Pedagógus Híradó, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967-11-01 / 3. szám

NYÁRI TAPASZTALATCSERE KALININBEN Mint IBUSZ idegenvezető, a nyár folyamán a Szovjetunióbeli Kalinin vá­rosban jártam. Somogy megyei pedagógusküldöttséget kísértem oda. Ka­posvár és Kalinin ugyanis testvérvárosok, és már több küldöttség for­dult meg náluk is és Somogyban is, hogy elmélyítsék a barátságot, és tanuljanak egymástól. Nos, ennek a keretében mentek most Kalininbe Kaposvárról és környéké-* ről, tanárok, tanítók, óvónők. A fogadás és a fogadtatás nem volt pro­tokolláris. Amit tudtak, azt mind elénk rakták. A dús, másfélnapos program keretében megmutatták a város Pedagógiai Intézetét, Zeneiskoláját, elvittek egy kolhoz iskolájába, ahol éppen úttörőtábor működött, meglátogattuk egy szovhoz óvodáját is, stb. Min­denütt csillogó szemmel, igaz baráti melegséggel vártak, kísértek ben­nünket, és megvendégeltek. A látogatás idején én a Továbbképző Intézet kedves igazgatójának a tol­mácsa voltam, akivel sokat beszélgettünk pedagógiai problémákról. Mint orosz szakos tanár, természetesen a nyelvtanításról érdeklődtem első­sorban. A sok érdekesből egy-egy ötletet itt ismertetek. A téli szünetben, mint nálunk is, iskolánként szellemi vetélkedőket rendeznek minden tárgyból. A kiválókat nyáron szakos úttörőtáborokban üdültetik. Külön táborban vannak a jó matematikusok, a kiváló történé­szek, az ügyes kémikusok stb. Nemcsak szórakoznak, hanem szakmai fog­lalkozásokon is részt vesznek. Ugyanígy külön tábor van a németül, an­golul, vagy franciául jól tanuló úttörők részére. Ezekben a táborokban egész idő alatt az idegen nyelv a kötelező. A táborban levő pedagógu­sok, egyetemi tanárok, vagy középiskolaiak szigorúan ragaszkodnak hozzá, hogy a 3 hét alatt a táborban más szó el ne hangozzék. Ugyanez a módszer valósul meg megfelelő módosítással az idegen nyelvet tanító pedagógusok nyári továbbképzésében is. 2-3 hét idegennyelvű közösségben reggeltől estig. "Csak álmodni szabad az anyanyelven"- mondta kisérő igazgatóm. Elgondolkoztatóak e bevált módszerek. Talán mi, XI. kerületi pedagógu­sok is, kereshetnénk magunknak a nagy Szovjetunió területén egy vidéki várost, ahová elmennénk, és ahonnan hozzánk is eljönnének. Az ilyen kapcsolatokból csak haszon származnék. Orosz nyelvű úttörőtábor felál­lítása is nagy haszonnal járna. Jó lenne ezen gondolkodni! Dr. Schmideg József ÚTTÖRŐ TERVEK Az 1967—68. tanév a Nagy Októberi Szocialista forradalom 50. évfordu­lójának éve. Az év folyamán végzett munkánk eszmei programját az évfor­duló megünneplésének jegyében alakítottuk ki. A XI. kerületi Úttörő Elnökség az Oktatási Osztállyal közösen tervezte meg azokat a tevékeny­ségi formákat, melyek a tanév során a csapatok, rajok, őrsök életét tartalmassá teszik.

Next