Pedagógiai Szemle, 1985. július-december (35. évfolyam, 7-12. szám)

1985-11-01 / 11. szám

BÚZÁS LÁSZLÓ A reformpedagógia kialakulása A „reformpedagógiát” mint gyűjtő kifejezést szélesebb és szűkebb érte­lemben egyaránt használják. Tágabb értelmezés szerint azt a pedagógiai moz­galmat jelenti, amely a múlt század utolsó évtizedétől kezdve bontakozott ki, és a hagyományos nevelés átalakítására irányult, így magában foglalja a mun­kaiskolát, a kísérleti pedagógiát, az állampolgári nevelést, a gyermek-fejlődés­tani alapon szervezett „új iskolák”-at, a művészi irányú nevelést, a személyiség pedgógiáját, a morálpedagógiát s így tovább. Szűkebb értelemben viszont csak azokat az „új iskolák”-at fémjelzi, ame­lyek gyermektanulmányi (s azon belül gyermeklélektani) nézőpontból kívánják az iskolai nevelést-oktatást megreformálni, új alapokra helyezni. Ilyen értel­mezés olvasható a pedagógiai lexikonok, enciklopédiák többségében, így fogta fel és jellemezte annak lélektani alapjait, valamint módszerét J. Piaget is. A kritikusok is a gyermekből kiinduló pedagógiát (Pädagogik vom Kinde aus) veszik célba. Mi is e szűkebb értelmezéshez csatlakozunk. A mozgalom irányítója, szellemi központja — az európai kultúrkörben — Genf, ahol E. Claparede, A. Ferriere, J. Piaget és P. Bovet munkássága kibon­takozott. Az „új nevelés” hazai hívei is — szemben a történetileg kialakult és jellemző német orientációval — elsősorban a genfi csoporttal kommunikáltak. Különösen vonatkozik ez Kenyeres Elemérre, Várkonyi H. Dezsőre, Faragó Lászlóra, Kiss Árpádra, Domokos Lászlónéra, Nemesné Müller Mártára. A reformpedagógia kialakulásában több tényező játszott szerepet. Sok­ágú gyökérzetéből hármat emelünk ki. 1. A századforduló gazdasági, társadalmi fejlődése és az iskolával szemben tá­masztott fokozott igénye A XIX. század — főként annak második fele — és a XX. század eleje egészen 1914-ig a világgazdaság kibontakozásának az időszaka, összhangban a természettudomány, a technika lendületes fejlődésével a találmányok egész sora nyert alkalmazást az iparban, a mezőgazdaságban és a közlekedésben. Az élet üteme felgyorsult. „Nyugat-Európa országai a XIX. század közepére, második felére ipari országokká váltak. 1870-ben hat nyugat-európai ország állította elő a világ ipari termelésének több mint a 60%-át.”­ „A XIX. század utolsó negyedében a tőkés világgazdaság új szakaszba lépett. A termelőerők és a termelés növeke­dése meggyorsult, a világ ipari teremtése 1880 és 1913 között csaknem meg­négyszereződött . . ., a nemzetközi kereskedelem volumene pedig meghárom­szorozódott ... A szabad versenyen alapuló kapitalizmus az 1870-es években . Berend T. Iván—Ránki György: Gazdaság és társadalom. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1977. 115. o.

Next