Pedagógiai Szemle, 1984. július-december (34. évfolyam, 7-12. szám)

1984-12-01 / 12. szám

(a katolikus egyház) szava Isten szava? (. ..) Ez a katolikus Egyház hivatalos felfogása? Ez! Nagy kár, mert ezzel oly szimplicizmusnak, oly naivan egysze­rűsítő felfogásnak, oly gyermeteg gondolkodásnak kötötte le magát, amelyben nyoma sincs a tudományos kutatásnak és a mai általános világszemléletnek.” Várkonyi szerint Isten szavát tényként kell elfogadnunk, és ez körforgást je­lent: „Hitből jutunk csak a hitre!”. A bencés szerzetes a materializmust is bátran bonckés alá veti és megállapítja, hogy a „materializmust, nem lehet oly könnyen legyőzni és megcáfolni, mint a múlt század végén, s a jelennek elején gondolták, azt ennek a tannak a tudományelméleti győzelmei élénken bizo­nyítják”.­ A pszichológiai irányzatok közül Várkonyi kedzettől fogva nagy figye­lemmel kísérte a behaviourizmust. Úgy véli a harmincas években írott naplójá­ban, hogy az „összes tudományok közül a fizika válik egyre jobban minden másnak az alapjává. Az ún. »objektív pszichológia«, a behaviourizmus (vi­selkedéstan) csak a kedvező pillanatot várja, hogy átalakulhasson élettanná, s az élettan­i fizikává”.­ Várkonyi később ezt az irányzatot a pszichológia fejlődésének megfelelően értékelte. A tudós Várkonyi a hit és a természettudományos gondolkodás hullámai között vergődik. Hadd támasszam ezt alá az ő mondataival: „Hogyan is lehet egyesíteni egymással a május délutáni ájtatosság rajongó-szépséges hangula­tát a diákszerelem hevüléseivel s a diákkor tudásvágyával?! (...) Milyen nyug­talanság, kutatás a könyvekben, Taine-ben, Flammarionban, s végül Prohász­­kában. »Föld és Ég«: érintkező pontok a természettudomány és a theologia között, hova ragadtak el engem? Mit tegyek? Hova menjek? Soha a világot ésszel felmérni, végső lényegében nem fogja megérteni s maradéktalanul fel­dolgozni az emberiség. Soha? Igaz, hogy mindaddig marad hátra egy rész, egy töredék a felismerhetetlen lényegből, amelyre Hamlet azt mondaná: The rest is silence? (...) De »tudásnál nekem nem édesebb-e a kétely?« (Che no­men saper dubbiar m’aggrada, Inf. XI. 93.)? Nyugtalanság, mely boldogít, — egységvágy, békevágy, megnyugvásvágy, mely szintén boldogít, — hányódva­­vetődve hol fogok partot érni?”­ Itt ér véget a „Naplótöredékek” kéziratban lévő „befejezetlen szimfóniája”. Várkonyit 1923-ban egyetemi magántanárrá habilitálták Pécsett, és ké­sőbb nyilvános rendes tanárrá nevezték ki ugyanoda. 1924-től könyvtárigaz­gató, majd 1929-ben került a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Peda­gógiai Lélektani Tanszékére egyetemi nyilvános rendes tanárnak. Szegedi éve­it mondhatjuk a virágkorának, amidőn tanítványainak egész seregét, a taní­tóképzők pedagógiai szakos tanárait bocsátotta ki az ország minden tájára. Amikor a bölcsészkart 1940-ben, Erdélynek Magyarországhoz való visszacsa­tolása alkalmával Kolozsvárra helyezték, ő is Kolozsvárra ment, ahol tovább­folytatta egyetemi tanári munkásságát. Amikor a háborús események fel­gyorsultak, a front közeledett, ő Kolozsvárról úgy utazott el sebtében két bő­rönddel Budapestre. Kéziratai, könyvei, értékes holmijai mind egy szálig el­vesztek, csak azt a tudást mentette meg, ami a fejében volt. Budapesten elő­ször a Közgazdasági Egyetem Pedagógiai Tanszékére kapott beosztást (a mai Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre). A Műegyetemen a leendő műszaki tanárképzésbe 1947-től kapcsolódott be, majd 1948-tól 1954-ig az Eöt­vös Loránd Tudományegyetemen működött egyetemi tanári minőségben. 6 Várkonyi H. Dezső: i. m. 14. és 15. o. 0 Várkonyi H. Dezső: i. m. 17. o. 7 Várkonyi H. Dezső: i. m. 18. o. 8 Várkonyi H. Dezső: i. m. 21. o. A hamleti idézet magyarul: „Ami még hátra van, az rejtély.”

Next