Pedagógiai Szemle, 1967. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)

1967 / 7-8. szám

kadó negatív megítélés ellen, de szülői szeretettel és higgadtsággal figyel­mezteti valóságos hibáit, az őt fenyegető veszélyekre. Az ifjúság helyes megítélése egész ifjúságpolitikánk egyik kulcskérdése. A helyes megítélés igazságos, tárgyilagos, politikus, tudo­mányos megítélést jelent. Semmi okunk nincs arra, hogy attól féljünk, ilyen feltételek mellett az eredmény kedvezőtlen lesz számunkra. Pártunk IX. Kongresszusa, majd a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség VII. Kongresszusa beható vizsgálódás és elemzés alapján ismételten megállapít­hatta, hogy ifjúságunk alapjában véve egészségesen fejlődő, a szocializmus ügyéhez hű, a szocializmus teljes felépítésére alkalmas ifjúság. Miért akkor mégis a nyugtalanság, kétely, vita, érzelmi hullámzás a kérdés körül? Megvannak ennek az objektív okai. Abból az alapállásunkból, mely szerint az ifjúság tömegeiben és alapjában véve egészségesen fejlődő, becsületesen tanuló és dolgozó ifjúság, nem következik, hogy nincsenek vele problémáink, gondjaink. Ezeket a hibákat, fogyatékosságokat, negatív jelenségeket, részben az okokat is már sokszor elemeztük. Nincs okunk elhallgatni, hogy ezeknek az okoknak egy részét társadalom­építő mun­kánk egyes ellentmondásaiban kell keresnünk. Az elmúlt két évtized for­radalmi lendületében az ifjúságnak nagyon-nagyon sokat nyújtottunk, a lehetőségek addig ismeretlen távlatait nyitottuk előttük. E­közben talán nem alakult ki bennük elég küzdőképesség, a végzett munka, és az elért eredmények közötti szükségszerű összefüggés tudata, az elért életszín­vonal és életmód természetesnek tűnik. Pedig nem egyszerű dolog — de nem is lehetséges — az ifjúság boldogulásának útját úgy kikövezni, hogy azon ne legyenek zökkenők, kanyarok, emelkedések és süllyedések. Az ifjúsággal kapcsolatos nyugtalanság forrása általában egy nagyon pozitív érzelem: a felelősség, a szeretet, a szülői—felnőtti gondoskodás kötelezettsége. Tehát természetes és alapjában véve szükséges és örven­detes jelenség. Vannak azonban erők, melyeknek érdekei fűződnek ahhoz, hogy az ifjúság megítélése körül mesterségesen, sanda vagy egyértelműen rossz szándékkal zavart keltsenek, alátámasztani kívánva ábrándjaikat arról, hogy a szocialista rendszer nem tudja megteremteni a maga ifjú­ságában bázisát, saját továbbfolytatását. Mindez bizonyítja, hogy az ifjúság megítélésének kérdése nemcsak fontos, hanem az igen bonyolult társadalmi-politikai problémák közé tar­tozik. Ha ugyanis az ifjúságtól sokkal többet várnánk, mint amit egész­séges fejlődés mellett nyújtani tud, akkor alaptalanul keltenénk elége­detlenséget, s végső soron azok malmára hajtanánk a vizet, akik a szocia­lista célok és az ifjúság törekvései között szakadékot sejtenek és hir­detnek. Hadd idézzük ezzel kapcsolatban Kádár János szavait, amelyeket a KISZ VII. Kongresszusán mondott: „Teljes meggyőződésből mondhatom, hogy a magyar ifjúság jó ifjúság, általában a szocialista társadalomba be­illeszkedő szocialista ifjúság. Ha azonban azt kérdezik, hogy milyenek a fiatalok, akkor azt mondom, hogy tulajdonképpen a kérdés ilyen feltevésé­nek semmi értelme, mert csak egyetlen módon lehet válaszolni rá: kü­lönbözőek. Foglalkozzanak azzal, hogy az egyes fiatalok is mindinkább és mindjobban hasonlítsanak ahhoz a szocialista emberideálhoz, amire mi szüntelenül törekszünk.”

Next