A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 1998
1998 / 1. szám
„E fiúkért valaki felelős" Aki csak nagyvárosok között utazik, talán soha nem látja meg. Lassítani kell, letérni a föntről s ekkor tűnik fel Zsámbék, a község, és a XIII. sz. elejéről maradt emlék, a premontreiek templomának romjaiban is impozáns jelensége. A premontrei szerzetesség a középkorban élte itt virágkorát, és még a török idők előtt meg is szűnt. A fővárostól alig harminc kilométerre fekvő községnek valamikor mezővárosi rangja volt, ma „csak" nagyközség. Fejlődésében óriási törést okozott a svábok erőszakos kitelepítése 1946-ban, alig maradt közülük néhány család. A helyükre többségükben alföldi családok jöttek, de szinte a mai napig nem alakult ki a falunak a korábbihoz hasonló egységes arculata. Az utóbbi években az elszegényedés fokozódott, sokan munkanélkülivé váltak, a helyi munkalehetőségek megszűntek. Mindennek több család, de különösen a gyerekek vallják kárát. Persze nem ez jellemző Zsámbékra, de ez is hozzátartozik. És milyen csodálatos az élet , segítség is van. A segítők egy Zsámbékon közel 800 évvel ezelőtt megszakadt hagyomány folytatói: a premontreiek. A rendet Szent Norbert alapította 1121-ben a franciaországi Prémontre városában. Az őt követő, lelkipásztorkodó papok Szent Ágoston regulája szerint éltek, és testvéri, apostoli szolgálatra kötelezték el magukat. Még az alapító életében eljutottak magyar földre, az első prépostságot II. István király idejében, 1130-ban alapították Váradhegyfokon, a mai Nagyváradon. A zsámbéki nemzetségi kolostort 1205-ben említi először oklevél. A történelem viharainak következtében többször megszűnt Magyarországon a premontrei monostori élet, majd 1802-ben úgy folytatódhatott, hogy más monasztikus rendekhez hasonlóan iskolák indításán vállalták. így alakult ki, hogy rá ma-agyar premontreiek monasztikus, tanító-nevelő és lelkipásztorkodó rendként határozzák meg magukat. Trianon nemcsak az országot, a premontrei rendet is széttördelte, majd a kommunista hatalom feloszlatta. Ebben az időben — amikor normális ember számára nemigen lehetett remény —, az alapítás után közel 800, de a megszűnés után is majd 500 évvel, ismét megjelentek a premontreiek Zsámbékon. Magis esse, quid videri . Inkább létezni, mint látszani. Ezzel küldte Zsámbékra Ulmann Pétert az elöljárója, Fényi Ottó, a hetvenes évek elején. Több más rendtársához hasonlóan titokban tett fogadalmat, és titokban, Lengyelországban szentelték pappá, mert szeminaristaként, többedmagával megtagadta, hogy a papi békemozgalomhoz csatlakozzon. Péter atya Zsámbékon épített egy kis házat, kántorkodott, hétköznap pedig zenetudományi kutatómunkát végzett Budapesten. 1990 óta a zsámbéki plébánia a Gödöllői Premontrei Perjelséghez tartozik, plébánosa Ulmann Péter. 1997 januárja óta ő a gödöllői perjel is. Már nemcsak él, de látszik is a rend Zsámbékért. A premontrei női szerzetesség ugyancsak Szent Norbert idejében indult. Magyarországon is megtelepedtek már az alapító életében, de az apácarend 1594-ben megszűnt. 1927- ben, éppen hetven éve alakult meg újra a Premontrei Női Kanonokrend hazánkban. 1950-ben őket is feloszlatták, 1989-ben mégis több helyen újra meg tudták szervezni a közösségi életet. Az egyik ilyen hely Zsámbék, így lassan együtt van itt minden, ami az első premontrei közösséget is jellemezte. A templom és a plébánia, a premontrei kanonokrend, akiket Péter atya és két másik rendtársa képvisel, és a női rend. A templom mellett, a volt leányiskola épületében él hat szerzetesnő, egyikük itteni születésű. A templom az ünnepélyes liturgia, a prédikáció színtere, mellette a szegényekről gondoskodnak, itt működik ugyanis a Premontrei Napköziotthon, amely zsámbéki gyermekek számára nyújt ingyenes ellátást, és a Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskola, amely a szociális és kulturális szempontból hátrányos helyzetű fiatalokat kívánja nevelni, oktatni és szakmára képezni. „E fiúkért valaki felelős" — írta Mécs László premontrei pap-költő, századunk első felében. Testvérei, a kilencvenes években vállalják a felelősséget a fiúkért, és a leányokért is. A napközi 1993-ban indult, Juhász Katalin Ágnes O. praem. vezetésével. Jelenleg negyvenöt gyermekről gondoskodnak ingyenesen, felekezeti és származási hovatartozásra való tekintet nélkül. Amenynyire csak lehetséges, a napközis gyerekek teljes személyiségét, sőt még a családjukat is megpróbálják javítani. A gyerekek kapnak ebédet, uzsonnát, tanulnak, játszanak, ' sportolnak'r Velik/'arra törekedve/ hogy megkapjanak mindent,amit egy átlagos család nyújthat, remélve, hogy a minta felnőtt korukra is megmarad bennük. A családokkal napi kapcsolatban vannak, s a rend karitatív tevékenységének evangelizációs következményei is érezhetők: a napközisek közül az évek során több tucat gyereket készítettek fel a bevezető szentségekre: keresztségre, elsőáldozásra, bérmálkozásra. Nem egy esetben a szülők is közelebb kerültek az egyházhoz. A napköziben a premontrei nővérek mellett több önkéntes civil segítő is dolgozik. A szükséges anyagiakat részben az önkormányzattól, részben pályázatok útján szerzik meg, de sok a magánadakozó is, van aki Németországból, Kanadából jön, hogy segítsen. De mi lesz a gyerekekkel 14 éves koruk után? Mi lesz azokkal, akik továbbra is szegények, kikoptak minden iskolából, mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik nem tudnak beilleszkedni a társadalomba? A kérdés magával hozta a választ is: tavaly ősszel megalapították a Zsámbéki Premontrei Szakképző Iskolát, Zsámbék és a környező falvak hátrányos helyzetűfiataljai számára. Dobszay Ambrus fiatal tanár, 8 éve a szomszéd faluban, Tökön él, kapcsolatba került az itteni emberekkel, megismerte a viszonyokat. Néhány éve betlehemes játékot rendezett a hittanos és a napközis gyerekekkel, így kezdődött. Pappá szentelés - síléccel álcázva A premontrei rendet önálló egységek alkotják - mondja Ullmann Péter, az új gödöllői kormányzóperjel, mikor a premontrei rendházban felkeresem, s arra kérem, hogy beszéljen magáról, előbb kicsit a rendet igyekezvén ismertetni. - A világban körülbelül negyven apátságunk vagy perjelségünk működik, s ezeket csupán az köti össze, hogy ugyanahhoz a rendhez tartoznak, valamint még a Rómában élő generális apát személye. Az elöljárókat nem kinevezik, hanem választják, így engem is rendtársaim választottak mostani tisztségemre. A csornai apátság és a gödöllői perjelség - utóbbi a határon túlra került jászói apátság utódaként szerveződve - jelenti ma a magyarországi premontrei rendet. Mivel ez a rend azzal a céllal jött létre, hogy apostoli, lelkipásztori munkát végezzen a szerzetesi közösség hátterével, mindig egy-egy bizonyos templomhoz , .. ,, . . .. Zsámbék hangzik el. A középkorból fennmaradt, fenséges zsámbéki templomrom is ilyen, premontrei közösséget éltető épület volt hajdan. A 60-as években élő kövekből alakult új rendi közösség Zsámbékon - fogalmaz Ullmann Péter. Ehhez kapcsolódott ő is. Milyen út vezetett oda? -A kántorság idején ismertem meg Fényi Ottót. Vezetésével hárman, Rubint Ferenc, aki akkor már fel volt szentelve, de nem dolgozhatott papként, Ördögh László, mostani rendtársam és én elindítottunk egy kis premontrei közösséget. Letettük Fényi Ottó kezébe az egyszerű, majd az örök fogadalmat. Kerestük a módját, hogyan lehet az akkori körülmények között, illegalitásban megélni a szerzetesi életet. Ottó atya létrehozta "a szétszórattatásban élő premontreiek sajátos életszabályát". Minden héten találkoztunk. Tanultam a teológiát egy jezsuita atya, meg egy premontrei rendtárs segítségével. 1968-ban Ottó atya lakásán tettem le az örök fogadalmat. 1969- ben készen álltam volna a pappá szentelésre. Felvettük a kapcsolatot egy krakkói bencés kolostorral, Ördögh László atyát ott felszentelték, de én nem kaptam útlevelet, és megint nem kaptam, és megint nem kaptam. 1972 februárban aztán végre egy síléccel meg egy hátizsákkal elmentem Krakkóba. Mikor megérkeztem, a bencések felhívták a püspököt, aki éppen Hamvazószerdán pappá szentelt. Hazajöttem, s még a szüleim se tudták, hogy pap vagyok. Már a 60-as évek végétől Ottó atya Zsámbékon látott el feladattal, kijárogattam mint kántor - ott se került nyilvánosságra, hogy pap lettem. -Egyszer csak eljöttek a 90-es évek, a rendszerváltás. Ha nem is működtem mint pap, Zsámbékon már nem volt titok, hogy az vagyok. Foglalkoztam betegekkel, öregekkel, bejártam hozzájuk a kórházba. A zsámbéki plébániát a rendünk, ahogy lehetett, átvette a fehérvári egyházmegyétől. Rám várt a zsámbéki plébánosság. Munkához láttunk. Letelepítettem Zsámbékon a premontrei nővéreket, én lettem a női rend magisztere. Napköziotthont létesítettünk szegény gyerekek számára. Amolyan szociális "menedzserek" lettünk a nővérekkel. Premontrei szakképzőiskolát indítottunk. Sikerült abban a heterogén lakosságú faluban egy élő egyházközséget kialakítani.