Pedagógiai Szemle, 1984. július-december (34. évfolyam, 7-12. szám)
1984-12-01 / 12. szám
(a katolikus egyház) szava Isten szava? (. ..) Ez a katolikus Egyház hivatalos felfogása? Ez! Nagy kár, mert ezzel oly szimplicizmusnak, oly naivan egyszerűsítő felfogásnak, oly gyermeteg gondolkodásnak kötötte le magát, amelyben nyoma sincs a tudományos kutatásnak és a mai általános világszemléletnek.” Várkonyi szerint Isten szavát tényként kell elfogadnunk, és ez körforgást jelent: „Hitből jutunk csak a hitre!”. A bencés szerzetes a materializmust is bátran bonckés alá veti és megállapítja, hogy a „materializmust, nem lehet oly könnyen legyőzni és megcáfolni, mint a múlt század végén, s a jelennek elején gondolták, azt ennek a tannak a tudományelméleti győzelmei élénken bizonyítják”. A pszichológiai irányzatok közül Várkonyi kedzettől fogva nagy figyelemmel kísérte a behaviourizmust. Úgy véli a harmincas években írott naplójában, hogy az „összes tudományok közül a fizika válik egyre jobban minden másnak az alapjává. Az ún. »objektív pszichológia«, a behaviourizmus (viselkedéstan) csak a kedvező pillanatot várja, hogy átalakulhasson élettanná, s az élettani fizikává”. Várkonyi később ezt az irányzatot a pszichológia fejlődésének megfelelően értékelte. A tudós Várkonyi a hit és a természettudományos gondolkodás hullámai között vergődik. Hadd támasszam ezt alá az ő mondataival: „Hogyan is lehet egyesíteni egymással a május délutáni ájtatosság rajongó-szépséges hangulatát a diákszerelem hevüléseivel s a diákkor tudásvágyával?! (...) Milyen nyugtalanság, kutatás a könyvekben, Taine-ben, Flammarionban, s végül Prohászkában. »Föld és Ég«: érintkező pontok a természettudomány és a theologia között, hova ragadtak el engem? Mit tegyek? Hova menjek? Soha a világot ésszel felmérni, végső lényegében nem fogja megérteni s maradéktalanul feldolgozni az emberiség. Soha? Igaz, hogy mindaddig marad hátra egy rész, egy töredék a felismerhetetlen lényegből, amelyre Hamlet azt mondaná: The rest is silence? (...) De »tudásnál nekem nem édesebb-e a kétely?« (Che nomen saper dubbiar m’aggrada, Inf. XI. 93.)? Nyugtalanság, mely boldogít, — egységvágy, békevágy, megnyugvásvágy, mely szintén boldogít, — hányódvavetődve hol fogok partot érni?” Itt ér véget a „Naplótöredékek” kéziratban lévő „befejezetlen szimfóniája”. Várkonyit 1923-ban egyetemi magántanárrá habilitálták Pécsett, és később nyilvános rendes tanárrá nevezték ki ugyanoda. 1924-től könyvtárigazgató, majd 1929-ben került a szegedi Ferenc József Tudományegyetem Pedagógiai Lélektani Tanszékére egyetemi nyilvános rendes tanárnak. Szegedi éveit mondhatjuk a virágkorának, amidőn tanítványainak egész seregét, a tanítóképzők pedagógiai szakos tanárait bocsátotta ki az ország minden tájára. Amikor a bölcsészkart 1940-ben, Erdélynek Magyarországhoz való visszacsatolása alkalmával Kolozsvárra helyezték, ő is Kolozsvárra ment, ahol továbbfolytatta egyetemi tanári munkásságát. Amikor a háborús események felgyorsultak, a front közeledett, ő Kolozsvárról úgy utazott el sebtében két bőrönddel Budapestre. Kéziratai, könyvei, értékes holmijai mind egy szálig elvesztek, csak azt a tudást mentette meg, ami a fejében volt. Budapesten először a Közgazdasági Egyetem Pedagógiai Tanszékére kapott beosztást (a mai Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre). A Műegyetemen a leendő műszaki tanárképzésbe 1947-től kapcsolódott be, majd 1948-tól 1954-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működött egyetemi tanári minőségben. 6 Várkonyi H. Dezső: i. m. 14. és 15. o. 0 Várkonyi H. Dezső: i. m. 17. o. 7 Várkonyi H. Dezső: i. m. 18. o. 8 Várkonyi H. Dezső: i. m. 21. o. A hamleti idézet magyarul: „Ami még hátra van, az rejtély.”