Nevelők Lapja, 1955 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1955-01-15 / 2. szám

A félévi osztályozás előtt ! ! írta: Szabó Sándor az általános iskolai főosztály vezetője Az iskol­a életében egy-egy állomást jelent­ a negyedévi, ** félévi osztályozások ideje. Alig néhány hét, újra leméri minden pedagógus tanítványai munkáját s egyben saját munká­ját is a félévi osztályzás alkalmával. Gyermekek, szülők várják, várjon mit mutat a bizonyítvány, jó vagy rossz eredményről ad-e számot. A gyermekek találgatják, milyen jegyük lesz egy-egy tantárgyból, átgondolják az elmúlt időszakot, s próbálják érté­kelni végzett munkájukat. Pedagógusaink is készülnek a félévi osztályozásra. Tudják, hogy ez igen felelősségteljes feladat számukra: elbírálni, érté­kelni tanítványai tudását, az osztályozás tükrében hű képet adni mindegyikükről. Az osztályozás bonyolult feladat, hisz egy-egy osztályzat megállításakor sok tényezőt kell figyelembe venni. A mostani élévi osztályozást még nehezíti az a körülmény is, hogy csak­nem négy hét volt a téli szünet, s így a második negyedév ugyancsak megrövidült. Ez megköveteli pedagógusainktól, hogy fokozottabb alapossággal, tervszerűen készüljenek a félévi osz­tályzatok megállapítására, pedagógusaink már az első negyedév lezárása után — szá­■ múlva a hosszú téli szünettel — többet felejtettek, igyekez­tek minél több tanuló tudásáról meggyőződni. Most a félévi osz­tályzásig hátralévő két hét mi-­den napját fel kel használni arra, hogy minél több tanuló felelhessen, számot adhasson munkájá­ról. Erre többféle módszer van. Több munkát jelent ugyan, de mégis szükséges, hogy fokozottabb mértékben ellenőrizzük a tanulók otthon végzett munkáját, így meggyőződhetünk, hogy milyen mértékben sajátították el a tananyagot. Igen helyes, ha a pedagógus az első tanítási napokon elmondja, hogy az eddig elvégzett­­anyagból, melyek a leglényegesebb tudnivalók. Helyes, ha ismétlő, rendszerező órákat tartanak. Ez lehetővé teszi, hogy összefüggésben lássák a tanulók a negyedév alatt elvégzett anyagot, de egyúttal ismereteik bővülnek és szilárdulnak is. Az ismétlő, rendszerező órák után helyes, ha egyes tantár­gyakból ellenőrző dolgozatot iratunk. Az ellenőrző dolgozat segítséget nyújt ahhoz, hogy a negyedévi feleletekkel egybevetve reális osztályzatot alakítsanak ki. Külön gondot kell fordítani azokra a tanulókra, akiknek gyenge feleleteik voltak az elmúlt időben, vagy akik bukásra állnak. Ezekkel a tanulókkal már a szünet utáni első napokban helyes közölni, hogy gyengén állnak s minden lehető segítséget meg kell teremteni számukra, hogy felelteiken­­javítsanak. Tá­maszkodni kell az úttörő szervezetre, hogy az őrsök, rajok segít­sék a gyengébb tanulókat a hátralévő időben. Ez legyen most az úttörő szervezet egyik legfontosabb megbízatása. Szervezze­nek tanulópárokat, a jó tanulók foglalkozzanak a gyengékkel, hogy minél kevesebb bukás legyen egy-egy osztályban. Amennyi­ben szükséges, úgy helyes, ha a pedagógusok külön is foglal­koznak egy-egy tanulóval felkeresik szüleit és elmondják, melyik tantárgyból kell többet foglalkoznia a szülőnek gyermekével. A családlátogatás feltétlenül szükséges azoknál a tanulóknál akik bukásra állnak. Egy-egy ilyen jellegű családlátogatás igen sok esetben megmutatja, hogy mi az oka a gyerek gyenge tanu­lásának.. Ha már ismeri a pedagógus a hiba okát, sokkal köny­­nyebb a hibát meg is szüntetni. Ugyanakkor a szülőt nem éri váratlanul gyermekének esetleges gyönge osztályzata. Mind­ezek a módszerek elősegítik, hogy a­­pedagógus a hosszú téli szünet ellenére is minél alaposabban meggyőződhessék és reáli­sabban mérhesse le tanulói tudását. A nevelő értékelését segíti az a tény is, hogy a félévi osz­tályzások előtt minden iskolában osztályozó konferen­ciát tartanak. Ezeken a konferenciákon az egész nevelőtestület közös munkája segíti a végleges jegyek mega­lapítását. Igen fontos, hogy az osztályozó konferencián reális követelmé­nyeket támasszanak, harcoljanak a liberalizmus ellen, de a ne­gyedévi osztályzásnál megmutatkozott túlzott maximális köve­telmények ellen is. Mind a két véglet az oktató-nevelőmunka eredményességét gátolja. A liberalizmus a tanulmányi színvonal csökkenéséhez vezet, ,a tanulót félrevezeti, nem serken­ti"’komoly, alapos mun­kára. A gyenge alappal rendelkező tanulók nem állják meg he­lyüket a felsőbb osztályokban. De komoly veszélyt rejt magában a túl szigorú osztályzás is. Ennek következménye, hogy a tanuló elveszíti kedvét, ön­bizalma meginog, nem látja a célt, fásulttá válik. A pedagógus részéről a túl szigorú osztályzás nem a jó munka fokmérője, ellenkezőleg : a dolog könnyebb végének a megfogását jelenti, a felelősség elhárítását az osztályozással járó bonyolult feladatok lelkiismeretes elvégzésénél. Sem a liberális, sem a túl szigorú osztályozás nem egyeztethető össze a szocialista petravóga elveivel. Törekedjünk­ ebben az időszakban fokozottabban arra, hogy meg­legyen a jó kapcsolat a szülőkkel, mert csak a pedagógu­sok és a szülők együttes munkája vezet jó eredményekhez. Konferencia a közösségi nevelésről A Magyar—Szovjet Társa­ság pedagógiai szakosztálya, az Oktatásügyi Minisztérium, a Pedagógusok Szakszervezete és a Központi Pedagógus Tovább­képző Intézet január 10-én és 11-én kétnapos konferenciát tartott a közösségi nevelésről. Megyei, járási ankétok előzték meg ezt a konferenciát, ame­lyen az egész országból részt­­vettek igazgatók, nevelők. Nagy Sándor elvtárs, a Peda­gógiai Tudományos Intézet igazgatójának bevezetője után Szokolszky István elvtárs, a Pedagógus Továbbképző Inté­zet igazgatója tartotta meg a vitaindító előadást. Szokolszky elvtárs ezután vi­tába szállt azzal a helytelen el­mélettel, amely szerint Maka­renko tapasztalatai, tanításai sajátos körülményeinél fogva csak kis mértékben­­használha­tók fel iskoláinkban. Ennek cá­folásánál hivatkozott néhány kiváló magyar pedagógus ta­pasztalatára, munkájára. Az iskoláinkban folyó közös­ségi nevelés eredményeiről szólva megállapította, hogy ezek túlnyomórészt egyes pe­dagógusok személyéhez kötött, az iskolán belül is elszigetelt kezdeményezések. Nem beszél­hetünk arról, hogy jellemzők lennének valamennyi iskolánk­ra, akár csak iskoláink többsé­gére is. Nincsenek iskolák, ahol a közösségi nevelésnek teljesen átgondolt, céltudatosan kiépí­tett, a nevelőmunka valameny­­nyi területét átfogó egységes rendszere valósult volna meg. A közösségi nevelésnek ilyen egységes rendszere csak hosszú évek céltudatos munkája során alakulhat ki, de mint végső célt, feltétlenül ezt kell ki­tűznünk magunk elé. A továbbiakban az előadó a pedagógus-közösség kialakítá­sának problémáját ismertette, vezhető közösségnek. A jó ta­nulóközösség különböző ismer­tető jegyei közül egyik fontos ismertető jegy az, hogy a kö­zösségnek legyen hatalmas, erős, egységes közvéleménye. A közösség hatalmas nevelőté­nyező, nagy mértékben növel­heti az iskolai munka haté­konyságát. Ez azonban csak abban az esetben áll, ha a kö­zösségnek van ereje, hatalma, tekintélye és ezt arra használja fel, hogy helyes irányban has­son az egyénekre, a közösség tagjaira.­­ Az erős, hatalmas közvéle­ménnyel rendelkező közösség kialakulásának előfeltétele mindenek­előtt az, hogy mi ne­velők bízzunk abban, hogy ilyen kialakulhat. A bizalom, a hit a tanulók képességeiben, lehetőségeiben, az optimista hipotézis a közösségi nevelés munkájának megkezdésekor — mind­ez a siker egyik elenged­hetetlen feltétele. A másik fő feltétel, hogy ma­guk a növendékek ébredjenek tudatára lehetőségeiknek, an­nak az erő­nek, amely közössé­gükben rejlik. A legfontosabb az, hogy lássák saját közössé­gük fejlődésének perspektívá­ját és találják meg holnapi örö­müket a közösségi életük nö­vekvő erejében. A perspektí­vák feltárása persze önmagá­ban nem elég. Nem elég csak megvillantani a gyerekek sze­me előtt a holnap örömét. Ké­pessé is kell tenni őket arra, hogy ahhoz a pedagógus veze­tésével, de a saját tudatos és aktív közreműködésükkel is egyre inkább közeledjenek. Az előadás a továbbiakban foglalkozott az elsődleges kö­zösség, az ennél kisebb közös­ségek és az iskolai közösség szerepével, a tanulók felelős­ségtudatra és aktivitásra való nevelésében. Szokolszky elvtárs előadása után Zibolen Endre elvtárs, a Pedagógiai Tudományos Inté­zet osztályvezetője megnyitot­ta a vita első részét a pedagó­gus-közösség kialakításáról. A konferencia további ismer­tetésére lapunk következő szá­mában visszatérünk. A közösségi nevelés fogalma, jelentősége Az előadás első része a kö­zösségi nevelés fogalmával, je­lentőségével foglalkozott.­­ A­­közösségi nevelés fogalma sajá­tos nevelési célkitűzést foglal magában: a közösségi ember kialakítását. Ez a célkitűzés a kommunista nevelés általános céljának — a kommunista em­ber kialakításának — szerves és elválaszthatatlan része — mondotta. A közösségi ember tulajdon­ságai közé tartozik a felelősség nemcsak önmagáért, hanem a­­közösség többi tagjáért is. A közösségi ember elfogadja a bí­rálatot, nem rejti véka alá vé­leményét, kulturált, fegyelme­zett magatartás jellemzi. Sze­rény, távol áll tőle a törtetés, strébenkedés minden formája, önzetlen és önfeláldozó, na­gyon aktív, határozott és cél­ratörő. — Ilyen és e­hhez ha­sonló jellemvonások kialakítá­sát jelenti mindenekelőtt a kö­zösségi nevelés. A közösségi nevelés fogalmá­ban benne van a nevelési cél mellett a cél felé vezető út is. „Közösségi embert csak közös­ségben, a közösség által nevel­hetünk.“ Éppen ezért közössé­get kell szerveznünk. A közös­ségi élet mindennapos gyakor­latában gyűjthet tapasztalato­kat a növendék arról, hogy sa­ját igazi érdekei voltaképpen nem állnak ellentétben a kö­zösség érdekeivel. A közösségi embert jellemző összes tulaj­donságok­­kialakulásának nél­külözhetetlen előfeltétele, hogy tapasztalatokon alapuljanak, alkalom legyen a gyakorlásuk­ra, és ez a tapasztalatszerzés, gyakorlás nem képzelhető el máshol, csak a közösségben. A közösségi ember kialakítá­sának új célkitűzését a peda­gógusok nem tudják pusztán a régi hagyományos pedagógiai eszközökkel megoldani. Ahhoz viszont, hogy a közösség által való nevelés útján eredménye­ket érhessünk el, egész pedagó­giai szemléletmódunknak bizo­nyos mértékig meg kell vál­toznia. Abból, hogy a közösségi ne­velés a kommunista nevelés alapvető részét alkotja, követ­kezik, hogy a közösségi nevelés terén mindenek előtt a szovjet pedagógusoktól kell tanulnun­k. A szovjet pedagógusok közül is főként Makarenkótól tanulha­tunk a legtöbbet. A pedagógiai tudomány voltaképpen ma is alig tud újat mondani ahhoz képest, amit Makarenko a kö­zösségi nevelésről elmondott, leírt. Néhány szó a tanítójelöltek segítéséhez A NEVELŐK LAPJA 1954 november 26-i számában „Se­gítsük gyakorlóéves tanítóje­löltjeinket, hogy jól felkészül­jenek a képesítővizsgára“ cí­men Ungváry Gyula elvtárs el­sősorban a tanítóképzőket hív­ja fel a segítségadásra, de a megyéket, szakszervezeti bi­zottságokat is erre kéri. A cikkben a vezető gondo­lat — amint a cím is jelzi — a képesítővizsgára való előké­szület, de ebben csak közvetett, másodlagos segítséget nyújthat­nak a tanítóképzők, a megyék. A legfőbb segítséget maga az Oktatásügyi Minisztérium, a legfelső irányító szerv adhatná azzal, ha a gyakorlóéves ta­nítójelöltek kezébe adná mind­azokat a könyveket, módszer­tani füzeteket, továbbképzési kiadványokat, szakirodalmi műveket, amelyet az Útmuta­tóban felsorol és tanulásra ki­jelöl." A segítésre való ösztönzés akkor lenne teljes, ha a min­sz­­térium is magára vállalná a megillető részt, annál is in­kább, mert sem a tanítókép­zők, sem a megyei tanács ok­tatási osztálya­ nem láthatják­ el kötelező szakművekkel a tanítójelölteket, s még kevésbé adhatják meg e segítséget azok az iskolák, ahol a tanítójelöl­tek működnek. A nagykőrösi tanítóképzőben például nem is mindig tudjuk, milyen mód­szertani füzetek jelentek meg, nem ismerjük, csak hallottuk, hogy már megjelent a szám­tan- és mértantanítás módszer­tana, könyvtárunkból hiányoz­nak az Útmutatóban javasolt irodalmi művek. Ebben a tekin­tetben hasztalanul óhajtjuk a tanítójelöltek érdeklődését ki­elégíteni, ezek szerint tanácsot adni, csak üres javaslatokat mondhatunk, várják meg, hát­ha a könyv megérkezik. ALIG ÉRTHETŐ, miért nem jutnak el a tanítóképzőkbe a sajátosan pedagógiai jellegű szakmunkák, így valóban ne­héz megoldani azokat a felada­tokat, amelyeket miniszteri rendelet hivatalosan is a peda­gógiai munkaközösségre bíz a gyakorlóévesekkel való kap­csolat megteremtése és meg­szilárdítása érdekében. A ta­nítójelöltek szabályzatát sem tudjuk az érdekeltek kezébe adni. Sajnos, mintha a tanítójelöl­tek is belenyugodnának, hogy e tekintetben nem sokat vár­hatnak. Leveleikben nevelési, oktatási tapasztalataikat, meg­oldásra váró kérdéseiket köz­tik, s ezekhez kérnek tanácso­kat, útbaigazításokat. E kérdé­sekről az említett cikk alig szól, pedig közvetlen segítséget elsősorban ezekben adhat a ta­nítóképző. Ha ugyan adhat! Ha ad, kénytelen egyet-mást el­hallgatni, vagy szabálytalanság vállalására buzdítani. Abban az esetben fordulhat ez elő, ha a tanítójelölt beosztása nem „törvényszerű“, mert négy osz­tályt tanít egyszerre, egyidő­­ben, egy tanteremben, vagy el­ső osztályt tanít, sőt a felső ta­gozatban is kényszerül valame­lyik tantárgyat tanítani — amelyre fel nem készült — hogy meg­legyen a kötelező he­ti óraszáma. Felvetődik a kér­dés: ki irányítja azokat, akik a taniójelölteket irányítják. MÁS HELYRŐL, más iskola­ügyi tényezők által szerzett ér­tesülések ellenére is, a tanító­­jelöltek levelei sok keserű ta­pasztalatot közölnek. Nem ki­­sebb-nagyobb akad­a­tokról, a tanítójelöltek visszarettenő magatartásáról van itt szó. A n­agykőrösi tanítóképző az is­kolai élet valóságát mutatta és mutatja meg tanítványainak. Közérdekű nevelésügyi problé­mákról kellene beszélnünk, mint amilyen az általános is­kolában nem csekély számban található túlkorosok kérdése,­ a családi nevelésnek az iskolai nevelés eredményét nem egy esetben pusztító hatása, a ta­nítójelöltek tárgyi környezete (lakás, ellátás) stb Amíg e ker­dések megoldására tervszerű kormányzati intézkedés, egye­temes társadalmi erőfeszítés nem érkezik, a segítség, amit a tanítóképző adhat, kevés, nem tünteti el a legjobb bajo­kat, más bajok forrásai. Juhász Béla tanulmányi vezető, Nagykőrös. A pedagógus-közösség kialakítása Majdnem valamennyi vidéki ankéton elhangzott az a megál­lapítás, hogy a legelső feladat a pedagógus-közösség kialakí­tása. A tantestület egységének mindenekelőtt a nevelési cél egységében, a tanulókkal szem­ben támasztott követelmények egyöntetűségében és a nevelési módszer, eljárások elvi alapjai­nak egységében kell megnyil­vánulnia. A nevelés célját illetően a tapasztalatok szerint még nincs meg a teljes egység iskoláink­ban. Legelső és legfontosabb feladat a nevelési célok egysé­gének megalkotása. A közösen tisztázott , egységes célkitűzés­ből fakadnak az egységes köve­telmények, amelyek az első és legfontosabb lépést jelentik a nevelési cél megvalósításának útján. A nevelőtestület felada­ta, hogy kidolgozza a tanulók­kal szemben támasztott köve­telmények olyan rendszerét, amely hónapról hónapra, évről évre közelebb visz a nevelési cél megvalósításához. Itt a leg­egyszerűbb magatartási szabá­lyzóktól, a rendre és fegyelemre vonatkozó egyszerű követelmé­nyektől lépcsőzetesen visz fel­felé az út a magasrendű és bo­nyolult erkölcsi normákig. A nevelőtestületi egység ki­alakulásának vannak feltételei, így főként az igazgató jó irá­nyító munkája. Az egységes nevelőtestület kialakításának feladatát senki mással meg nem oszthatja, a felelősséget ezért senki másra nem hárít­hatja. Az u. n. objektív feltéte­lek közül egyet említett Szo­­kolszky elvtárs: a nevelőtestü­letek stabilitását. A közösségi nevelés eredményessége érde­kében is elengedhetetlen, hogy az illetékesek az eddiginél sok­kal többet tegyenek a fluktuá­­lás megakadályozása és a fel­menő rendszer következetes ér­vényesítése érdekében. A tanuló­közösségről Szokolszky elvtárs ezután a tanulóközösség kialakításának és nevelésének néhány problé­májáról beszélt. A gyermek­közösséggel összefüggésben egy kérdést emelt­­ki: a tanulók fe­lelősségtudatra és aktivitásra nevelését. — Bármely iskola, osztály tanulóifjúsága, a tanu­lóik bármely csoportja nem nő­ A HOSSZÚ TÉLI SZÜNET elkerülhetetlen kiesést okoz az oktató-nevelő munkában. Hogy ez a kiesés tényleg fenn­áll, azt minden pedagógus sa­ját maga tapasztalhatja akkor, amikor szünet után először ta­lálkozik a tanulókkal. A jó nevelő feladata azonban éppen az, hogy a szünet okoz­ta elmaradás minél kisebb le­gyen. Milyen, lehetőségek segítik áthidalni ezt a kiesést? Az a két nap, amelyben a tanulók a szünetben bejöttek eddig végzett munkájukról be­számolni, már nagy lépés a jó kapcsolat megteremtésére. Szükség volt arra, hogy­ ezen a két napon — amikor a ta­nulók az iskolában összegyűl­tek — komolyan foglalkozzunk velük. A házi feladatokat pél­dául én úgy adtam fel, hogy azokat az első ellenőrző na­pig — nálunk 4-ig — el kel­lett a tanulóknak készíteniük. Ezen a napon aztán munkám abból állt, hogy ellenőriztem a tanulókat: valóban megtették-e kötelességüket. Az ellenőrzés szigorú, és a lehetőséghez mér­ten részletes volt. Azokat a ta­nulókat, akik feladatukat nem készítették el, beírtam az osz­tálykönyvbe, azoknak a tanu­lóknak pedig, akik a kötelező­kön kívül feladott szorgalmi dolgozatot elkészítették, ötös osztályzatot adtam. Igen fontos, hogy ellenőriz­zük azt is: a tanulók megje­lenjenek ezeken a szünetközi ellenőrző napokon. Osztályom­ban két tanuló hiányzott, hoz­zájuk ezen a napon is — mint évközben akármelyik tanítási napon — pajtásokat küldtem ki, hogy meggyőződjem róla: a tanulók betegek-e, vagy más ok miatt maradtak távol az is­kolából. Ezek a tények biztosítják a szüneti ellenőrző nap komoly-­ ságát, mert így a tanulók töb­bet törődnek azzal, hogy a sok játék, vidámság és szórakozás mellett jusson idő az iskolai munkára is. A KÉT ELLENŐRZŐ NAP tehát két jó állomás arra, hogy a folyamatos tanulás — ha a szünet miatt megszakad is — nem szenved nagy törést. A tanulók lélektanát jól ismerve, általában tudhatjuk: ha nem ellenőrizzük megfelelően őket, igen hajlamosak arra, hogy az utolsó napon, vagy az utolsó estén vágják össze a házi fel­adatot, s az ilyen esetben rend­szerint rossz, csúnya, és sem­mit sem ér. Persze tévednénk, ha azt hin­­nék, hogy ezzel a két nappal már el is végeztünk mindent azért, hogy összekössük dec. 13-át január 17-tel. A szünet utáni időszakban az első órá­kon, különösen számtanból, mértanból, kémiából,a fizikából igen fontos az eddig tanult anyag átismétlése. Már az anyagot is úgy osztottam be, hogy lehetőleg karácsonyig egy kerek egészet fejezzek be, de ha ez nem­­ sikerült, akkor is egy-két órán keresztül ismét­­lek az osztállyal, hogy meggyő­ződjem róla, melyek azok a részek, amelyeket a tanulók különösen elfelejtettek. Ennek pontos megismerése céljából szünet utáni első órá­mon röpdolgozatot íratok az eddig végzett teljes anyagból. A kérdéseket már összeállítot­tam úgy, hogy a röpdolgozat­­ban előforduló hibákból meg­állapíthassam, melyek azok a részek, amelyeket az osztály nagy része, vagy a tanulók kö­zül többen elfelejtettek, vagy nem egészen sajátítottak el. Az ismétlést aztán hibák szerint osztom be. Ezt a röpdolgozatot nem osztályozom, számomra ez csak tájékozódás-jellegű, azonban ezt a tanulókkal ter­mészetesen nem közlöm. A JÓ TANÍTÁS és a jó ta­nulás egyik előfeltétele — de ezt, sajnos, nagyon sok nevelő nem veszi figyelembe — a jó kapcsolat a tanuló és a tanár között. A téli szünet a szünet a nevelő számára is. De valljuk be őszintén, hogy annak a peda­gógusnak, aki valóban hivatá­sának érzi a nevelést, aki sze­reti a gyermekeket, ha jól­ is esik a tanításban pihenést tar­tani, a gyermekek mégis hiá­nyoznak. Minden nevelőnek jut ideje arra, hogy a szünetben találkozzék diákjaival. Én ma­gam is meglátogattam szünet­ben hozzátartozóimat, de azért jutott idő arra is, hogy találkozzam tanítványaimmal, részben bent az iskolában, rész­­ben a csapatotthonban, ahol nap mint nap más és más őrs jött össze, vagy a kis tavon, ahol korcsolyáztak, a dombok tövében, ahol szánkóztak, vagy az iskolában rendezett úttörő­­összejöveteleken. * Közöttünk nem szűnt meg a kapcsolat. Tudom, hogy tanulóim hogyan töltik a szünetet, mit kaptak karácsonyra, mit csináltak ed­dig. Naponként vagy többna­ponként megvolt a lehetősé­gem arra, hogy megkérdezzem tőlük: aztán hogyan állsz, paj­tás, a számtannal, kémiával? És ha nem is „kérdeztem ki“ az anyagból, mégis felébresz­tettem a tanuló lelkiismereté­ben azt a bizonyos jobbik ol­dalt is, amely azt súgja majd neki: vedd elő a könyvet, fü­zetet, hogy legalább tisztán nézhess a tanárod szemébe. Ez a lehetőség adott minden nevelő számára, aki az iskola közelében lakik. Igaz, vannak nehézségekkel küzdő pedagó­gusok is, akik hosszú kilométe­reket utaznak az iskoláig, de nevelőink nagy része mégis csak ott él a tanulóik között és neveli az ifjú magyarokat nemcsak szeptembertől decem­berig és január közepétől jú­niusig,­­hanem azután is, ami­kor nem a tanrend és az is­kolapad, hanem a szív köti össze őket. Tima Endre Tatabánya ------------------------------------------­ Téli szünet után — félév előtt A JÁNKAMAJTISI ÁLTA­LÁNOS ISKOLA munkakö­zössége kultúrestet rendezett. Míg a szülők és vendégek teáztak, az iskola színjátszó-, ének- és tánccsoportja szóra­koztatta a megjelenteket. Tor­tát sorsoltak ki, s ezzel lé­nyegesen megnövelték a jöve­delmet. Az összegyűlt pénzt takarékba helyezték, hogy majd a tavaszi tanulmányi ki­ránduláson használják fel a gyermekek. Nevelők Lapja 3

Next