Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

ságra Lacrima di Felicita mellett második számú lovam volt csupán. Ennek köszön­hetően különösen büszke vagyok rá, hogy Lacrima árnyékából kilépve ilyen szépen helytállt. Kiválóan ugrott az egész hét so­rán, szívét-lelkét kitette. Bizton állíthatom, hogy a maximumot nyújtotta. Hogy érezted magad az Eb-n? Mi­lyen volt maga a helyszín, a boxok, a pályák, a környezet, a szervezés? A lovak július 7-én értek oda az istállónyi­tásra, hiszen másnap már állatorvosi kont­roll várt rájuk. Számomra különösen jó ér­zés volt, hogy unokatestvéremmel, Lázár Zsófiával együtt versenyezhettünk, hiszen mind a három olimpiai szakág utánpótlása egy helyen és egy időben mérte össze tu­dását. A hangulat kiváló volt, tényleg ös­­­szekovácsolódott a teljes magyar csapat és mindenki szurkolt a másik szakágban induló magyar lovasoknak is. A verseny­­pálya minőségét szintén kiválónak monda­nám, a nehézséget a pályán lévő jelentős 10 Pegazus - 2018. augusztus szintkülönbség és a pálya különös alakja okozta. A szervezés és a lovak elhelyezé­se is jól sikerült, talán a boxoknál és a ka­mionparkolóban lévő hatalmas por volt egyedül kifogásolható. Egy időben zajlott a döntő a buda­pesti GP-vel, így a lovaglásodat az óriáskivetítőn nézhettük a felnőtt döntő előtt. Szép, tudatos lovaglást láthattunk tőled, milyennek élted meg a döntő pályáját, mennyire vagy elégedett az eredményeddel? Köszönöm az elismerő szavakat! Talán a döntő első fordulójának pályája kapcsán van bennem egy kis hiányérzet, hiszen ott voltak hibák, amik érzésem szerint elkerül­hetőek lettek volna, de összességében elé­gedett vagyok, különösen akkor, ha bele­gondolok abba az új szituációba, hogy nem napi kontrollal, hanem szinte egyedül készültem fel erre a versenyre, úgy, hogy mellette sikeresen le tudtam zárni az első évet a jogi egyetemen. MILITARY-VERSENYZŐNK A military szakágban is képviselte ha­zánkat ifjú lovas. Reinspach Kincső Tóbanjáró XX nevű lovával a díjlovag­lásban 43,5 hibapontot kapott, majd a terepszakaszt akadályhiba nélkül, fél perces időtúllépéssel teljesítette, a díjugratást pedig 4 hibaponttal. A kiegyensúlyozott jó teljesítményé­nek köszönhetően érte el a páros az egyéni 40. helyezést az ifjúsági Eb-n. Mi a következő cél? Az idei évben szeretnék indulni a CSIO-n Budapesten, ami az első ötcsillagos verse­nyem lesz, valamint a felnőtt magyar baj­nokságon és a Tenyészversenyen. Ezek a hátralevő fő versenyeim az évben, és termé­szetesen mindegyiken minél jobb teljesít­ményt szeretnék elérni. Távolabbi célom, hogy fejlesszem magamat, hogy minél jobb tudjak lenni a pályán, mindemellett pedig szeretnék jövőre felnőtt CSIO-n Nemzetek Díját lovagolni, hiszen ez idén Linzben egy sérülésem miatt meghiúsult, valamint a jövő évi Európa-bajnokságon az idei eredményt felülmúlva szerepelni. Végezetül pedig szeretném megköszönni a csapatnak és a családomnak, akik a hát­térből támogatnak, és remélem, hogy a jövőben is képes leszek örömet szerezni nekik eredményeimmel. dijugratoszakag.hu és Somogyvári Anett ■ 1. Weinhardt Virág, Chiclana 10­­­2. Ifj. Kövy András szövetségi kapitány és ifj. Lázár Zoltán­­ 3. Budai Liza, Leonardo H I 4. Összekovácsolódott a teljes magyar csapat FOTÓ: PSV, TÖRŐ CSABA ÉS LAZÁR ZSÓFIA

Next