Pedagógiai Szemle, 1975. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
1975-12-01 / 12. szám
Csoportdinamika és közoktatásügy Megjegyzések Tobias Brocher: Csoportdinamika és felnőttoktatás c. könyve kapcsán Mindenféle nevelésnek van terápiás összetevője, és mindenféle gyógyító eljárás át van itatva pedagógiával. Mind a gyógyítás, mind a nevelés páros-csoportos keretben folyik. Gyógyítás-nevelés-kisközösség, ebben a gondolati háromszögben mozog a csoportdinamika története. De mi a csoportdinamika, tudományág, elméleti irányzat vagy módszer? És gyökeret verhet-e a közoktatásban? Ilyen kérdésére merülnek fel az emberben, miután végigolvasta Tobias Brocher kitűnő kismonográfiáját, a Csoportdinamika és felnőttoktatást, amelyet a Tankönyvkiadó adott ki 1975-ben, nyolc évvel azután, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban megjelent az eredeti mű. 1. Kezdetben a csoportdinamika Freud: Tömeglélektan és Én-elemzésének (1921) és Kurt Lewin: A személyiség dinamikai elméletének (1931) felfogása szerint a társas indítású magatartás jelenségeinek gyűjtőfogalma. 2. A kísérletes vizsgálatok során szükségszerűen meg kellett születnie annak az elméleti magyarázó modellnek, amely lehetővé tette a cselekvés elemzését. Ekkor a csoportdinamika szűkebb, de részletezett jelentést kap: egy kutatási területet és egy szemléleti iskolát neveznek így. A kutatás területe a kiscsoport, iránya azon alapvető pszichikus késztetések természetének feltárása, amelyek viselkedésünket mozgatják. Lewin elemi és összetett kísérleteket végzett a telítődés, a frusztráció, a pótcselekvés, a befejezett és a befejezetlen cselekvés motivációs hatása, az igényszint és a teljesítmény kapcsolatának köréből. Világhírre először a vezetési stílusokkal kapcsolatos kísérlete tett szert (1938). Ez a természetes — itt, nevelési környezetben elvégzett —kísérlet megmutatta, hogy kedvező politikai és szellemi légkörben az alkalmazott társadalomlélektan eljuthat a nagy emberitársadalmi konfliktusok modellhelyzetű elemzésének küszöbére. De ehhez szükség volt a lewini mezőelmélet finom fogalomrendszerére is. Lewin a viselkedést a lelki előtérben — mezőben, szociális élettérben, helyzetben, mikor hogy nevezte — fellépő energiák összeütközéseként határozta meg. Ezeket a szükséglet mozgatja, a feszültség tölti meg, s ideális helyzetük a dinamikus egyensúly. Ebben a mezőben minden tárgynak, személynek érzelmi felszólító jellege van, amely a dolgok és emberek objektív adottságaiból, a személy időszerű szükségleteiből és az egyén életében az arra a tárgyra vonatkozó emlékekből áll össze. A környezet és személy ilyen összetett kapcsolata szabja meg a cselekvés közvetlen indítékát és a magatartás általánosabb motivációs hátterét. Ilyen volt az a működési modell, amely új szempontokkal egészítette és igazította ki a nagy lelki drámák freudi magyarázatát. Gyakorlatközelbe hozta a lélekelemzés intuitív igazságait, oldott valamit merevségén. 3. A csoportdinamika a harmadik jelentését is ezen az elméleti háttéren nyerte el. A második világháború befejezése óta írnak róla mint a csoportpszichoterápia fogalompárjáról. Lewin és munkatársai dolgozták ki az alkalmazás elméletét, a gyakorlat módszertanát és a különböző eljárási technikákat. A társas légkör, a közösségi döntés szabályszerűsége úgy befolyásolni a csoporttagokat — állapították meg —, hogy viselkedésük csökkentse a kollektíva érzelmi-indulati feszültségét. Lewin iskolája volt az, amely a belátás, a demokratikus csoportlégkör és vezetési stílus humanista nevelésbölcseletének jegyében először dolgozta ki a gyakorlócsoportok (T-csoportok, training-groups) vagy sajátélmény-csoportok (selbst Erlebnissgruppe) módszerét. Ilyen csoportokban 8—15 résztvevő gyűlik össze, foglalkozásuk többnyire azonos, s kötetlen beszélgetésben — amelynek témáját néha kijelölik, máskor szabadon választják — gyakorolják viselkedésüket. A szerepkeresés során lassan mindenkiben tudatosulnak személyiségük lényeges vonásai, magatartási stratégiájuk érzelmi háttere, csoportvisszhangja. Az önismeret és az empátiás képesség fejlesztése egy humanista világkép alapján azzal biztatott, hogy megoldódik a viselkedés affektív összetevőjének szabályozhatósága. Ez volt a 60-as évek társadalom-lélektanának egyik nagy vívmánya. E tevékenységnek a társadalmi igény két nagy alkalmazási területet alakított ki: a neurotikus személyiségzavarok gyógykezelését és az egészséges emberek személyiségének fejlesztését, vagyis a csoportpszichoterápiát és a különböző csoportdinamikai tanuló- és munkacsoportokat. Ilyenek működnek a nevelésügy területén, így a felnőttoktatásban is. A csoportdinamika először az egészségügyben jutott szerephez. A terápiás gyakorlat adott mintát a közoktatásnak is. 1137