Pedagógiai Szemle, 1961. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)
1961 / 7-8. szám
A „lecke”-szemlélet béklyóinak széttördelése nemcsak azt jelenti, hogy világosan látjuk minden egyes tantárgy tartalmi anyagának fontosságát és szerepét a termelő tevékenységben, az életben való helytállásban, az általános korszerű műveltség megszerzésében. Jelenti azt is, hogy világosan kell látnunk, mi a szerepe az egyes órákon kifejtett pedagógiai tevékenységünknek a tanulók személyiségének alakításában, a megismerő tevékenységük és cselekvésük fejlesztésében, akaratuk megerősítésében, érzelmi életük kibontakoztatásában, világnézetük, erkölcsi magatartásuk formálásában. A tantárgyak tartalmi anyaga, a munkaoktatásban elsajátított tevékenységek önmagukban még a leglelkiismeretesebb pedagógiai munka mellett sem járhatnak megfelelő, a szocialista társadalom igényeit kielégítő eredménnyel abban az esetben, ha minden egyes órán az ismeretszerzéssel, a megismerő tevékenység alacsonyabb formáinak fejlesztésével egy időben nem fejlesztjük tudatosan az egyes tanulók gondolkodását, ha nem gazdagítjuk érzelmi életét, ha nem erősítjük közösségi érzését és nem formáljuk világnézetét. A tanulók személyiségének sokoldalú fejlesztése tehát kettős műveletet jelent. Az egyik azoknak a tevékenységeknek a felkutatása, tisztázása, amelyek az oktatás tartalmán keresztül az életben való helytálláshoz, a termelőmunkára való felkészítéshez elengedhetetlenek. A másik a tanulók személyiségének ismerete éppen a szükséges tevékenységek elsajátítása, illetve elsajátíttatása szempontjából. Mindkét feladat eredményes megvalósítása az iskolai élet mindennapi gyakorlatában, az egyes tanítási órákon csak abban az esetben lehetséges, ha az új tantervekben lefektetett tananyag hatásosságát olyan oktatási módszerek alkalmazásával érjük el, amelyek a tanulók önálló tevékenységét, kezdeményezőképességét és teljesítményképes tudását a lehető legjobban fejlesztik. „Nekünk nemcsak egyszerűen az ismeretek elsajátítására van szükségünk, hanem arra, hogy azok mélységes eszmei meggyőződéssé váljanak, olyan meggyőződéssé, amely a nép javára végzett tettekben és cselekedetekben megnyilvánuló erős érzéseket hoz létre” — mondotta Hruscsov elvtárs a Pedagógusok Összoroszországi Kongresszusán. Ezt csak abban az esetben érhetjük el, ha legalább olyan kitűnően ismerjük az egyes tanulókat, a tanulók sajátosságait, tulajdonságait, mint az oktatás tartalmát. A tanulók ismerete és ezen keresztül a tanulók személyiségének mindenoldalú fejlesztése csak abban az esetben segít bennünket az iskola és az élet közti szakadék felszámolásához, ha fel tudjuk vértezni a tanulókat azzal a képességgel, hogy ismereteiket a gyakorlatban alkalmazni is tudják. Ennek a feladatnak a megvalósítása csak abban az esetben képzelhető el, ha ilyen irányban tökéletesítjük módszereinket. Az alkalmazás, az ismeretek alkalmazhatósága az egyik legerősebb nevelő eszköz. Ennek a segítségével érhetjük el, hogy tanulóink műveltsége növekedjék, tudásszomja erősödjék. A régi iskolának intellektualisztikus jellegét elsősorban az adta, hogy az ismeretszerzést egyoldalúan előtérbe helyezte. Ha a tanítási idő nagy részét az ismeretszerzés foglalja le és csak kis töredék időt fordítunk az ismeretek alkalmazására, akkor nem harcoltunk bátran és eredményesen az