Pedagógusok Lapja, 2015 (71. évfolyam, 1-12. szám)
2015-01-10 / 1. szám
PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE * www.pedagogusok.hu »Tel./fax: 322-2249 Felvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ Idén is felvételt hirdet a Snétberger Zenei Tehetség Központ nyáron induló ingyenes zenei kurzusára. A Snétberger Zenei Tehetség Központ célja, hogy minél több hátrányos helyzetű, tehetséges roma diák kerüljön be a képzéseikre, és kapjon ezzel lehetőséget a továbbtanulásra, zenei karrierje beindítására. A júniusban induló kurzusra február 14. és március 7. között tartanak meghallgatásokat Salgótarjánban, Miskolcon, Kecskeméten, Szegeden, Kaposváron, Nyíregyházán, Budapesten és Felsőörsön. A képzésre olyan 12 és 18 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik gitáron (klasszikus, dzsessz), basszusgitáron, bőgőn, csellón, hegedűn, brácsán, cimbalmon, zongorán, ütős (dob, percussion, darbuka) vagy fúvós (klarinét, trombita, szaxofon, fuvola) hangszeren játszanak, nyitottak a dzsesszre, a világzenére és a klasszikus zenére is. A meghallgatásokra február 10-ig, a www.snetbergerkozpont.hu-n található űrlap kitöltésével, emailben vagy levélben lehet jelentkezni. A meghallgatások pontos helyszínei és időpontjai szintén megtalálhatóak az intézmény honlapján. Az országos meghallgatásokon kiválasztott legjobb 60 diák idén nyártól kezdve évi 12 héten keresztül teljesen ingyen tanulhat a Balaton-felvidéki Felsőörsön bentlakásos formában. A képzés keretében a zenei és művészeti órák mellett angol nyelvet, számítógépes és munkavállalással kapcsolatos ismereteket, valamint roma kultúrismeretet is tanítanak. A 2011-ben megnyílt intézmény tanárai között olyan neves magyar művészek vannak, mint Snétberger Ferenc, László Attila, Lukács Miklós, Farkas Rózsa, Oláh Tzumó Árpád, Lamm Dávid, Rozsnyói Péter, Barcza Horváth József, ifj. Balázs János, Lakatos György, a nemzetközi vendégelőadók között pedig megtalálható Paolo Vinaccia, Tony Lakatos és Roby Lakatos is. Forrás: MTI Hízik az Oktatási Hivatal Az oktatási ágazat eddigi legnagyobb háttérintézménye jöhet létre. Előkészítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az oktatási háttérintézmény-rendszer átalakítását, a hatékonyabb és gyorsabb munkavégzés érdekében 2015 folyamán több lépcsőben az Oktatási Hivatalhoz (OH) telepítik a legfontosabb feladatokat. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tisztán fenntartói feladatokat fog ellátni, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) fő hatásköre pedig a tankönyvellátás lesz, a pedagógiai szakmai szolgáltatások és néhány kormányhivatali feladatkör pedig az OH-hoz települ. Január lejétől már a hivatal látja el a tanárok minősítővizsgájának, minősítési eljárásának szervezését, a tanfelügyelet szervezését, szaktanácsadói névjegyzék vezetését, és idetartozik a pedagógusképzések, a diákok tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyeinek szervezése, illetve a most induló, lemorzsolódás elleni jelzőrendszer működtetése is. Nemcsak a köznevelésben nő meg a háttérintézmény szerepe, de a felsőoktatásban is. Az OH az oktatási szolgáltatásokat fejlesztő és üzemeltető Educatio Nonprofit Kft. legtöbb feladatát is átveszi. A főként a felsőoktatási felvételi lebonyolításáról és a Felvi.hu üzemeltetéséről ismert cég lényegében beolvadna az OH-ba. Az elmúlt időszakban több alkalmazott, köztük vezető beosztású munkatárs kapott új, az idén lejáró határozott idejű szerződést, és sok munkatársat helyileg is átköltöztetnek az év folyamán az OH-ba. Forrás: Hír24 Fáklyás demonstráció a kultúráért A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) együttműködve civil szervezetekkel és más szakszervezetekkel a Magyar Kultúra Napja előtt két nappal, 2015. január 20-án, 17 órától demonstrációt és fáklyás felvonulást szervez Budapesten. Az MTA előtti Széchenyi térről a résztvevők a Szalay utcába vonulnak majd. A „Gyújtsunk fáklyát a magyar kultúráért" elnevezésű demonstrációval kapcsolatos információk elérhetők a szakszervezet honlapján: www.kkdsz.hu, a rendezvény programja ezen a linken ismerhető meg: https://www.facebook.com/events/1537694759825061/ A demonstrációval a KKDSZ fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy mérhetetlenre tágult a különböző rétegek közötti kulturális szakadék, egyre igénytelenebbé és tájékozatlanabbá válik a lakosság, minősíthetetlenül rossz helyzetben vannak a kultúráért dolgozó emberek. Országos fórumra készül az óvodapedagógia tagozat A PSZ óvodapedagógiai tagozata 2014. december 11-i ülésén Gálla Istvánné, a PSZ elnöke többek közt a Magyar Közoktatás Napján tartott szakszervezeti demonstráció tapasztalatairól tájékoztatta a megjelenteket. Elmondta, a közjogi méltóságoknak a tüntetésen átadott petícióra hivatalos válasz nem érkezett. A szakszervezet elnöke jelezte: az oktatást-nevelést segítő, technikai-adminisztratív dolgozók béremelésére a kormány nem mutat hajlandóságot. Hozzátette, az OKÉT legutóbbi ülésén a szakszervezeti oldal fel is állt a tárgyalóasztaltól, és megjegyezte, hogy a közszféra ágazati szakszervezetei 2014. december 12-én döntenek majd a nyomásgyakorlás egyéb formáiról. Az ülésen a tagozat jelen levő tagjai annak az országos értekezletnek az előkészítéséről is tárgyaltak, amelyet majd 2015. február 24-én tartanak, és amelyen az óvodapedagógusokat érintő, 2015-től életbe lépő legfontosabb változásokról lesz szó. Az interaktív fórumra elfogadta a meghívást Paszkoszné Kulcsár Andrea, az Emmi vezető főtanácsosa. A tagozat intézőbizottsága minden érdeklődő óvónőt vár a rendezvényre. OLVASD, ÉS ADD TOVÁBB! A Pedagógusok Lapja évi előfizetési díja 5 százalék áfával 4500 forint. Az intézmények banki átutalással (számlaszám: 11707024- 20100456) fizethetnek elő, az egyéni érdeklődőknek csekket postázunk. Az egész oldalas hirdetés (A/4-es formában, fekete-fehérben) 120 000 forint, a féloldalas 60 000, a negyedoldalas 30 000 forint. Az apróhirdetés szavanként 60 forint. Minden egyes díjtételt 27 százalékos áfa terhel. A hirdetések beküldésének határideje: a megjelenési hónap 1. napja.______________________________________ PEDAGÓGUSOK LAPJA Az OKÉT tevékenységében részt vevő Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) hivatalos hírlapja és hírlevele Főszerkesztő: Miller Ilona Technikai szerkesztő: Márfiné Béczi Erika Szerkesztőség: 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. Telefon/fax: 322-8464 Levélcím: 1417 Budapest, Postafiók 11 Kiadja: a Pedagógusok Szakszervezete Országos Irodája 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. Központi telefon: 322-8453 Felelős kiadó: Galló Istvánné elnök Internet: www.pedagogusok.hu; E-mail: pedlap@pedagogusok.hu Terjeszti: a Pedagógusok Szakszervezete. Évi előfizetési díj: 4500 Ft Index: 26651 ISSN 0133-2260