemle 3_g

Next