Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

LOVASTORNA -­ gáció kialakulása szempontjából. Balázs, az örök szórakoztató a Macskajaj zenéjé­re körözött, és mint mindig, most is elvará­zsolta a közönséget. Bár biztosra ment, ezért egy rizikós elemet ki is hagyott, így is kilenc fölötti kiviteli pontszámot ért el - éle­tében először ami mindenképpen ke­csegtető a vb előtt, ahogy az is, hogy tarta­ni tudta ötödik helyét az egész verseny alatt. Hogy mennyire szeretik a helyiek, azt az is mutatja, hogy az immár hagyomán­­­nyá váló, az SAP által támogatott közön­ségpontozásban a második napon az ezüstérmes helyre sorolták a nézők, tehát előadása a rendkívül erős hazai verseny­zőknél is jobban megnyerte a helyiek tet­szését. Ákos, aki stílusában nagyon külön­bözik honfitársától, az American Horror Story zenéjére mutatta be gyakorlatát, és két helyet javítva végül a tizennegyedik he­lyen fejezte be a versenyt, mindössze öt ezreddel lemaradva az előtte álló Daniel Janestől. A hazai versenyzők között ismét visszaállt a kötelezők utáni sorrend, a foci vb igen aktuális témáját megjelenítő Thomas Brusewitz, bár csak egy ezredpont­­tal, de megelőzte Jannik Heilandot, míg a harmadik helyen Jannis Drewell zárt, így ők hárman utazhatnak majd a világbajnok­ságra. Bár nem volt magyar érdekeltség, a női me­zőnyben is igen izgalmas verseny bontako­zott ki: német részről ebben a kategóriá­ban is négy versenyző küzdött a három vb-helyért, miközben az olaszok világku­pán egyéniben, illetve párosban érmes ver­senyzői is a dobogóért harcoltak. A tavalyi Európa-bajnok német Kristina Кое mindös­­sze a második helyen kezdett, a Cápa című filmet hűen bemutató technikai kűrjé­­vel azonban a második fordulóban rögtön az élre ugrott, a dzsungelek világát mintá­zó kűrjével pedig a harmadik körben is meg tudta tartani aranyérmes pozícióját. Az első forduló után vezető nagy német reménység, Janika Derks ezúttal nem szere­pelt jól a technikai kűrben, ahol mindössze a tizedik pontszámot kapta. Ezzel nemcsak a vezetéstől, hanem a második helytől is el kellett búcsúznia, melyet honfitársa, a kicsit gyengébben kezdő, de fantasztikus kűrt bemutató Sarah Kay szerzett meg. És ahogy a férfi versenyben, itt is volt egy iga­zi vesztes: Corinna Knauf, aki meglepetés­re a tizenegyedik helyen kezdett, és a ver­seny további részében sem tudott igazán átütőt nyújtani, így számára is elúszott a re­ménység, hogy egyéni versenyzőként Né­metországot képviselje a világjátékokon. Nem tudott kiemelkedően teljesíteni az ola­szok legjobbja, a többszörös világkupa­győztes Anna Cavallaro sem: negyedik­ként kezdett, és bár a technikai kűrjére a második legjobb pontszámot kapta, a Pi­­cassót megszemélyesítő kűrjén elég erősen érződött a korábbi francia világbajnok Nicolas Andreani hatása (aki korábban szintén versenyzett hasonló koreográfiá­val), a koncepció valahogy nem volt a sa­játja, és mindössze a hatodik pontszámot szerezte meg, összesítésben negyedikként zárva. Honfitársa, Silvia Stopazzini nem hibázott, de látszott, hogy a páros az ő iga­zi versenyszáma, szép gyakorlatával azon­ban végül az ötödik helyen fejezte be a versenyt. Első alkalommal mérette meg magát páro­sunk, Pakott Anna és Németh Blanka az aacheni közönség előtt. Sajnos a lányok­nak nem indult igazán jól a verseny, az első fordulóban egy apróbb hiba miatt csak a tizedik helyezést tudták megkaparintani, és bár a második fordulóban a Michael Jackson zenéjére előadott kűrrel szépíteni tudtak, összességében nem sikerült az előbbrelépés. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy még nincs egy éve sem, hogy együtt dolgoznak, és rögtön olyan világklasszisokkal kerültek verseny­be, mint az Európa-bajnok olasz Silvia Stopazzini - Lorenzo Lupacchini kettős, vagy a nemrég világkupát nyert német Pegazus - 2018. augusztus ■ Bence Balázs és Landar

Next