Százhalombattai Hírtükör, 2005 (18. évfolyam, 1-26. szám)

2005-09-02 / 18. szám

SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XVIII. ÉVFOLYAM II. SZÁM Könyvek és emberek között Dolgozott népművelőként, könyvtá­rosként, vezetett környezetvédelmi és bábszakkört, alapított foltvarrókört. Két éve könyvesboltot és jegyirodát nyitott. László Endréné kapta a Kultú­ráért Százhalombatta Díjat augusztus 20-án. Gyermekként sem voltak világrenge­tő gondolatai leendő munkáját illetően. Vonzotta a pedagógusi pálya, de tanári példaképei elérhetetlen magasságban lebegtek előtte. Harmadikos gimnazis­taként döntötte el, hogy könyvtáros lesz. Abban az időben szinte válogatás nélkül falta a könyveket. A debreceni főiskolán akkor indítottak először könyvtáros-népművelő szakpárt, utób­biról kiderült, hogy ez is neki való. Bár nem lett pedagógus, mindig fontosnak tartotta, hogy ismereteit átadja mások­nak. László Bandyval az államvizsga napján ismerkedett meg, nem egészen két hónap múlva házasodtak össze. Első munkahelye egy vadonatúj falu­si művelődési ház volt, amit maga ren­dezett be, majd egy mátrafüredi üdülő­ben népművelősködtek Bandyval. Cso­dálatos környezetben nagy szabadságot élveztek elképzeléseik megvalósításá­ban, négy év után mégis úgy érezték, tovább kellene lépniük. Férje Pesten próbált egzisztenciát teremteni, őt Parádra, majd a Bükkbe „száműzték”. 1974-ben kerültek Százhalombattá­ra, ahol Bandy népművelői, Julika könyvtárosi munkát kapott. 1985-től négy évig a fővárosban, a Gorkij Könyvtárban vállalt állást, majd ’89- ben újra visszatért Battára. Először gyermek-könyvtárosként dolgozott, majd feldolgozói feladatokat kapott. Részt vett a könyvtári állomány digitá­lis feltárásában, kezelte a helytörténeti gyűjteményt. Megörökölte az irodalmi színpadot, majd környezetvédelmi, ké­sőbb bábszakkört hozott létre gyere­keknek. Sokat tanult friss rácsodálkozá­­saikból. Azokról a dolgokról is tudnak újat mondani, amik számunkra egyér­telműnek tűnnek - meséli. Amikor ’95- ben létrejött a „Küldj egy szál virágot vagy szívet Magyarországnak” című nemzetközi foltvarró kiállítás, megszer­vezte, hogy egy-egy részlete a százha­lombattai könyvtárban is bemutatásra kerüljön. A vendégkönyvi bejegyzések alapján vette fel a kapcsolatot az érdek­lődőkkel, belőlük szerveződött a ma is működő foltvarrókör. A könyvtár több mint munkahely: sok és sokféle embert tudnak maguk köré vonzani, valódi kö­zösségként élnek, feltétlenül megbízva egymásban, támogatva egymás elképze­léseit - mondja. Mégis örült a két évvel ezelőtti nyugdíjazásnak: több ideje lesz otthonára, kertjére. Élete azonban más­ként alakult, az egész család biztatására megnyitotta a Békés Könyvesboltot. Könyvtárosként azt tanulta: a segítség nem jelentheti saját véleményének elő­térbe helyezését, így a boltban hosszas beszélgetések és keresgélések folynak, hogy mindenki azt kapja, amire vágyik. A könyvek mellett színház- és koncert­jegyek, tanácsok és virágmagok is gaz­dát cserélnek, sőt a Békés havonta egy­szer buszos színházlátogatásokat szer­vez. Hogy mit tervez Julika a távolabbi jövőre? Idővel szeretné teljesen nagyob­bik lányára bízni az üzletet, és még hát­rébb vonulni, egy még békésebb helyre: kertjébe, otthonába, virágai és könyvei közé. CK Ki kerüljön az almanachba? Százhalombatta várossá nyilvánításá­nak harmincötödik évfordulója alkal­mából helyi almanach kiadását terve­zi a Százhalom Kiadó. A kötet szer­kesztői idősebb Fazekas István és if­jabb Fazekas István. A család alapítot­ta a leginkább szépirodalmi művek, versek kiadására szakosodott Száz­halom Kiadót, valamint a kortárs iro­dalom ösztönzésére, támogatására létrehozott Fazekas Alapítványt. A szerkesztők elképzelése szerint a jubi­leumi almanachban minden olyan személyiség portréja szerepelne, akik­nek jelentős szerepe volt Százhalom­batta közelmúltjának történetében, a várossá válás folyamatában. Emellett helyi képzőművészek alkotásait is szeretnék megjelentetni, valamint gyermekrajzokat arról, hogyan látják a várost ma a legkisebbek. Tervük az, hogy mind tartalmában, mind megjelenésében igényes köny­vet adnak ki. A portrékat például ne­ves irodalmárokkal, kortárs írókkal és költőkkel kívánják megíratni. A szerkesztők arra törekednek, hogy egyetlen kiemelkedő szerepet játszó városlakó se maradjon ki a válogatás­ból, ezért arra kérnek mindenkit, te­gyenek javaslatot az almanach szerep­lőire a következő elérhetőségek vala­melyikén: knandor@mail.battanet.hu; 20­ 545-2810; illetve személyesen Fazekas Istvánnál az Olimpia utca 8. szám alatt. DK Költészeti verseny Szeptember 17-én a MŰVÉSZETEK UTCÁJA elnevezésű rendezvény egyik kiemelkedő produkciójának szánjuk a VERS-VERSENYT. Felhívjuk a költé­szettel aktív barátságban lévő alkotó­kat, tiszteljék meg az alkalmat verseik­kel. Szent István napján Egész napos program várta az érdeklő­dőket a Szent István téren augusztus 20-án. A kínálatban minden korosztály találhatott érdeklődésének megfelelőt: a gyerekeket több bábelőadás, zenés színdarab fogadta, a felnőttek pedig táncos és zenés produkciókat láthattak. Egész nap tartott a népművészeti kira­kodóvásár, este hét órakor pedig kezde­tét vette a városi ünnepség. Dr. Benedek László polgármester kö­szöntőjében kihangsúlyozta: az állam­­alapító Szent István király ünnepén erő­sebben kell éreznünk összetartozásun­kat, mert minden torzsalkodásunk elle­nére tudnunk kell, hogy csak mindnyá­jan, együtt boldogulhatunk. Megsült az ünnepre az új kenyér is, amelyet Illéssy Mátyás plébános szen­telt meg. Mint mondta, Szent István ki­rály Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot, hogy a magyarságot erős hite évszázadokon át megtartsa. A hagyományoknak megfelelően az idén is augusztus 20-án adták át a Kul­túráért Százhalombatta Díjat, amelyet ebben az évben László Endrénének, a Hamvas Béla Városi Könyvtár nyugal­mazott könyvtárosának ítélt oda a kép­viselő-testület. Amint az indoklásban elhangzott, nemcsak könyvtárosi mun­káját ismerték el a kitüntetéssel, hiszen nyugdíjba vonulása óta a Békés Köny­vesbolt vezetőjeként könyvek forgalma­zásával és színházszervezéssel szolgálja a kulturális igényeket. Az ünnepség gálaműsorral folytató­dott, amelyen a Forrás Táncegyüttes csoportjai mellett más magyarországi néptáncegyüttesek, valamint a Moldvai Csángó Ifjúsági Táncegyüttes előadását nézhette meg a közönség. Ezt Bródy Já­nos műsora követte, majd a tűzijáték után utcabállal zárult az augusztus 20-ai program. PM Utcanévavató a Régészeti Parknál Közel százan gyűltek össze augusztus 20-án délelőtt az Óvárosban, a Régé­szeti Park bejárata előtt. A képviselő­­testület döntése értelmében a park melletti utca a jövőben Poroszlai Ildi­kó nevét viseli. A „Matrica” Múzeum közelmúltban elhunyt igazgatójának ily módon is emléket állít a város. Dr. Benedek László polgármester avatóbeszédében felidézte Poroszlai Il­dikó személyiségét - mint mondta, nemcsak a múzeumot érte veszteség, hanem a várost is, hiszen az igazgató­nő fontos szerepet játszott Százhalom­batta arculatának alakításában, kezde­ményezéseinek köszönhetően váro­sunkat már nem a szennyezett iparvá­rosok között jegyzik, hanem azoknak a településeknek a sorában, amelyek jelentős régészeti látványosságokkal bírnak. Ezt követően Poroszlai Ildikó férje, Dr. Pálóczi Horváth András emléke­zett vissza arra az időszakra, amikor felesége - fiatal igazgatóként - meg­kezdte Százhalombattán a munkát. Mint mondta, a Régészeti Park létre­hozását tekintette leginkább szív­ügyének, az idő pedig igazolta ennek fontosságát, hiszen ma már ismert ide­genforgalmi nevezetesség, emellett a kísérleti régészet egyik centruma. „Ha most itt lenne Poroszlai Ildikó - mondta zárszóként Dr. Vncze Magdol­na, a „Matrica” Múzeum igazgatója -, biztosan mondana valami frappánsat, alkalomhoz illőt. De sajnos, már nincs közöttünk, ezért kérem önöket, foly­tassuk a programot a Régészeti Park­ban, amely most már a Poroszlai Ildikó utca 1-es szám alatt található.” PM SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR VÁROSI KÖZÉLETI LAP Főszerkesztő: Czifrik Katalin Hirdetésszervezés és marketing: Csizmadiáné Gátai Mária Kiadja: Batta-Invest Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Mérges István ügyvezető Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a százhalombattai 1. sz. Postahivatalban (Szent István tér). Előfizetési díj: egész évre 960 Ft, egy hónapra 80 Ft. A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel./Fax: (23) 350-099 E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu Nyomdai munkák: Hírhalom Kft. Százhalombatta, Csenterics út 4. Tel./fax: (23) 354-048 ISSN 0238-972 X ML'jgy.Jín­yi SZÉCSI NOÉMI: A BABA MEMOÁRJA Ha az ember (lányának) gyereke (lánya) születik, akkor egy mégoly széles látó­körű, művelt írónőnek is, mint Szécsi Noémi, meglehető­sen leszűkül a világa. De mit tehet ez eset­ben az amúgy grafo­mániára hajló újdon­sült anya? Nos, a tar­talom adott: a szüle­tés, az anyaság csodá­ja kimeríthetetlen(­­nek tűnő) forrás, a szakanyag óriási, és általában méretes kupacokban áll minden kiságy körül. Ami kérdéses: a kiszámítható szabadidő és egy olyan forma megtalálása e témá­ban, amilyen még nem volt. Szécsi Noémi szellemességének első bizonysága az elbeszélő személyének megválasztása. Az alaphangot a felhők között üldögélő, puttó­ társaival a szüle­tésre, pontosabban fogantatásra váró leendő főhős, H. Berta adja meg. Az ő elbeszélésében ismerhetjük meg a ver­senyt a “nagy narancsszínű gömb felé”, amiből leginkább csak arra emlékszik, hogy ő nyert. Majd az életet a méhben, az utat az új világba, a mindennapi meglepetéseket és megpróbáltatásokat, amikkel egy csecsemőnek szembesülnie kell. Mint például az “Anyatejesek Ligá­ja”, az éjszaka lényei, a markolás és a fordulás nehézségei. S mivel H. Berta (illetve édesanyja) küldetésnek tekinti a csecsemőélet alapos megismertetését, fény derül a titokzatos kólika, a min­dennapos, menetrendszerű visítás oká­ra is! Számtalan lényeges apróság egy újszülött naivitásával, a szakkönyvek alaposságával, és az egykori bölcsész­­hallgató műveltségével és intelligens humorával. Szécsi Noémi jelen könyvében már érzékeny édesanya, de nem hagyta szó és írás nélkül az ezt megelőző 9 hóna­pot sem (A kismama naplója, 2003.). Mindenképpen megemlítendő Finn­ugor vámpír (2002.) című regénye is, amelyet most készül újra kiadni a Tericum Kiadó. Emellett állandó szer­zője a Terasz című folyóirat irodalmi rovatának. LA A W'3 shíinwSrja ' í ' Szerezze be a kötelező olvasmányokat a Békés Könyvesboltból! Ifjúság út 1. Telefon: 350-675 i'jJ U2 - ÜlizP A GALAXIS ÚTIKALAUZ STOPPO­SOKNAK c. sci-fi-vígjáték Douglas Adams kultregényéből készült, Garth Jennings rendezésében. (szept. 2-én, 18 óra) A B13-BŰNÖS NEGYED c. francia akciófilm viharos iramban pergő esemé­nyei Párizsban játszódnak, 2013-ban. (szept. 2-án, 20 óra) Stephen Chow látványos burleszkjé­­vel, A POFONOK FÖLDJÉ­vel zseniáli­san újul meg a távol-keleti vígjáték mű­faja. A negyvenes évek Sanghajában egy feltörekvő csibész be akar kerülni az Axe Gang nevű bandába, ám ehhez muszáj kiállnia néhány próbát - például legyőz­nie a legnagyobb kung-fu mestereket. (szept. 3-án, 20 óra) 1948-ban bombaként robbant Ameri­kában Alfred KINSEY (Liam Neeson) biológia-professzor könyve a férfiak sze­xuális viselkedéséről. Tanulmányában olyan dolgokat vizsgált, amelyeket a prűd környezetben nem volt szokás. A film életét­­ és a szexológia történetét­­ követi nyomon. (szept. 4-én, 20 óra, Filmművészeti sorozat) A LAGZI-RANDI c. romantikus víg­játék főhőse Kat (Debra Messing), a har­mincas New York-i menedzsernő, aki röstell egyedül beállítani féltestvére lon­doni esküvőjére. Felbérel egy hivatásos kísérőt (Dermot Mulroney), aki min­denkit lenyűgöz majd. A baj akkor kez­dődik, amikor ő maga is kezd a férfi bűvkörébe kerülni. (szept. 8-án, 18 óra) A FARKASOK BIRODALMA c. francia thrillerben a párizsi török ne­gyedben csonkolt nők gyilkosa után nyomoznak a zsaruk (Jean Reno, Jocelyn Quivrin). Egy krónikus feledé­­kenységtől gyötört rendőrfeleség (Arly Jover) eközben rájön: nem az, aki. A brutalitás és az amnézia összefügg. (szept. 8-9-én, 20 óra) A SZAHARA c. kalandfilm főhőse Dirk Pitt (Matthew M­cConaughey) nyughatatlan kalandor-természet, aki iz­gága haverjával (Steve Zahn) Nyugat-Af­­rikába megy, hogy megtaláljon egy rejté­lyes hajót, ami állítólag mesés kincset rejt a gyomrában. Hamarosan melléjük csapódik egy tűzről pattant spanyol dok­tornő (Penélope Cruz) is. (szept. 9-11 között, 18 óra) A korábbi sikerek közül ismét bemu­tatjuk a STAR WARS III. RÉSZ - A SITH-EK BOSSZÚJA c. fantasztikus ka­landfilmet (szept. 4-én, 17:30-kor), a ROBOTOK c. animációs családi filmet (szept. 10-én, 16:30-kor) és a BEÉPÍ­TETT SZÉPSÉG 2. - CSÁBÍTUNK ÉS VÉDÜNK c. filmvígjátékot Sandra Bullock főszereplésével (szept. 10-én, 20 óra) kedvezményes, 300 forintos áron. Todd Solandz PALINDRÓMÁK c. alkotása a Filmművészeti sorozat kereté­ben kerül bemutatásra, (szept. 11-én, 20 óra) Csákits Mihály Szeptember 2-án, 18 óra 30-kor: Ercsi amatőr képzőművészek tárlata a BME Előtér Galériában - Megnyitja: Elszeszerné Sólyom Anna Szeptember 9-én, 18 órakor: Szovátai képzőművészek tárlata Tatán, a Magyary Zoltán Városi és Megyei Mű­velődési Központban (Váralja u. 4.) - A százhalombattai Takács Galéria kiállítá­sa - Megnyitja: László Bandy - Megte­kinthető: szeptember 30-ig Szeptember 11-én: Viselettörténeti Nap a Régészeti Parkban - Divat a kőkortól a középkorig Szeptember 11-én, 19 órakor: Jazz Teá­zó a BME Kamarateremben - Cornelio Tutu Band - Juhász Kornél gitár, Oláh Péter basszusgitár, Csomós Ferenc dob, Perger István „Guszty” ütőhangszerek, Oláh Zoltán billentyű Szeptember 15-én, 10 órakor: Kakaó és költészet - Verses-zenés délelőtt a Szü­lők Fóruma Egyesület házában (Liszt F. sétány) óvodásoknak - Kiss Benedek és Utassy József verseit Cseh Péter, Puskás István, Rédli Éva, Szélpál Stefi és Ulrich Ferenc adja elő.­­ A díszletet Regős Ág­nes és növendékei készítik. Időszaki kiállítás a „Matrica” Múzeum­ban: St. Martin: Fények a tavon. Utazás - fotókiállítás Szeretne Ön rendszeres híreket kapni a százhalombattai kulturális eseményekről? Ha van e-mail címe, mi rendszeres, friss információval látjuk el kiállításokról, színház és moziműsorról, egyéb rendezvényekről. Kérjük, igényét jelezze az ndt.erd@axelero.hu e-mail címen. Barátság Művelődési Központ PR 5. oldal

Next