Százhalombattai Hírtükör, 1992 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-15 / 1. szám

SZÁZHALOMBATTAI C­­§ &J-hír tükör VÁROSI KÖZÉLETI LAP ÁRA 5.-Ft 1992. január 15. V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK SZERDÁN JANUÁR 1-TŐL TÉRÍTÉSMENTES KÖZTERÜLETHASZNÁLAT! Az Önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján ingye­nes, de engedély kötelezett a december 31-én lejárt közterületfogla­lás a város területén működő kereskedők, szolgáltatók számára. Az engedélyeket kérésre a Polgármesteri Hivatal Építési és Városgaz­dálkodási Irodája adja ki. Enélkül árusítani továbbra is tilos! December 30-án, nyugdíja­zása előtti utolsó munkanapján kerestük fel dr. Rátosi Ernőt, aki 16 éven keresztül irányítot­ta az ország egyik legjelentő­sebb ipari létesítményét a Dunai Kőolajipari Vállalatot. Az interjú a 2. oldalon ol­vasható! ­VONAL VÉGÉN* Pálfy G. István, a Híradó és a Hét főszerkesztője - Január elejétől megváltozott a Hét adásának időpontja, ugyanakkor rövidült is. Minek tulajdoníthatók ezek az intézkedések? - Hivatalosan annak, hogy az egyes csatornán s a továbbiakban a második műsorban is szerkezetváltás következik be, részben más, részben más időben kezdett műsorokkal fognak ezek a csatornák jelentkezni az intendások új elképzelései nyomán. - Mire számíthatnak akkor a TV nézői? -Fogalmam sincs, mert én ezekbe az új elképzelésekbe tartalmilag nem vagyok beavatva. Nem tudhatom, hogy ettől a műsor minőségében, nemzeti jellegében jobb lesz-e. Saját műsorainkat illetően nagyon jól tudom, hogy minden olyan műsor, amelyet kimozdítanak a helyéből, amelyet megváltoztatnak, az rosszul jár, hiszen a néző hozzá van szok­­va,hogy a Hét 22 éve minden vasárnap 7 órakor kezdődik. Az ilyen típusú műsornak a megváltoztatása egy katasztrófával ér fel. - Ráadásul többek szerint jelentősen csökkent a Hét nézettsége. Igaz ez? - Épp az ellenkezője igaz. A Magyar Gallup Intézet kimutatása szerint 35-39% között mozog hetente. Meg kell nézni, hogy van-e még a Pano­rámán kívül politikai műsor, amely iyen nézettségű. - Sok értékes szakember eltűnt a Hét és a Híradó adásaiból. Ez minek tulajdonítható? - Nem tudom, hogy kik azok a szakemberek, akik különbek, mint Csák Elemér, vagy Moldoványi Ákos. - Milyen új elképzeléseik vannak a Hét adásaival kapcsolatban? - A szerkesztőbizottság az elmúlt év utolsó napjaiban kényszerűségből összeült, hogy válaszoljon azokra a kihívásokra, amelyek a Televízió vezetői részéről a Hét és a Híradó szerkesztőségét érték. Engem annyiban nyugtatott meg ez a szerkesztő bizottsági ülés, hogy kollégáim nem az eddigi tevékenység feladását választották, hanem a további küzdelmet. -JOS- MEGSZŰNT ADÓK Az Önkormányzat helyi adót nem állapított meg a magánsze­mélyek részére, ezért adófizetési kötelezettségünk 1992 évben a Polgármesteri Hivatal felé nincs, így az alábbi adók szűntek meg: - házadó - nem lakás céljára szolgáló épületek adója (üdülő, hétvégi ház, gépkocsitároló, műhely, üz­let, iroda, stb.) - földadó - telekadó: 100kg*200Ft A gépjármű tulajdonosoknak, üzembentartóknak, február 29-ig bevallást kell készíteniük az 1992 január 1-i állapotnak meg­felelően minden belföldi forgal­mi engedéllyel és rendszámmal ellátott gépjárműről. A bevallás­hoz szükséges nyomtatványt a Polgármesteri Hivatal Adócso­portjánál lehet beszerezni, ahol bővebb tájékoztatást adnak. útlevél VÁLTOZÓ UTCANEVEK! Százhalombatta Város önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján 1992 január 1-től az alábbi utcák elnevezése változott meg: Vöröscsillag utca helyett Vörösmarty Mihály utca Felszabadulás utca II Csokonai Vitéz Mihály u. Asztalos János u. II Madách Imre utca Ligeti Károly u. II Berzsenyi Dániel u. Rózsa Ferenc körút II Erkel Ferenc körút Pataki István sétány •I Kodály Zoltán sétány Ságvári Endre sétány II Liszt Ferenc sétány Engels u. II Est utca Latinka Sándor tér •I Szarvas tér Dimitrov utca II Bagoly utca Stromfeld Aurél utca II Csalogány utca Nógrádi Sándor tér II Búzavirág tér Szamuely Tibor tér II Napsugár tér Marx Károly utca II Honka utca Mező Imre utca II Szellő utca Lenin utca •1 Esthajnal utca Tóth István tér II Rózsák tere Kilián György tér II Szivárvány tér Tanácsköztársaság tér II Köztársaság tér Kun Béla út­­ - Szabadság útig: Tildy Zoltán utca - Szabadság és Alkotmány u. közötti szakasz: Gyarma utca - Alkotmány úttól a Dunáig: Szkela utca Alkotmány utca helyett Szent László út Az utcanévváltozás személyi igazolványba történő átvezetése a Polgármes­teri Hivatalban, illetve kihelyezett ügyfélfogadás keretében történik. ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ: VÁROSHÁZÁN: munkanapokon 9-16 óráig fsz. 1. ablak KIHELYEZETT ÜGYFÉLFOGADÁS: 1992 január 6-tól 1992. január 31-ig. ÓVÁROSI ORVOSI RENDELŐ: hétfői napokon 13-18 óráig VÁROSI STRAND FŐÉPÜLETE: keddi napokon 13-18 óráig 4 SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA: szerdai napokon 13-18 óráig. Az átvezetéshez a személyi igazolvány, illetve kiskorú esetében a személyi lap szükséges. ÜGYINTÉZÉS A VÁROSHÁZÁN Január 2-től a magánútlevelek ki­adása ügyében a Polgármesteri Hiva­­tal Ügyfélszolgálati Irodáját kell felkeresnünk. A kérőlapot a Postán lehet besze­rezni, ára 5.-Ft, az illetékbélyeg pe­dig 1000­ Ft/fő-be kerül. 2 db 35 x 45 mm-es­­ évnél nem régebbi fényképet kell mellékelni, (fekete-fehéret, vagy színeset). Fel kell mutatni a személyi iga­zolványt. Tanácsos az utcanév és lak­­címváltozást ezt megelőzően átíratni. A kérőlapot csak személyesen lehet benyújtani! 14 éven aluli gyermeknél be kell mutatni a személyi lapot és a születési anyakönyvi kivonatot. Az adatok egyeztetése után a Pol­gármesteri Hivatal naponta továbbít­ja a kérelmeket a BM Adatfeldolgozó Hivatalába Legkésőbb 30 napon be­lül az útleveleket postán kézbesítik. Sürgősség esetén a Bp., VI., And­­rássy úti illetékes BM hivatalához kell fordulni, ahol éjjel-nappal folyik az ügyintézés. A Magyar Köztársaság címerével ellátott útlevél igényelhető akkor is, ha a régi érvényességi ideje még nem járt le. A vizsgálat lezárult... * * OSZTÓDIK A KKV - Mi van a KKV-vel? - szegezték nekem a kérdést sokan az elmúlt he­tekben. Ami az információkat illeti, valóban nem bővelkedtünk minded­dig bennük. Szűkszavú közlemények és az önkormányzati hírek egy-két mondatos utalásai jelezték csupán, hogy Százhalombatta egyik számot­tevő közszolgálati üzeme alapvető változásokon megy át. Felröppentek hírek és pletykák személycserékről, létszámleépítésről, önkormányzati vizsgálatról is. Úgy véltük, ideje, hogy hivatalos forrásból kapjunk tá­jékoztatást a változásokról, hisz azok valamilyen formában mindannyiun­kat érintenek, akik e városfalak kö­zött élünk. * Az egykoron tanácsi hatáskörben működtetett Kommunális Költség­­vetési Üzem a régi konstrukcióban tovább már nem volt gazdaságosan üzemeltethető. A város képviselő­testülete ezért korszerűsítése és átala­kítása mellett döntött A Városháza irodavezetőjétől, Csáki Edittől meg­tudtuk, hogy az önkormányzat a Du­­naholding Rt.-t kérte fel egy átfogó javaslat elkészítésére, amely az átala­kítás optimális megoldását tartal­mazza. Az elkészült terjedelmes szakvéleményre alapozva így hát a volt KKV három önálló egységre ta­golódott Létrejött a zárt alapítású Távhőszolgáltató Rt., egy Házkeze­lési részleg, valamint az ugyancsak zárt alapítású Építési-, parkfenntartá­si-, és Kommunális Kft (SZÁKOM). A Távhőszolgáltató Rt esetében az önkormányzat pályázati úton há­romtagú igazgató tanácsot nevezett ki a cég irányítására. Ennek elnöke Gálos Tibor­­ (korábban a DHV ve­zérigazgatója)­­ lett akit a tanács tag­jai maguk közül választottak meg e tisztségre. A vezetőség másik két tagja Nyerges Attila, a DKV Katoli­kus üzemvezetője, valamint Risztics István, aki egyben az Rt ügyvezető igazgatója is. Mindhárman alapos ismerői tehát a távhőszolgáltatás szakterületének. Közülük csupán az Rt vezetője főállású, míg két társa közszolgálati megbízatásként tiszte­letdíjért végzi ezt a tevékenységet. A korábbi távhő- részleg 24 főből állt akikből a Részvénytársaság 22 főt vett át míg a központi irányításból 3 munkatárs került a céghez. Ily módon az átalakulás csak két fő munkavi­szonyának megszűnését tette szüksé­­gessé. Tekintve azonban, hogy korábban nem végeztek itt főkönyvi, gazdasági jellegű adminisztrációt e téren a hiányzó szakembereket még p­ótolniuk kell. Az Építési- és Kommunális Kft. egyszemélyi tulajdonosa a városi önkormányzat. Bozi István ügyve­zető igazgató elmondása szerint te­vékenységük négy fő csoportra bontható: köztisztasági-, fuvarozási-, építőipari- és parkfenntartási felada­tokat látnak el. A Kft nyereségérde­keltségi rendszerben dolgozik. A tervek szerint még ebben az évben a zárt alapításból nyitottá kívánják ten­ni. A létszámhelyzetet tekintve mindössze 8 fő a központi létszám, minthogy a volt vezetői munakörök­­ből néhányat nem tartottak meg. Üzemi szinten a korábbi 15 fővel szemben ma csak 11 dolgozóval mű­ködnek. A harmadik részleg, amely a ház­kezelési tevékenységet szolgálja, szintén önálló intézmény lett Jelen­leg ideiglenesen megbízott vezető irányítja. Átalakítása még folyamat­ban van, hiszen a végleges vezető kinevezésre kiírt pályázat nem zárult le. A KKV átalakításának program­ját némileg az is nehezíti, hogy az önkormányzat Kommunális, Tele­pülésrendezési, Fejlesztési és Vállal­kozási Bizottságának elnöke, Buzay József időközben felmentését kérte e megbízatás alól. Utódja megválasz­tásáig tehát egy vezető nélküli testü­let kénytelen kezelni a tennivalókat. Vélhetőleg azonban az elvégzett mó­dosítások nyomán egy rugalmasabb, hatékonyabb és jobb környezetet biz­tosító intézmény­hálózat gondosko­dik majd a jövőbeni közszol­gáltatásokról. A szóbeszéd szintjén elterjedt ve­zetőváltások, személycserék és vizs­gálatok híreinek hátteréről kevés az érdemi információnk. Amit teljes bi­zonyossággal tudhatunk, hogy jelen­leg a KKV két volt vezetője ellen fegyelmi eljárás van folyamatban, melynek kimenetele még nem jósol­ható meg. Az eljárás elsősorban munkajogi ügyekre szorítkozik, ám ennek kapcsán vélhetőleg gazdasági területekre is kiterjed majd. Hiba len­ne hát, ha korai következtetéseket vonnánk le belőle... (szilasi)

Next