Pedagógusok Lapja, 1973 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1973-03-21 / 6. szám
A TARTALOMRÓL Mérlegen a XI. kerületi bizottság — Meditáció a továbbképzésről — A tanácsok és a szakszervezet — A fakultatív oktatás úttörői — Levél a bérfejlesztésről és a jutalomról — A tizedik évfordulón — Az elevenebb ifjúsági mozgalom érdekében — Bemutatjuk a Nemzetközi Előkészítő Intézetet — Könyv, folyóirat, film, vers. TANÁCSTAGVÁLASZTÁSRA készül az ország. Elkészültek a választási névjegyzékek, megkaptuk a névre szóló értesítést. Ott van az íróasztalon vagy a levéltárcában. „Értesítjük, hogy a ... tanácsi választókerület névjegyzékébe 625. sorszám alatt felvettük. A választás napja: 1973. április 15. Amennyiben módjában áll, kérjük, szíveskedjék a délelőtti órákban szavazni. A szavazóhelyiség címe: ... ÁLT. ISKOLA. A szavazókör száma...” A választások előkészítésében és lebonyolításában — mint korábban is mindig — nagy szerepet kapnak a pedagógusok, az iskolák. S nemcsak azért, mert iskoláink tantermei szolgálnak otthonul a választáskor, hanem főleg, mert ebben az országos méretű megmozdulásban a pedagógustársadalom — a közéletben legaktívabban részt vevő értelmiségi réteg — a cselekvő hazafiságnak újabb példáját és példáit adhatja és adja. E mostani választás sajátossága, hogy ezúttal országgyűlési képviselőket nem, hanem „csak” tanácstagokat választunk. Csak?! De hiszen ők képviselik legközvetlenebb gondjainkat! Ők járnak utána, hogy az új lakótelep is kapjon már zöldségesboltot! Hogy az alvégen kövezzék az utcát! Hogy jusson egy kicsivel több játszótér a házrengetegben élő gyerekeknek! Lehetne sorolni. Ám a tanácstagválasztások jelentőségét kár is bizonygatni, világos, hogy milyen lesz társadalmi közérzetünk az elkövetkező négy évben, azon is múlik, megtaláljuk-e környezetünkben azt az embert, aki szűkebb pátriánkat legméltóbban képviselheti. S nem elég megtalálnunk, ha megvan, bizalmat kell szavaznunk számára, hogy érezze, hogy biztos legyen benne: mögötte állunk. S ezzel a biztonságérzettel képviselje — hol kisebb, hol nagyobb, de mindig fontos ügyes-bajos dolgainkat. A TANÁCSTAGJELÖLTEK között szép számmal találunk pedagógusokat. A Ferencváros IX/14-es választókörzetében is kollégát üdvözölhetünk, s annál inkább, mert Varga Ferencnét ezúttal már harmadízben jelölik. Mint mondani szokás: pedagógusdinasztia sarja. S mint a beszélgetésből kitűnt, nemcsak a nevelésnek, hanem a jó értelemben vett lokálpatriotizmusnak is hagyományai vannak ebben a családban. — Szeretni csak azt lehet, amit nagyon jól ismer az ember. Ezért fontos annyira, hogy a gyerek is ezer szállal kötődjön a környezetéhez, ismerje lakóhelyének utcáit, épületeit, történetét, a múltját éppúgy, mint a holnapjait. Ne- Választások előtt kém tényleg minden kő mond valamit. Ezt akarom megéreztetni a gyerekekkel is. Ezért mentünk nemrég „Petőfi nyomában” a Pilvaxhoz, az Astoriához, a volt Länderer—Heckenast nyomdához, ami a Szép utca sarkán állt... Végigsétáltunk a régi városfalak mentén... S még számtalan ilyen sétát tettünk. Kialakul az igény, a kíváncsiság a gyerekben. S ha ismeri a környezetét, akkor szereti is, s ha szereti , becsülni is fogja. Kilencedik éve napköziben tanít. Saját kérésére került oda; ebben az évben másodikos-negyedikes csoportja van. Fényképek kerülnek elő a korábbi évfolyamokról, az o betűt rajzolgató elsősről és a jelmezbálra készülő negyedikesről, a Budapest című folyóiratot olvasgató harmadikosról és a többiekről, csaknem két évtizedre vissza. A korszerű hazafiságról beszélgetünk. Széchenyit említi, mint példát, nemhiába, ott sorakoznak az összes Széchenyiművek a zsúfolt könyvespolcon. S MEGINT A NAPI PROBLÉMÁKHOZ kanyarodunk: család, iskola, tanácstagi munka — hogy győzi együtt mindezeket. — Ha jól akarja csinálni az ember, akkor nem lehet csalns fogadóóra alatt, sokszor azonnali megoldás kell. Ha például vasárnap délelőtt jön valaki, kiviszem a konyhára, leültetem a konyhaszékre. A múlt héten egy hármas társbérleti vitában kellett valami nyugvópontot találnunk, s ha nehezen is, de sikerült. — Miben látja a tanácstagi munka lényegét ? — A tanácstag ismeri a lakóterületén élő embereket — s mint ingyen ügyvéd — tájékoztatást ad jogi kérdésekben. A hivatal, jóllehet a mi hivatalunk, az emberek jórészének mégiscsak „a” hivatal, ezért olykor bizalmatlanok vele szemben. A tanácstaghoz szívesebben, nyíltabban is és bátrabban is fordulnak. A dolog másik oldala pedig, hogy a tanácstag ismeri a problémákat, ezért a tanácsnak olyan információt adhat, aminek talaján az jobban felméri a tényleges helyzetet, s így sokkal megalapozottabb, a lakosság érdekeit jobban szolgáló döntéseket hozhat. — Általában mi a sorsa a jelölőgyűléseken és a tanácstagi beszámolókon elhangzó kérdéseknek? — Van kérdés, amire a tanácstag helyben megfelel. Ha az adott kérdésben nem tájékozott — továbbítja a tanács illetékes osztályához. Általában megnyugtató válasz érkezik. Ha nem tudnak segíteni, érdemben és részletes indokolással jön a válasz, hogy egyelőre miért nem, s mikor várható megoldás. — Van-e beleszólása a tanácstagnak az,embereket leginkább foglalkoztató lakáselosztásba ? — Az ideiglenes lakáselosztási tervet minden tanácstag megkapja. Ez a terv ma már számítógépek felhasználásával készül, ám hiba még komputerek mellett is becsúszhat. A tanácstag ilyenkor — ismerve a körzetében legsúlyosabb lakáshelyzetben levőket — tud interpellálni. Legutóbb például az egyetlen szobában és négyes társbérletben lakó háromgyerekes M. J. ügyében kellett szólnom. Sikerrel. — Mit jelent pedagógus-tanácstagnak lenni? Jelent ez valamilyen szakosodást? — A tanács művelődésügyi bizottságának tagjaiként a művelődési otthonok munkáját, a könyvtárak helyzetét, az iskolák felszereltségét vizsgáljuk. Vizsgáljuk ugyanakkor az iskolákban — mintegy társadalmi ellenőrzésként a tanács munkáját, nevezetesen azt, hogy a tanács oktatási osztályának határozatai hogyan valósulnak meg. Itt az iskolák ellátottságára, a napközik színvonalára, a fiatalok művelődésigényének felmérésére gondolok. — Milyen tanácsot adna egy olyan kollégának, akit most jelölnek először tanácstagnak. — Nézze... Ez nem tisztség, ez szolgálat... Akit most választanak először, ne szégyelljen kérdezni, ne szégyellje, hogy járatlan... A pedagógus egyébként is reflektorfényben áll, ha közéleti ember, különösen példát kell mutatnia ... Munkában, szerénységben, az emberek szolgálatában ... Ha jól akarja csinálni, amit vállalt .. Nem sok az, amit egy ember a maga területén tehet, de tehet, ha akar. — Hogyan fogadja újbóli jelölését? A könyvespolcra téved a tekintete. — Az előbb Széchenyiről beszélgettünk ... Nekem nincsenek birtokaim, hogy egy évi jövedelmemet fölajánlhatnám ... De amit tehetek az emberekért, azt igyekszem megtenni... Egyáltalán nem annak szánta — de ez választói programbeszédnek illene. ESTÉBE HAJLOTT az idő, el kellett köszönnöm. De találkozunk még gyakran Varga Ferencnével és sok — itt említetlenül maradt — pedagógus-tanácstagunkkal. További sok sikert és örömöt kívánunk valamennyiüknek, jó egészséget, aválasztók bizalmát, amit méltán megérdemelnek. Somos Béla Időszerű kérdések a Magyar Pedagógiai Társaság ülésein MOZGALMAS IDŐSZAK volt a Magyar Pedagógiai Társaság életében március másosodik hete. Március 6-7-én az elnökség tartott kibővített ülést, ezt követte 8-án és 9-én a vezetési szakosztály nyilvános ülése. Mindkét tanácskozás bizonyította, hogy a Társaság szakosztályai és tagozatai — ébrentartva az V. nevelésügyi kongresszus ajánlásait —– egyre nagyobb szerepet vállalnak az MSZMP KB közoktatás-politikai határozatában ,megfogalmazott változások előkészítésében, a pedagógiai gyakorlat alakításában. A kibővített elnökségi ülésen dr. Kiss Árpád ügyvezető alelnök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a közoktatás-politikai határozat azzal, hogy oktatásügyünk fejlesztésének új szakaszát vezette be, egyúttal a Társaság tevékenységének is újabb" lendületet adott. Erre utal az a nagy aktivitás, felelősségteljes közreműködés is, mely az elnökségi ülés napirendjén szereplő három témát kísérte. Az iskolai élet és megterhelés; az iskola, hivatás, tehetség; a neveléstudomány feladatai az általános iskola és középiskola pedagógiai problémáinak megoldásában című témakörök közül azonban mindenekelőtt a tananyagcsökkentés munkálatai váltották ki a legnagyobb érdeklődést. A Társaság által kibocsátott 2500 kérdőívre kapott válaszokat munkabizottság dolgozta fel. A TAPASZTALATOKAT a bizottság vezetője, dr. Nagy Sándor összegezte. A több mint 50 oldalas írásos javaslatot az ülés minden résztvevőjének megküldték. Dr. Nagy Sándor szóbeli kiegészítőjében megállapította, hogy az idő viszonylagos rövidsége ellenére a szakbizottság tagjai, a javaslatokat beküldő pedagógusok, a közreműködő szakemberek felelősségteljes munkája révén konkrét elképzelések születtek a túlterhelés egyik legszorongatóbb gondjának megszüntetésére, a tananyagcsökkentésre. A vitában felszólaló dr. Gosztonyi János miniszterhelyettes nagyra értékelte a Társaság szakosztályainak, tagozatainak közreműködését és segítségét a tananyagcsökkentés sürgős és fontos feladatának megoldásában. Hangsúlyozta, hogy bár a Társaság munkabizottságai függetlenül működtek a Művelődésügyi Minisztérium által életre hívott szakbizottságoktól, magasfokú szakszerűségre és felelősségre utal, hogy mégis mindkét fórumon szinte azonos eredményre jutottak. Kifejezte azt a reményét, hogy a Társaság a tananyagcsökkentéssel megindult és minden bizonnyal évtizedre szóló reformmunkálatokból is hasonló intenzitással veszi ki részét. Az ISKOLA — HIVATÁS — TEHETSÉG témakörről tartott beszámolójában dr. Kelemen László mindenekelőtt az osztályozás és értékelés kérdéseivel foglalkozott. A többi között rámutatott arra, hogy az iskolai értékelés kérdése rendkívül bonyolult, és nem ok nélkül került a pedagógiai viták homlokterébe. Számos megoldásra váró elméleti és gyakorlati kérdést vetett fel. Ezek közül érdemes a következőket idézni: Milyen legyen az ösztönző és igazságos értékelés? Leszűkíthető-e csupán az osztályozásra? Hogyan történjen a tanulói személyiség egészének értékelése? Hogyan lehet az osztályozás nevelő hatását, objektivitását és prognosztikus érvényét biztosítani? A NEVELÉSTUDOMÁNY FELADATAIVAL foglalkozó munkacsoport elképzeléseit ismertető dr. Szarka József ismételten megerősítette a résztvevőkben azt a meggyőződést, hogy a Társaság a maga eszközeivel egyre nagyobb szerepre hivatott a párthatározat célkitűzéseinek megvalósításában. Az elmélet és gyakorlat legjobb szakembereinek közreműködésével arra a társadalmi erőforrásra támaszkodhat, mely a legtöbbet tehet a legjobb tapasztalatok fölfedezésében, az új, a korszerű támogatásában és közkinccsé tételében. . Az elhangzottak rámutattak arra, hogy a pedagógiai elmélet és gyakorlat számos vitára ingerlő, „forrongó” problémával találja magát szemben, és ezek többségében jelenleg csak a vizsgálódás legfőbb irányát határozhatjuk meg, és jó néhány esztendő megfontolt erőfeszítésére van szükség, hogy megbízható, a szocialista nevelés ügyét valóban szolgáló döntéseket hozhassunk. TÁRSADALMI ÉLETÜNK nagy eseménye, a tanácsok újraválasztása tette különösen időszerűvé a Magyar Pedagógiai Társaság vezetési szakosztálya által rendezett nyilvános ülést. A megjelent több mint kétszáz résztvevőt, közöttük közéletünk számos kiemelkedő személyiségét, a megyei tanácsok elnökhelyetteseit, osztályvezetőit, a társasági tagokat Hantos János, a szakosztály elnöke köszöntötte. Az elnöki megnyitót követő vita élénkségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a másfél napos tanácskozáson húszan szóltak hozzá az előre közreadott A tanácstörvény és a közoktatási irányítás című vitaanyaghoz. TAVASZOK A márciusi napfény hatalma esztendőről esztendőre kibontja a rügyeket, virágot fakaszt és elűzi a tél hidegét a szívekből. Az ember mámorosan kiáltja a friss szagú levegőbe: „Tavasz van, gyönyörű!” Népünk történelmének is vannak ilyen nagyszerű, virágzást teremtő tavaszai. Március 15, március 21, április 4 a naptárban ugyan véletlenszerűen követi egymást, de hazánk históriájában mindegyik a növekedés egy-egy természetes fokozata. 1848 hó alatt áttelelő vetését 1919 proletárnapja növesztette tovább, és 1945 romokon sarjadó tavasza erősítette meg fagyálló terméssé. Olyan életképessé, hogy fejlődését legfeljebb lassíthatták, de nem állíthatták meg az alkalmi kisebb-nagyobb viharok. Népünk történelmi feladata, hogy ez a friss vetést sarjasztó tavasz szakadatlanul egybeolvadjon az érlelő és a termést betakarító nyárral. S hogy ez így legyen, az jelentős mértékben rajtunk, pedagógusokon múlik. Bonin András grafikája Vezetőképzés—új utakon Új rendszerű vezetőképzés indult meg a Fővárosi Pedagógiai Intézet gondozásában 1972 októberétől. Először került sor arra, hogy a már működő vezetőkön kívül több gyakorló pedagógus is részt vehessen a tanfolyamon. Nemcsak a hallgatók összetétele változott, hanem újszerű a háromhónapos képzés időbeosztása is. Ősszel négyhetes, télen hathetes és tanév végén kéthetes ciklusok követik egymást. A változás lényege, hogy a résztvevők ezekben a hetekben mentesülnek az iskolai vagy egyéb elfoglaltság alól és ezek helyett, korszerű tematika alapján, naponta különböző foglalkozásokon vesznek rszt. Már az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják — hallgatótársaim véleményét idézem —, hogy a legdöntőbb változást a hallgatók önállóságának, öntevékenységének kibontakoztatásában érték el. Ennek lényege, hogy megadott irodalom alapján különböző témákat kell feldolgoznunk és ezeket konzultációk, kiselőadások, korreferátumok követik. Az így elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazására is sor kerül, mivel a programban számos iskola meglátogatása is szerepel. Amit talán elsőként kellett volna említenem, ennek az újszerű képzési formának az egyik legértékesebb vonásaként a tanfolyam vezetői mindent megtesznek, hogy bőséges információkat szerezhessünk a legidőszerűbb közoktatáspolitikai, pedagógiai problémákról. Hadd emeljek ki ezek közül egyet, mivel az egyik legidőszerűbb tennivalóra kaptunk hasznos útmutatást. A tanfolyam résztvevőit a szakszervezet központi vezetőségének osztályvezetője, Rózsa András tájékoztatta a hatás- ésjogkörök decentralizálásával kialakult új helyzetről. Az előadás egyrészt jól érzékeltette, hogy a testületi demokrácia megvalósíthatatlan a mozgalmi szervek és az állami vezetők együttműködése nélkül, másrészt rámutatott arra, hogy az állami vezetők közvetlen érdeke, hogy a szakszervezeti alapszervezetek munkájának tartalmi változásai révén jelentős fordulat következzék be a helyi szervek önállóságának kibontakozásában. Az előadást követő élénk vita bizonyította, hogy az egységes szemlélet kialakításában mekkora szerepük van a személyes találkozóknak. Egyúttal arra is rámutatott, hogy a pedagógia gyakorlati művelőiben számos eddig megválaszolatlan kérdés feszül, s ezk tisztázásához nélkülözhetetlenek a közvetlen eszmecserék. Ennek igazolására hadd idézzek egy-két hallgatói véleményt. A hozzászólók kivétel nélkül elismerték, hogy a szakszervezet jól ismeri a pedagógusok széles rétegeinek legégetőbb problémáit, és a rendelkezésére álló eszközökkel törekszik is ezek megoldására, de nem helyeslik azt a gyakorlatot, hogy a szakszervezeti funkciók többségét a főváros kerületeiben állami vezetők töltik be. A munkaköri kötelezettségekkel kapcsolatban többen kifejtették azt a véleményüket, hogy szakítani kellene a merev óraszámszemlélettel. Az említett találkozás és a tervezett konzultáció a fővárosi tanács oktatásügyének vezetőjével, valamint az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum munkájával való ismerkedési lehetőség mind arra utalnak, hogy a vezetőképzés új programjának egyik legfőbb erénye az életközelség. Dr. Makra Zsigmondné