Pedagógusok Lapja, 1991 (47. évfolyam, 3-24. szám)
1991-10-07 / 18. szám
12 Az óvodák jövője Az Országos Óvodai Tagozat testülete 27 fő részvételével szeptember 23-án megvitatta az óvodák működésének jogi szabályozásáról szóló szakmai tervezetet. Részt vett az ülésen Kapliné dr. Pereszlényi Éva, budapesti vezető szaktanácsadó, a törvénytervezetet előkészítő bizottság vezetője, valamint Szűcs Miklós, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetője. A tagozat előzetesen elkészített, az óvodák véleményét összegező állásfoglalását (lásd Pedagógusok Lapja előző számában) lényegében mindketten elfogadták, de néhány kérdésben vita alakult ki a résztvevők között. Ilyen volt például a szakmai tervezet és a tagozat által is támogatott csoportfinanszírozási rendszer, amelyet Szűcs Miklós szerint a teljes közoktatásra vonatkoztatni nem lehet. A közoktatás intézményeinek finanszírozását a készülő közoktatási törvény három feltétel alapján szabályozza: a pedagógusok bérét kiemeli belőle egy garantált új bérrendszerrel; fejkvótát állapít meg a tanulólétszám alapján, mely tartalmazza a szakmai normatívákat; végül az intézményfenntartás állandó költségeit állapítja meg. Ez utóbbi a legnehezebb, mivel nagyon különbözőek az intézmények működési költségei. Az alapellátást az állami költségvetésből, az ezen felüli igényeket az önkormányzati költségvetésből fedeznék. Az óvodák jövője szempontjából megnyugtató volt azt hallani, hogy az új közoktatási törvény kötelezően írja elő - ha elfogadja az Országgyűlés - az óvodába járást 5 éves kortól! Az óvodák, ill. óvodapedagógusok szakmai segítését a minisztérium egyrészt a pedagógiai szolgáltatást nyújtó megyei pedagógiai intézetek megrendelés szerinti igénybevételével, másrészt a regionálisan kialakítandó és az MKM által fenntartott szakmai irányító intézményekkel kívánja megoldani. A kétféle létesítmény egymástól teljesen függetlenül működik majd. Szűcs Miklós főosztályvezető ígérete szerint az új közoktatási törvény tervezete októberben kerül a pedagógus-közvélemény elé, és az észrevételekkel kiegészítve, decemberben tárgyalja majd az Országgyűlés. R. Gy.-né Valóban vendégotthon Ezer meg ezer pedagógus rótta emlékezetébe vagy naplójába a címet: Budapest VI., Benczúr u. 35. Immár harminc esztendeje itt magasodik és vonzza az arra járók tekintetét a Pedagógus Vendégotthon. A belül is kényelmes, ízléssel berendezett épület közös helyiségei és szobái valóban megfeleltek és ma is megfelelnek a modern szállodai igényeknek. A harminc évvel ezelőtt felavatott szárny később egy újabb részlettel bővült, és az épületegyüttes nemrég a Hotel Benczúr nevet vette fel. A vendégotthont - mily beszédes az elnevezés is! - annak idején azzal a céllal építtette szakszervezetünk a pedagógusok tetemes anyagi segítségével, hogy a vidékről a fővárosba látogató kollégák olcsón jussanak kitűnő szálláshoz. Örültek is ennek a juttatásnak a pedagógusok, s hosszabb-rövidebb pesti tartózkodásra sokan igénybe vették az év minden szakában, de különösen nyáron. A vendégotthon konyhája ugyancsak a legjobbak hírével vetekedett. Gyakran élvezhették itt a szakszervezet barátságát külföldi vendégeink is, akik a világ minden részéből ellátogattak hozzánk. Ma is jóval az önköltségi ár alatt kaphatnak benne szállást a Pedagógusok Szakszervezetének tagjai, megtetézve ezt a ma oly ritka „olcsóságot" a mindenkor szívélyes fogadtatással és kiszolgálással. Az otthon harmincéves fennállása alkalmából bensőséges hangulatú ünnepségre került sor szeptember 18-án, a szálloda dolgozóinak és számos vendégnek - köztük több nagy utazási vállalat képviselőinek - a jelenlétében. Szakszervezetünk nevében Borbáth Gábor főtitkárhelyettes mondott tisztelgő beszédet. Kezdettől fogva a mi kedves, rangos szállodánk volt a vendégotthon, kívánjuk, hogy továbbra is az legyen szakszervezetünk sok-sok tagjának örömére és kedvére. f. a. Adatbank Most jelent meg a Művelődési és Közoktatási Minisztérium statisztikai tájékoztatója, amely az 1990. évre vonatkozó pénzügyi adatokat, valamint az oktatási intézmények különféle adatait öleli fel. A kiadvány nélkülözhetetlen forrás mindazoknak, akiknek oktatásügyünk számszerű ismeretére van szükségük munkájuk során. Pedagógusok Lapja 1991. október 7. A cigányság javára örvendetesen növekszik azoknak az írásoknak, kiadványoknak a száma, amelyek a cigányság oktatásával, valamint művelődésével foglalkoznak. Különösen figyelemre méltó az „Eötvös József" Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság Cigány nevelés és kultúra sorozatának útra bocsátása. Az első bemutatkozó szám a társaság gondozásában 1986-1991 közötti években készült munkákból közöl néhányat, Rácz Gyöngyi elnök válogatásában. Az Elmélet és gyakorlat című fejezet - amint a bevezetőben olvashatjuk - a tudomány, a kutatás néhány eredményéről, a kísérleti intézmények innovációs tevékenységéről és a határon túli tagozatok tevékenységéről számol be. A továbbiakban művészeti kérdésekről esik szó. Végül több dokumentumot is tartalmaz a kötet, amelyek a társaság működésével kapcsolatosak. A 49 forintba kerülő kiadvány a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával készült. Saját tagkönyv • • • rr rorr a jövő évtől Szakszervezetünk ügyvivő testülete - az alapszervezetek kezdeményezésére - úgy határozott, hogy az 1950 óta rendszeresített közös SZOJT-tagkönyvet új, pedagógus-szakszervezeti tagkönyvel cseréli ki. Ennek ára darabonként 15 forint lesz. Az alapszervezetek megrendeléseiket október 15-ig küldjék meg az országos irodának. Titkárképző Kecskeméten felső- és középfokú titkárképző tanfolyamot szerveznek, ezen a hallgatókat olyan operatív és szervezési feladatok ellátására kívánják felkészíteni, amelyek hatékonyan segítik a vezetést, egyebek mellett a piaci információk feldolgozásával, gazdasági elemzések készítésével, szerződéskötésekkel, értekezletek előkészítésével, ügyfélforgalom lebonyolításával, továbbá idegen nyelvű levelezéssel foglalkoznak. Érdeklődni lehet a PSZ Bács-Kiskun megyei szervezeténél 6001 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. címen. Szegeden látható Néhány nagy múltú alföldi középiskola könyvtárának muzeális értékű dokumentumaiból rendeztek kiállítást a szegedi Somogyi Könyvtárban. A kivételesen gazdag anyag megismerésében hatékonyan segít a gondosan megszerkesztett, terjedelmes katalógus. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum közreműködésével megrendezett tárlat október 17-ig tekinthető meg. A KANIZSAI NAPOKAT változatos programmal rendezték meg szeptember derekán. A kulturális műsor szereplői közt ott voltak a pedagógusok is: művészi alkotásokkal jelentkeztek és tevékenyen részt vettek a szervezőmunkában. * Hirdetés A hevesi középfokú oktatási intézmény felvételt hirdet az alábbi középiskolai tanári állások betöltésére: egy matematika-fizika szakos, két magyar történelem, német, olasz vagy francia szakos, bármely párosításban. Feltétel: egyetemi végzettség, bérezés megegyezés szerint. Az állások azonnal elfoglalhatók. Szolgálati lakást házaspároknak biztosítunk. Jelentkezés: Barcsik Imre igazgató, 3360 Heves, Dobó út 29. Tel.: (39) 11-874, 11-488. * Általános iskolák, óvodák vagy magánszemély pedagógusok számára kereseti/bevételi lehetőség! Bizományosi, jutalékos konstrukcióban terjesztésre ajánljuk gyerekeknek és felnőtteknek szóló rejtvényes kiadványainkat. Telefon: 166-0640. * Iskolák, Gameszok! Számlanyilvántartás, leltár-előkészítés egy programban, több szempontú nyilvántartással és listázással IBM-kompatíbilis gépekre. Mindössze 15 ezer forintért! Megrendelni, érdeklődni levélben, Csík Antalnénál, 1212 Budapest, Komáromi u. 69. címen lehet. Válaszborítékért részletes tájékoztatót küldünk. * Fiatalok! Az Asmara Youth Hostel 250 forintért biztosít szállást és reggelit diákcsoportoknak. Főzési lehetőség is van. Érdeklődni: Asmara Youth Hostel, Budapest XVIII. ker., Bajcsy-Zsilinszky u. 51. 1185. Könyvterjesztőket keresünk jutalékos rendszerben. Felvilágosítás válaszborítékkal: Erdélyi, 1053 Budapest, Veres Pálné u. 10. V. 2/A. címen. A munka- és tűzvédelmi feladatok szakszerű ellátásának segítése érdekében olyan alapfokú munka- és tűzvédelmi tanfolyamot indítunk, amely a hagyományostól eltérő szintű, ám a kor követelményeit kielégítő színvonalú. Felvilágosítás: a 189-9656, 131-5626os telefonon 7-9 óráig, vagy 183-0425 telefonszámon 10-16 óráig. Levélben: Bástya Biztonsági Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., 1147 Budapest, Csömöri út 16 A Pedagógusok Szakszervezetének lapja. Megjelenik havonta kétszer. Főszerkesztő: Liebhardt Ágota. Szerkesztőség: 1060 Budapest VI., Gorkij fasor 10. Telefon: 122-8464, 122-8454 Levélcím: 1417 Budapest, postafiók 11. Kiadja és terjeszti: a Pedagógusok Szakszervezete, 1068 Bp. VI., Gorkij fasor 10. Telefon: 122-8452. Felelős kiadó: Szöllősi István.raé főtitkár @ Athenaeum Nyomda, 91.1219. Felelős vezető: Losonczy György vezérigazgató. Terjeszti: Pedagógusok Szakszervezete. Előfizetési igény bejelentése: Pedagógusok Szakszervezete, 1417 Budapest, postafiók 11. Előfizetési díj: egy évre 180 Ft. Index: 26651 ISSN 0133-2260