Pedagógiai Szemle, 1982. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
1982-12-01 / 12. szám
mint a terítés, tálalás, mosogatás, zöldségtisztítás, növényápolás és állatgondozás — „játékból” is dolgoznak a gyermekek. Vizet töltenek nagyobb edényből kisebbekbe, kávét darálnak, cukrot törnek. Montessori a gyermekeknek ezt a tevékenységét nem nevezi játéknak, de ugyanakkor látja, hogy ezeket a munkákat „nem a külső cél eléréséért végzik az óvodások, hanem hogy kielégíthessék belső cselekvési vágyukat, amelynek célja, hogy felépítsék magukban az embert”. Éppen ennek a motivációnak és a vele járó örömnek az ismeretében ma ezeket a tevékenységeket játéknak minősítenénk. Montessori szerint, ha a gyermekeknek elég alkalmuk van „igazi” munkatevékenységet folytatni, akkor játékot nem is igényelnek, mert szerinte csak azért játszanak, mert „igaziból” nem csinálhatják. A szerepjátéknak valóban van ilyen belső indítéka, de ez csak egy a sok közül. Montessori nem ismerte fel, hogy a szerepjátéknak a gyermek személyiségének kibontakozásában, a társadalmi életre való felkészülésben milyen nagy szerepe van, és ezért a szerepjátékot mint pedagógiai szempontból értéktelen tevékenységet óvodáiból száműzi. Ez Montessori nagy tévedése. Közvetlen tanítványai és későbbi követői közül sokan a fejlődéslélektan és pszichoanalízis eredményeit figyelembe véve, a Montessori eszközök mellett a szerepjátékhoz szükséges eszközöket — játékszereket, kellékeket — is megteremtik óvodáikban. Sőt, ma már az említett holland Montessori-eszközgyárban is készítenek játékszereket, babát, babakocsit stb. Fejlődés és öntevékenység Montessori úgy véli, hogy minden gyermekben „megvan az Isten által megadott” cselekvési vágy és a világ megismerésének igénye, csak annak kibontakoztatását kell elősegíteni. Jóllehet ez az állítás Montessori vallásos felfogását tükrözi, ennek nevelési konzekvenciáival , a gyermek fejlődésébe vetett bizalommal és azzal a felelősségtudattal, hogy a gyermek fejlődése elsősorban környezetétől és nevelőitől függ — egyetértünk. (Ez napjaink szociálpszichológiájának is egyik központi témája.) A pedagógus legfontosabb feladata Montessori szerint, hogy figyelemmel kísérje minden egyes gyermek fejlődését és felismerje, mikor és hogyan kell öntevékenysége kibontakozásához segítséget nyújtania. Ez ma is egyik legizgalmasabb didaktikai követelményünk. Montessori szembefordul a „tanítanitanulni” hagyományos szemléletével, és az ismeretszerzésnek még napjainkban is legeredményesebbnek tartott útjára talál rá. Óvodáiban és iskoláiban a pedagógus nem „tanít”, hanem „irányít”, ennek megfelelően később a tanítónő, nevelőnő elnevezés helyett a „directrisse” (irányító) kifejezést használja. A Montessori-féle értelmezés jelenlegi terminológiánkban mintegy a „vezérlés” fogalmának felel meg. Montessori meggyőződése, hogy minden egyes gyermek számára biztosítani kell a lehetőséget képességeinek legkedvezőbb, legteljesebb kibontakoztatásához. Gyakorlatával bizonyította, hogy rendszere proletárnegyedekben, középosztály a Montessori Mária: Előadásai... i. m. 6. o. 6Vö.: Balázsné Méhes Vera: Montessori hatása Magyarországon. Óvodai Nevelés, 1978. 9. sz. 365. o. (Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia felolvasó ülésén az első magyar óvoda alapításának 150. évfordulója alkalmából); Kramer: i. m. 286. o.; L. E. Peller: Libidinal Development as Reflected in Play. Psychoanalisis, 1955. 3. sz. 7 Vo.: Montessori Mária: Módszerem kézikönyve. Ford.: Burchard Erzsébet. „Kisdednevelés” kiadása, Bp., 1930. Az ember nevelése című kötetben. Tankönyvkiadó, Bp., 1978. 9—34. o. 8Vo.: Maria Montessori: Selbsttätige Erziehung im frühen Kindesalter. Julius Hoffmann Verlag, Stuttgart, 1930. 217. o.