A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 1995

1995 / 1. szám

-3-Hermann Egyed (1895—1970) A kiemelkedő, jó tanárok főképp az egykori tanítványok emlékezetében élnek tovább az idők folyamán. Ha a volt diákok körében írók, költők is előfordulnak, a jóra való emlékezésnek kézzel fogható bizonyítékai is fennmaradnak. így történt ez Hermann Egyed premontrei pap tanár esetében is,akinek rendkívüli tanári erényeit és nemes emberségét hajdani tanítványa, a katolikus szellemű irodalom és sajtó ismert személyisége, Rónay György örökítette meg In memóriam című költeményében. A költő szeretetet sugárzó verssoraiban ott él az a biztos fölismerés, hogy Hermann Egyed és a hozzá hasonló pedagógusok "holtig bátorító melegségükkel" erősítik tovább tanítványaik lelki és szellemi világát, s nem utolsó sorban erkölcsi tartását. Hermann Egyed német-történelem szakot végzett, miután az első világháború kezdetén érettségizett Pécsett. A nagyhírű rendbe való belépését követően teológiát tanult Innsbruckban, majd a premontreiek gimnáziumaiban tanított. Elsősorban a gödöllői évek (1929—1940) voltak meghatározóak tanári pályafutása során. Ekkoriban rendkívüli képességű tanári kar működött az itteni intézményben. Mindezzel párhuzamosan magántanári képesítést is szerzett egyháztörténeti szakon. 1940—1948 között a szegedi egyetem magyar történelem szak gyertyaláng mindig középen van. Nem tudjuk úgy helyezni a gyertyát, nem tudunk úgy elhelyezkedni körülötte, hogy valamiképp ne belőle indulnának ki a kör sugarai. Szinte kénytelen voltam rögtön a „körülötte”, majd a „kör” szavakat használni. Szerintem az égő gyertya mindenképp megtöri a tér semlegességét, rendezetlenségét, irányokat szab gyengéden, s kijelöli — ő jelöli ki — helyünket a szobában. Az is elkerülhetetlen, hogy többes számban fogalmazzak: a gyertya körül mindig többen, vagyunk, akkor is, ha netán egyedül. Ebben az értelemben is kört teremt. Nem mintha elvárná, hogy minél többen csodálják. Nem, a gyertyaláng nem sokszoroz, nem szaporít, nem tömegesít. Mihelyt többes körét megalkotta, azonnal magára is utal mindenkit, s önnön magányára összpontosítja a jelenlévők figyelmét. Az igazi, midőn már (és még) csak egy gyertya ég. Akkor szembeötlően és megindítóan egyetlen. Ereje hatalmas. Várjunk csak ... nem, hiszen a gyertyafény vékony, nyúlánk, imbolygó, egyszer már-már kialszik, másszor- valószínűtlenül magasra nyúlik. Nem is tudom, fénye van-e, inkább talán világossága. Szemrontó lenne hosszan olvasni, barkácsolni, kirakóst játszani mellette. Elenyésző a gyertya. Mégis áthatóbb a világossága, mint a számtalan wattos égők, a neoncsövek, a reflektorok, a jupiterlámpák vakító fénye. Ő ugyanis nem megvilágít valakiket vagy valamiket, hanem csakis világít, magának és nekünk. Gondoljuk meg: nem bennünket és eszközünket, hanem számunkra és lelkünknek. Lehetővé teszi, kának tanáraként működött. Szőkebb szakterülete az újkori magyar történelem '"ég "a településtörténet volt. Gimnáziumi tanárként a legszeretetreméltóbb pedagógusok közé tartozott. Hatalmas atlétikus termete és barátságos lénye bizalmat és biztonságot sugárzott diákjai felé, akik rajongtak a kitűnő képességű, humánus tanárért. Főbb műveinek sorát Bátaszék (itt született száz éve és itt is halt meg huszonöt évvel ezelőtt) őslakosságáról és annak népdalairól szóló monográfiájával nyitotta meg 1929-ben. Rendkívül fontos a Hittudományi Kar története 1635—1935 címen kiadott összefoglaló szakmunkája, és A Pázmány Péter Tudományegyetem története (1938). Hézagpótló műve a veszprémi egyházmegye könyvkultúráját felölelő írása. Minden bizonnyal legjelentősebb kiadványa a már posztumusz: A katolikus egyház története Magyarországon (1973) című könyve, amely Münchenben jelent meg, a magyar egyháztörténeti sorozatban. A száz éve született Hermann Egyed olyan tanári nemzedéknek volt rangos képviselője, amely kiváló szaktudása mellett sugárzó emberségével és erkölcsi emelkedettségével is nevet szerzett magának, példát adva a keresztény, magyar értelmiség számára, hogy maga a világosság jelenjen meg általa, nyugtalan megilletődöttségben tartva a figyelmet. Mert szép a gyertya körül lenni, szép és szívszorító. Mintha újból gyermekek lennénk, eloldódva kínkeserves verejtékes közgondjainktól és átlagmulatságainktól. Magához kicsinyít, a gyermekségbe csökkent ez a láng, azaz végtelenül kitágít és megnövel. Teszi mindezt törékenyen, remegve, alaktalanul, megfoghatatlanul, folyvást új szögbe rebbentve, más alakba úszva. Teszi mindezt fogyóban. Örökösen új érzéseket lobbant föl bennünk: szorongó bámulatot és izgatott szánakozást gyors egymásutánban, vagy inkább egyszerre. Kényes, bizonytalan a gyertyaláng születése, de bizonyos az elmúlása, csakhogy múlhatatlanul megél és belénk forr lényege, a kicsi, parányi, testtelen testbe testesült lényeg, a tűz. Gyermeki figyelmünkben ott szűköl az ösztönös riadalom, az animális félelem a tűztől. Mert a gyertyaláng végül is és már eleve ugyanannyi, mint az erdőtűz, mint a felgyújtott olajkutak lángolása. Vész is lehet. A Lélek erejével éget ki és keresztel. Szelídség és emésztő erő páratlan összpontosultsága. Ezért kell rá néznünk, beletekintenünk, követnünk minden szeszélyes rebbenését: életünk alaktalan alakzatait olvashatjuk ki a lángból. S elleshetjük benne a szellem örök lényegét is, a fölfelé törő vágyat, akaratot s az áldozathozatal megváltói alázatosságát is, azt, hogy egy helyben marad, a gyertyatesthez a kanócszálhoz kötve, s hogy átmenetileg elenyészik, beleolvad a mi sötétségünkbe. BÁRDOS LÁSZLÓ A gyertyaláng Szeghalmi Elemér A Kumorovitz -emlékkönyv Az egyháztörténet iránt érdeklődő olvasók figyelmébe szeretnék ajánlani egy közelmúltban megjelent kiadványt, a Magyar Egyháztörténeti Évkönyv első kötetét, amely az 1992. februárjában elhunyt Kumorovitz Lajos Bernátnak állít emléket, aki a premontrei kanonokrend szerzeteseként és a magyar oklevél- és pecséttan kiváló mestereként vált ismertté. A tanulmánykötet első részébe tartozó dolgozatok Kumorovitz Lajos Bernát személyéhez kapcsolódnak, életútját és munkásságát tárják elénk. A második csoport tanulmányai a középkori egyháztörténet néhány részterületét vizsgálják, kapcsolódva ezzel Kumorovitz érdeklődési köréhez A harmadik részben a legkülönbözőbb témájú, az újkori egyházzal foglalkozó írásokat olvashatunk. Az évkönyvet mintegy keretbe foglalja két premontrei rendtárs tanulmánya. Az elsőben Fényi Ottó kíséri végig Kumorovitz professzor életútját, a záró dolgozatban Kovács Imre a csornai prépostság történetével foglalkozik. A kiadványt a nonprofit alapítványként működő Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Alapítvány (METEA) gondozta A szerzők rangos névsora biztosíthatja a kedves olvasót, hogy magas színvonalú és élvezetes olvasmányt vesz majd a kezébe. Dénesi Tamás Ez az új tudományos kiadvány minden bizonnyal egy várt és remélt sorozat első kötete. Bertényi Iván és Dóka Klára szerkesztésében ezúttal jórészt olyan írásoka, méltatásokat tartalmaz, amelyek a nagy premontrei tudós, Kumorovitz Lajos Bernát (képünkön) tevékenységét, életét és lelkiségét idézik. Fényi Ottó perjel a szerzetest, Bertényi Iván, Gerics József és Ladányi Erzsébet a tudós tevékenységét mutatja be. Borsodi Csaba pedig hatalmas terjedelmű életművének bibliográfiáját közli. Emellett a kötetben még több értékes tanulmány idézi egyháztörténetünk különböző korszakait és eseményeit. (METEA, Budapest)