Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

FOGATHAJTÁS <r Ö­sszesen 1­2 kategóriában startoltak a fogatok Mezőhegyesen, ahol júli­us 12. és 15. között nemcsak nemzeti fogathajtóversenyt rendeztek, hanem le­hetőséget adtak a fiatal fogatlovak szá­mára is, hogy minősüljenek a szeptemberi mezőhegyesi világbajnokságra. Az 5-6-7 éves lovak egyes fogatba fogatolva mér­ték össze tudásukat. Az újszerű verseny­­formában egy 80*40 méteres négyszög­ben versenyeztek a fiatal fogatlovak, ahol díjhajtó feladat és kategóriánként megha­tározott számú selyhapárból álló akadály­hajtó pálya teljesítése volt az előírás. Ös­­­szesen 1­4 fiatal lovat neveztek. Az ötéves fogatlovaknál Image (KWPN pej mén), a hatéveseknél Despot THC (württembergi fekete mén), a hétéveseknél Karak (MFV szürke mén) győzött. Jól szerepeltek a me­zőhegyesi nóniuszok is, hiszen az ötéves fogatlovaknál Nonius-20 Zemplén (nóni­usz fekete kanca) a harmadik, Nonius-10 Zsinat a negyedik, a hatéveseknél pedig Mezőhegyes Nonius-14 Vezér (nóniusz fekete mén) a második lett Papp János haj­tásában. A minősítőversenyen részt vett Földes Nonius-170 Zeusz (nóniusz fekete mén) is, Demkó Zsolt hajtotta. Érdekesség, hogy Papp János, a Mező­hegyesi Ménes KH­SE fogathajtója a В kategóriás kettesfogat-hajtók mezőnyében indult, utánpótlás nóniusz kettes fogatával. Olyan lovakkal nevezett, akik a fogatlo­vak világbajnokságán az elmúlt években mutatkoztak be, és második lett a kategóri­ában Dani Marcell Balázs, a Besenyőtelki LHE versenyzője mögött. A minősítőfordulóban 14 fiatal fogad­ó vett részt, ami lehetőséget adott a lovak, a hajtók és a szervezők számára is a szint­­felmérésre. A magyar csapat vezetője, István Péter szerint a hajtók erőteljesen dolgoznak a fiatal fogatlovakkal, s van néhány ló, amely egészen szépen mozog és a minősítőversenyen is szép teljesít­ményt nyújtott. Mint elmondta, edzőtábort is szerveztek számukra Mezőhegyesen, amely igen jól sikerült. A továbbiakban a hátralévő idő in­tenzív kihasználására van szükség, és hogy Pegazus - 2018. augusztus NEMZETI VERSENY KÜLDETÉSEKKEL Összesen 51 fogat vett részt Mezőhegyesen a nemzeti fogathajtóversenyen, és 1­4 fiatal ló is megmérette magát néhány héttel a szeptemberi IV. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága előtt. A rendező több célt is maga elé tűzött a szervezéssel, hiszen versenylehetőséget akart biztosítani az Európa- és világbajnokságok előtt nemcsak a hajtók, hanem a lovak számára is. A nemzeti verseny sikeres volt a Mezőhegyesen őshonos fajta szempontjából is, hiszen egyre több nóniusz vesz részt a fogathajtóversenyeken. A versenyt összetettben az A kategóriás egyesfogat-hajtóknál Nyúl Katalin, a kettesfogat-hajtóknál dr. Tóth Andrea, a négyesfogat­ hajtóknál Bárdos Attila nyerte. и [UNK] [UNK] [UNK] ■ A fiatal fogatlovak hatéves kategóriájában Mezőhegyes Nonius-14 Vezér a második lett Papp János magyar bajnok kettesfogat-hajtóval és Juhász József segédhajtóval 21

Next