Pedagógiai Szemle, 1961. július-december (11. évfolyam, 7-12. szám)

1961 / 7-8. szám

A „lecke”-szemlélet béklyóinak széttördelése nemcsak azt jelenti, hogy világosan látjuk minden egyes tantárgy tartalmi anyagának fontosságát és szerepét a termelő tevékenységben, az életben való helytállásban, az álta­lános korszerű­ műveltség megszerzésében. Jelenti azt is, hogy világosan kell látnunk, mi a szerepe az egyes órákon kifejtett pedagógiai tevékeny­ségünknek a tanulók személyiségének alakításában, a megismerő tevékeny­ségük és cselekvésük fejlesztésében, akaratuk megerősítésében, érzelmi életük kibontakoztatásában, világnézetük, erkölcsi magatartásuk formálá­sában. A tantárgyak tartalmi anyaga, a munkaoktatásban elsajátított tevé­kenységek önmagukban még a leglelkiismeretesebb pedagógiai munka mel­lett sem járhatnak megfelelő, a szocialista társadalom igényeit kielégítő­ eredménnyel abban az esetben, ha minden egyes órán az ismeretszerzéssel, a megismerő tevékenység alacsonyabb formáinak fejlesztésével egy időben nem fejlesztjük tudatosan az egyes tanulók gondolkodását, ha nem gazda­gítjuk érzelmi életét, ha nem erősítjük közösségi érzését és nem formáljuk világnézetét. A tanulók személyiségének sokoldalú fejlesztése tehát kettős művele­tet jelent. Az egyik azoknak a tevékenységeknek a felkutatása, tisztázása, ame­lyek az oktatás tartalmán keresztül az életben való helytálláshoz, a termelő­­munkára való felkészítéshez elengedhetetlenek. A másik a tanulók személyiségének ismerete éppen a szükséges tevé­kenységek elsajátítása, illetve elsajátíttatása szempontjából. Mindkét feladat eredményes megvalósítása az iskolai élet mindennapi gyakorlatában, az egyes tanítási órákon csak abban az esetben lehetséges, ha az új tantervekben lefektetett tananyag hatásosságát olyan oktatási mód­szerek alkalmazásával érjük el, amelyek a tanulók önálló tevékenységét, kezdeményezőképességét és teljesítményképes tudását a lehető legjobban fejlesztik. „Nekünk nemcsak egyszerűen az ismeretek elsajátítására van szüksé­günk, hanem arra, hogy azok mélységes eszmei meggyőződéssé váljanak, olyan meggyőződéssé, amely a nép javára végzett tettekben és cselekede­tekben megnyilvánuló erős érzéseket hoz létre” — mondotta Hruscsov elv­társ a Pedagógusok Összoroszországi Kongresszusán. Ezt csak abban az esetben érhetjük el, ha legalább olyan kitűnően ismerjük az egyes tanuló­kat, a tanulók sajátosságait, tulajdonságait, mint az oktatás tartalmát. A tanulók ismerete és ezen keresztül a tanulók személyiségének min­denoldalú fejlesztése csak abban az esetben segít bennünket az iskola és az élet közti szakadék felszámolásához, ha fel tudjuk vértezni a tanulókat az­zal a képességgel, hogy ismereteiket a gyakorlatban alkalmazni is tudják. Ennek a feladatnak a megvalósítása csak abban az esetben képzelhető el, ha ilyen irányban tökéletesítjük módszereinket. Az alkalmazás, az ismeretek alkalmazhatósága az egyik legerősebb ne­velő eszköz. Ennek a segítségével érhetjük el, hogy tanulóink műveltsége növekedjék, tudásszomja erősödjék. A régi iskolának intellektualisztikus jellegét elsősorban az adta, hogy az ismeretszerzést egyoldalúan előtérbe helyezte. Ha a tanítási idő nagy ré­szét az ismeretszerzés foglalja le és csak kis töredék időt fordítunk az is­meretek alkalmazására, akkor nem harcoltunk bátran és eredményesen az

Next