Százhalombattai Hírtükör, 2004 (17. évfolyam, 1-26. szám)

2004-05-28 / 11. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XVII. ÉVFOLYAM 11. SZÁM A név kötelez, ez derült ki Szabó Zoltánnak, az Arany János iskola igaz­gatójának köszöntőjéből az immár ha­gyományos Aranygála megnyitásakor, május 20-án a művelődési ház színház­­termében. Kötelez, hiszen a tanintézet a magyar nyelv legnagyobb művészé­nek nevét viseli. Ezt az örökséget igyekszik ápolni az iskola. Immár tizenegyedik esztendeje, hogy évről évre nem szokásos iskolai ünnepségre gyülekezik a közönség. Mert mire vállalkozott az iskola? A széleskörű kulturális és művészeti ér­tékközvetítésre. A magyar és idegen nyelvű kommunikáció fejlesztésére. Zene, ének, néptánc és bábozás okta­tására. A tehetségek korai felismerésé­re és fejlesztésére. Most mindennek a törekvésnek az eredményéből nyújtot­tak át a szervezők egy csokrot. A seregszemlét vendégegyüttes, a kispesti Wekerlei Erkel Ferenc Általá­nos Iskola Kicsinyek Kórusának nép­dalcsokra nyitotta meg, majd Schu­mann zongorajátéka, egy körösfői nép­dal, hegedűszóló és a Gólyabál című dal következett - utóbbi angol nyelven. A Schneewittchen (Hófehérke) című jelenet bemutatása német nyelven és a Sleeping Beauty (Csipkerózsika) ango­lul igazolta a diákok nyelvismeretét. A táncszakkör mutatkozott be Usher, Yeah! című zenéjére készült koreográfi­ával, majd bábelőadást tapsolhatott meg a nagyérdemű a Csongor és Tün­de című mesejáték nyomán. Korábban már sikerrel bemutatott produkció, a Táncoló fények következett, majd a „Kire ütött ez a gyerek?” című tréfás jeleneten derülhettünk. Sikert aratott a palotás, amelyet a nyolcadik évfolyam diákjai adtak elő, utána Pilinszky Já­nos. Őszi cirkuszának és egy népmesé­jének szép tolmácsolása következett Al­bert Anna, illetve Szabácsik Andrea előadásában. A Méhecske Zenekar két német dalt adott elő xilofonon és furu­lyán. Tapsot kapott Karinthy, Visszaké­rem az iskolapénzt című bohózatának adaptált változata is. Szabó Lőrinc, Gyermekvilág című versét Vezér Judit adta elő, majd néptáncbemutató zárta az ifjú művészek seregszemléjét. A felkészítő tanárok szakértelmének és a diákok igyekezetének köszönhető­en sikeres produkciókat láthatott, hall­hatott a közönség.­­Szaniszló- Hófehérke német nyelven Kai Mil­h­elmh AZ ELVARÁZSOLT KASTÉLY cí­mű história a Karib-tenger kalózai után a második megfilmesített Disneyworld­­látványosság, melyben a kalamajkát az okozza, hogy száz évvel ezelőtt egy úr éppen itt követett el szerelmi öngyil­kosságot, és azóta szellemek tanyáznak a kastélyban. Az ingatlanügynök Eddie Murphy és családja erről már az első látogatás alkalmával meggyőződhet. A szórakoztató szellemvígjáték nem viszi túlzásba az effektusokat, inkább hely­zetkomikummal és bizarr szerelmi tör­ténettel mulattatja a nézőket. (jan. 6- án, 18 óra) AZ ELVESZETT JELENTÉS gyön­géd oda azokhoz, akik képesek felfe­dezni életükben a sorsszerűséget és megérteni életük üzenetét. Charlotte-ot (Scarlett Johanson) férje munkája, a filmsztár Bobot (Bill Murray) egy rek­lámszerződés szólítja Tokióba. Az ál­matlanságtól szenvedő két ember egy luxusszálló bárjában talál egymásra. Rövidesen meglepő, titokzatos barátság szövődik közöttük. A film rendezője Sophia Coppola a legjobb eredeti for­gatókönyv Oscar-díját nyerte el. (jún. 6-án, 20 óra, Filmművészeti sorozat) A XIX. század végén dr. Gabriel VAN HELSING (Hugh Jackman) em­berszörnyekre vadászik Kelet-Európá­­ban. A Kárpátok hegyei által határolt Erdélyben, e misztikus, különleges ter­mészeti szépségű vidéken a helybéliek nyugatról hívják segítségül Van Helsinget, hogy legyőzze a környékü­kön működő titokzatos és ördögi erő­ket. Drakula gróf, Farkasember és tár­saik ellen kapóra jön Anna (Kate Beckinsale) segítsége, aki korábban már megküzdött a sátáni fajzatokkal. (jún. 10-13 között, 18 óra) A mexikói Carlos Rejgadas ünne­pelt első filmje, a JAPAN hallgatag, áradó képekben elbeszélt elmélkedés az életről és a halálról. A kiégett nagy­városi festő (Alejandro Ferretis) Mexi­kóvárosból vidékre utazik, ahol felké­szülhet a halálra. Egy elhagyott házban lakó vallásos indián özvegyasszonynál (Magdalena Flores) talál szállást. A vad, lélegzetelállító táj és az asszony embersége megérinti az életunt férfit...(jún. 10-én, 20:15-kor, Filmmű­vészeti sorozat) Csákits Mihály Programajánló Augusztus 22-ig látható: Ötzi, az 5300 éves múmia a Régészeti Parkban Május 29-én, 17-22 óra: Diák Party a BMK Kamaratermében Június 3-án, 16 órakor: A Benessy Balett vizsgaelőadása a BMK Színház­teremben Június 4-én, 19 órától: Flamenco táncest - Lippai Andrea táncművész és a Lauidos Zenekar közreműködésé­vel - BMK Színházterem Június 4-én, 19 órakor: Históriák - aerobic táncszínház Simkó Andrea és az Aerodance előadásában - Budaörsi Játékszín (Budaörs, Szabadság út 26. Pf. 107, 23-414-461) Június 4-én, 19 órakor: Magyar transzplantáltak estje - BMK Galéria Június 5-én, 11 órakor: A helyreállí­tott Trianon országzászlótartó emlék­mű ünnepélyes átadása és az ország­zászló szentelése - Vasútállomás Június 6-án: Máriaremetei búcsú - autóbuszos búcsújárás az Óvárosi Nyugdíjas Klub és a Katolikus Egy­házközség szervezésében - indulás 8 órakor az Óvárosi Közösségi Háztól Június 9-én, 19 óra: O’Neill: Vágy a szilfák alatt - Budaörsi Játékszín Június 11-én, 19 óra: Heltai Jenő: Bernát (...aki szalma) - zenés bohózat a Budaörsi Játékszínben Támogassuk a „Rámai Ind" megmentését! A „Matrica” Múzeum Baráti Köre a civil szervezetekkel közösen felhívja figyel­müket a „római híd” rossz állapotára, ál­lagának rohamos romlására. A „Matrica” Múzeum szakmai irányí­tásával megkezdődött a híd és környeze­tének szakszerű kutatása és helyreállí­tása. A helyreállítás megvalósításához szükséges anyagi háttér megteremtésé­hez a múzeum az önkormányzat támo­gatásával több pályázatot nyújtott be, amely részben fedezi a híd felújítását. A felújítási tervek elkészítéséhez kér­jük a civil szervezetek és magánszemé­lyek támogatását. Támogatásukat a Múzeum Baráti Kö­rének a „Római híd megmentésére” el­különített számlaszámára küldhetik, il­letve „HÍDJEGYET” vásárolhatnak (melynek összege szintén az elkülönített számlára kerül). Számlaszám: OTP Bank: 11742135-20082570 HÍDJEGYET 500,- 1000,- 5000,- 10000,- forintos címletekben lehet vásá­rolni a Múzeum Baráti Körének tagjai­tól: Szaki Gáborné (Hamvas Béla Váro­si Könyvtár), Tóth Zsuzsanna és Dobos Ágnes („Matrica” Múzeum), Gere Lász­ló (Barátság Művelődési Központ). A befizetett összegről adóigazolást adunk. BUDE) TOLULD GOTO EZ EURÓPA! A legszebb tájak és városok Most, hogy hirtelen hivatalosan is Eu­rópa szívébe zuhantunk - nézzünk kö­rül mégegyszer! Azt mondják, Európa öreg kontinens. Bizonyára ismerik azt a kis viccet, hogy mitől olyan szépek az angol pázsitok? Nem nagy munka, csak locsolni kell és nyírni. Úgy 500 évig ... Európát sokezer éve gondozza és ápolja sokezer kis kertésze, építé­sze, valamint a szél, a jég és napsütés. Van, aki az egész éves munkahely-ott­hon futkározást beváltja egy világkö­rüli útra, és a lehető legtávolabbi ten­gerparton fekszik három hétig a ho­mokban. Más esetleg beadja a tisztító­ba a kiskosztümöt, öltönyt, és egy ké­nyelmes szandálban nekivág, hogy új embereket, új városokat ismerjen meg. És van, aki a karosszékben ülve szereti bejárni a nagyvilágot. Ha bele­gondolunk, ez a csöpp ország is mi­lyen hatalmas tud lenni, ha meg sze­retnénk ismerni minden híres vidékét. Ahhoz, hogy Európa kulturális és ter­mészeti kincseire csak egy gyors pil­lantást is vethessünk, tízszer annyit kellene érnünk, és mást nem is csinál­hatnánk, mint menni-menni-nézni. De mielőtt még bárki elszomorodna ezen a közhelyen - itt a megoldás! A Magyar Könyvklub albuma csaknem háromezer úticélt mutat be, közel ezer fotón. A gazdag képanyag mellett rö­viden ismertet néhány - az adott or­szágra jellemző - érdekes adatot, be­mutatja fontosabb ismérveit, földrajzi fekvését, kulturális központjait. Több mint 30 térképpel segíti a tájékozó­dást a nagyvárosokban. A látnivalókat három csoportra osztja: 1. ami miatt érdemes nekivágni, 2. amiért megéri kitérőt tenni és 3. ami, ha útba esik, nem szabad kihagyni. A könyv igé­nyes, szép ajándék azoknak, akik sze­retnék kicsit jobban megismerni a kör­nyezetüket... a karosszékben ülve. Va­lamint azoknak, akik már bejárták Eu­rópát, és azoknak, akik még csak ter­vezik. Az előbbieknek útinapló he­lyett, az utóbbiaknak úticéltervezés­­hez. L.A. Július 3-án a Bakáts Téri Szabadté­ri Színpadon Markó Iván rendezé­sében Káin és Ábel, Bolero. Jegyek rendelhetők a BÉKÉS KÖNYVES­BOLTBAN június 12-ig. Ifjúság út 1. 350-675 Hottehették A Múzeumok Majálisán aratott sike­ren felbuzdulva május 3-4. hetében a battai óvodákban is bemutatta a mú­zeum és a művelődési ház munkatár­saiból alakult Hottehettük alkalmi színtársulat vaskori bábjátékát, A battai kemenceépítő inas álmát. Az interaktív mesefeldolgozás ere­deti célja a battai Földvár és Régészeti Park népszerűsítése volt, sok minden kiderül belőle az itteni látnivalókról és a régészeti korszakról is. Megálmodói és alkotói, valamint előadói: Tóth Zsuzsa múzeumpedagógus, Szilágyi Dániel néprajzkutató és Gere László népművelő. Legközelebb a városi gyermeknapon láthatják a kicsik és nagyok. C. K. Szilágyi Dani és az óvodások, akik most bárányok Forrássiker Negyedik alkalommal nyerte el a „Ki­váló” minősítést a Forrás Néptánc­együttes a kétévente rendezett Nép­táncosok Országos Minősítése elneve­zésű versenyfesztiválon, amelynek egyik színhelye városunk volt május 15-16-án. A Battán rendezett verse­nyen még tíz együttes méretett meg, közülük a székesfehérvári Alba Regia is „Kiváló” minősítést kapott. A Forrás 1994-ben szerezte meg el­ső alkalommal az „Arany I.” fokoza­tot, amely akkor a legnagyobb elisme­résnek számított. Az együttes 1998 és 2002 között egymás után háromszor érte el a „Kiváló” minősítést, ezért ta­valy megkapta a „Martin Nívódíjat”, amellyel csupán négy magyar együttes büszkélkedhet. A Forrás az egyetlen a kétszázötven amatőr együttes közül, amely egymás után négyszer ért el „Ki­váló” minősítést, így idén újabb „re­kordot” állított fel. Egyébként az or­szág együtteseinek rangsorában az elő­kelő második helyen áll. Az új rangso­rolásra a Gyöngyösön, Kaposvárott, Békéscsabán és Sárospatakon rende­zendő versenyek után kerül sor. Sz.J. A SP 31U 3N­3 3 E 0­ 1! 3 K­­IB ABLAKOK VÉGKIÁRUSÍTÁSA! Ter­mékváltás miatt olcsón kiárusítjuk raktáron lévő Meeth Massiv típusú alumíniumborítású tömör műanyag ablakainkat. Érdeklődni: Vass Gábor, Alukol Kft. 2440 Százhalombatta, Csenterics u. 1. Telefon: 23/359-600/226 m. Állás! Lakatost, betanított lakatost budapesti és vidéki munkára felveszünk. Érdeklőd­ni a 06-209-429-154-es telefonon lehet. HŰTŐGÉPSZERELÉS hétvégén is 06- 20-4677-693 Önkormányzatoknak, cégeknek, vállal­kozóknak, őstermelőknek vissza nem térítendő támogatások környezetvéde­lemre is. Visszafinanszírozási lehetőség önerő nélkül, kedvező feltételekkel. Te­lefon: 06-70-315-6303. Jövedelem nél­küli hitellehetőség: 30-477-6638 Eladó üzemépület Az erőmű melletti Innoparkban eladó egy 300 m2-es, önálló épület (60.000 Ft + ÁFA/ m2), a hozzá tartozó 845 m2 földterülettel (5.000 Ft + ÁFA/m2). Irányár: 22.200.000 Ft + ÁFA. Érdeklődni lehet: ALK Holding Kft. Kiss Ferenc 23/359-600/114 mel­lék: 20/983-7432 5. oldal BELFÖLDI AKCIÓS ÜDÜLÉSI AJÁNLATAINKBÓL Sopron BIO Sport Hotel LÖVÉR****(4nap/3éj) FP Júniusban 22.900,-Ft/fő Hajdúszoboszló Barátság Gyógyszálló*'* (7éj.fizet 8éj.kap) FP Jún. 17. ' ' 57.100,-Ft/fő Bogács Club Daniella (4éj.fizet 5éj.kap) Regg. Júniusban 27.080,-Ft/fő EGER Hunguest Hotel Flóra 3éjszaka,félpanzióval, gyógyfürdővel 30.000,-Ft/fő VISEGRÁD Danubius SPA&Conference Hotel (2éj,fizet 3éj,kap) Regg. 28.050,-Ft/fő KÜLFÖLDI AKCIÓS ÜDÜLÉSI AJÁNLATAINKBÓL HORVÁTORSZÁG (8nap/7éj) Lanterna apartmanok 4 fős(Porec) önell. Jún.12. OLASZORSZÁG (8nap/7éj) Europa apartman 5 fős (Lido de Jesolo) önell. Jún.12 MALLORCA (8nap/7éj) Hotel Alejandria***(Arenal) FP, Jún. 17. TUNÉZIA (Snap­lej) El Hana Beach***(Sousse) F’P Jún. 8,15,16,18,22,23 24.800, -Ft/fő/hét 87.900, -Ft/ap/hét 96.800, -Ft/fő-Fill. 54.900, -Ft/fő+ill. 79.900, -Ft/fő+ill. EGYIPTOM (8nap/7éj) Hostmark*****(Sharm El Sheikh) All.inch Jún.9,16,23. JORDÁNIA (8nap/7éj) Aquamarina I. Hotel***, Regg. Máj.24.-Jún. 16-ig 39.999,-Ft/fő+ill. Golden Tulip-Aqaba Gulf****,Regg. Máj.24.-Jún.16-ig 48.999,-Ft/fő+ill. TÖRÖKORSZÁG (8 nap/7éj­) Sun Garden***(Alanya) FP Jún.16.23,30. 62.900,-Ft/fő+ill. RODOSZ (8nap/7éj) Ap.Eugenia***(Salyssos) Apt.4 főre, önell. Jún.15. 49.900,-Ft/fő+ill. KORFU (8 nap/7éj) Hotel Gemini***(Messonghy) FP Jún.16. 79.900,-Ft/fő+ill. FANTASZTIKUS AKCIÓ!! Klasszikus Sri Lanka körutazás (félpanzió) Június 11. 295.900,Ft/fő+ill. TEMPO, VITAMIN, K&H MEDICINA EÜ. PÉNZTÁR ELFOGADÓHELY! VÁRJUK KEDVES UTASAINKAT IRODÁNKBAN A PIAC TÉREN! BATTA-AIR TOURS UTAZÁSI IRODA Százhalombatta, Piac tér D/2. Telefon: 23/357-989, Fax: 23/540-289 Eng.szám: 0-000149 e-mail: batours@axelero.hu Internet: www.battaairtours.hu

Next