Pedagógusok Lapja, 1975 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1975-04-21 / 8. szám

• •Ün­nepi ülések Szolnokon A szakszervezet Szolnok me­gyei bizottsága április 10-én emlékezett meg bensőséges ünnepi ülés keretében hazánk felszabadulásának és szakszer­vezetünk újjászervezésének 30. évfordulójáról. A megyei bizottság tagjain kívül részt vett az ünnepségen mintegy harminc olyan — részben már nyugdíjas, rész­ben még aktív — pedagógus, illetve oktatásügyi dolgozó, akik Szolnokon, illetve Szol­nok megyében megindítói vol­tak a szakszervezeti mozgalmi életnek. Megjelent az ünnep­ségen dr. Boross Ottóné, a megyei pártbizottság osztály­­vezetője — aki maga is pe­dagógus —, továbbá Vidor Győző, a szakszervezet első megyei elnöke és Kozma Sán­­dorné Blaskó Julianna, a me­gyei bizottság első függetle­nített titkára. Hack Márton elnök üdvözlő szavai után diákok adtak gaz­dag műsort, majd Szurgyi Ist­ván, a megyei bizottság titkára méltatta a felszabadulás utá­ni harminc év történetét. A mozgalom újjászervezőinek Horváth János, a szakszerve­zet központi vezetőségének osztályvezető-helyettese em­léklapokat nyújtott át, ezután pedig Vidor Győző emlékezett vissza a szakszervezeti mozga­lom és az oktatás-nevelés új­jászervezésére a felszabadult országrészben. A megyei bizottságon kívül Szolnok megye valamennyi járási, városi, illetve nagyköz­ségi bizottsága is ünnepi ülés keretében emlékezett meg a 30. évfordulóról. S Székes­feh­érvárott A Pedagógusok Szakszerve­zete Fejér megyei bizottsága 1975. március 28-án délelőtt 10 órai kezdettel bensőséges ün­nepség keretében köszöntötte a szakszervezet alapító tagjait, a felszabadulást közvetlenül követő időszak első tisztségvi­selőit. Az ünnepséget dr. Lőrinczy Attila, a megyei bizottság elnö­ke nyitotta meg, majd Seres József, a Megyei Tanács VB elnökhelyettese, a szakszerve­zet központi vezetőségének tagja méltatta a mozgalom 1945 óta kifejtett tevékenysé­gét. Viszi Zoltán, a megyei bizottság titkára csaknem 200 kollégának adott át emlékla­pot. Külön tisztelettel és sze­retettel köszöntötte az ünnep­ség elnökségében helyet fogla­ló Aranyossy Bélánét, a Ma­gyar Tanítók Szakszervezete alapító tagját, Mihályfalvi Margitot, a Munka Érdem­érem ezüst fokozatával kitün­tetett sárosdi nyugdíjas peda­gógust, valamint Hornyák Györgyöt, Fejér megye első megyei titkárát. Pécelen A péceli általános iskola pe­dagógusklubjában április 2-án tartott emlékülést a nagyköz­ségi szakszervezeti bizottság. A község oktatási intézményei­nek pedagógusai mellett meg­jelent Pócsik József, a községi tanács vb-elnöke, Bakó Pálné, a vb titkára, valamint a Ha­zafias Népfront, a KISZ-szer­­vezet és a járási szakszerveze­ti bizottság képviselője. A nagyközségi bizottság ne­vében Zalatnai Ernőné nyitot­ta meg az emlékülést. Ezt kö­vetően kiállítás bemutatására került sor. Szíves együttműködés A budapesti 1. kerületi Tár­nok utcai általános iskolát évek óta szoros kapcsolat fűzi a szovjet követséghez, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­sághoz. Együttműködésünk egyik legfőbb segítője Iván Vaskeba elvtárs, a Szovjet Baráti Tár­saságok magyarországi képvi­seletének titkára. Most is hoz­zá fordultunk, segítségét kér­tük, hogy nevelőtestületünk számára emlékezetessé tehes­sük felszabadulásunk harmin­cadik évfordulóját. Mint már annyiszor, most is segített. Április 1-én a nevelőtestület a Szovjet Kultúra Házába lá­togatott, ahol­ Vaskeba elvtárs fogadott bennünket. Megtekin­tettük vezetésével az épületet, majd a moziteremben meg­néztük a magyar párt- és kor­mányküldöttség moszkvai lá­togatásáról szóló színes doku­­mentumfilmet. Ezt követően megtekintet­tük azt a kiállítást, amelyen a hazánkban járt szovjet művé­szek alkotásai mutatják be a romokban heverő és a felsza­badult Budapestet. Ilerisc Ferencné az iskola szb-titkára A Nők Nemzetközi Éve Angyalföld ifjúságáért Az első, ami a vidékies han­gulatú apró családi házak­ kö­zött a járókelőnek feltűnik az angyalföldi Kilián György ut­cában, a kétemeletes korsze­rű, tisztaságtól ragyogó isko­laépület. Messze kimagaslik a környezetből, amely múltbéli emlékként húzódik meg a Bé­ke úti lakótelep árnyékában. Az iskolát az első három­éves terv keretében építették 1948-ban. Eredetileg az új la­kótelep gyermekeinek szán­ták, de amikor a düledező Tö­möri utcai barakk-iskolát le­bontották, ennek tanulói is a korszerű új iskolában találtak otthonra. Az igazgatói­ irodában a ré­gi időkről beszélgetünk Lip­­scher Ervinné igazgatónővel. A Viharsarok szülötte. Ap­ját másfél éves korában vesz­tette el, édesanyja sok nehéz­ség között nevelte nővérével együtt. Tanítóinak közbenjá­rására lett a Cinkotai Tanító­képző Intézet növendéke. Kitűnő diplomával került az újpesti ONCSA telepre 1947- ben, s itt napközi otthont szervezett az újpesti dolgozó anyák iskoláskorú gyermekei­nek. Nehéz munka volt, de a fiatal kommunista tanítónő szívesen vállalta. A negyvenes évek végén to­vábbtanulásra jelentkezett, és elvégezte a Lenin Intézet esti tagozatát. A Pedagógusok Szakszerve­zetének XIII. kerületi titkárá­vá 1950-ben, a központi veze­tőség tagjává pedig 1953-ban választották meg, és 1954-ben Angyalföld legszebb, legmo­dernebb általános iskolájának élére nevezték ki. Arra is sza­kít időt, hogy részt vegyen a Hazafias Népfront munkájá­ban. A kerületi szakszervezeti bizottság elnöke 1965 óta, 1971 óta pedig a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökségének tagja. Közben kitűnő eredménnyel fejezi be tanulmányait az Eötvös Loránd Tudomány­egyetem pedagógiai szakán. A mozgalmi és szakmai munka szorosan összefonódik tevékenységében. Mozgalmi tapasztalatai segítik szakmai munkáját, szélesítik­ látókörét. A modern látásmód — vall­ja — kötelező a korszerű isko­lában. Testületének szemléle­tét is így formálja. Együtt kell akarni a jót,­ az újat, egyforma lelkesedéssel — hangoztatja gyakran. Iskolája tág teret nyújt az Oktatásügyi Minisztérium ál­tal engedélyezett kísérletek­nek. Jelenleg háromféle or­szágos kísérletet folytatnak. A komplex esztétikai neve­lés kísérleteit például az isko­la fiatal tanára, Stenczer Fe­­rencné végzi az irodalomtaní­tást a zene, a képzőművészet legjelesebb alkotásaival hozza egységbe. Ez a kísérlet azért nagyon fontos Angyalföldön, mert művelődési igényt olt azokba a gyermekekbe, akik otthonról ezt nemigen hozzák magukkal. Nem véletlen, hogy az iskola növendékeinek — a már­ tiszta profilú gimnázium­ban — művészeti igényeik vannak, s élvezik a komoly­zenét. Stenczer Ferencné mél­tó tanítványa igazgatójának, s nemcsak kartársai és tanítvá­nyai örültek „kiváló tanár” kitüntetésének. A Marx György-féle integ­rált oktatás kísérleteit szintén fiatal pedagógus, Kiss Margit végzi kiváló eredménnyel. A tanulóifjúság tanórák utá­ni hasznos időtöltéséről szin­tén gondoskodnak. Ezt jelzi egyebek között számos szak­kör, a több ízben díjat nyert énekkar, a Folyosó című isko­­laújság, valamint a jól felsze­relt KISZ-klub. Az igazgatónő szakmai ér­demeit 1954-ben az Oktatás­ügy Kiváló Dolgozója kitün­tetéssel, 1972-ben a Munka Érdemrend ezüst­ fokozatával méltányolták, s ő kapta meg elsőként az új kitüntetést: An­gyalföld Ifjúságáért. Mozgalmi munkájával kiér­demelte a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés bronz, majd arany fokozatát. Vargha Piroska Lányok az iskolában - világszerte Az Unesco havi folyóirata, a Courier szinte teljes egészében a Nők Nemzetközi Évének szentelte márciusi számát. A vezércikket a finn Helvi L. Sipild írta, aki mint az ENSZ-nek a társadalmi hala­dással és a humanitárius ügyekkel foglalkozó főtitkár­helyettese a legmagasabb ran­got viselő nő a világszervezet­ben, s egyúttal a Nők Nemzet­közi Évének főtitkára is. A cikk a női egyenjogúságot sokoldalúan tárgyalja. Egye­bek között felhívja a figyelmet arra, hogy még mindig rop­pant mély a szakadék a törvé­nyek és a valóság között. Ami például az iskoláztatást illeti, a törvények általában lehetővé teszik, hogy a nők a férfiakkal azonos képzettséget szerezze­nek, a valóságban azonban a legtöbb ország leányai az ok­tatás minden szintjén hátrá­nyosabb helyzetben vannak, mint a fiúk. Sipila asszony emlékeztet ar­ra, hogy az 1960. évi adatok szerint a világon a férfiaknak 33,5, a nőknek pedig 44,9 szá­zaléka nem tudott írni és ol­vasni. Az ezután következő tíz év folyamán mindkét nem írástudatlanságának százalék­­aránya csökkent, de a nőké jó­val lassabban, hiszen 1970-ben a férfiak írástudatlansága 28, a nőké pedig 40,3 százalék volt. Afrikában a nők írástu­datlanságának aránya az em­lített tíz év alatt 88,5-ről 83,7 százalékra, az arab országok­ban pedig 90,7-ről 8,5,7 száza­lékra csökkent, ami egyértel­műen tanúskodik a fejlődés nehézségeiről. Milyen arányban járnak is­kolába a lányok? Erre a kér­désre szintén elgondolkodtató adatokkal válaszol a folyóirat. Afrikában például a 6—11 éves lányoknak 37, a 12—17 évesek­nek 20, a 18—29 éveseknek pedig csupán 1 százaléka ré­szesül szervezett oktatásban. Száz egyetemi hallgató közül a világon 1972-ben 39 volt nő, de ugyanakkor ez az arány Európában 44, Észak-Ameri­­kában 42, Afrikában viszont alig 23 százalékot tett ki. A pedagógusképző intézmé­nyekben tanuló nők százalék­aránya mindenütt magasabb a felsőoktatásban részt vevő nők általános számarányánál. Eu­rópa tizenhét országában a pe­dagógusjelölteknek több mint a fele nő, sőt néhány ország­ban — köztük Portugáliában, Olaszországban, Svédország­ban és Magyarországon — arányuk eléri a 70 százalékot is. Ázsiában — például Bang­­ladesben, Japánban, Libanon­ban — legalább kétszer annyi nő tanul a pedagógusképző in­tézményekben, mint a felsőok­tatás egyéb szakterületein. La­­tin-Amerika országai közül Argentínában 87, Brazíliában pedig 77 százalék a nők ará­nya a leendő nevelők körében. Thelma Awori, az Ugandai Nőszövetség főtitkára a követ­kező címmel írt cikket a folyó­iratnak: „Az afrikai asszony számára az azonos jogok nem elegendőek”. A cikk­­alcíme pe­dig így szól: „A valódi feladat az, hogy má­sk­éppen arndal­­kodjunk a férfiak szerepéről a mai társadalomban”. A szerző — mint az alcím is utal rá — elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a Nők Nemzetközi Évá­nak nemes céljait nem lehet elérni a férfiak t°v°kenv és megértő közreműködés® nél­­kül. Ezzel összefüggésben a nevelés e°vik fontos felada­tára is rámutat amikor ki­érnél­, hogy a fiúkat — a jö­vendő fér’ek°t és anákat — már a fa/*i­!s°bb körtől a női egyenlenság m­egértésének­ és serfítésének szellemében k®’l nevelni. ■ T. Elnökök és eredmények A középiskolák negyedik osztályos tanulói közt máris megindult a találgatás. Vajon ki lesz az elnök? — S most, hogy rövid időn belül megkap­ják a megbízatásokat az elnö­kök, társelnökök, nem árt egy kissé elgondolkodni azon, hogy milyen elnököt várnak a diá­kok és milyent a tanárok. Bármennyire furcsán hang­zik is, egy-egy érettségi vizsga után az elnököt is osztályoz­zák. A vizsgáztató tanárok megjegyzéseiből kitűnik, hogy legalább annyira kritikusan értékelik az elnök tevékenysé­gét, mint a tanulók teljesítmé­nyét. Visszaemlékezve azokra, akikkel évek során találkoz­tam, nagyvonalú közelítéssel az elnökök három típusát is­mertem meg: az átlagost — úgy is mondhatnám a köze­pest, a gyengét — a ,.rossz” el­nököt — s néhány­­ átlagon fe­lüli kiválót. Az átlagos A legtöbb elnök az első ka­tegóriába tartozik. Elsősorban arra ügyel, hogy a vizsgasza­bályzat minden utasítását pon­tosan megtartsák. Tudja és érezteti is, hogy övé a felelős­ség, s ez eleve bizonyos tekin­télyt biztosít számára. A vizs­ga megkezdésekor maga is iz­gatott, szorongása csak később oldódik, akkor, ha nincs külö­nösebb zökkenő. Kötelességszerűen figyel mindenre, s ha szaktárgyai ke­rülnek, sorra, akkor néha kér­dez is egyet s mást a felelőtől, a többi tárgyból elhangzó fe­leletkor azonban megelégszik az egyetértő bólogatással. Az értékeléskor senkit sem ..dicsőít”, de senkit sem ..éget” le. Igyekszik reálisan bírálni, amit közöl, arról pontos fel­jegyzései vannak. Ha valame­lyik tanár erélyesen száll síkra egy-egy tanuló érdekében, ak­kor alkalmazkodik, igazít egy kicsit a mércéjén. Az elnökök­nek ez a tópusa vagy „szigo­rú, de igazságos”, vagy „jóin­dulatú, rendes” érdemjegyeket szokott kapni a testülettől, nyomot hagyott bennem. Egyikük a KPM oktatási osz­tályán dolgozott, a másik pe­dig a Tudományos Akadémia munkatársa volt. Visszagon­dolva a velük eltöltött időre, nehezen tudnám pontosan fel­sorolni tevékenységük jellem­zőit. Arra azonban emlékszem, hogy szigorúan tárgyilagosak voltak, szaktudásuk az első pillanatban kiderült. Bár­mennyire hihetetlen, de a szakközépiskolai érettségi va­lamennyi témájához érdemben tudtak hozzászólni (pedig ez akkoriban­ komoly teljesítmény volt, hiszen a vizsgatárgyak közt a magyar, a történelem, a matematika mellett a tech­nológia, a gépjárműszerkezet és gyakorlat is szerepelt­. Ami elsősorban jellemezte őket: azonnal közvetlen­ emberi kapcsolatot teremtettek a diák­kal, tanárral egyaránt. Mind­két vizsgán volt elégtelen, de mindenki — még az is, aki a baleset szenvedő alanya volt — érezte, hogy az osztó igazság érvényesült. Olyan légkört te­remtettek, amelyben­­mindenki tudása, képességei legjavát nyújthatta, nem azt firtatták, mit nem tudnak a jelöltek. Bá­torítást kaptak még a bukottak is, jótanáccsal látták el őket, hogyan készülhetnek fel ered­ményesen. Ami szükséges... A vizsgaszabályzat meghatá­rozza az elnök feladatait, de nem szabhatja meg egyénisé­gét, nem szabályozhatja sze­mélyes hatását. Arra kell tehát törekedni, hogy minél több jó vagy kiváló elnökünk legyen. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy ne csak az elnö­kök értékeljék a nevelőtestü­let munkáját, a tanulók telje­sítményét. Szükség volna az iskolák visszajelzéseire, az el­nöki munka némi „visszaiga­zolására”. De elsősorban arra van szük­ség, hogy azok, akik elnöki vagy társelnöki megbízást kapnak, tudatosan alakítsák, javítsák munkájukat, ellen­őrizzék önmagukat, legyen je­les az „érettségijük”. • Dr. Karlovitz János A gyenge A rossz, gyenge elnökök — viszonylag csekély számuk el­lenére — nagyon sokat árta­nak. Kirívó példája volt en­nek, amikor az egyik osztály­ban senki nem bukott, csak az osztály egyik legjobb, legszor­galmasabb tanulója. A másik osztály érettségi­ján pedig még az is átment, akit úgy kellett otthonról visszacibálni. (Meg­unta a vizsgát, hazament, de az elnök érte küldött!) Eevik elnökünk — a vizsga­szabályzat bizonyos pontjára hivatkozva — minden belenő vizsgázót leigazoltatott. Hiába esküdöztünk, hogy ismerjük tanítványainkat, és nem for­dulhat elő, hogy más vizsgáz­zék helyettük, elnökünk hajt­hatatlan maradt. Sikerült is megzavarnia, megdermesztenie a légkört. Sohasem születtek olyan rossz eredmények, mint ekkor. Dolgoztam olyan elnökkel, aki nem várta meg, míg a fe­lelő „kibontakozik”, és leg­alább néhány mondatot el­mond a kidolgozott tételből, hanem rögtön — sürgetően — belekérdezett a feleletbe. Siet­tetésével nemcsak nánikot kel­tett, hanem úgy elhúzta a vizs­gát, hogy este fél tízkor végez­tünk. Hallgatóink ingerültek, idegesek voltak, nemis mindad­dig sohasem volt baj az osz­tállyal. Dolgoztam már együtt olyan elnökökkel, akik közül ..meg­fagyott a levegő”, s a dermedt, félelmetes légkörben ..lefagy­tak” a remények, eredmények is. De téved az, aki azt gondol­ja, hogy a vizsgáztató tanárok „álma” a liberális, mindent el­néző, elsimító tehát igazság­talanul ítélkező elnök. A leg­több tanár egészséges igazság­érzettel rendelkezik, s nem té­veszti össze a nagyvonalúságot a hányavetiséggel az embersé­­­get a liberalizmussal. A kir­áló Végezetül hadd említsem meg azokat, akiknek széles kö­rű tájékozottsága, jó légkört teremtő ereje • kitörülhetetlen i az aggodalom nem alaptalan Ki féljen a m­egtorlástól? — teszi fel a kérdést dr. Simon Zsuzsa a Pedagógusok Lapja március 8-i számában. .A válasz nagyon is egyértelmű. Mert kétségtelen, hogy a de­mokratizmus kiszélesedése számtalan jó impulzust adott az őszinte légkör kialakításához, de még mindig vannak munka­helyek, ahol a vezetők nem lelkesednek túlságosan az őszinte szóért, s ha esetenként véleményt kérnek, azt is csak magáért a „formaságért” teszik. A tanácsi hatáskör és az igazgatói munkáltatói jogkör tehát csak ott pozitív tényező, ahol élnek, nem pedig visszaélnek a jogokkal. Súlyos veszélyek forrása, ha egy-egy pedagógus arra a „jobb belátásra’’ kényszerül, hogy inkább elhallgassa a problémákat, mint megoldásukért szóljon. Elhallgassa, mert könnyen lehet, hogy jogos kritikáját azzal intézik el: összeférhetetlen, nem közösségi ember, sőt csak azért keres a „kákán is csomót”, mert igazgató akar lenni. Pályánk munkaerőgondjai mögött alighanem az is meghúzó­dik, hogy bár e­ szabad véleménynyilvánítás joga papíron meg­van, gyakorlati „kivitelezése” gyakran kockázatos. Hány okos javaslat, jó kezdeményezés „esett kútba” azért, mert el sem indulhatott a megvalósulás útján az azonnali, kés­leltetett, nyílt vagy burkolt megtorlás veszélye miatt! Pedig percenként kell véleményt nyilvánítanunk, határozot­tan és felelősségteljesen. De ez elképzelhetetlen úgy, hogy előtte véleményünket különböző „személyi szűrökön” vezessük át. Arra van szükség, hogy egy-egy testületben minden észre­vételt — az elmarasztalókat is! — személynek címezzenek, le­gyen ismert a „feladó” és a „címzett”. És ne a kritikus „elinté­zése” legyen a cél és feladat, hanem a kritikusan szóvá tett hi­bák kijavítása. Szilárd Ádám Kozák Lujj«». A nekrológ fölötti fotó alól akár el is hagyhattuk volna, hogy kinek a­­fölvétele: a té­ma, a képkivágás, az árnyala­tos kidolgozás egyaránt mes­terére vall, Kozák Lajosra. Olvasóink gyakran találkoz­hattak lapunkban alkotásai­val: akár elöl, az „ablakban”, akár a többi oldalon jelentek meg ezek, mindig megragadott bennünket mondanivalójuk, művészetük. És most itt a gyászjelent Kozák Lajos nyugalmas testnevelő tanár életének évében, március 27-én jó szenvedés után elhunyt. Évtizedeken át nevelte a bízott fiatalokat „az ép ti­zép lélek” harmóniájának i­nyével és hitével. Ugyan nevelt, tanított szép szenvei Ivével, a fotóművészettel mindegyik képe vallomás élet­erejéről, az ifjúság de­jéről, hazánk tájainak szép géről. Kozák Lajoson is betelt elmúlás törvénye, de garó és gazdagító egyénisége válib él emlékezetünkben fotóiban. (féli Kozák Lajos felvétele

Next