Százhalombattai Hírtükör, 1990 (3. évfolyam, 1-25. szám)

1990-07-04 / 14. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR * Strand-idény gondokkal Mester Emil forró nyara­ ­ Nemrégiben láttam egy erő­sen mozgáskorlátozott hölgyet az édesapjával a strand bejárata előtt. Annak rendje és módja szerint fi­zették a belépti díjat. - mesélte Mester Emil, a Sportközpont igaz­gatója. Akkor döbbent rá, az ilyen emberek nem szórakozni, napozni mennek. Hátrányos helyzetük okán létfontosságú számukra a rendszeres testmozgás, az úszás. Ez indította arra, hogy a társada­lombiztosítási igazgatóság irányá­ba lépéseket tegyen támogatásu­kért, hogy ingyenes belépést bizto­sítsanak a mozgáskorlátozottak ré­szére. Hadd mondjam el, az össze­vont strand és sportpálya új veze­tője sok más kedvezményes belé­pési díjat kezdeményezett. De aho­gyan ez történni szokott, az átlag­ember nem ezekre figyel, hanem egyre ingerültebben szemléli: 30 forintról 40-re emelték május else­jével a strand belépti díját, és nem­régiben kötelezővé tették a parko­lási díjat az egész parkoló terüle­tén. Pedig az elmúlt év során hány meg hány közlekedési dugó kelet­kezett csúcsszezonban, vagy egyik-másik nagyobb szabású sportrendezvény során. Hány meg hány autós átkozódott, és hányan koccantották össze kocsijukat a keresztül-kasul parkolók között. Talán nagy baj az, ha valaki rendet próbál teremteni ebben a kusza­ságban? Alig hihetem. És persze azon is lehetne meditálni, miért kell minden áron kocsival furikázni a strandig, gyakorta néhány száz méteres távolságra. Pedig hát Mester Emil kaotikus állapotban vette át az összevont sportlétesítményt. Mert lám, a csa­tornázási díjak ez év elejétől az ég­be szöktek. Szerencsétlennek bi­zonyult az áprilisra beütemezett ta­tarozás is. És váratlanul érvénye­sült a Murphy-törvény is, május ele­jén a nagy medence bealgásodott. A tanács és a PVCSV 100 ezer fo­rintot irányzott elő a medencék ta­tarozására, ám a festés úgy 800 ezer forintot igényel. Gondjukat te­tézte a temérdek csőrepedés is. Megpróbálták a lehetetlent­ tovább üzemeltetni a strandot, és úgy tű­nik, sikerült - tegyük hozzá - csak részben. Nagy nehézségek árán importból szerezték be az algátla­­nító vegyszert, nagyobbára saját erőből kijavították a csőrepedése­ket, ám a medencék újrafestése el­maradt. Talán majd arra is sor kerül jövőre. Megoldották a strand és a sportpályák karbantartását is öne­rőből. Aki ebben a munkában részt vállal, nagyobb fizetést kap. Ilyen egyszerű? Igen, csak talpraesett ember igényeltetik ahhoz, hogy ezt a szerteágazó munkát kézbe ve­gye és megszervezze. Úgy lehet, elkalandoztam kissé az integrált sportintézmény gyü­­lemlő anyagi gondjainak táján. De meglátásom szerint lehetetlen minderről hallgatni, és nem lehet nem különválasztani a rendszeres testmozgást igénylő embereket a strandolgató, szórakozni, enni-inni vágyó, minél kevesebb mozgást igénylő, órákat napozgató embe­rektől. A jelek szerint ugyanis Mester Emil ízig-vérig sportember, és ezt ezúttal nem a minőségi sportra vo­natkoztatom. Nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy testmozgásra bírja a kényelmeskedő városlakókat, íme csak néhány az akciói közül: reggel 6-tól 8.30-ig 100,- Ft-os bérleteket bocsájtott ki tíz alkalom­ra az úszni vágyóknak. (A reggeli órákban tehát 10 forint a belépti díj.) Délután 5 és 6 óra között ko­cogni lehet a futópályán, öt kört kell megtenniük a futóknak. (Ez 2000 méter.) Aki pedig 20 alkalommal le­futja ezt a távot, az ingyenes strandbérletet kap tíz alkalomra. Szerteágazó tevékenység kez­dődött ez évtől az ezernyi gondok közepette ,s a strandon és a sport­pályán. Napközis gyermektábor in­dult teljes ellátással, strandolási és sporttevéken­­ységgel, ezt pedig összehangolták az ercsi, érdi és helyi gyermekek között. A táboroz­tatás kéthetes ciklusokban folyik. Szerződéseket kötöttek a fővárosi gyermekeknek úszási és sportolási lehetőségekkel. Külön foglalkoz­nak a hízásra hajlamos gyerme­kekkel, egészségügyi dolgozók irányítása mellett. Egyre több fiatalt sikerült teniszezésre bírni, bár a te­niszpályák kapacitása még lefede­­zetlen, és kosárlabda szakosztály indult az utánpótlás nevelésére. Szólnunk kell még a mini-foci bajnokság országos döntőjéről is, amely városunkban zajlik majd. Mester Emil sokat vár a strand­röplabdától. Ez egy új sportág, két­­két pár áll szemben bokáig érő ho­mokban. Az izgalomban felhevült közönséget időnként hideg zu­hannyal „hűtik le”. A dunaújvárosi, százhalombattai, dorogi és tatabá­nyai előversenyek után városunk­ban kerül majd sor az országos döntőre augusztus 18. és 19. kö­zött. És mindezek mellett folyik a szponzorok keresése, utánjárás a garanciális belátásokra, alkudozni a strand területén létesített szolgál­tatási egységek bérleteiről. Erről szólva elmondanám, két újabb im­pozáns büfé épült, de még ez is kevésnek bizonyul. A szezon vé­gén újabb két versenypályázatot hirdetnek majd. Felmerült egy vízi­csúszda ötlete is, ha a tanács nem tudja majd támogatni, egy kft kere­tében fogják létrehozni. * A jelek szerint növekszik talán városunkban a sport- és mozgás­igény. Csak nehéz, olyan nehéz el­indítani. Rövid beszélgetésünk vé­gére Mester Emil arcán verejték­­csöppek jelentek meg. Búcsúzóul még rágyújtottunk egy újabb ciga­rettára. Isten tudja, hányadikra... Szaniszló József Ásatás, géppuskafészek Holpert Ágnes ősrégész, a Művelődési Minisztérium Múzeu­mi Osztályának kutatója nemrégi­ben arról tájékoztatott, hogy a 115-ös számú halom feltárása so­rán második világháborús nyo­mokra lelt. Jól kiépített harcállás volt itt, és a nagyszámú töltényhü­velyek tanulsága szerint talán géppuska lőállás is. Ám mint megtudtuk, mindezek ellenére a régészeknek a 115-ös halomban is sok keresnivalójuk van az ásatás során. - Tulajdonképpen mit kutat­nak Önök a 115-ös számú ha­lomban? - Az idei ásatást 4-5 hetesre tervezzük, tekintve, hogy a mi­nisztérium ennyi fedezetet biztosí­tott erre az évre. Erre az eszten­dőre az a feladatunk, hogy tájé­kozódjunk a halom belsejében, tisztázzuk az egyes rétegeket, és tisztázzuk a sírkamra helyzetét. A következő évben mindenképpen folytatjuk majd a kutatást, és re­mélem, a sírkamrát olyan állapot­ban találjuk, hogy rekonstruálhat­juk egy helyszíni bemutató kiala­kításának érdekében. - Milyen leleteket keresnek? - Azt már rég tisztáztuk, hogy a halmok korát az i. e. VII. századra tehetjük. Olyan nép vagy népcso­port temetkező helye volt ez, ame­lyet semmilyen népnévvel sem je­lölhetünk, tekintve, hogy írásbelisé­gük nem volt, következésképpen írásos feljegyzés sem maradt utá­nuk. Ezért valamelyik kultúrával szoktuk jelölni az adott történelmi korban élő népcsoportokat. Megfi­gyelhetjük, hogy egy-egy kultúrá­hoz tartozó népek azonos módon gazdálkodtak, adott társadalmi vi­szonyok között éltek, azonos szer­számokat és felszereléseket hasz­náltak, azonos rítus szerint temet­keztek. A halmok feltárása során megállapíthattuk, hogy az úgyne­vezett Hallstatt-i kultúra népeiről van szó. A kultúra nevét egy auszt­riai (Hallstatt) faluról kapta, ahol több mint ezer sírhelyet tártak fel a régészek. A Hallstatt kultúra keleti ága a Dunántúl területére esik, a százhalombattai földvár területére is, amely egyébként a korai bronz­korszaktól kezdve lakott terület volt. A nagyrévi és vatyai kultúrák több­rétű települése található a földvár déli részén, az úgynevezett tél­én. Ettől kissé északabbra a földvár­ban egyrétegű kora vaskori telepü­lés nyomai találhatók. Ezt a helyet még nem ástuk, csak terepbejárási lelőhely azonosítást végeztünk el. Az előkerült cserepekből, edénytö­redékekből és a földvár oldalában található beásásokból azonosítot­tuk, a korai vaskorszakban is lakott volt a település. Megállapíthatjuk végül, hogy a halmok a törzsi arisz­tokrácia temetkező helyei. A sírok szerkezetéről el kell mondanunk, hogy az antropológiai vizsgálatok szerint egy halomba egyetlen halottat temettek, felöltöz­tették a legdíszesebb ruhájába, fegyvereivel és ruhadíszeivel együtt, egy nagy máglyán eléget­ték, majd a hamvakat összekotor­ták, és a hamvakat a megépített sír­kamrába helyezték. A sírkamra vé­gül is egy kis házikó, az alját dön­gölt agyagpadlóval vagy lapos kö­vekkel alakították ki, oldalát és rétjét fagerendákból építették. A sírkam­rába helyezték el a túlvilágra szánt élelmet is az úgynevezett szitula fa­zekakba. A kerámiára jellemző volt, hogy kézzel formálták, a korongo­zást még nem ismerték. Gazdagon díszítették kerámiájukat, fekete gra­fittal, piros és fehér festékkel díszí­tették az úgynevezett meander mintát alkalmazták. A kiégetett ke­rámiát szépen felcsiszolták, attól kaptak az edények olyan csillogó fényt, mintha mázasak lennének. A 114 sírból előkerült egy na­ - és vita gyón szép lelet, egy vadkanagya­­ras vas zabla, ami hajdani tulajdo­nosának előkelő származására utal. Ugyanis már a rézkor idejé­ben is hatalmi szimbólum volt a disznóagyar. A mostani, 115-ös sírból még nem kerültek elő leletek, egyelőre csak tájékozódunk a halmon belül.­­ Lapunk május 23-i szá­mában megjelent egy kollektív olvasói levél, amely szerint - idézem: „Holpert Ágnes erre úgy reagált, járuljak hozzá a feltáráshoz, s ha nem találnak érdemleges leletet, korlátozá­sok nélkül használhatják a te­rületet.” Mi a véleménye erről a kérdésről? - Nem áll szándékomban a csipkelődő kiszólásokra reflektál­ni, de azt ki kell jelentenem, ilyet nem mondhattam, és meglátá­som szerint már a felvetés is naiv. A régész minig tudja, hogy mit keres, és minden alkalommal lé­nyeges leleteket talál. Mindenik sírban találunk valamit, mert hi­szen a halmok végül is sírok. Ha netán a megelőző korokban kira­bolták, vagy megrongálták is azokat, számunkra korhatározó leleteket, vagy más, számunkra lényeges körülményeket tapasz­talhatunk. Én nem az ásatás utáni hasznosításról szóltam, hanem azt igyekeztem megmagyarázni, hogy ha szerencsés esetben egy jól állapotban lévő halmot sikerül feltárnunk, azt meg szándékoz­zuk tartani egy helyszíni bemuta­tó kialakítására. A kisajátítás a ta­nács vagy a helyi múzeum hatás­köre. Egy szokványos ásatás so­rán az árkot általában betemet­jük, és visszaállítjuk az eredeti ál­lapotot. De az ásatásra mindig szükségünk van, mert minden egyes alkalommal lényeges dol­gokat tudunk meg ezek során. -o -f UTCANEVEINK Könnyű egy húszéves város­nak. Az olyan városmatuzsále­mek, mint Sopron vagy Szent­endre, utcaelnevezéseit évszáza­dos hagyományok alakították ki. S mindenekelőtt a praktikusság nézőpontja. Ahol a halpiac volt, az lett a Hal tér, az a szentendrei utca, mely Dunabogdány felé vitt, természetes, hogy évszázadokig a Bogdányi út elnevezésre hall­gatott. A pékek céhének utcája ltt a Pék utca, s Budán, a Vízivá­rosban a halászok jégvermeinek helyét a mai napig Jégverem ut­cának hívják. Százhalombattának azért könnyű, mert itt nem kellett a Bog­dányi utat elkeresztelni Vörös Had­sereg útjának, az Erzsébet teret Engels térnek, s a Nádor utcát Münnich Ferenc utcának. Itt több­nyire minden maradt a régiben, il­letve ha „szocialista fejlődésünk eredményeiről" vagy a „szocialista és munkásmozgalom nagy alakjai­ról” támadt ingerencia utcát elne­vezni, akkor nem kellett mást csi­nálni, mint a frissen kirajzolódott várostérkép üres sávjaiba be kellett írni a neveket. Ingerencia pedig or­szágszerte bőven támadott, így ke­letkeztek olyan hírhedt megoldá­sok, mint az Andrássy út helyett a Népköztársaság útja vagy csak úgy egyszerűen a Joliot-Curie tér. Az előzőnek megvan az a komoly „előnye”, hogy történelmünk egyik nagy alakját sikerült kiiktatni egy olyan fogalommal, amely fogalom még negyven év próbáját sem volt képes kiállni. Az utóbbi szó pedig azért „praktikus”, mert azt a lakos­ság ki sem tudja mondani. Százhalombattán az utcanéva­dók nem voltak ilyen könyörtele­nek az emberekkel szemben. Min­den utcanév csupa jó magyar név, mindet ki lehet ejteni. A névadás­ban néha még bizonyos tematikus játékosság is felfedezhető. Ilyen a dunafüredi Tél, Tavasz, Nyár, Csil­lag, Hold utcák sora, ahol a mete­orológiai és csillagászati szempont vezette a névadók ceruzáját. Csu­pa törökverőből áll például az ur­bárium fölötti terület- Szondy, Zrí­nyi, Dobó, Hunyadi. Híres dátu­munk: Március 15., nemzeti gyász­napunk: Október 6. és ideológiával agyongyötört Augusztus Huszadi­kánk ugyancsak egy bokorban van az optimistán hangzó Ifjúság útja mentén. Csupa természettudós neve olvasható a Pataki sétány mellékutcáiban: Bláthy, Jedlik, Iri­nyi, Eötvös, Bolyai. A Nagyrét mel­lett egymás mellé kerültek a Páva, Fürj, Vidra, Ponty és egyéb állatne­vek. Néha elképzelem magamban, hogy milyen jóízű szórakozás lehe­tett mindez annak a tanácsi tisztvi­selőnek, akire ezt a feladatot bíz­ták. Itt végre alkothatott. A politika témakörében már vannak ízetlenségek és sok az el­avult dolog. Ilyen például az Újte­lep két utcája, a Felszabadulás és a Vörös Csillag, s még a Néphad­sereg is ide kívánkozik. A felszaba­dulásról azóta már az oroszok is kiderítették, hogy csak okkupáció volt, a Vörös Csillag ma már a ró­zsaszínnél is fakóbb árnyalatban pislákol, s a „nép hadserege” egy tollvonással visszakapta régi szép „honvédség" elnevezését. Az ófa­lusi Alkotmány utca ezzel szemben nem tartozik ebbe a kategóriába, értem ezalatt azt, hogy alkotmány­ra ezután is szükségünk van, a kér­dés legfeljebb az, hogy milyenre. A Szabadság utca ugyanezt a válto­zásigényt fejezi ki: szabadságra a jövőben is szükségünk lesz, de nem olyanra, m­­int a régi volt. Szó­val, ha lehetne javaslatot tenni, ezek maradjanak. Mindenképpen dicséretes, hogy egy hosszú, széles utca, a város egyik tengelye Damjanich honvéd tábornok nevét viseli. Sajnálatos, hogy a többi aradi ti­zenkettő nevéből egy sem talál­ható a térképen. Van viszont Kun Béla az ófaluban, még egyszer olyan hosszú, mint a vele párhu­zamos Petőfi és Kossuth. Egé­szen nyúlfarknyiak a Jókai, Mó­ricz és Arany János utcák. Az utóbbiakat nem is az „utca”, ha­nem a lekicsinylő „köz” elneve­zéssel illették. Aki ismeri a tere­pet, tudja, hogy tényleg a „köz” elnevezésnek van létjogosultsá­ga.Sok minden van, amit nem kell kifogásolni. Ilyen a szép hosszú Stromfeld Aurél utca Füreden. Stromfeld kiváló katona volt, a Tanácsköztársaság zűrzavará­ban soha nem tévesztette szem elől a nemzet érdekeit. Szakmai tudás, progresszív elkötelezett­ség, magyarság - ezek voltak együtt személyiségében. Nem rajta múlott... Az igazi problémát a Szamuely tér jelenti számomra, amelyet valamilyen fatális követ­kezetlenség folytán majdhogy­nem metsz a Stromfeld Aurél ut­ca. Az életben ugyanis nem volt közöttük olyan a viszony, hogy „metszették” volna egymást. Szamuely, a vérengző Lenin-fiúk parancsnoka a terror embere volt, Stromfeld a tisztes katonai helytállásé. Nézem a térképet, újabb ne­vek után kutatva. Tudom, hogy itt sosem volt Nádor utca, de azért Münnich Ferenc nevét keresem. Talán az olvasó szerencséje, hogy nem találom, mert akkor ez a kis glossza még vagy húsz sor­ral tovább folytatódna. Jerner 3. oldal

Next