Pedagógus Híradó, 1972 (10. évfolyam, 1-2. szám)

1972 / 1. szám

..Pedagógus Híradó,­X. évfolyam 1. szám 1972 A XI. KERÜLETI PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET LAPJA GONDOLATOK A KISZ VIII. KONGRESSZUSA KÖZÉPISKOLAI ÉS SZAKMUNKÁSTANULÓ SZEKCIÓJÁN ELHANGZOTTAKHOZ A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség VIII. Kongresszusa 1971. december 8-11. között 848 küldöttel ülésezett. A kongresszus résztvevőinek 25,8 %-a­ 20 év alatti volt. A tanulóifjúság 184 fővel képviseltette magát. A kongresszus harmadik napján 5 szekcióban folytatta munkáját: - ifjúmunkás fiatalok, - parasztfiatalok, - egyetemi, főiskolai fiatalok, - középiskolai és szakmunkás fiatalok, - úttörőszekció. A következőkben a középiskolai és szakmunkástanulók szekciójában elhang­zottak alapján két témakörrel foglalkoznék: I. az alapszervezeti közösségek szerepével, II. iskolai demokratizmus, szocialista - tanár viszony. A befejező részben a szekció ajánlását közöljük. 1. A középiskolai és szakmunkástanuló KISZ szervezetek továbblépésének fel­tételei mind hagyományos, mind a kísérleti formában - tartalmilag - azo­nosak. Ilyen döntő feltétel az ifjúkommunista közösségek erősítése. Nevelési tevékenységünk legfontosabb szervezeti formája és tartalma a közösség. A közösség, amely bizonyos értelemben eszmény, és nekünk kell megfogalmaznunk, hogy mennyiben konkrét cél. Az elsődlegesen tisztázandó, vagy inkább tudatosítandó kérdés, a közösségi embert a közösségben nevel­jük. Még ma is találkozunk olyan nézetekkel iskoláinkban, amely a nevelés­ben, ha kimondatlanul is, de kizárólag a tanári tevékenységet érti. Ezek­ben az iskolákban háttérbe szorul a közösségi ráhatás elve, vagyis az, hogy a közösség tagjai nemcsak tárgyai a nevelésnek, hanem alanyai is, a közösségen belül aktívan alakítják önmagukat és társaikat is. Ahhoz, hogy középiskolás és szakmunkástanuló fiataljaink körében egyre több hatékony ifjúkommunista alapszervezeti közösség jöjjön létre, szűk-

Next