Pedagógusok Lapja, 1961 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1961-02-05 / 3. szám

W­­lliam Z. Foster? A világ szakszervezeti mozgalmának története Az Amerikai Kommunista Párt elnöke gazdag tény­anyaggal és ugyanakkor igen érdekesen írja meg a nemzet­közi szakszervezeti mozgalom történetét, kialakulásától egé­szen 1955-ig. Különösen nagy érdeklődésre tarthat számot az utolsó fél évszázad nemzet­közi szakszervezeti mozgalmá­nak bemutatása. Ebben az időben maga is egyik tevé­keny részvevője volt a szak­­szervezeti mozgalom kibonta­kozásáért folyó harcoknak. Foster élesen bírálja az ame­rikai társadalmi életet, lelep­lezi az amerikai szociáldemok­raták áruló magatartását. A szakszervezeti mozgalom hely­zetét és feladatait mindenkor az adott politikai és gazdasági körülményekkel való össze­függésben vizsgálja. Az érté­kes könyv eddig öt nyelven jelent meg, s most a Táncsics Könyvkiadó gondos kiadásá­ban, Makai György fordításá­ban hozzáférhetővé vált a ma­gyar olvasók számára is. ÉRDEKES KÖNYV jelent meg Heves megye i­skolapoliti­­kájáról, iskolarendszerének fejlődéséről. A kötet szerzője dr. Molnár József, az egri pe­dagógiai főiskola adjunktusa. az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban! ÉNEKELJ ARANYMADÁR. Német lovagköltők Ibsen Henrik: PEER GYNT: Drámai költemény Kötve 24,50 Kroó György: HECTOR BERLIOZ , , , , , Kötve 17,50 Nyeszturh: AZ EMBER SZÁRMAZÁSA­­ , , Kötve 44,— Sáfrán Györgyi: ARANY JÁNOS ÉS ROZ­VÁNY ERZSÉBET s , , , , , , , , , Fűzve 24,— Sánta Ferenc: FARKASOK A KÜSZÖBÖN , , Kötve 14,50 antológiája ! Kötve 30,— Földessy János: A MAGYAR LABDARÚGÁS ÉS A 60 ÉVES MLSZ , , , , , , , , Kötve 40,— Fábry Zoltán: PALACKPOSTA , , , , , , Kötve 25,— Garai Gábor: EMBERI SZERTARTÁS. Versek . Kötve 11,50 A karneváli jelmezes tin­ī*■ népségre csapatunk min­den őrse színjátszó csoporttá változott át, jelenettel készült. Elhatározták, hogy meséket dolgoznak fel. A munka a legnagyobb titokban folyt, s amikor befejezéséhez érkezett kitűnt, hogy szép dolog a ti­tokzatosság, de vannak hát­rányai. Ez esetben például az, hogy a 12 őrs közül hét vá­lasztotta egy és ugyanazon mesét: Andersen Kiskondását. Ki ne ismerné e kedves törté­netet? Egy gőgös királylány visszautasítja a daliás királyfit szívből jövő ajándékaival együtt. A királyfi álruhában kiskondásnak szegődik az ud­varba, érdekes játékokat fa­rag, melyek felkeltik a lány érdeklődését, s megadja áru­kat: egyszer tíz, máskor száz csókot is. A királyi atya tetten éri s világgá kergeti a csóko­­lódzó párt. Ekkor a kiskondás leleplezi magát, és faképnél hagyja a gőgös és haszontalan leányt. Egy-egy Csipkerózsika, Hó­fehérke, Mátyás királyról szó­ló mesefeldolgozás közt ily­­módon teljesen eluralkodott Andersen kiskondása. Csak a címek voltak változók: Pász­tor és királyleány ... Gőgös hercegnő ... Disznópásztor ... A hiúság büntetése... — az érdekes címek mögött azon­ban mindenütt ugyanazok a szerepek, ugyanaz a tartalom, össze kellett hívni egy bíráló­­bizottságot, hogy a hét kiskon­dás közt megítéljék a legjob­bat. Az kerül előadásra a kar­neváli ünnepségen,­­ u­gyancsak tarkává változott az iskola képe a versen­gés délutánján. Királyfiak és királylányok rohangáltak a lépcsőkön, nemes urak és elő­kelő hölgyek váltakoztak ud­vari bolondokkal és subába öl­tözött kondásokkal a folyosón. Az izgalom nőttön nőtt. A mesét minden őrs önállóan dramatizálta, egyedül szedte össze hozzá a jelmezeket, maga rendezte, formálta, ala­kította; mindez nagy önbizal­mat és harci kedvet szült. Fogadásokat kötöttek egymás­sal az elsőséget illetően, és alig várták, hogy harci po­rondra, illetőleg színpadra lépjenek. A színpad egyszerű katedra volt egy osztályban, függöny választotta el a pa­doktól, ahol a bírálóbizottság — tanárok és szülők — el­szántan várakoztak. Közvet­len kezdés előtt kis zavar mutatkozott: a Szarvas őrs vezetője kétségbeesetten je­lentette, hogy a királyfi nem hozott jelmezt, itt áll csupa­szon. A tagok sírtak, vesze­kedtek a felelőtlen királyfi­val, de nem volt mit tenni — vissza kellett lépniök. A Szputnyik I. őrs már meg is kezdte felvonulását: csodála­tos bugyogókban az udvarmes­terek,­­szaténpongyolákban a királylányok, dívány takaró­palástban a királyok. A mese­feldolgozás érdekes és eredeti volt, a szereplők bátran, ter­mészetesen mozogtak, a ki­rálylány gőgös és hiú termé­szete mindenkiben őszinte fel­háborodást keltett, és senki sem csodálkozott, amikor a já­ték végén az ügyes királyfi faképnél hagyta. A Szputnyik I. hatalmas tap­­­­sót és jó helyezést kapott. Alig tűnt le, jöttek hasonló jelmezekben új királyok, her­­cegfiak és hercegi nők s kez­dődött elölről az egész. A Ság­­vári, a Holdrakéta, a Szput­nyik II. újra meg újra meg­formálta előttünk az egyes mesealakokat más és más fel­dolgozásban. Láttunk nemes királyt — láttunk fukart, kincsvágyót, a királylány hol csak kicsit, máshol nagyon gőgösnek mutatkozott. Az ud­­varnokok emitt jobb, amott bal talpát nyalták a királynak, egyszer korruptak voltak, máskor hülyék. Sok eredeti gondolatot is találtunk a fel­dolgozásban, de egyben min­den jelenet megegyezett: a kiskondás, levetve a piszkos gúnyát, kegyetlenül eltaszí­totta magától a leányt, akit apja kivert a házból. Bűnhődj gőgösségedért — mondta az egyik. — Megérdemled sorso­dat — így a másik — Menj, ahova szemed lát — így a harmadik. Hovatovább sajnálni kezd­tük a mesebeli leányt. Ott állt mamája fehér pongyolájában, vagy egyéb lenge selyemben, haja kibontva, arca piros, s már oly szívesen venné a ki­rályfi jóindulatát! Igazán saj­nálom — mondta egy ötödikes őrs szelidebb lelkű pöttöm ki­rályfia —, belátom, rossz do­log ez nagyon, de azért mé­giscsak menj, ahová akarsz. S otthagyták mind az összes ki­rályfiak télbe-fagyba, étlen­­szomjam a városkapu előtt. Mentek haza királyi birodal­mukba. Mi­­lesz ezzel a király­lánnyal? 1%/Mire az ötödik, hatodik őrs is leszerepelt, szörnyen untuk már a dolgot, s kegyet­lennek is találtuk a lány sor­sát. Igaz, könnyelmű s csacsi volt, de miért nevelte ilyen­nek a királyi atya? Bezzeg, amikor csókolózásba kevere­dett azokért az érdekes játé­kokért (csodafazék, csoda­kereplő, kit ne érdekelne), ak­kor aztán lecsapott rá teljes szigorral. S a királyfiak is — bármily kedvesen mozogtak s jónak ígérkeztek az elején — tudtuk, majd a végén kimu­tatták foguk fehérjét. A bi­zottság női tagjai összesúgtak­­búgtak és holmi férfitermé­szetet kezdtek emlegetni, a férfi bírálók pedig nyakukba húzták a fejüket. Mind gyak­rabban tekintgettünk óránkra, és vártuk a versengés végét — közeleg az este, s még min­dig szereplésre vár odakint két őrs új kiskondással, új öreg királlyal. S amikor türel­metlenségünk tetőfokra há­gott, beront a Szarvas-őrs ve­zetője, arca piros, szeme ra­gyog, egész valóját boldogság önti el: szereztek csodálatos öltönyt a királyfinak, olyan mintha ráöntötték volna. A bizottságot úgy érte a hír, mintha nagy dézsa hideg víz­zel öntötték volna le. Még egy kiskondás? A Szarvas-őrs is szerepel? Nem, ez már több, mint ami elviselhető. Tárgya­lásba kezdtünk az őrssel: ha már egyszer visszaléptek, tart­sák szavukat — így marad meg a becsületük. Az őrs azonban hajthatatlan volt: ké­szültek, joguk van szerepelni. S ezt mindenkinek be kellett látnia. hanem hát — micsoda esé­­■l",m ívekkel lépett színre nyolc óra tájt ez az utolsó őrs? A bizottság tagjai ásítoztak, a fáradtságtól reszketett kezük­ben a ceruza. Gyomruk üres, fejük kóvályog, szemük előtt táncolnak már a koronás ki­rályfik, ádáz öregkirályok. S ráadásul az új királylány csú­nyácska is, csupa szeplő az arca, akár a hangyatojás, egy kicsit bandzsít és ezért szem­üveget visel. A mamától köl­csönzött fehér ágykabát csak úgy fityeg rajta, fején billeg az aranypapírból készült ko­rona. S hát a királyfi — no, ennek aztán jó jelmezt szerez­tek! Harántcsíkos gyapjútakaró borítja vállait, derekán a ma­ma széles laszteksz­öve, lábán félretaposott saru. Oldalán a fából faragott kard olyan ügyetlenül fityeg, hogy min­den lépésnél belebotlik. Ezért aztán­­ érdemes volt min­denáron szerepelni! Rosszalló pillantások közepette kezdik meg a jelenetet. Utolsó hely­re kerülnek, annyi bizonyos. De mi történik? A feldolgo­zás kellemes változást mutat. A királyi atya éber: már az első csókolózásnál tetten éri a bűnösöket, s közéjük csapja papucsát. Néhány perc tiszta nyereség: a nézők megenyhül­nek. Derék gyerekek ezek! S eztán jön csak az igazi meg­lepetés, amikor az udvarból kivert királylány boldogan bo­rul a subát levető királyfi nyakába. Fülünkben hangzik már a megvető elutasítás: eredj dolgodra, kellesz a ku­tyának ... De nem, egész más következik. Érdeklődve kap­juk fel fejünket: a szöveg tel­jesen megváltozott. Ez a ki­rályfi nem taszítja el magától a lányt, sőt, átöleli: ásó­­kapa válasszon el minket. Tudom én, tanultál hibádból. S ha nem, hát majd én megnevel­lek ... Tsörgő taps, éljenzés, a bi­zottság felfrissül, mint májusi esőben a tikkadt me­ző. Hát ez mi? Ez igen! Így már jobban esik majd a va­csora is. Hogy jutott eszetek­be ez a feldolgozás? A kis kancsi királylány édesen, ártatlanul mosolyog. Kerek arcán ragyognak a szeplők, mint egy egy napsu­gár. A királyfi szégyenkezve süti le a szemét: — A szövegben másképp volt — azt mondja —, de úgy megsajnáltam. És egy­­szercsak ... nem volt szívem világgá zavarni. Hát csak azt mondtam, ami hirtelen eszem­be jutott. A Szarvas-őrs első helyre kerü­l. A szarvasok úsztak a boldogságban, összedugták fe­jüket s azon nyomban rigmust faragtak sikerükről, csak úgy zengett tőle az iskola. Ander­sen is megbocsátja. — Mi me­gyünk a karneválba. — Nem is csoda, van itt ész. Sikerült a rögtönzés. Az első kiadás elfogyott A KULTÚRA VILÁGA cí­mű sorozat első kötete 1959 májusában jelent meg, az utolsó pedig 1960 decemberé­ben. Mindegyik szinte egy­­egy könyvtár összefoglalása, és aki bele-belemerül egyikbe vagy másikba, gondosan ren­dezett, színesen előadott isme­reteket szerez a világminden­ségről, a földről, az emberek­ről, a képzőművészetekről, az irodalomról, filozófiáról, peda­gógiáról és az emberiség törté­netéről. Most, miután alig két év során napvilágot látott ez a maga nemében nálunk szinte páratlan sorozat, máris hozzá­kezdenek az új kiadás előké­szítéséhez. Kettős meggondo­lásból is: egyrészt azért, mert az első kiadás kötetenkénti harmincezer példánya már az előjegyzéskor elfogyott, más­részt, mert már a tervezés, szerkesztés és kiadás során egyre világosabbá vált, hogy a jelenlegi anyagot ki kell egé­szíteni a kötetekből hiányzó tudományágakkal. ÉPPEN AZ ÚJ KIADÁS minél jobb megvalósítása ér­dekében hívta össze a Közgaz­dasági és Jogi Kiadó, valamint az Országos Pedagógiai Könyvtár a pedagógusokat an­­kétra. A részt­vevőket dr. Waldapfel Eszter, a Pedagó­giai Könyvtár igazgatója tájé­koztatta a megbeszélés céljá­ról, majd Lukács Ernőné is­mertette a sorozat kiadásának történetét. A FELSZÓLALÓK a leg­nagyobb dicsérettel értékelték a kiadványt, kiemelték isko­lai használhatóságát, anyagá­nak gazdagságát, korszerűsé­gét és legtöbb összefoglaló ta­nulmány élvezetes, érdekes előadásmódját. De hiányolták a többi között a természettudo­mányok alaptudományait, így a matematikát, fizikát, ké­miát, valamint a néprajzot, a közgazdaság- és jogtudományt. Többen kérték a feldolgozott tudományágak arányosabb el­rendezését és különösen a ter­mészettudományos anyag kor­szerűsítését. Mások kifogásol­ták a szövegközi képek szür­keségét, valamint az egyes kö­tetek túlzott terjedelmét, amely nehezen kezelhetővé te­szi őket. Azt javasolták, hogy a következő kiadás inkább több kötetben jelenjék meg. Szóvá tették azt is, hogy a so­rozat az iskolák egy részébe, különösen a vidékiekbe nem jutott el. A felszólalásokra a kiadó igazgatója, Keresztes Tibor válaszolt. F. A. ÚJ FORRÁSKIADVÁNYOK Fontes ad Históriam Lite­­rariam Hungariae Spectantes — A Magyar Irodalomtörté­­netírás Forrásai. Egy jelentő­ségében aligha túlbecsülhető sorozat első köteteként a »CSOKONAI EMLÉKEK« cí­mű kiadványt kaptuk kézhez. A gazdag gyűjtemény — Vargha Balázs szerkesztésében és jegyzeteivel — a Csokonai életére, költői működésére vo­natkozó emlékeket tartalmaz­za, nagyrészt eddig kiadatlan dokumentumokat s a nehe­zen hozzáférhetőket. Csokonai József »borbély«, a költő apjának kéziratos köte­te, édesanyjának levelezése, kollégiumi pereinek anyaga, a hozzá írott versek, levelek, a kortársak emlékezései, mű­veivel kapcsolatos megnyilat­kozásai, s végül egy csokorra való Csokonai-legenda, anek­dota — ez a (korántsem tel­jes!) tematikai felsorolás is sokat sejtet. Hogy pedig ma­gába az anyagba kóstolni mennyire érdekes, arra áll­jon itt két rövid idézet példá­ja. A tehetsége és bátorsága volt a bűne — tanúskodik a »Csokonai Mihály halmozott vétségeiről tárgyaló ülés jegy­zőkönyve.« »... A tudományt, amit megtanulni és tudni kell, saját kénye szerint válogatta ki vagy nézte le, erkölcseit nem ennek az iskolának tör­vényeihez, hanem sajt szerfö­lött bolondos természetéhez szabta.« Gaál László, a költő elözvegyült édesanyjának kosztosdiákja, későbbi Somogy vármegyei táblabíró viszont ezt írja: »Csott­onai jelesen ta­nított, s tanítványai rendkívül szerették lelkesítéssiért...« A »RÉGI MAGYAR DRÁ­MAI EMLÉKEK« szerkesztői­nek — Kardos Tibornak és Dömötör Teklának — beveze­tő tanulmányai önmagukban is kitennének egy jókora könyvet, az összegyűjtött szö­vegek pedig két vastag kötetet töltenek meg. A gyűjtemény kiadását ugyancsak sürgette az idő, hiszen az eddigi egyet­len ilyen jellegű könyv — Alszeghy Zsolt összeállítása — 1914-ben jelent meg. Az első »darab« a XI. szá­zad utolsó éveiből, Hartwick­ Arduin győri püspök főpapi szertartás-könyvéből szárma­zik, s ettől kezdve a XVII. század végéig mutatja be a gyűjtemény a magyar dráma útját. Dramatizált Mária-siral­­mak, később Mátyás-tréfák, Sztáray drámai művei s végül Felvinczi György »Comico Tragoediá«-ja... A becses könyv nyelvünk régi szépségeinek is valóságos kincsesháza. »Látom zentu ar­cadat, ky vala zeep pyros szynnel megh­ekesywlven ha­lálos sárgaval megh­­erva­­dottnak lénnyé« — olvashat­juk a Winkler kódex (1506) megőrizte Mária-siralomban. A két könyvet haszonnal forgathatja a gyakorló peda­gógus is; még általános is­kolás korúak számára is találhat bennük egyet s mást. Mind­kettőt az Akadémiai Kiadó bocsátotta közre, a tartalom­hoz méltó formában, sok szép képpel, hasonmással, sajnos azonban — meglehetősen bor­sos áron. M. I. Jpedagógus kö­ltők BARANYI FERENC A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem negyed­éves hallgatója, magyar—olasz szakos tanárjelölt. Verseit mintegy két esztendő óta köztik a lapok, a többi között a Népszabadság, a Kortárs, az Élet és Irodalom. Verseskötete rövidesen megjelenik a Magvető Kiadó gondozásában. Mű­fordítással is foglalkozik, a közeljövőben hagyja el a nyom­dát szlovák költők verseiből készült műfordítás-kötete. Kunság Kunság, nem kötsz már mágneses rögökkel, de emlékeid gyakran visszajárnak, lehunyt szemhéjam boltos ég­ ívén át képek vonulnak, mint lassú madárkád, s ötemeletnyi, tűzfalas magasból újra látom az otthoni vidéket, kis házunkat, amelynek olcsó mésszel anyám adott csudálatos fehéret, vályogfalán a vadszőlő futása agg pókok hálójába ütközött, perpatvaruk láttán a nyurga nyárfa kuncogott, mint huncut kamaszkölyök, a sünhátú tarlón, a kertek alján kutyánk, Cigány, ürgét lesett, s ha feljött a szeles ürge, fogócskába kezdtek, kazlak körül keringőzött a kedvük, a Bogártóhoz kiskacsák totyogtak, békanyál zöldje csőrük sárga végét bemaszatolta, s mint szurtos gyerekhad hancúrozott a tarka tollú népség, s a tó tágan gyűrűző, halk vizéről kóborló szellő hordta szét a csendet, majd víz csapott a sás közé, s a nádak csiklandósan-nevetve felzizegtek, s e lázadó kis hangokat befalta a feneketlen dél nagy, lomha szája, és udvarunkon beszegte az asztalt gyerekszemeink csipkerózsa-lánca. ... Emberarcot öltöttél bennem, Kunság, kristály-boraid véremmé ivódtak, rónád lelkemben végtelenre tárult, szélzúgásod erőt adott dalomna­k, tudom, nem kötsz már mágneses rögökkel, de kísérts bennem, akármerre járok, s én — jó sáfár — kiosztom a világban pásztor-nyugalmad, tágas tisztaságod. Hó-galamb Holló-leányok lopva szálltak nyitott szívembe — fényre árnyak. Fekete tollak éje védett, hogy hó-színekre sose nézzek. Fehér madár, te tiszta, kedves, sosem repültél a szívemhez. Hívtalak madáretetővel, fészekrakó tavaszidővel, de messze szálltál, mint a fecskék, te hó-galamb, fehér hidegség. Holló-lányok elhessegettek, repülj, repülj, én eleresztlek. Pedagógusok Lapja .

Next