Ese Híradó, 2007 (12. évfolyam, 1-10. szám)

2007-06-01 / 5. szám

­ KÖSZÖNTJÜK A PEDAGÓGUSOKAT! Szeretettel kell nevelni! Bikádi Istvánná, a Fáy András Mezőgazdasági, Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium kollégiumi nevelőtanára Egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet arra, hogy él itt Pécelen egy kiváló munkatársa, aki kollégiumi nevelőként a Fáy Iskolában dolgozik. Nemrégiben Kardos László emlékéremmel tüntették ki, ezzel ismerve el munkásságát. O Bikádi Istvánná, Kati néni. Sajnos személyesen nem ismertem Kati nénit, de egy rövid telefonos egyeztetéssel sikerült időpontot találnunk a be­szélgetéshez, találkoztunk, és ennek nagyon örülök. Az ESE-ben ültünk le, a Teréz anya-dombormű alatt. Körülöt­tünk jövés-menés (bevallom, nem sokat tudok belőle felidézni), Kati néni minden szavára figyelnem kellett. Valójában nem tu­dom, miért. Lehet, hogy már az első egy-két mondat után va­lami rabul ejtett. Bevallom, én tehetek róla, először egy kis dorgálást kaptam. Azt találtam mondani, az az érzésem, hogy a Fáy kiesik a péce­­liek látószögéből. - Nem esünk ki, nagyon is benne vagyunk Pécel vérkeringésében - szigorú hangsúllyal hangzottak el a szavak.­­ Pédául a Fáy­­napok rendezvényünk nem csak az iskoláé, hanem az egész településé, és egyre népszerűbb. A péceli gyermeknapokat is iskolánk dolgozói indították el sok évvel ezelőtt, kézműves táborokat, lovas táborokat szerveztünk és szervezünk, sikeres a péceli „Autószalon” rendezvényünk is... A Fáy-kastélyban az oktatás-képzés az 50-es évek elején indult el, később (1969-ben) felépült a jelenlegi iskolai épület, s a képzési profit is változott. Miután mi a megyei önkormányzathoz tartoztunk, s tartozunk ma is, helyben nem nagyon foglalkoznak velünk. Talán a mező­­gazdaság sem érdekli ma már a helybelieket - fejezte be mon­dandóját megenyhülten Kati néni. - Miként indult a pedagógusi pályája? - Kárpátalján éltünk, ott születtem. 1952-ben költöztünk Magyarországra. Nyírbátorban éltünk, édesapám ott volt iskolaigazgató. Szerettem volna pedagógusnak tanulni, de sajnos ez számomra nem volt elérhető, ezért kertészmérnöknek tanul­tam. Kertészként letudtam a gyakorló évemet mint agronómus, amikor megtudtam, szakoktatókat keres ez az iskola. Jelentkez­tem, mert tanítani szerettem volna. - Tehát mindig Pécelen, a Fáyban tanított? A Kollégiumi Szövetség 1999-ben Kardos László em­lékérmet alapított a kollégiumpedagógia fejlesztésében, gya­korlati megvalósításában kiemelkedő szerepet játszó, kima­gasló nevelő-oktató munkát végző pedagógusok kitüntetése céljából. Az elismerést évente három kollégiumi pedagógus kapja meg, amely éremből, oklevélből és pénzjutalomból áll. A díjat kapták 2007-ben: Bikádi Istvánná, Gregó Sándor­­ Ez a kérdés összefügg az iskola érdekes, történetével. Az iskolának a 60-as években, különböző településeken voltak osz­tályai: Tápiószentmártonban, Fenyőharaszton, Taksonyban, Bu­dapesten, Alsógödön, Vasadon folyt a szakmunkások képzése. A mostani tanárokat „city tanárokénak mondják, mi „személy­vonatos tanárok” voltunk. Utaztunk az egyik helyről a másikra az órákat megtartani. Alsógödön a gyümölcstermesztők és a szőlészek voltak. Délelőtt megtartottam az órákat, utána a gaz­daság diákszállásán neveltem, hétvégén aztán hazamehettem. A hétvégéket felváltva töltöttük a gyerekekkel, be volt osztva, ki a vasárnapos. (Akkoriban a szombat is munkanap volt.) Fiatal voltam, csináltam - az emlékezés Kati néni csillogó szemeit még ragyogóbbá, mosolyogóbbá varázsolja. Szusszanásnyi szünet után folytatja a történetet.­­ 1969-ben elköltözött a baromfite­nyésztés Kaposvárra, 1972-ben Halásztelekre került a kertészet, itt Pécelen maradt az állattenyésztés. Az iskola fejlődésére jel­lemző volt, hogy szakmunkásképzéssel kezdtünk. Aztán szétvált a képzés kis- és nagyállat tenyésztésre. A kisállattenyésztés rengeteg mindent magába foglalt. Aztán kiderült, hogy igény van a laborállat tenyésztésre is. Kidolgoztuk annak a rendjét, elkezdtük a képzést. Amikor feltöltöttük a farmatológiákat fiatal szakemberekkel, szüneteltettük a képzést. Mindig újító iskola voltunk. Nem ragadtunk le egy helyen, fi­gyeltük, mit lehet, mit kell elkezdeni. Fontos lépés volt, amikor a 1985-ben elindítottuk a lótenyésztő szakmunkások képzését, majd 1989-ben általános állattenyésztő szakon szakközépiskolai képzés indult. Az új képzési formával szélesebb alapokat adtunk a tanulók számára. Természetesen igény volt a gazdaságokban a jól képzett szakmunkásokra is, s ezt a képzést is folytattuk. Utá­na megint léptünk egyet, átálltunk az általános mezőgazdászkép­zésre. Kialakítottuk a kertészeti részlegünket is, üvegházakkal, fóliasátrakkal. Ennek nagyon örültünk, mert a kertészet, növény­­termesztés és az állattenyésztés egymás nélkül nincs meg. De azért is örültünk ennek, mert már korábban is azt tanítottuk a gyerekeinknek, hogy több lábon kell állni. Aztán jött a rendszerváltás, maradt az általános állattenyésztő, lótenyésztő szakmunkás, a mezőgazdász technikusképzés, és hozzávettük a közgazdásztechnikus képzést is. - Közben tanítani-nevelni tetszett? - Akkor neveltem. ...régen, mikor az iskolának kihelyezett kertészeti egysége működött, könnyű volt nekem, mert kertész­ként taníthattam. A képzésünk 5 hónap elmélettel indult, amit 5 hónap gyakorlat követett. Aki az elméletet tanította, kint volt ter­melőszövetkezetben vagy a gazdaságban a gyerekekkel gyakor­laton. Amikor az iskola képzése változott (1969-1975 között), ragaszkodtak hozzá, hogy maradjak. Akkoriban neveltem, és mindent tanítottam, ha kellett magyart, matematikát, tornát - magyarázatként elmesélte Kati néni, hogy a testnevelés órákat vezette, de mivel nem testnevelő tanárként ment be, ő Horváth István a KSZ elnöke, Bikádi Istvánné, Szász Ilona, dr. Pogány Mária, Gergő Sándor 14 BSE Híradó

Next