Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

„MINDIG A LEGJOBBAT KÍVÁNJUK EGYMÁSNAK” Ahogy a tudósításban olvasható, másnak esélyt sem hagyva nyerte meg a budapesti U25 Grand Prix-t a nem akármilyen teljesítményre képes Máriás Sára. Őt kérdeztük a verseny után. S­ikert sikerre halmozol mostaná­ban. Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb? Köszönöm szépen. Büszke vagyok a lova­imra, hiszen minden versenyen a maximu­mot hozzák ki magukból. A legértékesebb­nek a 2017-es országos bajnokságon szerzett bronzérmet, és az Olomoucban rendezett világkupa fináléjában elért első helyezésemet tartom. Párod egyben edződ is. Igazi csa­ládi ünnep volt a Nemzeti Lovarda GP-fordulója, hiszen ifj. Szabó Gá­bor nyerte az újra top formában levő Timpex Bölcsésszel a nagy lét­számú felnőtt GP-t. Mit jelent ne­ked Gáborral együtt versenyezni, hogyan segítitek egymást? Milyen előnyei vannak ennek a szoros együttlétnek? Gabóval nagyon szoros a kapcsolatunk és maximális bizalommal vagyunk egymás felé, ezért gondolom azt, hogy a legjobb eredményeket tudjuk a közös munkánkkal elérni. Az ugróedzéseimen együtt dolgo­zunk és bár néha nagyon nehéz feladato­kat kér tőlem és elakadok bennük, mindig pozitívan zárulnak a közös edzések. Sok­szor versenyzünk „ellenfelekként", de min­dig a legjobbat kívánjuk egymásnak és tá­mogatjuk egymást! Fontosabb versenye­ken hatalmas segítség számomra, hogy ő ott van és számíthatok rá bármiben. Mi lehet a sikereid titka? Mutasd be kérlek Cantus Clayt és fiatal lo­vadat, Medállt. A rengeteg, kemény és alázatos munka és a szerencse a titok! Cantus Clayt 4,5 évesen választotta édes­apám nekem. Félénken, de annál több re­ménnyel foglalkoztam vele, hiszem akkor még kislány voltam és egy félig nyers, félig vak, bolondos csikóval nem volt könnyű dolgom. Hamar rájöttem, hogy ő nemcsak egy szimpla ló lesz az életemben, hanem ő lesz az, aki majd az én legelőmre fog nyugdíjba vonulni. Különleges ló, mindent megtesz azért, hogy én boldog lehessek, tőle nem tudnék olyat kérni, amit ne olda­na meg értem. Imád versenyezni, amikor meghallja a csengőt, megkomolyodik és csak az ugrásokra figyel, ő egy igazi ver­senyló! Medállt édesapám tenyésztette nekem. Nagyon érzékeny kanca, sok ne­hézség van vele lovaglás terén, de na­gyon gyors és precíz ló. Remélem, hasonló sikereket érek el vele, mint Cantus Clay-jel. Hogyan telik egy átlagos heted? És hogyan készülsz a versenyekre? Általában két ugróedzésük van a lovaim­nak és három idomító, legalább egyszer kimegyek terepre velük és van egy pihenő­napjuk. Verseny után mindig mennek tere­pen, szerintem mentálisan zseniális hatás­sal van az erdő a lovakra. Versenyek előtt minden lovammal más feladatokat szok­tunk ugrani, hiszen minden ló más és más. Mik a terveid erre a szezonra a lo­vaiddal? Ez az utolsó fiatal lovas évem, szeretnék jól szerepelni az ob-n. A fiatal lovamnak pedig a tenyészverseny a fő cél. Mivel töltöd a szabadidődet? Minden télen elutazunk közösen az egész családdal síelni, és imádok sütni is, szok­tam próbálkozni szülinapi tortákkal. És amíg én sütögetek, Gabó mindent megsze­rel körülöttem... Somogyvári Anett Pegazus - 2018. augusztus 19

Next