Pedagógiai Szemle, 1982. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)

1982-12-01 / 12. szám

mint a terítés, tálalás, mosogatás, zöldségtisztítás, növényápolás és állatgondo­zás — „játékból” is dolgoznak a gyermekek. Vizet töltenek nagyobb edényből kisebbekbe, kávét darálnak, cukrot törnek. Montessori a gyermekeknek ezt a tevékenységét nem nevezi játéknak, de ugyanakkor látja, hogy ezeket a mun­kákat „nem a külső cél eléréséért végzik az óvodások, hanem hogy kielégíthes­sék belső cselekvési vágyukat, amelynek célja, hogy felépítsék magukban az embert”.­ Éppen ennek a motivációnak és a vele járó örömnek az ismeretében ma ezeket a tevékenységeket játéknak minősítenénk. Montessori szerint, ha a gyer­mekeknek elég alkalmuk van „igazi” munkatevékenységet folytatni, akkor já­tékot nem is igényelnek, mert szerinte csak azért játszanak, mert „igaziból” nem csinálhatják. A szerepjátéknak valóban van ilyen belső indítéka, de ez csak egy a sok közül. Montessori nem ismerte fel, hogy a szerepjátéknak a gyermek személyiségének kibontakozásában, a társadalmi életre való felkészü­lésben milyen nagy szerepe van, és ezért a szerepjátékot mint pedagógiai szem­pontból értéktelen tevékenységet óvodáiból száműzi. Ez Montessori nagy téve­dése. Közvetlen tanítványai és későbbi követői közül sokan a fejlődéslélektan és pszichoanalízis eredményeit figyelembe véve, a Montessori eszközök mellett a szerepjátékhoz szükséges eszközöket — játékszereket, kellékeket — is meg­teremtik óvodáikban.­ Sőt, ma már az említett holland Montessori-eszköz­gyár­ban is készítenek játékszereket, babát, babakocsit stb. Fejlődés és öntevékenység Montessori úgy véli, hogy minden gyermekben „megvan az Isten által meg­adott” cselekvési vágy és a világ megismerésének igénye, csak annak kibonta­koztatását kell elősegíteni.­ Jóllehet ez az állítás Montessori vallásos felfogását tükrözi, ennek nevelési konzekvenciáival , a gyermek fejlődésébe vetett biza­­lommal és azzal a felelősségtudattal, hogy a gyermek fejlődése elsősorban kör­nyezetétől és nevelőitől függ — egyetértünk. (Ez napjaink szociálpszichológiájá­nak is egyik központi témája.) A pedagógus legfontosabb feladata Montessori szerint, hogy figyelemmel kísérje minden egyes gyermek fejlődését és felismerje, mikor és hogyan kell öntevékenysége kibontakozásához segítséget nyújtania.­ Ez ma is egyik legiz­galmasabb didaktikai követelményünk. Montessori szembefordul a „tanítani­­tanulni” hagyományos szemléletével, és az ismeretszerzésnek még napjainkban is legeredményesebbnek tartott útjára talál rá. Óvodáiban és iskoláiban a peda­gógus nem „tanít”, hanem „irányít”, ennek megfelelően később a tanítónő, ne­velőnő elnevezés helyett a „directrisse” (irányító) kifejezést használja. A Mon­­tessori-féle értelmezés jelenlegi terminológiánkban mintegy a „vezérlés” fogal­mának felel meg. Montessori meggyőződése, hogy minden egyes gyermek számára biztosítani kell a lehetőséget képességeinek legkedvezőbb, legteljesebb kibontakoztatásához. Gyakorlatával bizonyította, hogy rendszere proletárnegyedekben, középosztály­­ a Montessori Mária: Előadásai... i. m. 6. o. 6Vö.: Balázsné Méhes Vera: Montessori hatása Magyarországon. Óvodai Neve­lés, 1978. 9. sz. 365. o. (Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia felolvasó ülésén az első magyar óvoda alapításának 150. évfordulója alkalmából); Kramer: i. m. 286. o.; L. E. Peller: Libidinal Development as Reflected in Play. Psychoanalisis, 1955. 3. sz. 7 Vo.: Montessori Mária: Módszerem kézikönyve. Ford.: Burchard Erzsébet. „Kis­dednevelés” kiadása, Bp., 1930. Az ember nevelése című kötetben. Tankönyvkiadó, Bp., 1978. 9—34. o. 8Vo.: Maria Montessori: Selbsttätige Erziehung im frühen Kindesalter. Julius Hoffmann Verlag, Stuttgart, 1930. 217. o.

Next