Százhalombattai Hírtükör, 2003 (16. évfolyam, 1-25. szám)

2003-11-21 / 23. szám

8. oldal Vállalkozókra bízzák a közintézmények takarítását A következő lépés az intézmények gazdasági összevonása lesz Az önkormányzati intézményekben végzett technikai feladatok vállalkozásba adásától, közkeletű kifejezéssel kiszervezésétől tízmilliós megtakarítást remél a város - nyilatkozta lapunknak dr. Tüske László alpolgármester, akit az ész­­szerű­sítést előkészítő munkacsoport irányításával bízta meg az önkormány­zat. A gazdasági társasággal végeztetett takarítás a Széchenyi István Szakkö­zépiskola és Gimnáziumban (SZISZKI) bevált, tudtuk meg Galambosné Király Emőke igazgatótól. A képviselő-testület októberi ülé­sén vitatta meg az intézmények mű­ködésének ésszerűsítéséért tett lépé­sek eredményeit és a további teendő­ket. Egyebek mellett a takarítási, kar­bantartási és más üzemeltetési felada­tok vállalkozói formában történő el­látását. Ezt a bölcsődékben és óvo­dákban nem tartották célszerűnek, hiszen az ott dolgozó dajkák, gondo­zók takarítási feladatokat is ellátnak, így a nyáron indított reorganizáció következő lépéseként az oktatási, kulturális, sport, egészségügyi és szo­ciális intézmények takarítási munkái­nak kiszervezéséről döntöttek. Mittákné Bögre Ágnes, az Eötvös is­kola igazgatónője szerint egyetlen tanintézet sem emelhet kifogást egy olyan átszervezés ellen, amely keve­sebb kiadást, gazdaságosabb műkö­dést eredményezhet. Az Eötvösben jelenleg hat takarítónő és egy „min­denes” gondoskodik a tisztaságról, és az épület karbantartásáról. Ők joggal tartanak attól, hogy a takarítást vég­ző vállalkozó néhányuktól megválik, ezért olyan szerződést tart kívánatos­nak, amely erről is szól. Emlékezte­tett a módosított oktatási törvényre is, amely szabályozza, hány technikai dolgozót köteles az intézmény közal­kalmazotti státuszban tartani, és há­nyat foglalkoztathat vállalkozói for­mában. A törvényi szabályozás sze­rinte ésszerű, hiszen eddig is két taka­rítónő tartott folyamatosan ügyeletet a váratlan események - rosszullét, ki­sebb balesetek - következményeinek megoldására. „Remélem - tette hozzá -, hogy a takarítást végző vállalkozó is minden nap tisztává varázsolja majd az aulát, a tantermeket, a folyo­sókat, a kémiai labort és a leterhelt tornatermet is.” Horváth Judit, a Városi Családsegí­tő és Gondozási Központ (VCSGK) vezetője elmondta, hogy az intéz­mény dunafüredi épületében kettő, az óvárosiban egy részfoglalkoztatású takarítónőt, valamint egy karbantar­tót foglalkoztatnak. Intézményük ja­nuár 1-jével a bölcsődék üzemelteté­sét is átveszi az ezekhez tartozó hét takarítónővel és egy karbantartóval együtt. A vezetőasszony szeretné, ha a bölcsődében dolgozó takarítónők­höz hasonlóan a családsegítőben is közalkalmazotti státuszban maradná­nak a technikai dolgozók, hiszen a VCSGK-ban speciális munka folyik, amihez a segédszemélyzet állandó jelenlétére van szükség. Dr. Pálfi Éva, az egészségügyi intéz­mény igazgatója is azt szeretné, ha az önkormányzat figyelembe venné, hogy a rendelőben nem szokványos, hanem higiénés, fertőtlenítést is igénylő takarítást kell végezni, az egymást váltó rendelések esetében naponta kétszer. A rendelések idején folyamatosan szükség van egy-két ta­karítónőre, hiszen a nap folyamán bármikor előadódhat azonnali takarí­tást követelő esemény. Jelenleg a kilenc fős takarító sze­mélyzet gondoskodik a veszélyes hul­ladékok kezeléséről is, ami fokozott gondosságot igénylő munka. Mind­ezek figyelembevételével kell dönte­nie a testületnek arról, hogy gazdasá­gos-e, ha mindezeket a feladatokat egy külső társaság látja el. A SZISZKI-ben már negyedik éve végzi a takarítást vállalkozás, a JATI 2000 Kft. Egy takarítónőjük és egy karbantartójuk maradt közalkalma­zotti státuszban. Galambosné Király Emőke igazgató elmondta, a vállalko­zó annak idején ugyanazt a színvona­lat, a takarítóknak ugyanazt a bért, valamint egy évre valamennyiük to­vábbfoglalkoztatását ígérte. Szolgál­tatásával az iskolavezetés elégedett. Pimperné Talló Éva gazdasági vezető­től azt is megtudtuk, hogy a takarítás minősége javult: a kft. a csempefelü­letek, ablakok, ajtók és keretek tisztí­tását is példásan elvégezteti. Az isko­lai ünnepségek után is ragyog min­den, mivel a vállalkozó alkalmazko­dik az iskola sajátos munkarendjéhez. Dr. Tüske László alpolgármester el­mondta, ígéretet tett az intézményve­zetőknek, hogy a kiszervezés során valamennyi körülményt - így az egyes intézményekben végzett speciális te­vékenységeket, igényeket is­­ tüzete­sen megvizsgálják. Természetes - tette hozzá -, hogy a tanintézetekben pél­dául közalkalmazotti státuszban kell maradnia a technikai személyzet egy részének. A képviselő-testület dönté­se szerint - az óvodák és bölcsődék kivételével - valamennyi önkormány­zati fenntartású intézményre együtte­sen folytatják le a közbeszerzési eljá­rást, aminek során minőségi munkát és minél olcsóbb árat várnak a vállal­kozóktól. Tájékoztatott, hogy a reorganizá­ció következő lépése várhatóan az óvodák és iskolák egy-egy gazdasági szervezetbe történő összevonása lesz. -Szaniszló- Szerény fejlesztés indul a Csónakázó-tónál Fallabda, büfé, horgászás, hattyúk November második hetében írták alá húsz évre a jelképes összegű bérleti szer­ződést az önkormányzat és a Betonunió Kft. között a Csónakázó-tó kezelésére, karbantartására és üzemeltetésére. Jóformán meg sem száradt a tinta a szerző­désen, a korábban kihelyezett huszonöt kukából tizenhét eltűnt, és nyolcnak a tartalmát beborították a tóba. A társaság ügyvezetője, Tóth Ferenc bízik abban, hogy a környék lakói rájönnek: a megvalósítandó létesítmény nem ellenük, ha­nem értük működik majd. Egyelőre szerény beruházást tervez: kerítés, közművezetékek, fallabda-pá­lya, büfé, játszótér, tűzrakó helyek épülnek a tó körül az első három év­ben. A hosszas huzavona miatt a halte­lepítésre már csak tavasszal kerülhet sor, akkor pótolják az illegális horgá­szok által lehalászott állományt. Saj­nos, az említett okok miatt a korcso­lyapálya is csak a jövő télen valósulhat meg. Ehhez ugyanis öltözőt, melege­dőt és egyéb melléklétesítményt kelle­ne építeni, mostanra azonban kifutot­tak az időből. Ebben a szezonban csak saját felelősségükre csúszhatnak a ta­von a téli sportok szerelmesei. Tóth Ferenc reméli, a környéken lakók las­san megbarátkoznak a pihenő park gondolatával, és talán továbbfejleszt­heti a létesítményt. Elmondta, a társaságnak eszébe sem jutott, hogy a korábban tervezett sza­badtéri színpadon zajos zenei rendez­vényeknek, diszkónak adjanak ott­hont. Majálisokra, augusztus 20-i ün­nepségekre, a Battai Napokhoz kap­csolódó programokra gondoltak, és több ízben hangsúlyozták: este tízkor bezárja kapuit a létesítmény. A terve­zett vadasparkról elmondta, csak né­hány őshonos állatot telepítettek vol­na, annyit, ahány lelegeli a füvet, és el­fogyasztja a lekaszált szénát. A bérleti díj havi tízezer, az éves karbantartás költsége pedig mintegy négy millió forint. Az üzemeltető idén a fallabda-pályából, a büfé forgalmá­ból, horgásztatásból remél jövedel­met. Tavasszal pontyot, amurt, afrikai harcsát, illetve nem nemes halakat, kárászt és keszeget telepítenek. Egy el­kerített szakaszon 14 éves korig in­gyen pecázhatnak majd a gyerekek a nem nemes halakra, egy másikon pe­dig afrikai harcsát lehet fogni. Nemes halra kedvezményes ifjúsági jegyet válthatnak a gyermekkorú horgászok. A későbbiekben faházak építését ter­vezik az éjszakai horgászok számára. Az elkerített területen két bejárati kaput alakítanak ki, egyet a Vasút ut­ca, egyet pedig a gát felől, és megma­rad a Virág utcai sorompó az esetleges tehergépkocsival behajtók számára. A kapuk reggel 6-tól este 10-ig lesznek nyitva. „A fejlesztésre csak az önkormány­zattal és a városlakókkal egyeztetve kerülhet sor” - hangsúlyozta még egy­szer Tóth Ferenc. Nem tudja, hová tűntek el a tóból a hattyúk. Tavasszal erre is gondja lesz. -Szaniszló- MUNKÁSSZÁLLÁS OKTÁN Szálló és PILLE szálló felújított épületeiben várja a környéken munkát vállaló társaságok dolgozóit Az Oktán Szálló a városközpontban helyezkedik el, felújított két­ágyas szobái hideg-melegvizes mosdóval és hűtőszekrénnyel ren­delkeznek. Az Erőmű szomszédságában elhelyezkedő PILLE szálló újonnan bútorozott négyágyas szobákkal várja vendégeit. Mindkét szálláson emeletenként közös konyhát, zuhanyzót és mosá­si lehetőséget biztosítunk. Szállásfoglalás és információ: Oktán Szálló, Százhalombatta, Augusztus 20. u. 6. Haász Magdolna (23) 354-688, 06-20-256-5809 PILLE Szálló: Százhalombatta, Csenterics u. 5. Kun Piroska (23) 540-467, 06-20-322-2461. Reméljük, hogy ajánlatunk felkeltette érdeklődését, és hamarosan szállóinkon üdvözölhetjük dolgozóit! SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XVI. ÉVFOLYAM 23. SZÁM Testületi előzetes Napirenden a jövő évi költségvetési koncepció A képviselő-testület soron következő ülését november 27-én tartja. Főbb napirendjei között szerepel a helyi adókról szóló rendelet felülvizsgála­ta, a gépjárműadóról szóló rendelet hatályon kívül helyezésére, a jövő évi költségvetési koncepció és a SZA­KOM által végzett szolgáltatások ha­tósági díjának felülvizsgálata. Javaslatot tárgyalnak meg a Szerve­zeti és Működési Szabályzat módosítá­sáról. Tárgyalnak az önkormányzati tulajdonú lakások lakbéréről és a lak­bértámogatásról szóló, valamint a la­kások és önkormányzati tulajdonú he­lyiségek bérletéről, valamint ezek el­idegenítésének szabályairól szóló ren­delet módosításáról. Napirenden szerepel a menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés dí­jainak megállapításáról, alkalmazásá­ról, az utazási feltételek helyi szabá­lyozásáról szóló rendelet módosítása, a piactartás rendjének, a közterületek tisztántartásának és a települési hulla­dék gyűjtésének és elszállításának fe­lülvizsgálata is. Javaslatot hallgatnak meg a „Kö­zéptávú Gyermek- és Ifjúságpolitikai Koncepció” 2004-2005-re vonatkozó intézkedési tervére, Kistérségi Kon­cepció meghatározására. Javaslatot tárgyalnak meg a város pénzügyi, gaz­dasági és likviditási helyzetének vizs­gálatáról. Beszámolót hallgatnak meg a 2003. évi nemzetközi kapcsolatok tapasztalatairól, és határoznak a nemzetközi kapcsolattartás 2004-es tervéről. Újból tárgyalnak a SZÁKOM Kft. által végzett szolgáltatások hatósági díjainak felülvizsgálatáról. Tanácskoz­nak a DE Rt. munkásszállók bérleti szerződésének hosszabbításáról. Elbí­rálják a városi betegszállításra kiírt pá­lyázatra beérkezett ajánlatokat, és döntenek a nyertes pályázóval köten­dő szerződés tartalmáról. Várhatóan határoznak arról, hogy az eddig az Egészségügyi Intézmény keretében működtetett bölcsődéket ja­nuár 1-jétől a Városi Családsegítő és Gondozási Központ működteti to­vább. Tárgyalnak a 2004-es közmű­velődési koncepció elfogadásáról, valamint a városban élő fogyatékos emberek elhelyezéséről. Tájékoztatót hallgatnak meg a „Külföldön élő magyarok gimnáziu­ma” című projektterv megvalósításá­val kapcsolatban folytatott tárgyalá­sokról és a további feladatokról, valamint a nevelési, oktatási és köz­­művelődési intézmények szervezeti rendszerének vizsgálatáról, és a továb­bi feladatokról. C.K. Önkéntes segítők Rendőrségi hírek A Summerfest támogatására szervező­dött Önkéntesek Baráti Körének ren­deztek fogadást november 15-én a Hotel Trainingben. Az ünnepségen dr. Benedek László polgármester az ön­­kormányzat nevében megköszönte az önkéntesek áldozatos munkáját, ami­vel hozzájárultak a fesztiválok zavarta­lan lebonyolításához. Emellett arra kérte a civil szervezetet, támogassák a jövőben a város más nagyrendezvé­nyeit is. Szabó Attila, az Oktatási, Mű­velődési, Idegenforgalmi és Sport Bi­zottság elnöke szintén köszönetét fejezte ki a lelkes civileknek, és az ön­­kormányzat megbecsülése jeléül átad­ta nekik a város zászlaját. C.K. Egy elfogásról és két bűncselekményről számolt be Tolnai Ildikó, az érdi kapi­tányság sajtóreferense. Körözött férfi, J.F. került rendőrkéz­re november 5-re virradó éjjel, aki ala­posan gyanúsítható egy Szigetszent­­miklóson elkövetett bűncselekménnyel. A battai rendőrök átadták a szigetszent­­miklósiaknak. Négy pusztaszabolcsi fiatalkorú fiút - akik november 8-ra virradó éjjel a déli lakótelep parkolóiban több személygép­kocsi visszapillantó tükrét törték le - ál­lítottak elő a battai őrs rendőrei. A meg­rongált kocsik azonosítása és a keletke­zett kár felmérése folyamatban van. Egy terepjáró gépkocsi százötvenezer forint értékű pótkerekét lopták el no­vember 11-én éjjel az Erkel Ferenc kör­út parkolójában. Sz. J. Jim Carrey ismét kíméletlen táma­dást indított rekeszizmaink ellen. Tom Shadyac A MINDEN6Ó c. vígjátéká­ban ismét a legjobb formáját hozza. Bruce Nolan (Jim Carrey), az örök elégedetlen tévériporter addig-addig kritizálja az égieket, mígnem maga az Úristen (Morgan Freeman) is megelé­geli a dolgot, és hogy megleckéztesse hősünket, egy hétre rátestálja isteni képességeit. (nov. 21-én, 19 óra, 22- én, 18 óra) Mire jók a rossz fiúk? A választ a ki­lencvenes évek egyik legsikeresebb ak­­cióvígjátéka adta meg a kérdésre. Azok számára, akikben akárcsak egy szemernyi kétely is maradt Will Smith és Martin Lawrence rátermettségét il­letően, a BAD BOYS 2. - MÁR MEGINT A ROSSZ FIÚK garantál­tan minden kétséget eloszlat. A két folyton balhézó drogzsaru ismét min­dent elpusztít maga körül. A Bad boys 2. minőségi akciófilm, cinikus agresz­­szivitása azonban sok néző számára bántónak bizonyulhat. (nov. 27-én és 30-án 18 óra, csak 18 éven felüliek­nek!) A HOGY SZERETSZ? egy újabb dán Dogma-film ismerős témával: há­zasodni készülő fiatal pár életébe a végzet egy autó képében gázol bele. Testi rokkantság, érzelmi válság, kézi kamera - Susanne Bier megrázó filmje, (nov. 27-én, 20.30 Filmművészeti so­rozat) Oszváth András (Kocsis Gergely) miután harmincadik születésnapján számot vet életével, úgy dönt, hogy egy nap alatt bepótolja mindazt, amit addig elhalasztott. 24 órája van tehát, hogy meglegyen az autó, a szex két nővel, a barátnő, a ház és a gyerek. Mire elüti az óra az éjfélt, a kezdő életművész elmondhatja magáról: megvolt minden. De persze semmi sem úgy, ahogy azt eltervezte. A BOL­DOG SZÜLETÉSNAPOT! magas színvonalú, szórakoztató vígjáték egy harmincéves­ kori válsággal küzdő fér­firól Fazekas Csaba rendezésében. (nov. 30-án 16 óra, Filmművészeti so­rozat) Mira Nair indiai rendezőnő velen­cei Arany Oroszlánnal díjazott ESKÜ­VŐ MONSZUN IDEJÉN c. filmjé­ben az esküvő körüli bonyodalmak hálás témáját feldolgozva mutatja be egy modern újdelhi család kedves­nedves négy napját. (nov. 30-án, 20.30 Filmművészeti sorozat) Csákits Mihály

Next