Nevelők Lapja, 1955 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1955-01-15 / 2. szám
A félévi osztályozás előtt ! ! írta: Szabó Sándor az általános iskolai főosztály vezetője Az iskola életében egy-egy állomást jelent a negyedévi, ** félévi osztályozások ideje. Alig néhány hét, újra leméri minden pedagógus tanítványai munkáját s egyben saját munkáját is a félévi osztályzás alkalmával. Gyermekek, szülők várják, várjon mit mutat a bizonyítvány, jó vagy rossz eredményről ad-e számot. A gyermekek találgatják, milyen jegyük lesz egy-egy tantárgyból, átgondolják az elmúlt időszakot, s próbálják értékelni végzett munkájukat. Pedagógusaink is készülnek a félévi osztályozásra. Tudják, hogy ez igen felelősségteljes feladat számukra: elbírálni, értékelni tanítványai tudását, az osztályozás tükrében hű képet adni mindegyikükről. Az osztályozás bonyolult feladat, hisz egy-egy osztályzat megállításakor sok tényezőt kell figyelembe venni. A mostani élévi osztályozást még nehezíti az a körülmény is, hogy csaknem négy hét volt a téli szünet, s így a második negyedév ugyancsak megrövidült. Ez megköveteli pedagógusainktól, hogy fokozottabb alapossággal, tervszerűen készüljenek a félévi osztályzatok megállapítására, pedagógusaink már az első negyedév lezárása után — szá■ múlva a hosszú téli szünettel — többet felejtettek, igyekeztek minél több tanuló tudásáról meggyőződni. Most a félévi osztályzásig hátralévő két hét mi-den napját fel kel használni arra, hogy minél több tanuló felelhessen, számot adhasson munkájáról. Erre többféle módszer van. Több munkát jelent ugyan, de mégis szükséges, hogy fokozottabb mértékben ellenőrizzük a tanulók otthon végzett munkáját, így meggyőződhetünk, hogy milyen mértékben sajátították el a tananyagot. Igen helyes, ha a pedagógus az első tanítási napokon elmondja, hogy az eddig elvégzettanyagból, melyek a leglényegesebb tudnivalók. Helyes, ha ismétlő, rendszerező órákat tartanak. Ez lehetővé teszi, hogy összefüggésben lássák a tanulók a negyedév alatt elvégzett anyagot, de egyúttal ismereteik bővülnek és szilárdulnak is. Az ismétlő, rendszerező órák után helyes, ha egyes tantárgyakból ellenőrző dolgozatot iratunk. Az ellenőrző dolgozat segítséget nyújt ahhoz, hogy a negyedévi feleletekkel egybevetve reális osztályzatot alakítsanak ki. Külön gondot kell fordítani azokra a tanulókra, akiknek gyenge feleleteik voltak az elmúlt időben, vagy akik bukásra állnak. Ezekkel a tanulókkal már a szünet utáni első napokban helyes közölni, hogy gyengén állnak s minden lehető segítséget meg kell teremteni számukra, hogy felelteikenjavítsanak. Támaszkodni kell az úttörő szervezetre, hogy az őrsök, rajok segítsék a gyengébb tanulókat a hátralévő időben. Ez legyen most az úttörő szervezet egyik legfontosabb megbízatása. Szervezzenek tanulópárokat, a jó tanulók foglalkozzanak a gyengékkel, hogy minél kevesebb bukás legyen egy-egy osztályban. Amennyiben szükséges, úgy helyes, ha a pedagógusok külön is foglalkoznak egy-egy tanulóval felkeresik szüleit és elmondják, melyik tantárgyból kell többet foglalkoznia a szülőnek gyermekével. A családlátogatás feltétlenül szükséges azoknál a tanulóknál akik bukásra állnak. Egy-egy ilyen jellegű családlátogatás igen sok esetben megmutatja, hogy mi az oka a gyerek gyenge tanulásának.. Ha már ismeri a pedagógus a hiba okát, sokkal könynyebb a hibát meg is szüntetni. Ugyanakkor a szülőt nem éri váratlanul gyermekének esetleges gyönge osztályzata. Mindezek a módszerek elősegítik, hogy apedagógus a hosszú téli szünet ellenére is minél alaposabban meggyőződhessék és reálisabban mérhesse le tanulói tudását. A nevelő értékelését segíti az a tény is, hogy a félévi osztályzások előtt minden iskolában osztályozó konferenciát tartanak. Ezeken a konferenciákon az egész nevelőtestület közös munkája segíti a végleges jegyek megalapítását. Igen fontos, hogy az osztályozó konferencián reális követelményeket támasszanak, harcoljanak a liberalizmus ellen, de a negyedévi osztályzásnál megmutatkozott túlzott maximális követelmények ellen is. Mind a két véglet az oktató-nevelőmunka eredményességét gátolja. A liberalizmus a tanulmányi színvonal csökkenéséhez vezet, ,a tanulót félrevezeti, nem serkenti"’komoly, alapos munkára. A gyenge alappal rendelkező tanulók nem állják meg helyüket a felsőbb osztályokban. De komoly veszélyt rejt magában a túl szigorú osztályzás is. Ennek következménye, hogy a tanuló elveszíti kedvét, önbizalma meginog, nem látja a célt, fásulttá válik. A pedagógus részéről a túl szigorú osztályzás nem a jó munka fokmérője, ellenkezőleg : a dolog könnyebb végének a megfogását jelenti, a felelősség elhárítását az osztályozással járó bonyolult feladatok lelkiismeretes elvégzésénél. Sem a liberális, sem a túl szigorú osztályozás nem egyeztethető össze a szocialista petravóga elveivel. Törekedjünk ebben az időszakban fokozottabban arra, hogy meglegyen a jó kapcsolat a szülőkkel, mert csak a pedagógusok és a szülők együttes munkája vezet jó eredményekhez. Konferencia a közösségi nevelésről A Magyar—Szovjet Társaság pedagógiai szakosztálya, az Oktatásügyi Minisztérium, a Pedagógusok Szakszervezete és a Központi Pedagógus Továbbképző Intézet január 10-én és 11-én kétnapos konferenciát tartott a közösségi nevelésről. Megyei, járási ankétok előzték meg ezt a konferenciát, amelyen az egész országból résztvettek igazgatók, nevelők. Nagy Sándor elvtárs, a Pedagógiai Tudományos Intézet igazgatójának bevezetője után Szokolszky István elvtárs, a Pedagógus Továbbképző Intézet igazgatója tartotta meg a vitaindító előadást. Szokolszky elvtárs ezután vitába szállt azzal a helytelen elmélettel, amely szerint Makarenko tapasztalatai, tanításai sajátos körülményeinél fogva csak kis mértékbenhasználhatók fel iskoláinkban. Ennek cáfolásánál hivatkozott néhány kiváló magyar pedagógus tapasztalatára, munkájára. Az iskoláinkban folyó közösségi nevelés eredményeiről szólva megállapította, hogy ezek túlnyomórészt egyes pedagógusok személyéhez kötött, az iskolán belül is elszigetelt kezdeményezések. Nem beszélhetünk arról, hogy jellemzők lennének valamennyi iskolánkra, akár csak iskoláink többségére is. Nincsenek iskolák, ahol a közösségi nevelésnek teljesen átgondolt, céltudatosan kiépített, a nevelőmunka valamenynyi területét átfogó egységes rendszere valósult volna meg. A közösségi nevelésnek ilyen egységes rendszere csak hosszú évek céltudatos munkája során alakulhat ki, de mint végső célt, feltétlenül ezt kell kitűznünk magunk elé. A továbbiakban az előadó a pedagógus-közösség kialakításának problémáját ismertette, vezhető közösségnek. A jó tanulóközösség különböző ismertető jegyei közül egyik fontos ismertető jegy az, hogy a közösségnek legyen hatalmas, erős, egységes közvéleménye. A közösség hatalmas nevelőtényező, nagy mértékben növelheti az iskolai munka hatékonyságát. Ez azonban csak abban az esetben áll, ha a közösségnek van ereje, hatalma, tekintélye és ezt arra használja fel, hogy helyes irányban hasson az egyénekre, a közösség tagjaira. Az erős, hatalmas közvéleménnyel rendelkező közösség kialakulásának előfeltétele mindenekelőtt az, hogy mi nevelők bízzunk abban, hogy ilyen kialakulhat. A bizalom, a hit a tanulók képességeiben, lehetőségeiben, az optimista hipotézis a közösségi nevelés munkájának megkezdésekor — mindez a siker egyik elengedhetetlen feltétele. A másik fő feltétel, hogy maguk a növendékek ébredjenek tudatára lehetőségeiknek, annak az erőnek, amely közösségükben rejlik. A legfontosabb az, hogy lássák saját közösségük fejlődésének perspektíváját és találják meg holnapi örömüket a közösségi életük növekvő erejében. A perspektívák feltárása persze önmagában nem elég. Nem elég csak megvillantani a gyerekek szeme előtt a holnap örömét. Képessé is kell tenni őket arra, hogy ahhoz a pedagógus vezetésével, de a saját tudatos és aktív közreműködésükkel is egyre inkább közeledjenek. Az előadás a továbbiakban foglalkozott az elsődleges közösség, az ennél kisebb közösségek és az iskolai közösség szerepével, a tanulók felelősségtudatra és aktivitásra való nevelésében. Szokolszky elvtárs előadása után Zibolen Endre elvtárs, a Pedagógiai Tudományos Intézet osztályvezetője megnyitotta a vita első részét a pedagógus-közösség kialakításáról. A konferencia további ismertetésére lapunk következő számában visszatérünk. A közösségi nevelés fogalma, jelentősége Az előadás első része a közösségi nevelés fogalmával, jelentőségével foglalkozott. Aközösségi nevelés fogalma sajátos nevelési célkitűzést foglal magában: a közösségi ember kialakítását. Ez a célkitűzés a kommunista nevelés általános céljának — a kommunista ember kialakításának — szerves és elválaszthatatlan része — mondotta. A közösségi ember tulajdonságai közé tartozik a felelősség nemcsak önmagáért, hanem aközösség többi tagjáért is. A közösségi ember elfogadja a bírálatot, nem rejti véka alá véleményét, kulturált, fegyelmezett magatartás jellemzi. Szerény, távol áll tőle a törtetés, strébenkedés minden formája, önzetlen és önfeláldozó, nagyon aktív, határozott és célratörő. — Ilyen és ehhez hasonló jellemvonások kialakítását jelenti mindenekelőtt a közösségi nevelés. A közösségi nevelés fogalmában benne van a nevelési cél mellett a cél felé vezető út is. „Közösségi embert csak közösségben, a közösség által nevelhetünk.“ Éppen ezért közösséget kell szerveznünk. A közösségi élet mindennapos gyakorlatában gyűjthet tapasztalatokat a növendék arról, hogy saját igazi érdekei voltaképpen nem állnak ellentétben a közösség érdekeivel. A közösségi embert jellemző összes tulajdonságokkialakulásának nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy tapasztalatokon alapuljanak, alkalom legyen a gyakorlásukra, és ez a tapasztalatszerzés, gyakorlás nem képzelhető el máshol, csak a közösségben. A közösségi ember kialakításának új célkitűzését a pedagógusok nem tudják pusztán a régi hagyományos pedagógiai eszközökkel megoldani. Ahhoz viszont, hogy a közösség által való nevelés útján eredményeket érhessünk el, egész pedagógiai szemléletmódunknak bizonyos mértékig meg kell változnia. Abból, hogy a közösségi nevelés a kommunista nevelés alapvető részét alkotja, következik, hogy a közösségi nevelés terén mindenek előtt a szovjet pedagógusoktól kell tanulnunk. A szovjet pedagógusok közül is főként Makarenkótól tanulhatunk a legtöbbet. A pedagógiai tudomány voltaképpen ma is alig tud újat mondani ahhoz képest, amit Makarenko a közösségi nevelésről elmondott, leírt. Néhány szó a tanítójelöltek segítéséhez A NEVELŐK LAPJA 1954 november 26-i számában „Segítsük gyakorlóéves tanítójelöltjeinket, hogy jól felkészüljenek a képesítővizsgára“ címen Ungváry Gyula elvtárs elsősorban a tanítóképzőket hívja fel a segítségadásra, de a megyéket, szakszervezeti bizottságokat is erre kéri. A cikkben a vezető gondolat — amint a cím is jelzi — a képesítővizsgára való előkészület, de ebben csak közvetett, másodlagos segítséget nyújthatnak a tanítóképzők, a megyék. A legfőbb segítséget maga az Oktatásügyi Minisztérium, a legfelső irányító szerv adhatná azzal, ha a gyakorlóéves tanítójelöltek kezébe adná mindazokat a könyveket, módszertani füzeteket, továbbképzési kiadványokat, szakirodalmi műveket, amelyet az Útmutatóban felsorol és tanulásra kijelöl." A segítésre való ösztönzés akkor lenne teljes, ha a minsztérium is magára vállalná a megillető részt, annál is inkább, mert sem a tanítóképzők, sem a megyei tanács oktatási osztálya nem láthatják el kötelező szakművekkel a tanítójelölteket, s még kevésbé adhatják meg e segítséget azok az iskolák, ahol a tanítójelöltek működnek. A nagykőrösi tanítóképzőben például nem is mindig tudjuk, milyen módszertani füzetek jelentek meg, nem ismerjük, csak hallottuk, hogy már megjelent a számtan- és mértantanítás módszertana, könyvtárunkból hiányoznak az Útmutatóban javasolt irodalmi művek. Ebben a tekintetben hasztalanul óhajtjuk a tanítójelöltek érdeklődését kielégíteni, ezek szerint tanácsot adni, csak üres javaslatokat mondhatunk, várják meg, hátha a könyv megérkezik. ALIG ÉRTHETŐ, miért nem jutnak el a tanítóképzőkbe a sajátosan pedagógiai jellegű szakmunkák, így valóban nehéz megoldani azokat a feladatokat, amelyeket miniszteri rendelet hivatalosan is a pedagógiai munkaközösségre bíz a gyakorlóévesekkel való kapcsolat megteremtése és megszilárdítása érdekében. A tanítójelöltek szabályzatát sem tudjuk az érdekeltek kezébe adni. Sajnos, mintha a tanítójelöltek is belenyugodnának, hogy e tekintetben nem sokat várhatnak. Leveleikben nevelési, oktatási tapasztalataikat, megoldásra váró kérdéseiket köztik, s ezekhez kérnek tanácsokat, útbaigazításokat. E kérdésekről az említett cikk alig szól, pedig közvetlen segítséget elsősorban ezekben adhat a tanítóképző. Ha ugyan adhat! Ha ad, kénytelen egyet-mást elhallgatni, vagy szabálytalanság vállalására buzdítani. Abban az esetben fordulhat ez elő, ha a tanítójelölt beosztása nem „törvényszerű“, mert négy osztályt tanít egyszerre, egyidőben, egy tanteremben, vagy első osztályt tanít, sőt a felső tagozatban is kényszerül valamelyik tantárgyat tanítani — amelyre fel nem készült — hogy meglegyen a kötelező heti óraszáma. Felvetődik a kérdés: ki irányítja azokat, akik a taniójelölteket irányítják. MÁS HELYRŐL, más iskolaügyi tényezők által szerzett értesülések ellenére is, a tanítójelöltek levelei sok keserű tapasztalatot közölnek. Nem kisebb-nagyobb akadatokról, a tanítójelöltek visszarettenő magatartásáról van itt szó. A nagykőrösi tanítóképző az iskolai élet valóságát mutatta és mutatja meg tanítványainak. Közérdekű nevelésügyi problémákról kellene beszélnünk, mint amilyen az általános iskolában nem csekély számban található túlkorosok kérdése, a családi nevelésnek az iskolai nevelés eredményét nem egy esetben pusztító hatása, a tanítójelöltek tárgyi környezete (lakás, ellátás) stb Amíg e kerdések megoldására tervszerű kormányzati intézkedés, egyetemes társadalmi erőfeszítés nem érkezik, a segítség, amit a tanítóképző adhat, kevés, nem tünteti el a legjobb bajokat, más bajok forrásai. Juhász Béla tanulmányi vezető, Nagykőrös. A pedagógus-közösség kialakítása Majdnem valamennyi vidéki ankéton elhangzott az a megállapítás, hogy a legelső feladat a pedagógus-közösség kialakítása. A tantestület egységének mindenekelőtt a nevelési cél egységében, a tanulókkal szemben támasztott követelmények egyöntetűségében és a nevelési módszer, eljárások elvi alapjainak egységében kell megnyilvánulnia. A nevelés célját illetően a tapasztalatok szerint még nincs meg a teljes egység iskoláinkban. Legelső és legfontosabb feladat a nevelési célok egységének megalkotása. A közösen tisztázott , egységes célkitűzésből fakadnak az egységes követelmények, amelyek az első és legfontosabb lépést jelentik a nevelési cél megvalósításának útján. A nevelőtestület feladata, hogy kidolgozza a tanulókkal szemben támasztott követelmények olyan rendszerét, amely hónapról hónapra, évről évre közelebb visz a nevelési cél megvalósításához. Itt a legegyszerűbb magatartási szabályzóktól, a rendre és fegyelemre vonatkozó egyszerű követelményektől lépcsőzetesen visz felfelé az út a magasrendű és bonyolult erkölcsi normákig. A nevelőtestületi egység kialakulásának vannak feltételei, így főként az igazgató jó irányító munkája. Az egységes nevelőtestület kialakításának feladatát senki mással meg nem oszthatja, a felelősséget ezért senki másra nem háríthatja. Az u. n. objektív feltételek közül egyet említett Szokolszky elvtárs: a nevelőtestületek stabilitását. A közösségi nevelés eredményessége érdekében is elengedhetetlen, hogy az illetékesek az eddiginél sokkal többet tegyenek a fluktuálás megakadályozása és a felmenő rendszer következetes érvényesítése érdekében. A tanulóközösségről Szokolszky elvtárs ezután a tanulóközösség kialakításának és nevelésének néhány problémájáról beszélt. A gyermekközösséggel összefüggésben egy kérdést emeltki: a tanulók felelősségtudatra és aktivitásra nevelését. — Bármely iskola, osztály tanulóifjúsága, a tanulóik bármely csoportja nem nő A HOSSZÚ TÉLI SZÜNET elkerülhetetlen kiesést okoz az oktató-nevelő munkában. Hogy ez a kiesés tényleg fennáll, azt minden pedagógus saját maga tapasztalhatja akkor, amikor szünet után először találkozik a tanulókkal. A jó nevelő feladata azonban éppen az, hogy a szünet okozta elmaradás minél kisebb legyen. Milyen, lehetőségek segítik áthidalni ezt a kiesést? Az a két nap, amelyben a tanulók a szünetben bejöttek eddig végzett munkájukról beszámolni, már nagy lépés a jó kapcsolat megteremtésére. Szükség volt arra, hogy ezen a két napon — amikor a tanulók az iskolában összegyűltek — komolyan foglalkozzunk velük. A házi feladatokat például én úgy adtam fel, hogy azokat az első ellenőrző napig — nálunk 4-ig — el kellett a tanulóknak készíteniük. Ezen a napon aztán munkám abból állt, hogy ellenőriztem a tanulókat: valóban megtették-e kötelességüket. Az ellenőrzés szigorú, és a lehetőséghez mérten részletes volt. Azokat a tanulókat, akik feladatukat nem készítették el, beírtam az osztálykönyvbe, azoknak a tanulóknak pedig, akik a kötelezőkön kívül feladott szorgalmi dolgozatot elkészítették, ötös osztályzatot adtam. Igen fontos, hogy ellenőrizzük azt is: a tanulók megjelenjenek ezeken a szünetközi ellenőrző napokon. Osztályomban két tanuló hiányzott, hozzájuk ezen a napon is — mint évközben akármelyik tanítási napon — pajtásokat küldtem ki, hogy meggyőződjem róla: a tanulók betegek-e, vagy más ok miatt maradtak távol az iskolából. Ezek a tények biztosítják a szüneti ellenőrző nap komoly- ságát, mert így a tanulók többet törődnek azzal, hogy a sok játék, vidámság és szórakozás mellett jusson idő az iskolai munkára is. A KÉT ELLENŐRZŐ NAP tehát két jó állomás arra, hogy a folyamatos tanulás — ha a szünet miatt megszakad is — nem szenved nagy törést. A tanulók lélektanát jól ismerve, általában tudhatjuk: ha nem ellenőrizzük megfelelően őket, igen hajlamosak arra, hogy az utolsó napon, vagy az utolsó estén vágják össze a házi feladatot, s az ilyen esetben rendszerint rossz, csúnya, és semmit sem ér. Persze tévednénk, ha azt hinnék, hogy ezzel a két nappal már el is végeztünk mindent azért, hogy összekössük dec. 13-át január 17-tel. A szünet utáni időszakban az első órákon, különösen számtanból, mértanból, kémiából,a fizikából igen fontos az eddig tanult anyag átismétlése. Már az anyagot is úgy osztottam be, hogy lehetőleg karácsonyig egy kerek egészet fejezzek be, de ha ez nem sikerült, akkor is egy-két órán keresztül ismétlek az osztállyal, hogy meggyőződjem róla, melyek azok a részek, amelyeket a tanulók különösen elfelejtettek. Ennek pontos megismerése céljából szünet utáni első órámon röpdolgozatot íratok az eddig végzett teljes anyagból. A kérdéseket már összeállítottam úgy, hogy a röpdolgozatban előforduló hibákból megállapíthassam, melyek azok a részek, amelyeket az osztály nagy része, vagy a tanulók közül többen elfelejtettek, vagy nem egészen sajátítottak el. Az ismétlést aztán hibák szerint osztom be. Ezt a röpdolgozatot nem osztályozom, számomra ez csak tájékozódás-jellegű, azonban ezt a tanulókkal természetesen nem közlöm. A JÓ TANÍTÁS és a jó tanulás egyik előfeltétele — de ezt, sajnos, nagyon sok nevelő nem veszi figyelembe — a jó kapcsolat a tanuló és a tanár között. A téli szünet a szünet a nevelő számára is. De valljuk be őszintén, hogy annak a pedagógusnak, aki valóban hivatásának érzi a nevelést, aki szereti a gyermekeket, ha jól is esik a tanításban pihenést tartani, a gyermekek mégis hiányoznak. Minden nevelőnek jut ideje arra, hogy a szünetben találkozzék diákjaival. Én magam is meglátogattam szünetben hozzátartozóimat, de azért jutott idő arra is, hogy találkozzam tanítványaimmal, részben bent az iskolában, részben a csapatotthonban, ahol nap mint nap más és más őrs jött össze, vagy a kis tavon, ahol korcsolyáztak, a dombok tövében, ahol szánkóztak, vagy az iskolában rendezett úttörőösszejöveteleken. * Közöttünk nem szűnt meg a kapcsolat. Tudom, hogy tanulóim hogyan töltik a szünetet, mit kaptak karácsonyra, mit csináltak eddig. Naponként vagy többnaponként megvolt a lehetőségem arra, hogy megkérdezzem tőlük: aztán hogyan állsz, pajtás, a számtannal, kémiával? És ha nem is „kérdeztem ki“ az anyagból, mégis felébresztettem a tanuló lelkiismeretében azt a bizonyos jobbik oldalt is, amely azt súgja majd neki: vedd elő a könyvet, füzetet, hogy legalább tisztán nézhess a tanárod szemébe. Ez a lehetőség adott minden nevelő számára, aki az iskola közelében lakik. Igaz, vannak nehézségekkel küzdő pedagógusok is, akik hosszú kilométereket utaznak az iskoláig, de nevelőink nagy része mégis csak ott él a tanulóik között és neveli az ifjú magyarokat nemcsak szeptembertől decemberig és január közepétől júniusig,hanem azután is, amikor nem a tanrend és az iskolapad, hanem a szív köti össze őket. Tima Endre Tatabánya ------------------------------------------ Téli szünet után — félév előtt A JÁNKAMAJTISI ÁLTALÁNOS ISKOLA munkaközössége kultúrestet rendezett. Míg a szülők és vendégek teáztak, az iskola színjátszó-, ének- és tánccsoportja szórakoztatta a megjelenteket. Tortát sorsoltak ki, s ezzel lényegesen megnövelték a jövedelmet. Az összegyűlt pénzt takarékba helyezték, hogy majd a tavaszi tanulmányi kiránduláson használják fel a gyermekek. Nevelők Lapja 3