Pedagógusok Lapja, 1960 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

Közös szakszervezetben a csehszlovák művelődésügyi dolgozók AMIKOR AZ EMBER útrakél, számtalan kérdés vetődik fel benne, amire utazása során választ szeretne kapni. így voltunk mi is, amikor testvér szakszervezetünk meghívására Prágába látogattunk. Már korábban sokat hallottunk arról, hogy a csehszlovák szakszervezetekben módszerbeli és szervezeti változásokat hajtottak végre, éppen ezért érdeklődésünk előterében ennek tanulmányozása állt. Csehszlovák elvtársaink a legmesszebbmenően segítették kielégíteni érdeklődésünket. A csehszlovák nép minden erejét a harmadik ötéves terv megvalósítására összpontosítja. Céljuk: a harmadik ötéves tervvel befejezni a szocialista társadalom építését és lerakni a kommunizmus alapjait. A többi között szeretnék elérni, hogy 1970-ig az ifjúságnak 70 —80 százaléka megszerezze a középiskolai végzettséget. A nagy feladatok megvalósításához szükség volt a szakszervezeti munka átszervezésére és megerősítésére is. Az átszervezés előtt Csehszlovákiában 24 szakmai szakszervezet működött, az egyesítés óta pedig 15, így jött létre három korábbi szakszervezetből a Csehszlovák Pedagógusok, Tudósok, Művészek és Sajtó Dolgozóinak Szakszervezeti Szövetsége. A névből is kitűnik, hogy a pedagógusokon és a művészeken kívül a szakszervezethez tartoznak a művelődésügy egyéb területeinek dolgozói, a nyomdászok, a művelődési házak, mozik, könyvtárak, könyvesboltok, a hanglemezgyártó vállalat dolgozói. Az új szakszervezeti szövetség létszáma meghaladja a 300 000- et. A SZAKSZERVEZETEK EGYESÍTÉSE nem ment zökkenők nélkül. Komoly viták zajlottak le, és jelentkeztek különféle aggályok is. Az egyesítés óta eltelt idő tapasztalatai azonban minden kételyre rácáfoltak. Az átszervezés következtében csökkent a felsőbb szervek hatásköre, új feladatkört kaptak a szakszervezeti megyei tanácsok, erősödtek az alapszervek, és ezzel párhuzamosan tevékenységük eredményesebb lett. A szakszervezet új központi bizottsága 70 tagú, s három havonként ülésezik. Az elnökség 18 tagja közül az elnök, a két elnökhelyettes és a szlovák szakszervezeti központ vezetője függetlenített, a többiek pedig társadalmi munkában látják el munkakörüket. A titkárságon kívül — amelyhez a nemzetközi kapcsolatok is tartoznak — szervezési, bér-munkaügyi és társadalombiztosítási, gazdasági és pénzügyi, pedagógiai-iskolai és tudományos, valamint művészeti és termelési osztály működik, s még tizennégy szakbizottság tevékenykedik, köztük a kulturális, az iskolai bizottság, a tudományos intézetek, a színházi és zeneművészeti dolgozók, az újságírók, kiadók és könyvkereskedelmi alkalmazottak, valamint az újítók bizottsága. A kerületi, megyei bizottságok a központi bizottság közvetlen irányítása alatt állanak. A 33 tagú kerületi bizottság havonként ülésezik, 11 tagú elnöksége pedig kéthetenként ül össze. Az elnökségből ketten függetlenítettek. Minden járásban 25—30 tagú járási bizottság, és járásonként 15—20 — főleg iskolai — alapszerv működik. AZ ÁTSZERVEZÉS CÉLJA az volt, hogy a szakszervezeti munka az alapszervekben folyjék. Ezek felépítése lényegében kétféle. Vagy egy nagyobb munkahely — iskola, üzem — dolgozóit fogják öszsze, vagy egy-egy helység valamennyi művelődésügyi dolgozóját, illetve több kisebb intézmény dolgozóit. Korábban a kislétszámú alapszerveknek nem volt anyagi bázisuk, a járás volt a gazdálkodó szerv. Ez sok esetben maga után vonta a tartalmi munka elsorvadását is. Az átszervezés után az alapszervek feladatköre és egyben tekintélye is megnövekedett. Jelentős részt vállalnak az iskolai oktató-nevelő munka segítéséből. A tátralomnici általános iskolában például a nevelési tárgyú értekezletek megszervezése az iskolai alapszervezeti bizottság feladata. Az alapszerv vezetői az elnök, a titkár és a gazdasági felelős; munkájukat a taglétszámtól függően különféle bizottságok segítik. Érdemes megemlíteni a pozsonyi magyar tagozatú tanítóképző főiskola szakszervezeti alapszervét, melynek egyes növendékek is tagjai. Itt a szakbizottságoknak négy-négy tagjuk van: két tanár és két növendék. Feladatuk: elsősorban a pedagógiai és tanulmányi munka segítése, bér- és munkaügyi kérdések megoldása, s működik még kulturális és népművelési, szociális, és társadalombiztosítási bizottság. Nagy gondot fordítanak az ateista nevelésre. Figyelemmel kísérik az anyagi és szociális problémákat, a kollégium életét, továbbképzést szerveznek. A diákok is tevékenyen részt vesznek a szakszervezeti munkában. Az alapszervek bér- és munkaügyi feladatait eddig jórészt a járások végezték. Az átszervezés eredményeként e feladatok — így az alkalmazással, áthelyezéssel, a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos problémák — az alapszervek hatáskörébe kerültek. A pedagógust a járási tanács alkalmazza, ehhez azonban minden, esetben kérni kell az alapszervezet hozzájárulását — akárcsak a pedagógusok ellátási, lakás és más vonatkozású problémáinak eldöntésében. A lakáshelyzet megoldását például azzal segítik az alapszervek, hogy a tanácsszervekkel együtt felderítik a megfelelő lakásokat, s ezek kiadásába azután a szakszervezet is beleszól. A szakszervezetek jogait egyébként a szakszervezeti törvény biztosítja. A SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOK figyelemmel kísérik és segítik a pedagógusok iskolán kívüli tevékenységét is. A falusi pedagógusok tevékenysége e téren sokkal szélesebb körű, mint a városiaké. Sok helyes kezdeményezés született ennek megváltoztatásaira, például a városi pedagógusok vállalják a falusi iskolák patronálását, szemléltető eszközöket készítenek, előadásokat tartanak. Jelentkeznek olyan hibák is — akárcsak nálunk —, hogy a pedagógusok megterhelése egy-egy intézményben vagy községben aránytalan. Ezért mozgalom indult a társadalmi munka arányos elosztására. Az egyik járásban például összehívták a pedagógusokat, és a helyi állami és tömegszervezeti vezetőkkel egyetértésben elosztották közöttük a feladatokat. Egy bizonyos idő után valamennyien nyilvánosan számoltak be elvégzett munkájukról. BESZÁMOLOM a jelenlegi helyzetet tükrözi. Sok nehézség jelentkezik még, a viták nem ritkák. De éppen ez a biztosítéka a helyes módszerek kialakításának. Minden út nehéz, különösen akkor, ha a megszokottról kell újra térni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a csehszlovák elvtársak helyes úton járnak, s noha még vannak csiszolni, javítani valóik, sok hasznos tapasztalatukat mi is gyümölcsözően felhasználhatjuk. Pethő Géza A Pedagógusok Lapja I Cl'Z o£aa/Z i&íiaíámí . , _ -----------------tanülsagul Nemrégiben rokoni meghívásra Olaszországban tartózkodtam másfél hónapig. Huszonöt év után ismét megfordultam hát abban a kapitalista országban, amelynek nyelvét, szokásait jól ismerem, hiszen ott éltem le emigrációm első éveit, ott született a fiam. S most naponta láttam, éreztem, amit egyébként mindig is tudtam: hogy mekkora lépést tettünk előre mi, mennyire más nálunk, a népi demokráciában az emberek sorsa, gondolkodása. Sokat tudnék mesélni, de itt csak az oktatásról, a nevelésről, a tudományok helyzetéről mondok el egyet-mást. Bariban, Dél-Olaszország háromszázezer lakosú kikötővárosában elmentem egy előadásra, amelyet az ottani egyetem pedagógia tanára tartott az újonnan megalakult «Iskolákat Támogató Egyesület« megbízásából. Beszédét furcsa érzéssel hallgattam végig. Mintha a VAOSZ 1918 októberében tartott ülése ismétlődött volna meg. (Meg kell jegyeznem, hogy Itáliában délen a helyzet gazdaságilag, tehát kulturálisan is rosszabb, mint északon. Ez az itt közölt adatokból is világos lesz.) Mit mondott el az előadó? Délen a népiskoláknak csak egy százaléka állami vagy községi, a többi egyházi, bár az egyházi iskolákat szintén állami pénzen tartják fenn. Olaszországban 32 tanítóképző működik, 5 állami, 27 egyházi, idősebb kartársaim, emlékeztek-e még, hogy miként küzdöttünk mi a teljesen hasonló magyar viszonyok ellen a VAOSZ-ban? Kevés a tanterem A fasiszták úgyszólván alig építettek iskolákat. A fasizmus megdöntéséről 1953-ig pedig — számolt be a professzor —, északon 950, délen 220 tanterem épült, noha a helyzet éppen délen volt rosszabb. A Közoktatási Minisztérium idei jelentésében ez áll: «... néhány tíz év kell, amíg délen minden községben lesz iskola«. Barinak, ennek a nagy városnak van olyan iskolája — a régi városrészben, ahol a szegény emberek élnek —, amelyben két tanító tanít 515 gyereket. Másutt három váltásban tanítanak, rövidített óraszámmal. Az 1800-i olasz oktatási törvény szerint a tankötelezettség 14 éves korig terjed. A valóságban azonban a 2,5 millió 11—14 éves gyerek közül 1,5 millió, tehát 40 százalék nem jár iskolába. Délen az arányszám természetesen rosszabb, a 12 éven felüli lakosság 75 százaléka írástudatlan. Miért? Nincs iskola, nincs tanító. S ahol van? Sok gyerek ott is már tízéves korában — ha nem hamarább —, abbahagyja a tanulást: kenyeret kell keresnie. Dél-Olaszország a nagybirtok, a földnélküli parasztok, a munkanélküliség terrénuma. A megoldás világos: csakis a földosztás szüntetheti meg a nyomort, az írástudatlanságot. Ki járhat középiskolába ? A nyolcosztályos középiskolát a ma is érvényes 1923-i fasiszta iskolareform úgy megdrágította, hogy oda csak a jómódú polgárság gyermekei járhatnak. Beszélgetés közben sokszor hallottam: »Nálunk szabadság van. Az iratkozik be a középiskolába, az egyetemre, aki akar. Ott maguknál politikai szempontok szerint válogatják meg, kit vesznek fel.« Egy olasz barátom viszont lefestette előttem, hogy milyen is ez a szabadság a gyakorlatban. Elmondta, hogy szeptemberben a középiskola II. osztályába járó fiának könyvei és füzetei 22 000 lírába kerültek. Hogy mennyi 22 000 líra? Elég, ha megemlítem, hogy jó, ha egy munkás vagy tisztviselő — nem is szólva a parasztokról — ennek az összegnek két, két és félszeresét keresi meg egy hónapban! Szabadság van? A tehetős gyerekek valóban szabadon tanulhatnak, a szegények gyerekeinek pedig szabad nem beiratkozni a középiskolába, egyetemre. A paraszt- vagy munkásszármazású gyerek egyetlen lehetősége — mint Magyarországon is volt —, a papi szeminárium. A tankönyvek Olaszországban nem egységesek. Minden osztály számára több tankönyv van engedélyezve, a pedagógus választja ki, hogy melyiket használja. Így aztán olyan esetek is előfordulnak, hogy egyazon iskola három párhuzamos osztályában három különböző tankönyvet használnak! Ez a megoldás persze csakis a könyvkiadóknak előnyös. A tankönyvek És vajon mit tartalmaznak a tankönyvek? Megismerkedtem a középiskola II. osztályának történelmi tankönyvével. Anyaga: a középkor. A tankönyv részletesen ismerteti Krisztus életrajzát — ezt mintegy három héten át tanítják. S hogy mit mond a könyv a középkor történetéről és a katolikus egyház »fenkölt« szerepéről, arról talán elég anynyit mondanom: én 1906-ban érettségiztem, de az olasz gyerekek ma is valahogyan úgy tanulják a történelmet, éppoly tudománytalanul, mint mi annak idején — ha nem még n úgyabbul.« Jó érezni, tudni, hogy azok az állapotok, amelyek ellen Olaszország haladó pedagógusai ma küzdenek, nálunk a felszabadulás tizenöt esztendeje alatt történelmi távolba kerültek. Fiatal kartársaink néha hitetlenkedve néznek ránk, régi pedagógusokra, ha a régi oktatásügyi viszonyokról beszélgetünk velük. Ezért is írtam olasz tapasztalataimról. K. Bartos Erzsébet i .1 háború rabolta meg, P/ 1 hároméves korában. Cini . Édesapja a fronton ifvía maradt. Édesanyját --------- a tomboló őrület knyszerítette nyugatra. Azlet vihara szerteszórta a kissaládot. A páncéltestű kolosztusok nem nézték, hogy kisszék omlik porrá hernyófalak alatt. A lassan meginduló osta pedig — az élet torz trénjaként — halálhírt vitt és ázott. Az anyának a gyermekét, a gyermeknek az anyjét... A hároméves Piroskát a agymama gondozta. De a agymamák nem élnek sokáig. A kislány végleg árván mattit. Törékeny kis életét a zenvtelen Hivatal vette kezbe. Nevelőszülőkhöz került falra. Éjjel-nappal dolgoztatik, és az árvák kenyerét etetik vele. Belebetegedett. Egy pész esztendeig nyögte a savarú nevelést a tüdőszanatóiumban. Utána Ikervárra keült, a nevelőintézetbe. Azdesanyját itt sem tudták pálni, de legalább az életre nyelték. Nemsokára pályát kelltt választania. Kislánykora ra tetszett neki a kereskedés,z üzlet. Kereskedőnek jelentkezett. Ki is tanulta, 1957-ben s szabadult fel, azóta is a »Tin sza« áruházban dolgozik, Szej, geden. Most tizenkilenc éves ... a Laci, teljes nevén Tokody László, családban nőtt fel.. Édesapja gimnáziumi tanár, a matematika — fizika —kémia— ~ ábrázoló geometria—német— olasz—francia szakos, valóságos polihisztor, szerelmese a nevelésnek. Ma már nyugdijas. S Laci az ő nyomába szenvődött, ötvenhatban megkapta a diplomát. De ugyanebben az évben elvesztette az édesanyjját: a lázadók golyója érte. A fiú Dunavecsén kezdett tanítani. A rajongva tisztelt apa nem pótolhatta az elvesztett édes-anyát, még akkor sem, amikor a fiatal tanár visszakerült a szülővárosába. Az otthon már nem volt család, hanem a két a magános férfi lakhelye. Na bígyen hiányzott az asszonykéz, az asszonyi gondoskodás, a családi meleg... terelem és politika? pt Mozgalom és román- lttika? Sokan ajk-nt biggyesztve kérdezik: m ----------1 hogyan kerül a csíz- tora az asztalra? Pedig a két kő fiatal sorsa — e modern és rotomantikus hétköznapi regény — éppen ezt példázza. A szerény, csendes, vékony, sápadt kislány, Piroska az áruházban szülőkre talált. Bármily bizarrul hangzik: a szakszervezeti bizottságban. Tudni való, hogy a kereskedelemben sok nő dolgozik. S az áruház szakszervezeti bizottságának, Csillag Istvánnénak, Nemecz Györgynének, s a többieknek első dolguk volt, hogy az áruházba kerülő elhagyott, kis árvalánynak minden napra uzsonnapénzt szavaztak meg a szociális alapból. A pult mögött tanítgatták, nevelgették. Lett is belőle kitűnő, teljesen megbízható elárusító. A »mamáknak« még arra is volt gondjuk, hogy a szabad idejében mit csinál. Óvták, féltették, mint a sajátjukat. Elhessegették tőle a hozzá nem való kalandvadász fickókat. S mikor tizennyolc éves lett, kihozták az intézetből, felelősséget vállaltak érte. Lakást szereztek neki, igaz, hogy csak albérletet, de ügyeltek rá, hogy jó társaságban lakjon. Így élt a lassanként kiviruló szép fiatal lány, míg egy napon ... nos, egy napon, 1957- ben, a Radnóti gimnázium tornatermében, az edzésen — merthogy a »mamák« sportolni is járatták —, összetalálkozott a tekintete egy fiatal tanár emberével, Tokody Laciéval. Ahogy Laci ma mondja: »Két csavart szaltó között megpillantottam a jövőmet«. Csaknem két évig tartott az udvarlás, a mátkaság. Végre megkérte a lány kezét. Hogy kitől? Természetesen — az áruházi szakszervezeti bizottságtól. Hi-fi fiatalok szerelméről, amíg a különleges leány- SzeTMI kérőről mindenki támodott. Az iskolában ——------ a kollégák vígan ugratták Tokody Lászlót: »No, Laci, lesz-e parasztlagzi, eszünk-e nagykanállal?« Mit válaszolhat erre az egyedül álló fiatalember, akinek édesapja már a nyolcvanadikat tapossa? Kínos grim,ésszul nevel, esetleg tréfával vág vissza. De a nevelői kollektíva komolyan gondolta a dolgot. Ha már esküvő, akkor legyen esküvő! És csakhamar titkos tárgyalások indultak meg az iskola és az áruház szakszervezeti emberei között, az iskola és az áruház-igazgató között. Örömanyává és örömapává nevezték ki magukat. Az áruházbeliek gyűjtést indítottak a nászajándékra. A lány fizetéséből már korábban is takarékba tett forintokhoz és a fiú megtakarított pénzéhez még egy ezres került a munkatársak 30—50 forintjaiból. Gavalléros kelengye és nászajándék A tapasztalatcsere jegyében NEVELŐK NAPJA — HAJDÚSZOBOSZLÓN Hajdúszoboszlón, a december végi népművelési napok keretében rendezte meg a pedagógus-szakszervezet városi bizottsága a nevelők napját. A város száztéven pedagógusa mindenekelőtt a munkás- és a parasztszármazású tanulók segítésének problémáit beszélte meg. Domokos Géza általános iskolai igazgató vitaindító előadásában egy téglagyári munkás és egy értelmiségi család gyermekének iskolai és otthoni munkáját, a két tanuló eredményeit hasonlította öszsze, s így hívta fel a figyelmet e probléma gyökerére. A munkás gyermeke még ma is hátrányosabb helyzetben van, tehát több segítséget kell nyújtani neki az iskolában. A hangulatos és érdekes előadást élénk vita követte. Jónás Lajos Kossuth-díjas tanyasi nevelő példák sokaságával igazolta, hogy a tanulók lélektanának pontos ismerete nélkül a parasztgyerekekben tiszta fogalmakat kialakítani lehetetlen. Szabó Lászlóné matematika-fizika tanár azt a kérdést feszegette, hogy mikor és hogyan segítsük a rászoruló munkás-paraszt gyerekeket? Melyik a helyesebb, a külön korrepetálás vagy pedig az órán történő segítés? Ő maga az órán való foglalkozást tartja célravezetőbbnek. A feleltetés során is figyelembe veszi a tanuló otthoni körülményeiből adódó nehézségeket, ez azonban nem jelenti azt, hogy feladja az osztályozás objektív követelményeit. Az érdemtelenül kapott jó jegy elszoktat a komoly munkától, nem is szólva a kollektívára gyakorolt rossz hatásáról. A segítésre mindenekelőtt az új anyag feldolgozása során talál lehetőséget — mondotta —, a tanulóknak a magyarázatba való bevonásával, a tanár és a tanuló közös munkájával. Juhász Imre középiskolai tanár a történelem tanításában alkalmazza a segítés számos módszerét. Elmondotta, hogyha például az ókori történelmet tanulják, akkor a nehezen kiejthető, idegen hangzású neveket elsősorban a munkás- és parasztszármazású tanulókkal gyakoroltatja. Az egyéni korrepetálás legfőbb céljának az alapfogalmak megértetését tartja. Gyakorlatban — mondotta — kialakultak más eredményes módszerek is. Azokat a munkás- és parasztszármazású diákokat, akik erre alkalmasak, levonja a múzeum számára való gyűjtés, a múzeumi felügyelet, a szemléltetőeszköz-készítés munkájába. Ezzel jelentékenyen növeli önbizalmukat. Kincses József gyógypedagógiai tanár azt bírálta, hogy kényelemszeretetből olykorolykor olyan tanulókat is átutalnak hozzájuk, akik egyébként nem szenvednek valóságos fogyatékosságban, csak »hátrahúzó« erőt jelentettek az általános iskolában. Jermányi József általános iskolai tanár a szülők neveléséről beszél. Kovács Zsigmondi, a szakszervezet elnökségének tagja hangoztatta, hogy a pártkongresszus által kitűzött célnak, a kulturális forradalom meggyorsításának fontos feltétele a minden eddiginél figyelmesebb és eredményesebb, segítő szándékú foglalkozás a munkás- és parasztszármazású fiatalokkal. Ezt a munkát csak tudatos ideológiai és pszichológiai ismeretekkel, új módon lehet véghezvinni. Gál Géza gimnáziumi igazgató, Hajdúszoboszló A HALA FÉNYEI Szívből fakadó, meleghangú karácsonyi ünnepséget rendeztek a Soproni Nyugdíjas Otthonban. Az otthon szakszervezeti elnöke és igazgatója már jó előre »kileste«, hogy mi lenne a nyugdíjasok szívének óhaja, kívánsága, minek örülnének karácsonyi ajándékképpen legjobban? így fogtak hozzá a nagy bevásárláshoz a harmincnyolc nő és a tizenegy férfi számára. Üzletről üzletre járva, gyorsan teltek a szeretet csomagjai. Illatos pipereszappan, zamatos palackozott bor, csokoládé, desszert s néhány apró használati tárgy került a gusztusos nylon tasakokba... Mire a nyugdíjasok az ünnepségre bementek, az asztalokon már ott sorakoztak a kedves, meleg szívvel összeállított ajándékcsomagok. A szeretetnek e megnyilvánulása, a fenyőgallyal és szalaggal díszített ajándékok igazán jól eső érzést váltottak ki azokból az emberekből, akik életük legjavát a gondoskodás és az emberszeretet ügyének szentelték. A szakszervezet nevében Baráth Erzsébet köszöntötte őket. Az ünnepség után a szobájukba visszatérőket újabb meglepetés várta: a megye óvónőinek ajándéka, minden szobában szépen feldíszített kedves, kis karácsonyfa. A pislogó gyertyák fénye a megbecsülés, a szeretet lángjával lobogott...