Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2018-08-01 / 8. szám
teljesítette a döntőbe kerülés kritériumát! 69,5%-ot lovagolva a 15. helyen végzett az egyéni feladatban. (Zárójelben teszem hozzá, hogy sajnos itt is eléggé lehúzta a francia bíró, de még így is bőven 13.-ként került döntőbe.) Vasárnap tehát két lovasért izgulhattunk a döntőkben. A reggeli napot Hanna kezdte, aki 69,571 %-ot lovagolva a nehéz egyéni feladatban magabiztosan a 8. helyet szerezte meg. Boldogságunk viszont sajnos csak az eredményhirdetésig tartott, ahol közölték, hogy törölték Hanna eredményét helytelen zablahasználat miatt. Értetlenül álltunk az eset előtt, hiszen a ló már versenyzett ebben az évben nemzetközi versenyen, ahol három alkalommal ellenőrizték a zabláját, illetve a megelőző két napon a helyszínen is. Sajnos nem korábban jelezték a dolgot, amikor még lehetett volna cserélni megfelelő zablára. Egyébként a zabla engedélyezett minden korosztályban, csak a gyerekeknél nem. Sajnos drága tanulsága volt ez annak, hogy mekkora gondot kell fordítani a megfelelő felszerelésre. Ebben a remek hangulatban vártuk, hogy délután Réka hogyan megy a körben. Nagyon szépen összeállított kűrt lovagolt, nagyobb hiba nélkül. Sajnos Ronin látszott, hogy erre az utolsó napra egy kissé elfáradt. A bírók a programot a 18. helyre látták 68,375%-al. Nem bírálva az eredmény jogosságát, hozzáteszem, hogy végignéztem majdnem az összes kűrt, és nem tartom teljesen jogosnak a végeredményt. De ahogy a versenyen a technikai delegált is említette, „azzal, hogy a lovas belovagol a négyszögbe, elfogadja azt, hogy lebírálják". Összességében elmondható, hogy ebben az egyre erősebb nemzetközi mezőnyben lovasaink szépen helytálltak. Nem tartozott az idei Eb a legszerencsésebb versenyeink közé, de előrevetíti, hogy igenis ott van a helyünk a legerősebb országok között! Köszönöm az edzők kitartó munkáját, a lovasok igyekezetét, a szülők áldozatvállalását, Hoffer Gyulának a verseny támogatását, a szakág és a szövetség hozzájárulását, és a Horse Trans Cargónak, hogy lovaink nagy részét lelkiismeretesen kiutaztatták. Dallos Zsófia ÍGY látták ok ZENGŐ RÉKA „Nekem a versenyhelyszín nem volt ismeretlen, hisz 2012-ben ugyanitt, Fontainebleau-ben rendezték a póni Európa-bajnokságot, amin szintén volt alkalmam részt venni. Gyönyörű pályák és rendkívül precízen megszervezett napok jellemezték a versenyt. Több mint 600 ló vett részt a rendezvényen, ami óriási szám, most volt először ilyen, hogy együtt tartották a három szakág korosztályos Európa-bajnokságát. A zökkenőmentes lebonyolításért óriási elismerés jár a rendezőknek! Fantasztikus élmény volt a kint töltött hét. Nagyon boldog vagyok, hogy jól szerepeltünk lovammal, Ronaldinhóval. Minden várakozásomat felülmúlta, ahogy teljesített, száz százalékig odatette magát minden nap, ezért nem tudok neki elég hálás lenni. Az, hogy 13. helyen jutottunk döntőbe, elképesztő érzés, hisz ha jól tudom, ilyen még nem fordult elő a magyar díjlovaglás történetében. Külön köszönet jár az edzőmnek, Ács Róbertnek, aki felkészített, és szüleimnek, akik végig minden helyzetben mellettem állnak. Úgy gondolom, ennél jobban nem is sikerülhetett volna ez az Eb, méltó lezárása volt korosztályos éveimnek. Évről évre erősebb a mezőny, a százalékok egyre magasabban vannak, jobbnál jobb lovaglásokat és lovakat láthatnak, akik kilátogatnak. Emiatt is örülök ennyire, hogy Ronaldinhóval ilyen eredményt sikerült elérnünk. Sok tapasztalattal tértem haza és egy óriási „lökettel", hogy az Eb-t követő kis pihenő után még motiváltabban kezdjem a felkészülést az év további versenyeire." RAPI KITTI „Véleményem szerint kiváló rendezésű, nagyon jó hangulatú versenyt tudhatunk magunk mögött. Csodálatos helyszín adott helyet ennek a nagyszabású, 620 lóval és lovassal zajló Európa-bajnokságnak. Korosztályomban, a junior kategóriában 66 lovas képviselte hazáját. Kiváló párosok lovagoltak a mezőnyömben, és nagyon örülök, hogy én is ki tudtam tűnni közülük lovammal, Dancing Queen ВС-vel. Hollandiában készültem fel a kontinensbajnokságra, két hetet töltöttem kint saját edzőmmel, Gémes Barnabással Johan Rockx holland edzőnél, aki a Talent Programban is részt vett Magyarországon. Szerintünk maximálisan sikerült, bátran merem állítani, hogy ez volt az eddigi legjobb felkészülésem. Johan kiváló edző, segítségével megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt kihozni magunkból. Nagyon sokat tanulhattam tőle, hálás vagyok neki, és közös munkánkat mindenképpen szeretném folytatni a jövőben is. A versenyrendezéssel meg voltam elégedve, nem voltak időbeli csúszások, minden gördülékenyen ment. A hangulat mindvégig szuper volt, a magyar csapat összetartott, együtt szurkoltunk, nevettünk, kiválóan éreztük magunkat. Jó ötletnek tartom, hogy a military, ugró, valamint a díjlovas Európa-bajnokságot együtt rendezték meg. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki támogatott és szurkolt nekem a programjaim alatt. Főleg az edzőmnek és szüleimnek köszönöm a sok segítséget. Nagyszerű emlékek fognak élni bennem erről az egy hétről, ehhez kétség sem fér." HOFFER HANNA „A 2017-es mezőnyhöz képest körülbelül 20 lovassal több indult, így a mezőny is jóval erősebb volt. Tavaly 67%-kal bekerültek a döntőbe, idén ehhez már 69% kellett. Sikerült bejutnom, mindegyik nap 69% fölötti eredményt értem el. A döntőben a 8. helyen végeztem, de sajnos a versenyszám vége után elvették az eredményemet. Az egész heti teljesítményem után az élményem a versennyel kapcsolatban pozitív, csak azért vagyok szomorú, mert a döntőben elért eredményemet törölték. Köszönöm Szalai Nikinek a felkészítést. Jövőre szeretnék ismét az Európa-bajnokságon jó eredményt elérni." 13 Pegazus - 2018. augusztus