Százhalombattai Hírtükör, 2004 (17. évfolyam, 1-26. szám)

2004-05-14 / 10. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XVII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM Múzeumok Majálisa A “Matrica” Múzeum és Régészeti Park idén is részt vett a Múzeumok Majálisán május 1-jén és 2-án a Város­ligetben. A rendezvény kiváló lehetősé­get nyújtott a szakmai és közönségtalál­kozókra. Tavaly több mint 80 múzeum mutatta meg magát, idén ennél jóval többen voltunk. A színvonalas megnyi­tón került sor az “Év Múzeuma” Díj át­adására, amit évente a legkreatívabb és legsikeresebb intézménynek ítél oda a bíráló bizottság. A “Matrica” Múzeum elsőként kapta meg e rangos elismerést 1997-ben. Mindkét napon gazdag program vár­ta a kicsiket és nagyokat a nagyszínpa­don. Újdonság volt, hogy minden mú­zeum kiválasztott egy “kincset”, ami köré egész bemutatkozását építette. A “Matrica” Múzeum és Régészeti Park kincse a kemence volt, amit kiállítás és előadás formájában jelenített meg. A 18 négyzetméteres sátor őskori kerítésén belül a látogatók lelkesen őrölték a gabonát, csiszolták a csontot, amit őskori rekonstruált fúróval vará­zsoltak ékszerré. Bronz- és vaskori ba­ba teljes viseletét, ékszerét készíthették el szövéssel, fonással, poncolással. A standon kiadványok formájában prog­ramjainkat, szolgáltatásainkat is aján­lottuk. A múzeum és Baráti Körének “Háttehettük” alkalmi színtársulata bábelőadásokat tartott. A közönség há­lája, tapsa, gratulációja a legjobb elis­merés, amit kaphattunk a két nap alatt. A múzeumos kollégák szakmai elisme­rése sem maradt el, mely mindig kitün­tetés számunkra. Dobos Ágnes A SIKERES ÉRETTSÉGI KÉZIKÖNYVE Éppen a legszebb évszakot, a tavaszt árnyékolják be a különféle vizsgák, felvételik, érettségik. A Felvételi Infor­mációs Szolgálat (FISZ) számtalan ta­nulást segítő kiadvánnyal rukkolt elő az idei nagy hajrára is. Jelen kötetük összesen 92 kidolgozott tételt tartal­maz magyar nyelvből, irodalomból, történelemből és matematikából. Tá­jékoztatót tartalmaz az írásbeli és szó­beli vizsgák felépítéséről, értékelési szempontjairól. Ezután háromféle té­telcsoport elemzése következik: átfo­gó összefüggésekre épülő tételek (pl. A halál témája a magyar lírában), illet­ve konkrét művek egy-egy lehetséges feldolgozása. A rövid, lényegre törő elemzések szerkezete jó útmutató a to­vábbi önálló munkához. A történelmi tananyagot feldolgozó fejezet 32 átfo­gó tételben mutatja be az Ókortól az Újkorig terjedő időszakot. Minden időszakot évszám- és személynév­gyűjtemény, valamint fogalomtár kö­vet. Áttekinthető szerkezete miatt akár kézikönyvként is haszonnal for­gatható. A matematikai kérdések tág körét 24 feladatsor, és az azokhoz tar­tozó megoldások gyűjteménye fogja át. Érdemes először végigmenni a fel­adatokon a küzdelem és gyakorlás kedvéért, majd fellapozni a megoldá­sokat, ahol részletesen kidolgozott magyarázatok segítenek rendezni, rendszerezni az eddig tanultakat. A si­keres érettségi jutalma pedig egy fel­hőtlen, felejthetetlen nyár. Mielőtt ősszel kezdetét veszi az egyetem vagy főiskola ... L.A. m­mw­ mmw Az ausztrál színész-rendező, Mel Gibson legújabb filmje, A PASSIÓ, Krisztus életének utolsó 12 óráját kí­séri végig, az eddigi ábrázolásoktól igencsak eltérő módon. A rendezői szándék Jézus szenvedéstörténetének a lehető legpontosabb, a bibliai hűsé­get állandóan szem előtt tartó bemuta­tása. A teljes elutasítástól a rajongásig sokféle érzelem kíséri a film bemutatá­sát. (Május. 13-án, 18 és 20 óra, 14- én, 18 és 20 óra, 15-én, 20 és 22 óra, 16-án, 18 és 20 óra) A klasszikus mese élőszereplős vál­tozatában az örök kamasz PÁN PÉ­TER Sohaországba, az „elveszett fiúk” közé röpíti Wendyt és testvéreit. Az idillt a gonosz kalózkapitány, kampó­kezű Hook hasítja félbe. (Május 13- 14-én, 16 óra, Iskola moziban: 17-18- án, 14 óra) A Mi kell a nőnek? abszolút szakér­tő rendezője, Nancy Meyers ezúttal is elsöprő vígjátékot rendezett MIN­DEN VÉGZET NEHÉZ címmel, fan­tasztikus színészekkel kedvenc témájá­ról, arról, hogy hányféle boldogságra képes az ember, ha szerelemről van szó. Jack Nicholson, Diane Keaton, Keanu Reeves és a többiek valósággal lubickolnak szerepükben, a néző pe­dig rekeszizomlázzal jön ki a mozi­ból... (Május 17-én, 18 óra, 18-án, 18 és 20 óra) A ROCKSULI gitárhősét, Deweyt (Jack Black) már saját bandája is any­­nyira cikinek érzi, hogy kirúgják a csa­patból, ráadásul a lakásából is ki akar­ják penderíteni. így történik, hogy a kényszerhelyzetben lévő Dewey he­lyettes tanári állást vállal egy elit isko­lában. Már épp kezdené szétunni az agyát, amikor rájön, hogy a srácokkal mást is lehet csinálni, mint a napot lopni. Például egy jó kis rockzene­kart... (Május 20-21-én, 18 óra) A MACSKA­­ LE A KALAPPAL! cí­mű mesefilmben a rosszcsont testvére­ket délután szobafogságra ítéli anya munkája és az eső. Hamarosan azon­ban bekopogtat egy ember méretű, beszélő macska (Mike Myers), és a fantázia birodalmába invitálja őket. (Május 22-én, 16 és 18 óra) A Filmművészeti sorozat keretében a KEN PARK (május 14-én, 22 óra, csak 18 éven felülieknek!), az OROSZ BÁRKA (május 16-án, 22 óra), AZ EMBER, AKI NAPPAL ALUDT (má­jus 20-án, 20 óra), a HÁZ A SÖTÉT­BEN (május 21-én, 20 óra) és a GETNO (május 22-én, 20 óra) kerül bemutatásra. Csákits Mihály Programajánló Május 20-ig látható Csóka László festő­művész kiállítása a BME Galériában Május 22-ig látható Gombos Ferenc Open című fotókiállítása - Hamvas Béla Városi Könyvtár Május 14-én, 19 órakor: Bernát (...aki szalma) - Budaörsi Játékszín (2040 Bu­daörs, Szabadság út 26., 23-414-461) Május 15-én, 15-17 óráig: „Matrica” Műhely - a Mezőföldi Mozaik című idő­szaki kiállításhoz kapcsolódó „SUM­­MASOLÓ” című foglalkozás -kézműves foglalkozás: tasakbáb készítése - játszó­ház: a summások életének felelevenítése Május 15-16-án: Országos Néptánc Mi­nősítő a Magyarok Öröksége Alapítvány szervezésében a BMK-ban Május 16-án, 11 órakor: Tavaszi áhítat­­a Százszorszép Keresztény Gyermekkó­rus koncertje a Szent István templomban Május 16-án, 19 órakor: Vágy a szilfák alatt - Budaörsi Játékszín Május 17-én, 18 órakor: 100 év magány - Budaörsi Kamara Színház Május 19-én, 10 órakor: Hamupipőke - Budaörsi Játékszín Május 19-én, 19 órakor: Benkó Dixie­land Band koncert - Budaörsi Játékszín Május 20-án, 15 óra 30-kor: Arany Gá­la - az Arany János Általános Iskola és Nyolcosztályos Gimnázium kulturális bemutatója a BMK Színházteremben Május 22-én, 16 órakor: Régiós borásza­ti találkozó a BMK Galériában - a BMK és a Csobolya Borbarát Kör szervezésé­ben Május 22-én, 19 órakor: Akt hegedűvel - Budaörsi Játékszín Május 23-án, 10-től 20 óráig: Országos táncverseny - a Magyar Látványtánc Szövetség Országos Bajnoksága a Junior Holiday SE szervezésében - BMK Szín­házterem Május 23-án, 10 órától: Családi Nap a Régészeti parkban - bronzkor - Ötzi, az 5300 éves hegylakó - Eőry Béla kiállítá­sa Május 26-án, 10 és 14 órakor: Aranyví­­téz - táncmesejáték Dunaújváros Tánc­színháza előadásában - BMK Színházte­rem Május 26-án, 19 órakor: Vágy a szilfák alatt - Budaörsi Játékszín Május 27-én, 18 órakor: Dallas - tánccal - a Fővárosi Önkormányzat és a Tordasi Gyermekotthon jótékonysági estje - BMK Színházterem Nyereményjáték A Budaörsi Játékszín felajánlásaként két­hetente két darab színházjegyet sorso­lunk ki azok között, akik helyes választ küldenek helytörténeti kérdéseinkre. E heti kérdésünk: Milyen jeles nap előestéjén helyeztek bajelhárító koszorút a házakra, a sírokra és a keresztekre a battai szerbek? A megfejtéseket május 28-ig juttathatják el címünkre: Százhalombattai Hírtükör, Százhalombatta, Pf. 9. (Pártok Háza, 108-as iroda) A fővárosban koncertezett a Liszt A Néprajzi Múzeum Dísztermében adott hangversenyt a százhalombattai Liszt Fe­renc Vegyeskar május 9-én délelőtt. A Magyar Kórusok Országos Tanácsa (KÓTA) rendszeresen szervez múzeumi koncerteket vasárnap délelőttönként. Ennek keretében a Liszt fellépett már a Hadtörténeti Múzeumban, a Nemzeti Galériában pedig kétszer is. A Néprajzi Múzeum közönségének régebbi darabok mellett két újonnan megtanult művet is bemutattak: Bárdos Lajos Csillagvirág című népdalfeldolgozását és G. Fauré: Racine éneke című darabját. Százhalom­battán június 11-én hallhatjuk tőlük az új darabokat, a kassai pedagóguskórus­sal tervezett közös koncerten. A felvidé­ki tanítók a battai kórus őszi látogatását viszonozzák júniusban. A közös hang­versenyre a Liszt Kórus meglepetésda­rabbal is készül - árulta el Fülöp Éva el­nök. Bartók Négy szlovák népdalát mu­tatják be vendégeik tiszteletére. C. K. 5. oldal ÓKORI GÖRÖG „OLIMPIAI" KÉZMŰVES TÁBOR A Barátság Művelődési Központ 2004. július 5-16-ig az Óvárosi Közösségi Házban ókori görög kézműves tábort szervez általános iskolások részére az olimpia jegyében. A gyerekek a tematikus kézműves foglalkozásokon megismerkednek a görög kultúrával, az ókori olimpiák felidézésével „időutazáson” vesznek részt. Színes programokkal, kreatív játékokkal várjuk őket. Jelentkezési határidő: június 15. Érdeklődni lehet Nagy Rozália és Gere László népművelőnél. OLIMPIAI TOTÓ A Hírtükörben kéthetente megjelenő olimpiai kérdésekre helyes választ adó gyerekek közül sorsolás útján egy fő ingyenesen vehet részt a táborban. Milyen sportágat neveznek a sportok királynőjének? a/ művészi torna b/ atlétika c/ úszás 2. Mit jelképeznek az olimpiai karikák? 3. Hol szerezték a legtöbb olimpiai aranyérmet a magyar sportolók ? a/ Helsinki b/ Barcelona és Szöul A helyes válaszokat tartalmazó névvel ellátott cédulákat a BMK portáján található ládába kell bedobni az újság megjelenését követő hét végéig. ál IP a D 11 !J 11 HI 1 S 6 3 fla ABLAKOK VÉGKIÁRUSZTÁSA! Ter­mékváltás miatt olcsón kiárusítjuk raktáron lévő Meeth Massiv típusú alumíniumborítású tömör műanyag ablakainkat. Érdeklődni: Vass Gábor, Alukol Kft. 2440 Százhalombatta, Csenterics u. 1. Telefon: 23/359-600/226 m. Állás! Lakatost, betanított lakatost budapesti és vidéki munkára felveszünk. Érdeklőd­ni a 06-209-429-154-es telefonon lehet. • „Z” programos, tetőteres, kétszintes, 112 négyzetméteres (72 + 40), erkélyes lakás teremgarázzsal eladó. Irányár: 16,5 millió forint. Érdeklődni a 06- 23-355-352-es számon, 16 óra után. Eladó üzemépület Az erőmű melletti Innoparkban eladó egy 300 m2-es, önálló épület (60.000 Ft + ÁFA/ m2), a hozzá tartozó 845 m2 földterülettel (5.000 Ft + ÁFA/m2). Irányár: 22.200.000 Ft + ÁFA. Érdeklődni lehet: ALK Holding Kft. Kiss Ferenc 23/359-600/114 mel­lék: 20/983-7432 Álláshirdetés! A FACTORY Kft. Diósdi üzeme (23) 382-430. Cím: 2049 Diósd, Petőfi S. u. 21. Hétvégi és éjszakai munkára keres jelentkezőket, könnyen elsajátítható, ké­nyelmes elektroműszerészi betanított munkára. Bérezés megegyezés szerint. HŰTŐGÉPSZE­­RELÉS hétvégén is 06-20-4677- 693• Önkormányzatok­nak, cégeknek, vállalkozóknak, őstermelőknek vissza nem téríten­dő támogatások környezetvéde­lemre is. Visszafi­­nanszírozási lehe­tőség önerő nél­kül, kedvező felté­telekkel. Telefon 06-70-315-6303 Jövedelem nélküli hitellehetőség 30-477-6638 Hőszigetelt, szekciós garázs- és kertkapuk automatizálása. 2030 Érd, Marcal u. 6.— INDUL A SZEZON, VÁR A NYÁR! TUNÉZIA (8nap/7éj) Nozha Beach***(Hammamet) FP, Jún.15.16.18 Riadh Palms****(Sousse) FP, Jún.15.16.18 EGYIPTOM (8nap/7éj) Sulan Beach* * * *(Hurghada)FP, Máj. 19.26 Sun Rise Palacio*****(Hurghada) All.incl. Máj.19.26 Hostmark*****(Sharm El Sheikh) FP, Máj. 19.26. MAROKKÓ (8 nap/7 éj) KÖRUTAZÁS Királyi városok Hotel****, FP Belépők, magyar idegenvezetés, Jún. 14,21,28. CIPRUS (8 nap/7éj.) Jún. 19. Marenapa***apartman (2 fős) medencével, önellátás Anonymus Beach Hotel***,félpanzió 64.900, -Ft/fő+ill. 74.900, -Ft/fő+ill. 49.900, -Ft/fő+ill. 74.900, -Ft/fő+ill. 64.900, -Ft/fő+ill. 149.900,-Ft/fő 77.900,-Ft/fő+ill. 129.900,-Ft/fő+ill. EGY HETET FIZET, KETTŐT KAP AKCIÓK! RODOSZ Május 23 .Június 06-ig 2 hét!!! Princess Flora*** Apt.hotel stúdió 2 főre/ap. 3 fő,entr­. 63.900,-Ft/fő+ill. Kresten Palace**** félpanzióval 164.900,-Ft/fő+ill. KRÉTA Május 23 - Június 06-ig 2 hét!!! Rethymno Bay*** félpanzióval (Nyugat-Kréta) 113.900,-Ft/fő+ill. Marina Apartman-stúdió 2 főre/apartm.3 fő, önell. 59.900,-Ft/fő+ill. Gouves Bay*** félpanzióval (Kelet-Kréta) 92.900,-Ft/fő+ill. AUTÓBUSZOS UTAZÁSOK Ausztria - Klasszikus minikörút bajor kirándulással 5 nap/ 4 éj. Június 8/12. 49.990,-Ft/fő Krakkó - Királyi korozánóváros 5 nap/4 éj. Jún.15/19. 44.500,-Ft/fő Firenze - a Mediciek városa 5 nap/4 és Június 8/12. 69.900,-Ft/fő BELFÖLDI szálláshelyek gazdag választékát kínáljuk az egyszerű falusi vendégháztól a kastélyszállóig. PÜNKÖSDI ÜNNEPI AJÁNLATOK! TEMPO, VITAMIN, KScH MEDICINA EÜ. PÉNZTÁR ELFOGADÓHELY! VÁRJUK KEDVES UTASAINKAT IRODÁNKBAN A PIAC TÉREN! BATTA­ AIR TOURS UTAZÁSI IRODA Százhalombatta, Piac tér D/2. Telefon: 23/357-989, Fax: 23/540-289 Eng.szám: 0-000149 e-mail: batours@axelero.hu Internet: www.battaairtours.hu

Next